Demokratikus Koalíció

címke rss

Ellenzéki roncsderbi: ki tud kevesebbet Budapestről?

Itthon2019.06.24, 08:29

Folytatódik, és valószínűleg még erőteljesebb sebességre kapcsol az ellenzéki kiszorítósdi – minderről azt követően győződhettünk meg, miután megnéztük a fővárosi ellenzéki roncsderbi három jelöltjének televíziós vitáját. A jelöltek programszerűsége között sincsen sok egyezés, azonban a személyes ellentétek közöttük még ennél is nagyobbak. Míg a bukott televíziós, Kálmán Olga demagóg agresszivitásával és kínos tudatlanságával tűnt ki, addig Karácsony Gergely szakmányban állított valótlanságokat, a Momentum jelöltje pedig a magántulajdon intézményének eltörlésére tett több utalást.

Erre a nőre a kutyámat se bíznám - a kommentelők felháborodtak Kálmán Olga lopásán

Itthon2019.06.23, 20:59

Erre a nőre a kutyámat se bíznám; enyveskezű a jelölt; lopni nem szép dolog, valamint aki hazudik, az lop is – ilyen és ehhez hasonló hozzászólások érkeztek Kálmán Olgának, a Gyurcsány által támogatott főpolgármester-jelöltnek a szombati bejegyzése alá, amelyben jogosulatlanul használta fel az ATV felvételét. 

Kálmán Olga nem hagyja abba a jogsértést, megint lopott videóval reklámozza magát

Itthon2019.06.23, 16:46

Szombaton Kálmán Olga, a Demokratikus Koalíció (DK) főpolgármester-jelöltje kampányvideójában engedély nélkül használta fel az ATV felvételét, vasárnap megismételte ugyanezt a műveletet, ezzel ismét szerzői jogsértést követett el. A jelek szerint magát törvények felett állónak tekinti.

A DK és a Momentum konfliktusa miatt összezuhant az ellenzéki összefogás Debrecenben

Itthon2019.06.23, 15:19

Atomjaira hullott az ellenzék Debrecenben, nem lesz teljes körű együttműködés közöttük az októberi önkormányzati választáson. A konfliktus kiindulópontja, hogy a májusi európai parlamenti választáson megerősödött Demokratikus Koalíció (DK) és Momentum pozícióharcba kezdett a városban, aminek következtében két blokkra szakadtak a kormányellenes erők. Varga Zoltán, a DK debreceni önkormányzati képviselője pártütéssel vádolja a helyi Momentumot, akik viszont úgy látják, a DK csak a saját hasznát maximalizálja. A Jobbik és az LMP is felállt a tárgyalóasztaltól.

Súlyos adatvédelmi problémák merülhetnek fel az ellenzéki roncsderbin

Itthon2019.06.21, 09:38

Elméletileg bármelyik nagykorú budapesti lakos leadhatja szavazatát az ellenzéki előválasztás második fordulójának nevezett roncsderbin. A résztvevők ugyan kölcsönösen visszalépést ígértek a győztes javára, de a Magyar Nemzetnek nyilatkozó szakértő szerint Gyurcsány Ferenc pártja, a Demokratikus Koalíció okozhat még meglepetést ezen a téren, amennyiben nem a jelöltjük, a bukott műsorvezető, Kálmán Olga nyer. Az előválasztás lebonyolítása adatkezelési szempontból komoly aggályokat vet föl, ráadásul az adatokat egy Soros Györgyhöz köthető álcivil szervezet, a Magyarhang Nonprofit Kft. kezeli.

Egyre közelebb az MSZP és a DK fúziója

Itthon2019.06.20, 10:24

Farkas Örs politikai elemző a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a hazai és a nemzetközi helyzetről, a pártpolitikai átrendeződésekről.

Fidesz-KDNP: Gyurcsányék mindig csak el akartak venni a magyar családoktól

Itthon2019.06.19, 15:42

Gyurcsány Ferenc és az általa vezetett ellenzék mindig csak el akar venni a családoktól – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője a kormánypártok nevében szerdán.

