Demokratikus Koalíció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- LMP
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Gyurcsányéknak a Quaestorról is Orbán jut az eszébe
A Demokratikus Koalíció szerint bebizonyosodott, hogy az Orbán Viktor által megálmodott nemzeti bankrendszer tökéletesen működésképtelen.
350 milliót szórhatott el tanulmányokra a kormány
A Demokratikus Koalíció a birtokába került dokumentumokra hivatkozva több százmillió forintos, a bűncselekmény gyanúját is felvető kormányzati pazarlást kér számon a kabinet több jelenlegi és volt tagján.
Tapolcai választás: itt az első közvélemény-kutatás
A Jobbik közeli Iránytű Intézet szerint a Fidesz és a Jobbik támogatottsága közel azonos a tapolcai egyéni választókerületben, ahol április 12-én tartanak időközi választást.
A korrupció kormánya ellen tüntettek
Véget ért az ellenzéki és civil szervezetek budapesti korrupcióellenes felvonulása. Az Origo a helyszínről tudósított.
Meglehet a kétharmad az Iszlám Állam elleni magyar misszióra
Meglehet a kétharmados többség az Iszlám Állam elleni magyar misszió támogatására, ha a Fidesz frakciójának nagy többsége megszavazza a 150 magyar katona kiküldését. A Fidesz mellett a DK jelezte, alapvetően támogatják a missziót.
A DK tovább üti a kikötőt, amit Orbán veje vásárolt
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy a keszthelyi önkormányzat tegye nyilvánossá annak a zárt ülésnek a jegyzőkönyvét, amelyiken szándéknyilatkozatot hoztak a helyi vitorláskikötő eladásáról.
Feljelentést tesz a DK a keszthelyi kikötő eladása miatt
A Demokratikus Koalíció feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen, miután kiderült, hogy a keszthelyi önkormányzat szándéknyilatkozatban kötelezte magát a helyi kikötő eladására.
Megállt a lejtmenet: nem gyengült a Fidesz a Nézőpont szerint
A Nézőpont Intézet felmérése szerint februárban sem változott jelentősen a pártok támogatottsága. Továbbra is a Fidesz vezet, az ellenzék nem erősödött.
Egy jobbikoson múlott a kétharmad
Az Országgyűlés elfogadott egy kétharmados többséget igénylő törvénymódosítást. A szükséges szavazatszám úgy lett meg, hogy a jobbikos Apáti István hiányzott a szavazásról. A többi ellenzéki párt most azzal vádolja a Jobbikot, hogy a háttérben együttműködik a kormánypártokkal. Apáti közben tudatta, hogy életveszélyes fenyegetést kapott ő és családja, emiatt nem jelent meg a Parlamentben. A mai másik, kétharmadot igénylő törvénynél Kósa Lajos saját frakciója ellenében nemmel szavazott.
Orbán Viktortól vár választ a kitiltási ügyben a DK
Nyilatkozatra szólítja föl a Demokratikus Koalíció a közszféra vezetőit. Azt szeretnék tudni, a vezetésük alatt álló szervezeteknél van-e olyan ember, akit érint az Egyesült Államokból való kitiltás.