Diósgyõri VTK
címke rss- kapcsolódó címkék:
- magyar foci
- foci
- NB I
- labdarúgás
- Újpest FC
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyõzni jár Diósgyõrbe a Videoton
A címvédõ Videoton kétgólos gyõzelmet aratott a Diósgyõr vendégeként a labdarúgó NB I 19. fordulójának vasárnapi zárómérkõzésén. A székesfehérváriak rövid idõn belül harmadszor múlták felül a miskolciakat, ugyanis a Ligakupa negyeddöntõjében kettõs gyõzelemmel búcsúztatták aktuális riválisukat.
Örökre elfelejtené Magyarországot a volt Tottenham-futballista
Az egykori angol korosztályos válogatott Rohann Ricketts élete egyik legszörnyûbb döntésének nevezte, hogy 2010-ben Diósgyõrbe igazolt. Állítása szerint kéthavi fizetésével még mindig tartozik neki a miskolci klub, amelynél Tornyi Barnabás edzõ levegõnek nézte. Az Arsenalban és a Tottenhamben is megfordult középpályás a Diósgyõrnél észlelt furcsa jeleket, de megdöbbentette, hogy a csapat egyik legjobbja, az általa jól ismert "Ákos" bundagyanúba keveredett.
Tíz másodperc után eldõlt a Kecskemét-Diósgyõr
Már a tizedik másodpercben büntetõt kapott a Kecskemét a Diósgyõr ellen az NB I-ben. Tököli Attila be is vágta a büntetõt, a KTE pedig éppen a DVTK-t megelõzve feljött a hatodik helyre.
Bundabotrány: házi õrizetbe került a diósgyõri csapatkapitány
Harminc napra házi õrizetbe került a BorsodOnline szerint L. Ákos, a Diósgyõr labdarúgója, akit kedden állítottak elõ és vettek õrizetbe a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai.
Mindenki tudja, hogy imádta a bundás kenyeret - diósgyõri szurkolók a csapatkapitányukról
A diósgyõri szurkolók nagy többsége elítéli, és nem bízik L. Ákos ártatlanságában. A Diósgyõri VTK csapatkapitányát a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai fogadási csalás gyanújával kedden vették õrizetbe. A klub honlapján fórumozók bejegyzéseibõl szemezgettünk, hozzászólt a hírhez többek között a focista testvére is.
Bundabotrány: elõállították a Diósgyõr csapatkapitányát is
Újabb gyanúsítottja van a nemzetközi fogadási csalásokkal kapcsolatos ügynek: kedden egy diósgyõri labdarúgót állítottak elõ és vettek õrizetbe a Központi Nyomozó Fõügyészség (KNYF) és a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. A Borsod Online úgy tudja, a játékos L. Ákos, a DVTK csapatkapitánya.
Megcélozza az Európa Ligát a Diósgyõr futballcsapata
A DVTK labdarúgócsapata hétfõn hivatalosan bemutatta az átigazolási idõszakban szerzett új játékosait: Youssef Sekourt, Vági Andrást, Fernando Fernandezt és Bernardo Frizonit. Szentes Lázár szakmai igazgató szerint a cél, hogy csapat Európa Ligát érõ helyen végezzen.
Elzárást kapott öt drukker a Diósgyõr-Fradi után
Kilenc embert állított elõ a Miskolci Rendõrkapitányság a vasárnapi Diósgyõr-Ferencváros bajnoki focimeccs után, közülük ötöt már el is ítéltek.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- FTC
- Címkefelhõ »
Brutális kapushibát kihasználva nyert Diósgyõrben az FTC
A Ferencváros bravúros, 3-2-es gyõzelmet aratott vasárnap a Diósgyõr vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga idei utolsó, 17. fordulójának zárómérkõzésén.
- címkék:
- NB I
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- FTC
- Címkefelhõ »
Nem nyert a ZTE, beszaladtak a Diósgyõr-drukkerek
A sereghajtó Zalaegerszeg hazai pályán 1-1-es döntetlent ért el a harmadik helyen álló Diósgyõr ellen az NB I 16. fordulójában, és továbbra is nyeretlen a 2011/2012-es szezonban.
Diósgyõr-Gyõr párharc a negyeddöntõért
A bajnokságban második Gyõr és harmadik Diósgyõr párharca emelkedik ki a labdarúgó Magyar Kupa nyolcaddöntõjébõl, melynek sorsolását vasárnap este rendezték meg.
Elsõ idegenbeli gyõzelmével õszi dobogós a Diósgyõr
A Diósgyõri VTK 3-2-re gyõzött a Vasas-Híd otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga 15. fordulójának szombati játéknapján. Ez volt a borsodiak elsõ gyõzelme a mostani szezonban, akik a Honvéd döntetlenje után visszavették a harmadik helyet a tabellán.