Egyre abszurdabb a budapesti ellenzéki marakodás

Itthon2019.06.19, 12:27

Ahogy közeledünk az előválasztás érdemi részéhez, egyre inkább elszabadulnak az indulatok az ellenzéki oldalon. Elvileg a válogató azért van, hogy egységet teremtsen a balliberális pártok között, csakhogy mára odajutott a dolog, hogy a széthúzás szinonimájává vált. Jelenleg közleményben, televízióstúdióban és napilapokban is egymást szidják a balliberális politikusok, egyre inkább elmérgesedik a Demokratikus Koalíció és az MSZP-Párbeszéd viszonya, folytatódik az ellenzéki roncsderbi. Következzen az elmúlt egy nap veszekedési mérlege!

Gyurcsány szóvivője a nyilvánosság előtt zsarolta meg Karácsony Gergelyt

Itthon2019.06.18, 15:04

Miután Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje hétfőn arról beszélt, hogy a DK-s Kálmán Olga előválasztási győzelme esetén a kampány nem úgy fog menni, ahogy mennie kellene, Gréczy Zsolt frakciószóvivő egy posztban reagált az elhangzottakra. Ebben gyakorlatilag megzsarolta a zuglói városvezetőt, azt írva, hogy emellett nem lehet elmenni szó nélkül. Eszkalálódik az MSZP-DK konfliktus, állóháború alakult ki a felek között, az ellenzéknek semmi jó nem néz ki ebből.

A DK megint a határon túli magyarok ellen szavazott

Itthon2019.06.18, 15:25

Gyurcsány Ferenc pártja újabb nemzeti ügynek próbált a kerékkötője lenni, ezúttal az nem volt az ínyükre, hogy 2020 a Nemzeti Összetartozás Éve legyen, öt képviselőjük is nemmel szavazott a vonatkozó javaslatra a parlamentben hétfőn. Mint ismert, jövőre lesz száz éve, hogy a nagyhatalmak Magyarországot területileg megcsonkították, a magyar kormány pedig fontosnak tartja a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiájára való emlékezést. A Demokratikus Koalíció ennek alkalmából ismét a határon túliak ellen hergel.

Karácsony Gergely már a programismertetőjén is Kálmán Olgát és a Momentumot szidja

Itthon2019.06.17, 16:59

Új szintre érkezett az ellenzéki roncsderbi: Karácsony Gergely Budapest-programjának hétfői ismertetőjén is újdonsült ellenfeleit, Kálmán Olga bukott tévést és a Momentum nevű viccpártot szidta. „Az Olgáról nem sugárzik, hogy nagyon fel lenne készülve” – mondta „félve” a városvezető, miután kifejtette, hogy csupán öt tagja van a Momentumnak a XIV. kerületben. Ahogy megírtuk, ez visszafelé is igaz: egy szimpla közvélemény-kutatói mérés miatt kezdte el hitelteleníteni Karácsonyt a DK vezérkarának egy része. Közel tíz nap van hátra az előválasztásból, felmerül a kérdés: mi jöhet még ezek után? 

Már nem zárja ki Gyurcsány szóvivője, hogy egyesül az MSZP és a DK

Itthon2019.06.17, 16:45

„Azt, hogy mit hoz a jövő, azt nem tudom, azt tudom, hogy ez ma két párt. Két jelentősen különböző párt” – hétfői sajtótájékoztatóján Gréczy Zsolt, a Demokratikus Koalíció (DK) frakciószóvivője, képviselője meglehetősen sejtelmesen válaszolt arra az újságírói kérdésre, miszerint egyesül-e az MSZP és a DK. Ebből még bármi lehet, Gréczy előhúzta kommunikációs kalapjából Gyurcsány Ferenc pártelnök egy évvel ezelőtti gondolatmenetét, amelyben egy nagy demokrata pártról értekezett. 

Folytatódik az ellenzéki háború, a kvízprofesszor is színre lépett

Itthon2019.06.17, 15:52

Manipulálni próbálják az embereket, de mi nem hagyjuk! Én a Publicus helyében óvatosabb lennék a jóslatokkal! – ilyen és ehhez hasonló reakciók érkeztek arra, hogy a szocialistaközeli kutatócég Karácsony Gergelyt hozta ki Tarlós István főpolgármester legesélyesebb kihívójaként hétfőn közzétett kutatásában. A Gyurcsány-párti politikusok kommentárjai azt mutatják, hogy a baloldali válogató már nem csupán egy verseny, hanem egy élet-halál harc a felek között. 

