dr. Burján Zsuzsanna

címke rss

Az utasbiztosítások egyik kiemelt kockázata a lopáskár

Jog2014.07.15, 22:44

Az utasbiztosítások egyik kiemelt kockázata a lopáskár, mely elsősorban az okmányok és egyéb értékekre eltulajdonítására terjed ki. Azt a kört, melyre az adott biztosítás ténylegesen kifizetést nyújt, az egyedi szerződés általános szerződési feltételei határozzák meg – mondta el az Origónak a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ezek egymástól eltérőek lehetnek, és minél teljesebb, több ingóságra kiterjedő biztosítást kívánunk kötni, számolni kell azzal is, hogy ez a tény a biztosítási díj összegében is meg fog mutatkozni – húzta alá dr. Burján Zsuzsanna.

Új fogyasztói szabályok a távollévők közötti ügyletekre

Jog2014.07.14, 11:27

2014. június 13. napjával lépett hatályba az az új jogszabály, mely egy uniós előírásnak megfelelően kedvezőbb feltételeke teremt a fogyasztók számára. Ez a rendelet elsősorban az üzlethelyiségen kívüli és a távollévők közötti ügyletekre tartalmaz előírásokat – hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője.

A sérelemdíj az új Polgári törvénykönyv nagy újdonsága

Archívum2014.05.22, 21:06

A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a sérelemdíj fogalmát a korábbi Polgári Törvénykönyv nem tartalmazta, ez a jogintézmény kifejezetten az új kódex szüleménye. Dr. Burján Zsuzsanna rámutatott: a bizonyítás a károsult számára kedvezőbb a korábbi szabályokhoz képest, ugyanis, ha a bizonyítja a személyiségi jogának megsértését, akkor már nem szükséges azt is bizonyítania, hogy őt a jogsértés tényén kívül további sérelem, azaz, kár érte.

A munkába járás költségeinek megtérítése

Archívum2014.05.20, 22:46

Mit tehet a munkavállaló, amennyiben a munkahelye a lakhelyétől távol, esetleg egy másik megyében található? Van-e arra lehetősége, hogy a munkába járás költségeire megalapozottan igényt tartson-e vagy sem? A munkába járás költségeinek megtérítésének szabályait a D.A.S. JogSzerviz szakértője tekinti át.

D.A.S. JogSzerviz: van lehetőség az elmaradt közös költség behajtására

Archívum2014.05.16, 22:52

Bár a tapasztalatok egy része szerint egy társasház életét megkeseríthetik a közös költséget nem fizetők, ám a hazai jog, így többek közt a társasházi törvény, elvileg hatékony eszközt biztosít a közös költség tartozások behajtására – mondta el az Origónak a D.A.S. Jogszerviz szakértője. Dr. Burján Zsuzsanna kiemelte: a közös költség összegét és annak tételeit a társasházi közgyűlés határozza meg, és a közös képviselő jogosítványait a behajtásra a társasházi alapító okirat, valamint a szervezeti és működési szabályzat tartalmazza.

D.A.S. JogSzerviz: ki fizet a hó- és jégkárokért?

Archívum2014.01.28, 21:48

Az időjárás január végére lassan rájött, hogy tél van. A havas járdákból, a házakból leeső jégcsapokból, a téli időjárás okozta viszonyokból azonban bizonyosan, minden évben személyi sérülések, vagyoni károk történnek – számolt be a tapasztalatokról a D.A.S. JogSzerviz szakértője. A legfontosabb kérdések tehát a következők: kikkel szemben érvényesíthetőek a téli időjárás miatt történő, balesetekkel összefüggő károk, megállapítható-e bárki felelőssége?

Ki és miképp viseli a munkába járás költségét?

Archívum2013.09.12, 22:30

Ki és milyen feltételek alapján viseli a munkába járás költségét? A munkáltatót, vagy a munkavállalót terhelő kiadásról van-e szó ebben az esetben? A D.A.S. JogSzerviz szakértője szerint a jogszabály egyértelműen meghatározza, hogy mit tekint a hatálya alá tartozó munkába járásnak, és mely esetekben kell az utazás költségét térítenie a munkáltatónak. Dr. Burján Zsuzsanna rámutatott: a munkába járás a közigazgatási határon kívülről, a lakóhely és a munkavégzés helye közötti, munkavégzési célból történő helyközi (távolsági) utazással megvalósuló napi munkába járás és hazautazás.

Ilyenkor indul közlekedési szabályszegés miatt közigazgatási eljárás

Archívum2013.09.09, 21:35

Jogszabály határozza meg azoknak a közlekedési szabályszegéseknek a körét, amelyek nem szabálysértési, hanem úgynevezett közigazgatási eljárás hatálya alá tartoznak - hívta fel az Origó figyelmét a D.A.S. JogSzerviz szakértője. Ilyen tipikus szabályszegés a gyorshajtás, vagy a biztonsági öv használatának elmulasztása, esetleg a vasúti átjárón áthaladás szabályainak megsértése is, vagy áthajtás a piros lámpán - mutatott rá dr. Burján Zsuzsanna.

Nyáron megszaporodnak a légi járatokkal kapcsolatos panaszok

Archívum2013.07.02, 17:05

A D.A.S. JogSzerviz tapasztalatai szerint a nyári időszakban megnő a légi járatok késével, törlésével összefüggő problémák száma, és érezhetően több az ilyen természetű ügy, valamint jogi képviselettel összefüggő megkeresés. Az idén nyáron az Európai Unióban vakációzni indulók milliói most első alkalommal, átfogó utas jogok védelmét élvezhetik majd, függetlenül attól, hogy repülőn, vonaton, vagy hajón, netán autóbuszon utaznak-e.

Laikus számára olykor átláthatatlanok a légi utasok jogai

Archívum2012.09.30, 17:10

A D.A.S. JogSzerviz szakértőjének tapasztalatai szerint a légi közlekedésben a járatok törlésétől kezdve, a jelentős késedelmen át, többféle olyan probléma is felmerülhet, amely az utas igényérvényesítésére lehetőséget ad. Ám a laikus emberek számára nem egyszer átláthatatlan a szabályozás kérdése - húzta alá dr. Burján Zsuzsanna.