- címkék:
- NB I
- foci
- Vasas
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
Képernyõn a Diósgyõr-Haladás és a Leverkusen
Pénteki élõ sportközvetítések.
Spanyol bombagóllal nyert, és lépett a dobogóra a Diósgyõr
A Diósgyõr egy góllal nyert a vendég szombathelyi Haladás ellen a labdarúgó NB I 14. fordulójának péntek esti nyitómérkõzésén, így sorozatban hatodik meccsét nyerte meg hazai pályán.
- címkék:
- NB I
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Haladás
- Címkefelhõ »
Újabb gyanúsítottja van a magyar bundaügynek
Sz. György személyében újabb gyanúsítottja van a magyarországi bundaügynek, a Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön hallgatta ki a férfit, akit azzal vádolnak, hogy pénzt ajánlott diósgyõri focistáknak, hogy a neki kedvezõ módon befolyásolják a tavaly májusban játszott, Nyíregyháza elleni mérkõzés végeredményét.
Torghelle újra betalált, dobogós a Honvéd, a Diósgyõr nyeretlen idegenben
A Budapest Honvéd 0-1-rõl fordítva 2-1-re legyõzte a vendég Diósgyõrt a labdarúgó NB I 13. fordulójában, így a két csapat helyet cserélt a tabellán, és a kispestiek feljöttek a harmadik helyre.
Képernyõn a Honvéd-Diósgyõr és a rögbi-vb bronzmeccse
Pénteki sportmûsor a hazai televíziókban.
"Egy szépségtapaszt szereztünk" - magabiztosan nyert a Diósgyõr a Vasas ellen a Ligakupában
A Diósgyõr hazai pályán könnyedén legyõzte a Vasas-Híd együttesét a labdarúgó Ligakupa 3. fordulójának csütörtöki mérkõzésén.
A Debrecen ötgólos gyõzelemmel vette vissza a vezetést a Gyõrtõl
Az éllovas Debrecen eredményes támadójátékkal öt góllal verte hazai pályán a Diósgyõrt a labdarúgó NB I 11. fordulójának vasárnapi játéknapján, így egyetlen veretlen csapatként újra az élen áll.
Diósgyõrben vesztette el veretlenségét az ETO
Elvesztette veretlenségét a Gyõr, miután 2-0-ra kikapott az újonc Diósgyõr vendégeként a labdarúgó NB I tizedik fordulójának vasárnapi zárómérkõzésén.
Kifizette tartozását, bõvítené stadionját a Diósgyõr
Tizennyolcezer nézõ befogadására alkalmas stadionná bõvítené pályáját a Diósgyõri VTK labdarúgócsapata, amelynek többségi tulajdonosa bejelentette, hogy sikerült törleszteni a korábbi 200 millió forintos adósságot.
Elkapták a szotyis zacskót dobáló diósgyõri rendbontót
A Borsod Online értesülése szerint megvan a huligántörvény elsõ diósgyõri áldozata. A pénteki DVTK-Kaposvár bajnoki labdarúgó-mérkõzés elsõ félidejében egy hazai drukker egy csomag szotyit dobott a pályára. A rendõrök õrizetbe vették, kihallgatása után távozhatott, sorsáról gyorsított eljárás keretében döntenek majd.
A Kaposvárt is pont nélkül küldte haza az újonc Diósgyõr
A Diósgyõr hazai pályán egy góllal legyõzte a Kaposvárt a labdarúgó NB I kilencedik fordulójának pénteki nyitómérkõzésén.
Szerzõdtette Tiszát a Diósgyõr futballcsapata
Megszületett a szóbeli megállapodás, Tisza Tibor és a DVTK labdarúgócsapata között, az élvonalbeli pályafutását Diósgyõrött kezdõ csatár hároméves szerzõdést köt a klubbal.
Spanyol bombagóllal nyert a második félidõben fordító Diósgyõr
Az újonc Diósgyõr hazai pályán hátrányról fordítva 2-1-re legyõzte a Siófokot a labdarúgó NB I 7. fordulójának elsõ szombati mérkõzésén.
- címkék:
- magyar foci
- NB I
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
Diósgyõrben kapott ki elõször a Pápa
Kétgólos gyõzelmet aratott a Diósgyõr a vendég Pápa felett a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójának szombati játéknapján.
Újabb emberhátrányt nem bírt el a Diósgyõr
A Ferencváros ellen emberhátrányban pontot szerzett, a 3. forduló vasárnapi mérkõzésén tíz emberrel viszont már nem bírta ki a nyomást a Diósgyõr labdarúgócsapata, amely hazai pályán a Kecskeméttõl szenvedte el elsõ vereségét az NB I idei szezonjában.