Szanyi Tibor: Egyesült a DK és az MSZP

Itthon2019.06.16, 12:09

Egyesült a DK és az MSZP – ezt állítja a Hír TV birtokába került levelében Szanyi Tibor, a szocialisták volt európai parlamenti képviselője. A pártja számára katasztrofálisan végződő májusi választás óta nem ez volt az első alkalom, hogy a politikus élesen bírálta pártja vezetőségét a nyilvánosság előtt.

Karácsony Gergely már nem is tagadja, hogy megalázkodott Gyurcsány előtt

Itthon2019.06.13, 14:32

Szerda este Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke és Gréczy Zsolt, a DK frakciószóvivője is az ATV vendége volt. Az indulatok már korábban elszabadultak a felek között a főpolgármester-jelöltség miatt, valóságos háború tört ki a DK és az MSZP között, amit a balliberális tévé stúdiójában folytattak a felek. A beszélgetések legemlékezetesebb pillanata egyértelműen az volt, amikor a zuglói városvezető elismerte, hogy korábban valóban vállalta, a DK kérésére nem kampányol a saját pártszövetsége mellett az uniós választáson. Ezzel Karácsony nyíltan megalázkodott Gyurcsány Ferenc előtt.

Öncélú előválasztások

Itthon2019.06.13, 09:49

Az ellenzéki erőviszonyokban lényegi átrendeződést hozó európai parlamenti választásokat követően szinte rögtön elindult a fővárosi főpolgármester-előválasztás második fordulójának kampánya. A forgatókönyv már korábbról ismerős lehet az árulásokkal, intrikákkal és egyre fokozódó pozícióharcokkal, miközben arról esik a legkevesebb szó, amiről az egész procedúrának szólnia kellene: az ellenzéki erők és jelöltjeik Budapesttel kapcsolatos elképzeléseiről.

Kitört a DK-MSZP-háború: Gyurcsányék szerint Karácsony a hibás

Itthon2019.06.12, 15:47

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke a májusi európai parlamenti választás után elérkezettnek látta az időt az MSZP bekebelezésére, amelynek keretében felrúgta a korábban megkötött ellenzéki megállapodást. A bukott miniszterelnök ezzel régi és nagyon mély sebeket tépett fel, valóságos háború indult meg a két párt között. Jelenleg ott tart a pozícióharc, hogy az MSZP és a DK politikusai egymásnak üzengetnek a nyilvánosság előtt: Arató Gergely megsértődött Kunhalmi Ágnesen, Bauer Tamás saját pártját kritizálja, Gréczy Zsolt pedig Karácsonyozik.

Puzsér Róbert: Gyurcsányék polgárháborús valóságshow színterének szánják Budapestet

Itthon2019.06.09, 15:57

Miután pár napja - magához képest - egy meglehetősen visszafogott posztban reagált az újabb ellenzéki főpolgármester-jelöltek felbukkanására az előválasztásból kiszálló Puzsér Róbert, vasárnap már a szokásos stílusában tett közzé bejegyzést. Az immár (a Jobbik és az LMP kihátrálásával) független jelölt úgy látja, Gyurcsány Ferenc és Kálmán Olga polgárháborús valóságshow színterének szánják Budapestet.

Kálmán Olgán nevet az internet - videó

Itthon2019.06.06, 18:56

Nem sokkal az után, hogy Gyurcsány Ferenc felesége bejelentette, hogy a pártja Kálmán Olgát indítja a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben, máris a bukott tévésen nevet az internet. Az egyik coub tökéletesen mutatja meg, mitől is nevetséges Kálmán Olga indulása.

A csalódott Karácsony Gergely zavaros videóban reagált Kálmán Olga indulására

Itthon2019.06.06, 17:36

"Azt eddig is tudtam, hogy lesz a DK-nak jelöltje, csak azt hittem, az én leszek" - így reagált csalódottan közösségi oldalán Karácsony Gergely a Demokratikus Koalíció mai bejelentésére, miszerint a média világában szánalmasan megbukott Kálmán Olgát elindítják az ellenzéki előválasztáson. Ez pedig azt jelenti, hogy már csak az MSZP és a Párbeszéd támogatja főpolgármesteri ambícióit, ami nem igazán jó előjel számára. 

