Demolition

címke rss

DiCaprio után Jake Gyllenhaal Oscarját követeljük

Jake Gyllenhaal sokadik karriercsúcs alakítását nyújtja a Demolitionben, ami témája ellenére nem szirupos vagy közhelyes, hanem sokkal inkább a Harcosok klubja fekete humorát idézően vicces és sötét. Persze Oscart nem kap érte, mert nincs elcsúfítva, megöregítve vagy csontra fogyva, pedig ez a kissé bekattant, de nagyon szerethető karakter újabb indok arra, hogy a népakarat DiCaprióhoz hasonlóan végre neki is kiköveteljen egy szobrot.

Jake Gyllenhaal pörölykalapáccsal rakja rendbe az életét

Archívum2015.09.09, 13:02

A súlyos téma ellenére az előzetes alapján a Demolition nem tűnik különösebben nyomasztónak, nekem Az időjós című remek film jutott róla eszembe, amelyben Nicolas Cage-nek kellett egy hasonló krízishelyzetből kikeverednie. A filmet a kanadai Jean-Marc Vallée rendezte, aki most a színészek elsőszámú kedvence lehet, ugyanis az előző két hollywoodi munkájából, a Mielőtt meghaltam-ból és a Vadon-ból a főszereplőt és az egyik mellékszereplőt is Oscarra jelölték (az előbbi esetében Matthew McConaughey és Jared Leto meg is kapta a díjat). Ami Gyllenhaalt illeti, nála lassan már nem is az lesz a kérdés, hogy jelölik-e Oscar-díjra, hanem hoggy ...

Ezekért a filmekért a világ végére is elmennénk

Archívum2015.08.07, 23:47

A nyár végeztével feléled szundikálásából a filmvilág, és az ősszel kezdődő fesztiválokat valósággal elárasztják a díjakban reménykedő alkotások. A pörgés Velencében kezdődik szeptember legelején, majd egy héttel később már Torontóra figyel a világ filmbolond része. Ott lesz a lazaságtól széteső Jake Gyllenhaal és a gengszterként riadalmat keltő Johnny Depp is, de mi most tizenöt olyan premierfilmre koncentrálunk, amik kevesebb figyelmet kapnak, de ugyanúgy csapot-papot hátrahagyva rohannánk, hogy megnézhessük őket.

Előző
  • 1
Következő