Vb-bronz és botrányos gólöröm a Diósgyõr új légiósának múltjában
José Luque után újabb spanyol labdarúgót igazolt a Diósgyõr - írja a klub honlapja. Francisco Gallardo a másodosztályú Huesca csapatából érkezik, ahol lejárt a szerzõdése, de korábban évekig játszott a Primera Divsiónban is.
Õrült bajnokavató fiesztára készülnek az NB I-be visszatérõ Diósgyõrnél
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának bajnoka, a Diósgyõri VTK nagy ünneplésre készül szombaton a Cegléd elleni hazai találkozón, amelyre 8000 embert várnak.
- címkék:
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- NB II
- Címkefelhõ »
A Nyíregyháza vereségével feljutott az NB I-be a Diósgyõr
A Nyíregyháza 3-1-re kikapott Vácon a labdarúgó NB II 28. fordulójának szombati játéknapján, így a Keleti csoportban éllovas Diósgyõr mezõkövesdi kudarca ellenére már biztos elsõ, és feljutott az élvonalba.
- címkék:
- NB II
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
A Diósgyõr jobb formában van, mint a holland fociválogatott
A bajnokságok statisztikáit összegzõ Sfstats.net internetes oldal arról számolt be, hogy adatai szerint a Diósgyõri VTK bír jelenleg a világ leghosszabb gyõzelmi sorozatával, megelõzve többek között az Ajaxot, a Fenerbahcét és a holland válogatottat.
NB II: ismét nyert a Diósgyõr, botlott a Nyíregyháza
A Keleti csoportban listavezetõ Diósgyõr ötgólos gyõzelmet aratott a vendég Makó felett a labdarúgó NB II 23. fordulójának szombati játéknapján, így - a Nyíregyháza döntetlenje miatt is - öt pontra növelte elõnyét.
"Azért nem árt, ha kissé hátrébb húzódnak" - miskolci mámor a keleti rangadón
A hatalmas rendõri készültség megtette hatását, különösebb rendbontás nélkül zajlott le az NB II Keleti csoportjának csúcsrangadója, amelyen a vendég Diósgyõr 3-2-re legyõzte a Nyíregyházát, és hárompontos elõnybe került riválisával szemben az NB I-ért folytatott versenyfutásban. A meccs után öt nyíregyházi drukkert elõállítottak, mert a pályaudvaron randalíroztak. Helyszíni riport.
A Diósgyõr átvette a vezetést az NB II-ben
A Diósgyõr kétgólos gyõzelmet aratott Debrecenben a labdarúgó NB II 21. fordulójának vasárnapi mérkõzésén, így a nagy rivális, szombaton vereséget szenvedett Nyíregyházát megelõzve élre ugrott a Keleti csoportban.
- címkék:
- NB II
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
Riporterbõl Bundesliga-játékos, újrahasznosított kapusedzõ
Egészen kivételes esetben egy-egy amatõr focista is beférhet a profik közé: a Bundesligában szombaton a St. Paulinál a klub sajtóosztályán dolgozó gyakornok ült a kispadon, de arra is volt több példa, hogy egy pálya széli riporter gólja tartott a német élvonalban egy csapatot, veterán kapusedzõt pedig itthon is pályára küldtek már.
Hét új játékossal vág neki a tavasznak az NB II-es Diósgyõr
A téli átigazolási szezonban hét új játékossal erõsített a másodosztály Keleti csoportjában jelenleg harmadik Diósgyõri VTK labdarúgócsapata - az új szerzeményeket pénteken mutatta be a klub.
Meztelenül fotózták a diósgyõri focistákat
Meztelenül pózoltak a Diósgyõr labdarúgócsapatának játékosai a nõk hátrányainak megszüntetéséért küzdõ Nõk a Pályán Egyesület kezdeményezéséhez csatlakozva.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
A Diósgyõr döntõs, az MTK megégett a teremtornán
A Diósgyõr jutott be elsõként a Borsodi Teremlabdarúgó Bajnokság debreceni nagydöntõjébe, miután vasárnap megnyerte a sorozat elsõ, nyíregyházi tornáját. A DVTK a fináléban büntetõrúgásokkal kerekedett felül a Gyirmóton.
A Haladás is érdekli a Diósgyõr tulajdonosát
A hétvégi, Debrecen elleni bajnokit a Rohonci úti tribünön nézte végig Magyarország egyik leggazdagabb embere, Leisztinger Tamás. A diósgyõri futballban szerepet vállaló üzletember - cége az Arago Befektetési Holding Zrt. által alapított Borsodsport Invest Kft. többségi tulajdonrészt szerzett a Diósgyõr FC Kft-ben - a hírek szerint érdeklõdik a Haladás iránt is, ahová támogatóként érkezhet.