Jobbik után DK: Kálmán Olga lesz Gyurcsányék főpolgármester-jelöltje

Itthon2019.06.06, 14:00

Rendkívüli sajtótájékoztató keretében jelentette be Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció európai parlamenti képviselője a hírt, miszerint pártja Kálmán Olgát, a bukott tévést indítja a főpolgármesteri címért folytatott küzdelemben. Ez pedig nem kevesebbet jelent, minthogy Gyurcsány Ferencék kihátráltak Karácsony Gergely jelöltsége mögül úgy, hogy korábban a pártelnök azt mondta, nem változtatnak az addigi megállapodáson. Kálmán indul az ellenzéki előválasztáson Karácsony és a Momentum jelöltje ellen.

V4NA: Korrupt politikusokkal tárgyalt Gyurcsány Ferenc

Itthon2019.06.02, 10:03

A Demokratikus Koalíció (DK) néhány nap alatt meghazudtolta saját kampányígéreteit. Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke Facebook-oldalán számolt be arról, hogy Brüsszelben találkozott a liberálisok és a szociáldemokraták vezetőivel, Guy Verhofstadttal és Udo Bullmann-nal. A párt hosszú ideig lebegtette,  hogy melyik frakcióhoz csatlakoznak majd az Európai Parlamentben (EP), írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

XXI. Század Intézet: Az MSZP már a parlamentbe sem jutna be

Itthon2019.05.31, 17:20

A vasárnapi EP-választás eredménye alapján az MSZP-Párbeszéd már be sem jutna az Országgyűlésbe, a Fidesz-KDNP pedig mindent elsöprő, 80,9 százalékos mandátumarányt szerezne – olvasható a XXI. Század Intézet honlapján közzétett elemzésben.

Márki-Zay Péter már Gyurcsányéknak és a Momentumnak udvarol

Itthon2019.05.31, 13:05

Márki-Zay Péter nagyon megijedhetett a hétvégi választási eredmény láttán. Az ijedtség érthető, hiszen az általa vezetett Hódmezővásárhelyen is közel 50 százalékot ért el a Fidesz, a Márki-Zay megválasztásában komoly szerepet játszó, és a közelmúltig a hódmezővásárhelyi polgármestert ezerrel támogató Jobbik pedig összeomlani látszik, és Hódmezővásárhelyen is csak 8 százalékot ért el. Annál többen szavaztak viszont itt is a Momentumra és a Gyurcsány-pártra. Így könnyen előállhat az a helyzet, hogy az ellenzék új vezető erőinek cikivé válik az egyre több botrányt felhalmozó Márki-Zay család, és kihátrálnak a polgármester mögül. Így Máárki-Zay ...

EP-választás: a korábbiakhoz képest is nagyobb lett a Fidesz győzelme

Itthon2019.05.30, 16:12

A vasárnap este közöltekhez képest is még nagyobb arányban nyerte meg az európai parlamenti választást a Fidesz-KDNP. A kormánypártok a szavazatok 100 százalékának a feldolgozása után 52,56 százalékot szereztek. 

Hivatalos személy elleni erőszakkal gyanúsítják a Momentum elnökét

Itthon2019.05.29, 17:30

Befejezte az ügyészség annak a több száz órányi felvételnek az elemzését, amit decemberben és januárban rögzítettek a fővárosi Kossuth téren, amikor ellenzéki politikusok, illetve politikai aktivisták vandálkodtak. A vizsgálat eredményeképpen gyanúsítottként fogják kihallgatni Fekete-Győr Andrást, a Momentum Mozgalom elnökét, és Szarvas Koppány Bendegúzt, aki szintén a liberális párt tagja, korábban pedig a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) ifjúsági szervezetének a vezetője volt – közölte a Híradó.hu

Megint egymásnak esett az ellenzék: a Momentumnak nem tetszik Gyurcsány

Itthon2019.05.29, 10:01

Új frontot nyitott Fekete-Győr András, a Momentum elnöke azzal, hogy egy keddi lapinterjúban Gyurcsány Ferenc nélküli Demokratikus Koalícióról beszélt. Ismert, ez a két párt szerepelt a vasárnapi EP-választáson az ellenzéki oldalon a legjobban. Kedden azonban már egymásnak is estek. Az új erőviszonyok kialakulása miatt kezdetét vette az ellenzéki pozícióharc, a Momentum hirtelen nagyon éhes lett.

