Demokratikus Koalíció
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Gyurcsány Ferenc
- Jobbik
- LMP
- Fidesz-KDNP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Molnár Csaba szerint felesleges a kvótanépszavazás
A pozsonyi uniós csúcs eredményei végleg feleslegessé tették a kötelező betelepítési kvótáról kiírt népszavazást – vélekedett Molnár Gyula, a DK európai parlamenti képviselője. A politikus szerint egyértelmű, hogy nem lesz kényszerbetelepítés, ezért értelmét vesztette a kampány.
A nyár egyértelmű nyertese a Fidesz
Májushoz képest csak a Fidesz-KDNP támogatottsága tudott növekedni, az ellenzéki pártokat egyértelműen a stagnálás vagy enyhe gyengülés jellemezte a nyári uborkaszezonban – derül ki a Közvéleménykutatók.hu Magyar Idők számára készített összesítéséből. A Jobbik tábora tovább zsugorodott, az átlagolt eredmények alapján már csak egy százalékponttal előzi meg a szocialista pártot a teljes felnőtt népességen belül, míg a nyár elején még 3 százalékpont volt ez a különbség. Az adatokból azt lehet valószínűsíteni, hogy a Fidesz-KDNP elsősorban a bizonytalanok közül szerzett új támogatókat a nyár folyamán. A legvalószínűbb listás eredmények ...
Így reagáltak a pártok Juhász és Portik kapcsolatára
A kormánypártok szerint a baloldal és a szervezett alvilág összeér, a DK bízik benne, hogy Juhász nem került kapcsolatba bűnözőkkel, a PM szerint a Fidesz el akarja terelni a figyelmet a korrupciós ügyekről. Az Együtt elnöke pedig azt mondta, bár nem tudott arról, hogy Juhász Péter találkozott Portik munkatársával, a bizalma töretlen. Így reagáltak a pártok arra, hogy Juhász Péter sajtófigyelést készített Portik Tamásnak.
Kilépett a DK-ból Kerék-Bárczy Szabolcs
A Demokratikus Koalíció (DK) csütörtöki elnökségi ülésén jelentette be Kerék-Bárczy Szabolcs, hogy lemond pártelnökségi tagságáról, és kilép a DK-ból. A döntésről a Gyurcsány Ferenc vezette párt szűkszavú közleményt adott ki, amelyben a politikus lépésének okát nem nevezték meg, viszont megköszönték eddigi munkáját.
Majdnem kétharmadot szerezne megint a Fidesz
Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, majdnem kétharmadot szerezne a Fidesz–KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amelyhez az augusztusi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amelyben a második helyen álltak.
Londonban, Gyurcsánnyal kampányol a DK
Saját, a többi ellenzéki párttól független - de üzenetében az MSZP-ével és másokéval azonos - ellenkampányt indít a Demokratikus Koalíció, melynek lényege, hogy a kormány mozgósító kampányával ellentétben távolmaradásra buzdítsa híveit az október 2-i kvótareferendumon.
Erről beszéltek a politikusok augusztus 20-án
Az Európai Uniót bírálta a nemzeti ünnepen Lázár János. A miniszter szerint az EU csupán egy tesztüzemmódban működő kezdeményezés, Brüsszel pedig "ma nagyobb határsértő, mint a bevándorlók". Az ellenzéki pártok a kormány politikáját bírálták.
Vezet a Fidesz, egyre gyengébb vidéken a Jobbik
Továbbra is jelentős előnnyel vezet a Fidesz-KDNP a pártok versenyében – derült ki az ZRI Závecz Research Intézet legfrissebb felméréséből. A kutatás szerint a szavazók elégedetlenebbek az ellenzék munkájával, mint a kormányéval.
A kormánytagok is részt vesznek a népszavazási kampányban
Szükségesnek tartja és folytatja a kormány az október 2-i, a "betelepítési kvóta" elleni népszavazás kampányát, amiből Kovács Zoltán kormányszóvivő ígérete szerint a jövőben a kormánytagok is kiveszik a részüket. Azt is mondta, a migránshelyzet várhatóan tovább fokozódik, ezért is kell több rendőr a határra.
Kiderült, miért bukott meg az MSZP népszavazása
2010 óta az ellenzék egyetlen népszavazási kérdéshez sem tudott elegendő aláírást összegyűjteni, és erre a következő két évben sem lehet számítani. Utánanéztünk, mi okozta a sorozatos kudarcokat, miközben a baloldali pártok szavazóbázisa lényegesen nagyobb, mint 200 ezer fő.