Hatot gurított a Diósgyõr az NB II-ben
A labdarúgó NB II 6. fordulójának szombati játéknapjának eredményei.
- címkék:
- NB II
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
DVTK: aláírt az új tulaj, Szentes lett a szakmai igazgató
Az edzõként 207 NB I-es meccset maga mögött tudó Szentes Lázár lesz a Diósgyõr másodosztályú focicsapatának szakmai igazgatója, derült ki pénteken. A klub új többségi tulajdonosa a Borsodsport Invest Kft. lett.
Két hét múlva véget érhet a Diósgyõr agóniája
Új többségi tulajdonosa lesz a Diósgyõr FC Kft-nek, adta hírül a miskolci önkörmányzat közleménye alapján a klub honlapja. Eszerint az ország egyik leggazdagabb emberéhez, Leisztinger Tamáshoz köthetõ Arago Zrt. legkésõbb szeptember 15-ig aláírja a szerzõdést a jelenlegi tulajdonos DSM Kft.-vel és a város önkormányzatával.
Csak adósság nélkül mentenék meg a Diósgyõrt
Noha a REAC elleni idénynyitón kényszerûségbõl Giák kapus is mezõnyjátékosként lépett pályára, a futballisták pedig csütörtökön még sztrájkot fontolgattak, úgy tûnik, a következõ heteket még biztosan átvészeli a diósgyõri futballcsapat. A hosszabb távú mûködés azonban továbbra sincs megoldva, a befektetõjelölt ugyanis nem akarja átvállalni a klub korábbi tartozásait az ügyvezetõ szerint.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
Jövõ héten már Leisztingeré lehet a DVTK
Miután a Diósgyõri VTK labdarúgócsapatát mûködtetõ gazdasági társaság taggyûlése száz százalékban megszavazta, hogy elfogadja az Arago Zrt. ajánlatát, a jövõ héten a másodosztályú futballklub 51 százaléka a milliárdos vállalkozó, Leisztinger Tamás érdekeltségébe tartozó cég tulajdonába kerülhet.
Titok, miért érdekli a diósgyõri foci Leisztingert
Leisztinger Tamás, Magyarország egyik leggazdagabb vállalkozójának cége, az elsõsorban vagyonkezeléssel és ingatlanbefektetésekkel foglalkozó Arago Zrt. érdeklõdik az NB I-bõl nyáron kiesett diósgyõri labdarúgóklub iránt. A megegyezésre július 31-ig szabtak határidõt a felek, ami két héttel a másodosztályú bajnokság rajtja elõtt van. A borsodiak addig nem tudnak igazolni, de most újra mindenki reménykedik Diósgyõrben.
Kétgólos hátrányban sem adta fel a Diósgyõr
A már kiesett Diósgyõr 2-2-es döntetlent játszott a Kaposvár otthonában a labdarúgó Soproni Liga 29. fordulójának csütörtöki mérkõzésén.
Lecserélése után állították ki a Fradi-játékost
A Ferencváros 1-0-ra nyert a Diósgyõr vendégeként a labdarúgó Soproni Liga 28. fordulójának szombati mérkõzésén. A vendégek középpályását, Tóth Bencét azután állították ki, hogy a helyére beálló Lipcsei Péter pályára lépésével beállította a Fradi klubrekordját.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- FTC
- Címkefelhõ »
Pakson végleg elszállt a Diósgyõr
A Diósgyõr szombaton 1-0-ra kikapott Pakson, ezzel három fordulóval a vége elõtt kiesett a labdarúgó Soproni Ligából.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Paksi FC
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
Új edzõt kapott az utolsó négy meccsre a Diósgyõr
Pénteken délelõtt eldõlt, hogy a labdarúgó Soproni Liga utolsó négy fordulójában új szakvezetõ irányítja a DVTK együttesét: Tóth László visszatért a sportigazgatói posztra, utóda az eddigi pályaedzõ, Benczés Miklós lett.
- címkék:
- foci
- magyar foci
- Diósgyõri VTK
- Címkefelhõ »
Mosolyfakasztó gólt kapott a Diósgyõr kapusa
Élvonalbeli tagsága megõrzéséért harcol a diósgyõri labdarúgócsapat, amelynek minden egyes pontra égetõ szüksége lenne. Ezért a legkevésbé az hiányzik a csapatnak, hogy elkerülhetõ gólokat, pláne potyákat kapjon. A Haladástól kapott három gól közül a középsõ azonban ebbe a kategóriába tartozott, azon belül is igazi klasszikus kapusbaki volt: az egyébként megbízhatóan védõ litván Malinauskas csúnyán elengedte a kezei között Oross nem túl erõs szabadrúgását. A vége 3-1 lett a vendég Haladásnak, a Diósgyõr pedig még reménytelenebb helyzetbe került.