Dömötör: 13 évvel a szemkilövetés után Gyurcsány az úr a baloldalon

Itthon2019.05.27, 16:27

Nem ön tüntetett a röszkei határzárnál? Nem az önök kormánya idején engedték be az orosz titkosszolgálatokat a magyar szolgálatokhoz? – tette fel a kérdéseket Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség politikai államtitkára Gyurcsány Ferencnek. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy tizenhárom évvel a „szemkilövetés és az őszödi beszéd után” az a Gyurcsány Ferenc az úr a baloldal házában, aki majdnem szakadékba lökte az országot.

Századvég: Tovább növelte súlyát a Fidesz-KDNP

Itthon2019.05.27, 12:09

Több szempontból is rendhagyó európai parlamenti választásokon vagyunk túl, melynek önmagán túlmutató jelentőségét mutatja, hogy ha alapjaiban nem is, de jelentősen átrajzolta a hazai ellenzék politikai térképét, elvetve számos lehetséges későbbi konfliktus magját. Kérdésként merül fel, hogy milyen tényezőkkel magyarázhatók a magyar eredmények, és milyen következtetéseket szűrhetünk le ezekből a jövőre, különösen a közelgő önkormányzati választásokra nézve - olvasható a Századvég Intézet legfrissebb elemzésében.

Súlyos törvénysértést követett el a Gyurcsány-párt

Itthon2019.05.24, 15:07

Súlyos törvénysértést követett el a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció azzal, hogy frakciópénzből, az Országgyűlés Irodaházából címezve küldött kampánylevelet, mivel ez szabálytalan, sérti az államháztartási, a kampányfinanszírozási és az Országgyűlésről szóló jogszabályokat is - mindez abból a birtokunkba került határozatból derült ki, amit egy magánszemély megkeresésére hozott a választási bizottság. 

A Fidesz a vasárnapi EP-választás jelentős esélyese

Itthon2019.05.22, 17:11

Ismét jelentős győzelmet szerezhet a Fidesz-KDNP, az európai parlamenti választáson jóval 50 százalék feletti szavazataránnyal futhat be a kormányzó pártszövetség – derül ki a közvélemény-kutatók utolsó méréseinek összesítéséből. A második helyre a DK, a Jobbik és az MSZP-Párbeszéd is esélyes, az LMK és a Momentum bejutása pedig erősen kérdéses.

Gyurcsány Ferenc az általa áhított Európai Egyesült Államok nevét sem tudja helyesen leírni

Itthon2019.05.21, 17:08

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke pár nap leforgása alatt már a harmadik olyan posztját tette közzé, amelynek nem sok köze van a magyar nyelv szabályaihoz. Önmagában ez már nem feltétlenül bír hírértékkel, azonban a bukott kormányfő új vizekre evezett azzal, hogy ezúttal saját programpontját sem tudta helyesen leírni. Az ellenzék egyre többet hibázik és kapkod az európai parlamenti választás közeledtével. 

Világörökségi területet ragasztott össze a DK Gyurcsányné plakátjaival

Itthon2019.05.16, 16:07

A terézvárosi önkormányzat közleményben tiltakozik azért, mert a Demokratikus Koalíció teleragasztotta a világörökségi területnek számító Andrássy utat, és annak kandelábereit Gyurcsány feleségének, a párt európai parlamenti listavezetőjének plakátjaival. Még a Terror Háza környékére is jutott a plakátokból...

Akárcsak az MSZP-elnök, Gyurcsány kedvenc polgármestere is titkolózik kínai útjáról

Itthon2019.05.15, 17:07

A XV. kerületi önkormányzat honlapján elérhető dokumentum szerint Németh Angéla, Rákospalota DK-közeli polgármestere önkormányzati ügyekből kifolyólag a kínai Haigangbe utazott tavaly novemberben. Mivel a látogatás több szempontból is érdekes lehet, ezért az utazás részleteiről érdeklődve az Origo közérdekű adatigénylést nyújtott be az önkormányzatnak. Hiába, hiszen egészen meredek hárítás, mellébeszélés és ködösítés lett a vége a dolognak, ami azt mutatja, valami nagyon nincs rendben Némethék kínai útja körül. Érdekes egybeesés, hogy a DK-közeli városvezetőhöz hasonlóan egy másik balliberális politikus, Tóth Bertalan MSZP-elnök is ...

Fidesz: Ha Gyurcsányékon múlna, a migránsok több pénzt kapnának

Itthon2019.05.14, 15:16

Ha Gyurcsány Ferencéken, Brüsszelen és a többi bevándorláspártin múlna, akkor a migránsoknak több, az európai uniós tagállamoknak és a magyar embereknek viszont jóval kevesebb pénz járna - írta a nagyobbik kormánypárt.

