diplomácia
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- külpolitika
- USA
- Oroszország
- Irak
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bajnai: tiszteletbeli konzulátus nyílik Betlehemben
Bár a válság miatt több magyar külképviseletet is bezárnak, Betlehemben tiszteletbeli konzulátust létesít Magyarország - jelentette be a ciszjordániai Rámalláhban tartózkodó Bajnai Gordon. A magyar kormányfő szerint ebben a térségben dől el a világ stabilitása, ezért a kiemelt figyelem.
Nem lesz többé chicagói és torontói konzul
Több nagyvárosban, például Sydney-ben és Hongkongban bezárják a magyar főkonzulátust - jelentette be Balázs Péter külügyminiszter. Összesen 80 államban lesz magyar külképviselet. Balázs a minisztérium finanszírozási nehézségeivel és a diplomáciai tevékenység koncentrálásával indokolta a lépést.
Felmentették a kínai kormányfő megdobálóját
Bizonyítékok hiányában felmentette egy angliai bíróság azt a 27 éves német egyetemistát, aki tornacipőjét hajította Ven Csia-pao kínai kormányfőre, miközben diktátornak nevezte. A férfi, aki elmondása szerint Kína emberi jogi politikája ellen tiltakozott, egy szóbeli figyelmeztetéssel megúszta az esetet.
Sajnálja a külügy, hogy megszellőztették az iratokat a követségek bezárásáról
Korrektül akart eljárni a Külügyminisztérium, de sajnos nyilvánosságra kerültek azok az iratok, amelyek a külföldi magyar képviseletek bezárásáról szólnak. A Magyar Nemzet szombati cikke szerint a külügyi tárca a csőd peremén táncol, ezért van szükség a konzulátusok és követségek számának csökkentésére. Többek között az algériai és a chilei nagykövetség sorsa is veszélyben van.
- címkék:
- diplomácia
- Külügyminisztérium
- Címkefelhő »
Arabul szólalt meg a pápa a Szentföldön
Nyolc napot tölt a Közel-Keleten XVI. Benedek, aki Jordániába, Ciszjordániába és Izraelbe is elutazik, hogy javítsa a Vatikán megromlott kapcsolatait a zsidósággal és az iszlámmal. Ezért kijelentette, "mélyen tiszteli" az iszlámot, és a Nebo-hegyen arabul szólalt meg.
Koszovót felvették az IMF-be
Koszovót felvették a Nemzetközi Valutaalapba (IMF) - közölte kedden a Wall Street Journal (WSJ).
- címkék:
- diplomácia
- IMF-hitel
- IMF
- Címkefelhő »
Clinton gyengélkedés miatt lemondta találkozóit
Gyengélkedés miatt elhalasztotta keddi hivatalos találkozóit Hillary Clinton amerikai külügyminiszter. Szóvivője azt mondta: a politikus csak allergiás, nem az új típusú influenzavírus betegítette meg.
- címkék:
- Hillary Clinton
- USA
- diplomácia
- Címkefelhő »
Obama gratulált Bajnainak kinevezéséhez
Levélben gratulált Bajnai Gordon kormányfőnek Barack Obama amerikai elnök. Az elnök sok sikert kívánt Bajnainak, és azt írta, szorosan együtt akar működni Magyarországgal.
"Nem vagyunk most népszerűek" - interjú a Flores-ügyben eljáró nagykövettel
Magyarellenes hangulatról, együttműködő, de időnként értetlenkedő hatóságokról számolt be a Flores-gyilkosság ügyében Bolíviában eljáró magyar diplomata, Józsa Mátyás az [origo]-nak adott interjújában. A Buenos Aires-i állomáshelyéről Bolíviába vezényelt nagykövet azt mondta, hogy a meggyilkolt magyarok őrizetbe vett társával, Tóásó Előddel szemben a helyi hatóságok komoly jogsértéseket követtek el.
Megküldték a tájékoztatást az Irakban lelőtt magyarról
Balázs Péter külügyminiszter személyes sürgetésére csütörtökön szinte azonnal hivatalos tájékoztatást adott az amerikai nagykövetség a márciusban Irakban lelőtt magyar férfi sorsáról. A tájékoztatásra előzőleg közel egy hónapot kellett várni, és az átadott dokumentum továbbra sem szól se az eset okairól, se az esetleges kártérítésről, se arról, hogy mért csak most sikerült megküldeni a kért információkat Magyarország számára.