Fidesz-KDNP: Példátlan, hogy Czeglédynek falaznak az NVB ellenzéki delegáltjai

Itthon2019.05.13, 14:46

Felháborítónak nevezte Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője hogy a „Gyurcsány-párt”, a szocialisták, a Párbeszéd, a Jobbik, az LMP, a Mi Hazánk és a Momentum delegáltjai „mind falaznak” Czeglédy Csabának.

A Fidesz megnevezte, kik falaztak Gyurcsány Ferenc egykori ügyvédjének

Itthon2019.05.11, 13:42

Példátlan, hogy az ellenzék a köztörvényes bűncselekménnyel vádolt Czeglédy Csaba oldalára állt a bírósággal szemben - mondta Halász János, a Fidesz frakciószóvivője szombati sajtótájékoztatóján Debrecenben.

Gyurcsányék jelöltje mögött összezárt az ellenzék, egy köztörvényes bűnözőt segítenek

Itthon2019.05.10, 14:14

Az után, hogy a Nemzeti Választási Bizottság ellenzéki delegáltjai nem szavazták meg a 6,3 milliárdos áfacsalással gyanúsított Czeglédy Csaba mentelmi jogának felfüggesztését, a Magyar Nemzet munkatársai érdeklődtek a delegáltaknál, hogy milyen magyarázatot tudnak adni erre. Mint ismert, az MSZP, Gyurcsány Ferenc és az Altus jogi képviseletét is ellátó Czeglédy Csaba áprilisban mentelmi jogot szerzett azáltal, hogy felkerült a Demokratikus Koalíció európai parlamenti EP-listájára. A kormánypártok szerint az ellenzék nyíltan egy köztörvényes bűnöző oldalára állt a bírósággal szemben azzal, hogy a Nemzeti Választási Bizottság keddi üllésén ...

Egérutat biztosítottak Gyurcsányék Czeglédynek

Itthon2019.05.09, 09:58

Miután a Nemzeti Választási Bizottság kedden nem függesztette fel az MSZP és Gyurcsány Ferenc ügyvédjeként elhíresült, 6,3 milliárd forintos költségvetési csalással, valamint más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba mentelmi jogát, törvényi előírások miatt a Szegedi Törvényszék kénytelen megszüntetni vele szemben a büntetőeljárást – értesült a Magyar Nemzet a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivőjétől.

Egyre nagyobb a káosz az ellenzéki polgármester-keresgélés körül

Itthon2019.05.08, 19:43

Minden jel szerint a Karácsony Gergely vezette fővárosi, ellenzéki blokk továbbra is kihagyja a budapesti polgármesterjelöltekről való egyeztetésekből Puzsér Róbertet, az LMP-t és a Jobbikot. Újbudán kedden jelentették be, hogy a DK-s László Imre személyében megvan a közös jelölt. Mint utólag kiderült, csak az MSZP, a Párbeszéd, a DK és a Momentum állt be a politikus mögé. A fővárosi LMP-s politikusok felháborodottan reagáltak a történtekre, a Momentum a zöldeket és a Jobbikot hibáztatja, hogy így alakultak a dolgok. 

Történelmi csúcson a Fidesz, megroppant a Jobbik

Itthon2019.05.02, 14:50

A megkérdezettek 57 százaléka szavazna a Fideszre, míg a Jobbik az összeomlás szélén áll - derült ki a Závecz Research legfrissebb felméréséből, amelyben az európai parlamenti választási szavazási szándékokat kutatták.

Sok beszéd, teljes érdektelenség az ellenzéki majálisokon

Itthon2019.05.01, 16:40

Teljes érdektelenségbe fulladt az ellenzéki pártok idei majálisa: csak lézengtek az érdeklődők a rendezvényeken. Feljegyezni annyit lehet, hogy Gyurcsányné megint hevesen támadta a határkerítést, és megint az Európai Egyesült Államokat reklámozta, a Mi Hazánk Mozgalom megmozdulásán többen voltak, mint a Jobbikén, valamint az MSZP és a Párbeszéd megszokott nagyszínpadából egy kispódium lett.

Gyurcsány Ferenc már arról beszél, hogy nem lát kivetnivalót a Jobbikban

Itthon2019.04.25, 18:33

Nem lát semmi kivetnivalót a Jobbik elmúlt időszakbeli teljesítményében Gyurcsány Ferenc, ez derült ki csütörtöki sajtótájékoztatójából. A DK elnöke sosem nyilatkozott még ilyen pozitívan az antiszemita pártról, ami a két szervezet viszonylatában egy korszak kezdetét jelentheti. Nagyon úgy néz ki, hogy a "szemkilövetőből" és a "nácikból" politikai szövetségesek lettek. 

Történelmi vereségre készülhet az ellenzék májusban

Itthon2019.04.25, 08:25

A közelgő európai parlamenti választások nagy lehetőséget jelenthetnének az ellenzéki erőknek, hogy évek óta tartó lejtmenetüket megfordítsák, és népszerűségüket növekvő pályára állítsák, továbbá egy esetleges sikeres szereplés lendületet is adhatna a megfásult balliberálisoknak és a velük kokettáló exradikálisoknak az önkormányzati választásokra. Vajon az elmúlt hetekben, hónapokban ki tudta használni az ellenzék a kínálkozó potenciált?

A jászberényi Jobbik a korábban őket nácinak nevező Vadai Ágnest hívta meg vendégnek

Itthon2019.04.24, 12:11

A Jobbik jászberényi csoportja a korábban az őket nácizó Vadai Ágnest, a Demokatikus Koalíció (DK) egyik legismertebb politikusát hívta meg előadónak kedd esti lakossági fórumára. Ezzel a politikai árulás új értelmet nyert: mind a Jobbik, mind a DK az önfeladás és a teljes értéksemlegesség útjára lépett.

Gyurcsányné segítségével nyer időt a 6 milliárdos csalással vádolt Czeglédy Csaba

Itthon2019.04.24, 09:50

Elhúzódhat a Czeglédy Csabával szembeni eljárás amiatt, hogy a milliárdos csalással vádolt politikus felkerült Gyurcsány Ferencék EP-listájára - értesült a Magyar Nemzet bírósági forrásokból. Időközben Gyurcsányné mentegeti a több mint hatmilliárd forintos csalással vádolt volt szocialista képviselőt. A mentegetés annak fényében nem számít meglepetésnek, hogy Gyurcsánynénak is fontos lehet a mentelmi jog megszerzése, mivel egy több százmilliós kölcsönügylet miatt nyomoz ellene a rendőrség.

Gyurcsányné mentegeti férje ízléstelen megjegyzéseit

Itthon2019.04.16, 13:34

„Feri szereti az iróniát, kifordítani a mondatot eredeti jelentéséből, és szamárfület mutatni” – ezekkel a szavakkal mentegette férjének az „öregecskedő feleségek lecserélésével” kapcsolatos megnyilvánulását egy hétfői lapinterjúban Dobrev Klára. Ugyan a bukott kormányfő kijelentésével vérig sértette a női társadalom nagy részét, Gyurcsánynét ez abszolút nem érdekli, és védelmébe vette gúnyolódó férjét. 

A Gyurcsány-párt azért támadja a magyarokat, mert nem akarnak migránsokat

Itthon2019.04.15, 14:15

Gyurcsány Ferenc vasárnapi beszédében a magyar embereket szidta, amiért azok elsöprő többségben elutasítják a bevándorlást és a migránsok betelepítését – minderről Hidvéghi Balázs beszélt. 

Szégyellik a Gyurcsány-pártban, hogy baloldaliak - hangfelvétel

Itthon2019.04.15, 13:01

Teljes fejetlenség uralkodik a pécsi DK-ban, amelynek a vezetői szerint még a saját baloldali identitásukat is takargatniuk kell a választók előtt, ha jól akarnak szerepelni az őszi önkormányzati választáson – többek között ez hallható a Magyar Nemzet birtokába került hangfelvételen, amely a Demokratikus Koalíció év eleji, helyi taggyűlésén készült. Az is kiderült továbbá, hogy a Gyurcsány-párt pécsi csoportja nem tartja fontosnak, hogy az LMP benne legyen az ellenzéki összefogásban.

Vesztegetés miatt vádat emeltek egy volt DK-s képviselőjelölt ellen

Itthon2019.04.15, 11:54

Vádat emeltek hat ember, köztük Kőrös Gusztáv Tibor egykori DK-tag, volt országgyűlési képviselőjelölt ellen vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt.