Demokratikus Koalíció

címke rss

Börtönnel fenyegetőzik Gyurcsány pártja, mert az őket támogató Index a szétesés szélére került - a romló üzleti eredmények miatt

Itthon2020.06.23, 08:24

Óriási káosz alakult ki az elmúlt években végképp baloldali propagandaoldallá alakult Indexnél, miután a tavalyi rossz üzleti eredmények miatt - állítólag - felmerült a szerkesztőség működésének átszervezése. Ezt nem tudni, hogy igaz-e, hiszen mást írt a főszerkesztő (kiegészítve a nyilvánvalóan velük együtt mozgó többi baloldali újsággal), és mást az Indexet tulajdonló kuratórium elnöke. Mindenesetre, a korábban még Simicska Lajoshoz, még korábban Spéder Zoltánhoz is hűséges (előző Index-tulajdonosok...) Bodolai László kitette az igazgatóságból a főszerkesztőt, és homályosan arra utalt, hogy főszerkesztőként sincs biztonságban. Gyuurcsány ...

Gyurcsány hatalomra segítésén dolgozik a Jobbik Volner János szerint

Itthon2020.06.17, 13:50

Nincs szükség arra, hogy a Fidesz helyett visszahozzátok Gyurcsányt és a szélsőséges liberálisokat - üzente volt pártjának, a Jobbiknak Volner János, miután Jakab Péter pártelnök egy körlevélben támadta őt. A korábbi frakcióvezető szerint bőven érhetik még meglepetések a Jobbik mostani vezetését, hiszen sokan csak a baloldali összefogás felborítása miatt maradtak a pártban: tehát azért, hogy kárt okozzanak.

Fekete-Győr András nyíltan Gyurcsány Ferencnek hízeleg, fél a Momentum a Demokratikus Koalíciótól

Itthon2020.06.15, 17:28

A történelmi bukás után Gyurcsány Ferenc a nulláról felépített egy politikai pártot. Ez politikai teljesítmény - ezt nem Molnár Csaba DK-s EP-képviselő és Gyurcsány segédje, vagy éppen parlamenti szárnysegédje, Vadai Ágnes mondta. Nem. Ezt a magát szinte már huszonkettedik századinak tartó párt, a Momentum elnöke, Fekete-Győr András állította. Semmi kétség: pontosan tudja Fekete-Győr, hogy főnökéről beszél.

Gyurcsány Ferenc a jogerősen elítélt adócsalóval, Czeglédy Csabával akarja szétverni az MSZP-t

Itthon2020.06.11, 16:47

Czeglédy Csaba a baloldal szombathelyi jelöltje akar lenni - jelentette be a közösségi oldalán a börtönt is megjárt, adócsalásért elítélt ügyvéd, aki közismerten Gyurcsány Ferenc embere. Ez pedig nem más jelent, minthogy Gyurcsányék végleg rászánták magukat a súlyos válságban lévő MSZP szétverésére és elfoglalására. Ez azután lett különösen fontos a számukra, hogy Mesterházy Attila jelezte: elindul az elnöki székért a szocialisták szeptemberi tisztújításán, és ha ő nyerne, az MSZP önállóbb lenne, távolabb kerülne a DK-tól.

MSZP-s hamisítási botrány: Gyurcsány számára újabb lehetőség, hogy a végletekig gyengítse egykori pártját

Itthon2020.06.10, 14:34

Három napnak kellett eltelnie ahhoz, hogy az MSZP konkrétumokat is mondjon legújabb botránya kapcsán: állítólag egy többfős testület, a kommunikációs stáb engedélyezte az MSZP hírhamisító videóját. Bár a botrány egyre nagyobb, a szocialisták szerint Korózs Lajos nem hibázott. A Gyurcsány Ferenc vezette DK azonban másképp látja a helyzetet, szerintük a MSZP helytelenül járt el, amikor egy álmentőssel készített videót. Gyurcsány megint a szocialisták ellen szítja a baloldaliakat.

Niedermüller Péteréknek vissza kell fizetniük a vendéglátósokra szabálytalanul kivetett sarcot

Itthon2020.06.10, 13:07

Amennyiben az erzsébetvárosi vendéglősök a kormányrendelet által előírt időszakra vonatkozóan közterület-használati díjat fizettek, úgy annak visszatérítéséről az erzsébetvárosi önkormányzat köteles intézkedni - szögezte le Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) az Origo megkeresésére. Ismét nagyot hibázott a teraszdíjat a helyi vállalkozókra szabálytalanul kiszabó Niedermüller Péter, aki - mint kiderült - nem tudta értelmezni a vállalkozások terheit könnyítő jogszabályt.

Törvénytelenül próbálta megadóztatni Niedermüller Péter az erzsébetvárosi vendéglősöket

Itthon2020.06.09, 21:19

A fővárosi kormányhivatal (BFKH) állásfoglalásában megállapította, hogy az erzsébetvárosi önkormányzat szabálytalanul járt el akkor, amikor a kormányrendeletet figyelmen kívül hagyva a területfoglalási díj utólagos befizetésére kötelezte a helyi vendéglátósokat - olvasható a kerület hivatalos honlapján közzétett közleményben. A történet azért is különösen kínos Niedermüller Péter polgármesternek, mert a környező kerületekben sikerült megérteni a vállalkozások terheit csökkentő rendelkezést. Mint ismert, a Gyurcsány-párti politikus nem is olyan régen még alkalmatlannak találta magát a városvezetésre.

Boros Bánk Levente: Nemzetellenes párt a DK

Itthon2020.06.06, 18:05

A Hír TV Troll című műsorának vendégei Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap lapszerkesztője, Pindroch Tamás, a Figyelő munkatársa és Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője voltak. A műsorban szó volt a szocialista hívőkről, Trianonról és a koronavírus-járvány elleni védekezés költségeit támadó ellenzékről is. Trianon évfordulója kapcsán Boros Bánk Levente azt mondta, „deklaráltan liberális vagy tovább megyek, nemzetellenes párt a DK, szerintem ezt objektíven be lehet bizonyítani”. Hozzátette, „vannak a szélsőséges fundamentalista liberálisok, akiknek semmit sem jelent, sőt röhögnek rajtunk, hogy nekünk ez egyáltalán miért fáj” - monddta ...

Így próbálták minden eszközzel akadályozni a koronavírus elleni védekezést a baloldali politikusok

Itthon2020.05.28, 10:04

A baloldali politikusok folyamatosan akadályozni próbálták a koronavírus-járvány közben a kormány tevékenységét, a védekezést, és egyre abszurdabb nyilatkozatokat tettek. Ezek a politikusok az utóbbi két hónapban elsősorban a koronavírus-törvény miatt támadták saját hazájukat, azt vizionálva, hogy a járványhelyzet miatti különleges jogrendet lehetővé tévő jogszabály „örök időkre szól", illetve „diktatúra bevezetéséhez fog vezetni". De durva támadást indítottak a határon túli magyarok ellen is. Most összegyűjtöttük a nyilatkozataikat. 

Gyurcsány pártjának gazdálkodását a megalakulása óta szabálysértések jellemzik

Itthon2020.05.28, 10:36

A Demokratikus Koalíció (DK) gazdálkodását évek óta, gyakorlatilag a megalakulásától kezdve szabály- és törvénysértések jellemzik - mondta Horváth Bálint, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kommunikációs vezetője csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Kocsis Máté a fiataloknak: Keressetek rá, és meglátjátok Gyurcsány Ferenc igazi arcát

Itthon2020.05.26, 13:48

Látni fogjátok, hogy ez a nárcisztikus, erőszakos, zavart ember hogyan hazudott saját honfitársainak, hogyan bukott le mindezzel, és ezt követően hogyan verette és lövette szét az ellene tüntetőket. Sok fiatalt is. Én ott voltam 25 évesen, emlékszem, és soha nem fogom neki elfelejteni - írta keddi posztjában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője, aki Gyurcsány őszödi beszéde kapcsán a fiatalokhoz fordult. A politikus csak pár percet kért a legfiatalabb generációtól: keressenek rá, ki is az igazi Gyurcsány Ferenc.  

Gyurcsány-párti politikus: Ne tragédiaként éljük meg Trianont

Itthon2020.05.26, 11:59

Nem szabad tragédiaként megélni Trianont, hiszen az ország megcsonkítását követően kialakult határok között is lehet jó életet élni - nagyjából így lehet összefoglalni Bauer Tamásnak, a Demokratikus Koalíció volt alelnökének kedd reggeli facebookos teljesítményét. Vágó István után újabb DK-s gyalázkodik Magyarország szétszabdalása kapcsán. 

Gyurcsánynétól Fekete Győrig: így diktatúrázott a baloldal

Itthon2020.05.25, 08:28

Minden eddiginél részletesebben mutatjuk meg: a baloldal hogyan keltette Magyarország rossz hírét a világban, hogyan próbálta meg szétbomlasztani a nemzeti összefogást, és hogyan próbálta - a nemzetközi baloldallal közösen - nyomás alá helyezni a kormányt. Önös politikai érdekből terjesztett, aljas rágalmak, ócska kommunikációs trükkök, és vég nélküli hazudozás, akkor, amikor a leginkább szükség lett volna az együttműködésre. A baloldal a mai napig nem kért bocsánatot a kormánytól, pedig lenne miért, hiszen a kabinet napokon belül vissza fogja adni különleges felhatalmazását. Az Origo kérdésére válaszoló Jakab Péter még most is totáális ...

Furcsa tűzesetre hivatkozva magyarázkodik Gyurcsány Ferenc pártja

Itthon2020.05.22, 11:23

Az Állami Számvevőszék a csütörtöki naptól számítva felfüggesztette a Gyurcsány vezette Demokratikus Koalíció állami támogatását, mivel a párt nem igazolta a 2017-2018-as gazdálkodásáról közzétett adatok valódiságát, pénzügyi kimutatásai nem mutatnak megbízható és valós képet a párt bevételeiről és kiadásairól, a valótlan pénzügyi kimutatások közzétételével a párt a saját tagságát is megtévesztette. Gyurcsányék egy meglehetősen sajátos tűzesetre hivatkozva közölték korábban, hogy nem tudnak az érintett időszakkal elszámolni. A párt számára a számlák eltűnését segítő tűz viszont a DK Teréz körúti irodájában volt, nem a civil szervezeetek ...

Felfüggesztette az ÁSZ Gyurcsányék költségvetési támogatásának folyósítását

Itthon2020.05.21, 12:42

Felfüggesztette a Demokratikus Koalíció állami támogatásának folyósítását az Állami Számvevőszék - jelentette be a pénzügyi és gazdasági ellenőrző szerv mai online sajtótájékoztatóján. Az ÁSZ álláspontja szerint Gyurcsány Ferencék számos előírást nem tartottak be, de ha pótolják hiányosságaikat, visszakaphatják a juttatást.

Felháborító, hogy ennyit ér magának egy emberélet! - kommentelők üzentek Gyurcsány politikusának

Itthon2020.05.21, 12:32

A facebookozók nem fogadták el a Gyurcsány pártjában politizáló Arató Gergely nyelvbotlásos magyarázatát, és dühös hozzászólásokkal bombázzák bejegyzése alatt. Mint ismert, a Demokratikus Koalíció frakcióvezető-helyettese egy televíziós műsorban sajnálatosnak nevezte, hogy kevesen haltak meg a vírusban Magyarországon.

Hamis vádakkal támadta Magyarországot a baloldal, mégsem kérnek bocsánatot

Itthon2020.05.20, 14:31

A napokban a kabinet ígéretének megfelelően bejelentette, hogy május végén visszaadja a parlament által ráruházott különleges felhatalmazást. Ennek kapcsán érdemes feleleveníteni, hogyan támadták hazug módon a magyar kormányt, és hogyan próbálták meg lejáratni Magyarországot a nemzetközi közvélemény előtt a baloldali pártok, folyamatosan diktatúrát kiabálva.

Arató Gergely megpróbálta megmagyarázni, miért nevezte sajnálatosnak, hogy kevesen haltak meg a vírusban

Itthon2020.05.20, 14:07

Miután sajnálatosnak nevezte, hogy Magyarországon kevesen haltak meg a vírusban, Arató Gergely közösségi oldalán próbálta a felháborító nyilatkozatát megmagyarázni. Gyurcsány pártjának képviselője szemmel láthatóan megijedt a helyzettől, és a politikai felelősséget nem vállalva, előre menekül. 

Gyurcsány politikusa a járványban meghaltakról: "Sajnos ebben a számban sem áll rosszul az ország"

Itthon2020.05.20, 10:51

Arató Gergely, a Demokratikus Koalíció (DK) frakcióvezető-helyettese elszólta magát az ATV élő adásában: sajnálatosnak nevezte, hogy kevés a járványban meghalt ember Magyarországon. Itt a minden eddiginél egyértelműbb bizonyítéka annak, hogy a baloldal a vírusnak drukkol a kormány ellenében. A nyilatkozat kapcsán keressük Aratót, és Gyurcsány pártját is, amint válaszolnak, frissítjük cikkünket.

Századvég: Soros György hazai támogatóinak nem sikerült elhallgattatnia Ifj. Lomnici Zoltánt

Itthon2020.05.15, 17:13

A sajtó is beszámolt róla, hogy Vadai Ágnes, a radikális baloldali Demokratikus Koalíció politikusa a legfőbb ügyésznél feljelentette ifj. Lomnici Zoltánt, a Századvég jogi szakértőjét. Mint ismert, az alkotmányjogász 2020. április 8-ai nyilatkozatában rámutatott arra, hogy a forint gyengülésének hátterében külső spekulatív beavatkozás állhat, illetve utalt a tényre, miszerint Magyarország egyik legbefolyásosabb ellenfele, Soros György már több ízben megkísérelt bedönteni egyes nemzeti fizetőeszközöket - írja a Századvég közleménye.

Az MSZP-t eláruló politikusoknak fontos pozíciókat adott Gyurcsány Ferenc

Itthon2020.05.14, 15:02

Több, a szocialistákat a közelmúltban elhagyó politikus is bekerült a Demokratikus Koalíció (DK) új budapesti vezetésébe - vette észre az Origo. Gyurcsány Ferenc ezzel ismét odacsapott az MSZP-nek, azt üzenve, megéri árulónak lenni. 

Gyurcsány Ferenc egykori politikusa a központi szereplője egy bérgyilkossági ügynek

Itthon2020.05.11, 12:44

Kőrös Gusztáv, a Demokratikus Koalíció (DK) korábbi politikusa a főszereplője annak a bűncselekménynek, amely miatt egy fővárosi ügyvédnőt gyanúsítanak azzal, hogy bérgyilkost fogadott rokona férjének megölésére – erősítette meg a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a Magyar Nemzetnek a Pesti Srácok információját.

Magánokirat-hamisítás miatt ítélték el Gyurcsány volt képviselőjét

Itthon2020.05.08, 14:37

Bűnösnek mondta ki a bíróság Radnóti Henriket, a DK volt dunakeszi képviselőjét. Radnóti jelenleg a Momentum által vezetett gödi városi lap felelős szerkesztője. Az ügy háttere, hogy a gyurcsányista politikus hamis orvosi igazolással próbálta bebizonyítani, hogy betegsége miatt nem jelent meg egy testületi ülésen, így próbált hozzájutni a bruttó 50 ezer forintos tiszteletdíjához. 

Ők azok a magyar baloldali politikusok, akik hamis vádakat terjesztettek Magyarországról

Itthon2020.05.07, 12:49

Még Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke is pozitívan nyilatkozott a magyar koronavírus-törvényről, amelyet a baloldal kezdettől fogva hamis érvekkel támadott. Az Origo összegyűjtötte, kik voltak azok, akik hazugságokkal támadták a magyar kormányt, és akiknek ideje lenne bocsánatot kérniük.

A DK-s Óbuda a veszélyhelyzetre hivatkozva kiárusítaná vagyonát

Itthon2020.05.06, 10:49

A veszélyhelyzetre hivatkozva Óbuda fellendítené az önkormányzati lakások értékesítését annak érdekében, hogy bevételi forrásokhoz jusson - derül ki az Origóhoz eljuttatott dokumentumból, amelyet az Óbudai Vagyonkezelő Nonprofit Zrt. (OVZrt.) vélhetően az önkormányzati lakások bérlőinek küldött ki. A kerület vagyonának kiárusításaként is értelmezhető lépés miatt a DK-s vezetésű kerülethez fordultunk kérdéseinkkel: válaszukból kiderült, eddig 31 ingatlan bérlője adta be a tulajdonjog iránti kérelmet.  

Felemelte a fővárosi cégek vezetőinek a fizetését Karácsony Gergely, a járvány miatti különleges jogrendet használta erre

Itthon2020.04.24, 14:52

Karácsony egyre inkább Gyurcsány Ferenc befolyása alatt áll, mindezt jól bizonyítja, hogy az önkormányzati cégekben nagyon nagy a DK befolyása, mivel a párt az erején felül tudott ezekbe a cégekbe embereket küldeni. Gyurcsány most benyújtotta a számlát Karácsonynak a korábbi támogatásáért cserébe, és ahogyan látjuk, egyfajta kifizetőhelyként gondolnak az önkormányzatokra - így kommentálta Deák Dániel, a XXI. Század Intézet elemzője azt, hogy a főpolgármester a járványra hivatkozva évi 40 százalékos vezérigazgatói prémiumra adott lehetőséget, amivel eltörölte a Tarlós István főpolgármesterségének idejére jellemző szigorú bérpolitikátt. ...

A Századvég határozottan visszautasítja a jogi szakértője elleni politikai vádakat

Itthon2020.04.23, 13:09

Soha nem titkoltuk véleményünket Soros Györgyről, a külföldről finanszírozott szervezetekről, NGO-król, a külföldről pénzelt pártokról, vagy éppen politikusokról, arról, hogy milyen veszélyt jelentenek Magyarország nemzeti szuverenitására - írja a Századvég Alapítvány csütörtöki közleményében, miután Vadai Ágnes, DK-s képviselő feljelentette jogi szakértőjüket, ifj. Lomnici Zoltánt. 

Gyurcsány egykori alelnöke is megtagadná a segítséget a külhoni magyaroktól

Itthon2020.04.21, 13:17

Keddi internetes bejegyzésében Bauer Tamás védelmébe vette Szabó Tímeát, aki megtagadná a járványügyi segítséget a külhoni magyaroktól. A Demokratikus Koalíció politikusa, egykori alelnöke arról írt, a kormánynak nem dolga a csallóközi, székelyföldi, vajdasági vagy kárpátaljai magyarok segítése.

Fidesz: Azok beszélnek, akik tönkretették a gazdaságot és a válságban is mindig csak elvettek

Itthon2020.04.20, 17:14

Azok beszélnek, akik tönkretették a gazdaságot és a válságban is mindig csak elvettek - közölte a Fidesz hétfőn az MTI-vel. A nagyobbik kormánypárt arra reagált, hogy napközben a Demokratikus Koalíció (DK) és az MSZP is bírálta gazdaságvédelmi akciótervét. 

Nem zavarja a Momentumot a jogerősen elítélt, börtönben is ült DK-s ügyvéd, Czeglédy Csaba szerződése

Itthon2020.04.20, 12:32

A Momentum erzsébetvárosi képviselői nem vonták kérdőre Niedermüller Pétert a Czeglédy-megbízások miatt a múlt hét csütörtökön megtartott online kerületi egyeztetésen - értesült az Origo. Az ügy kapcsán kérdésekkel fordultunk a baloldali párt sajtóosztályához és helyi politikusaihoz, azonban válasz nem érkezett tőlük. A Momentum a súlyos botrányok ellenére kitart Gyurcsányék mellett a VII. kerületben.

Óbuda Gyurcsány-párti polgármestere a Momentum aktivistáival a lezárt Római-partra ment, hogy megnézzék az üres Római-partot

Itthon2020.04.19, 19:11

Miután Kiss László, III. kerületi DK-s (néhány hete még MSZP-s) polgármester a napokban többször is elmondta, hogy a hétvégén senki nem teheti be a lábát a Római-partra, vasárnap momentumos aktivisták társaságában mégis terepszemlét tartott a lezárt területen.

Újabb DK-s politikusnak ad pénzt Niedermüller Péter, Erzsébetváros költségvetéséből

Itthon2020.04.19, 15:06

Komáromi Zoltánnal, a Demokratikus Koalíció (DK) egészségügyi politikusával is megbízási szerződést kötött a DK-s vezetésű erzsébetvárosi önkormányzat - vette észre az Origo. Mint ismert, az elmúlt napokban derült ki, hogy Niedermüller Péter a különleges jogrend általi felhatalmazást kihasználva egy személyben adott nagy értékű megbízást Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának. 

Állami Számvevőszék: A törvényeknek megfelelően zajlik a DK ellenőrzése

Itthon2020.04.18, 14:49

Magyarországon működik a jogállam, a törvényeknek megfelelően zajlik a Demokratikus Koalíció (DK) ellenőrzése - közölte az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szóvivője szombaton, az MTI-vel.

Varju László puszta kézzel fogta meg a kézbesítendő maszkokat

Itthon2020.04.17, 17:44

Varju László, a DK-s országgyűlési képviselő szabad kézzel, egyenként csomagolja borítékba a maszkokat, fittyet hányva az egészségügyi előírásokra, veszélybe sodorva ezáltal az újpesti emberek egészségét - írja az Újpestihírek.hu.  

Gödi ellenzéki belháború: most a momentumos polgármester vádolja korrupcióval Gyurcsány helyi embereit

Itthon2020.04.17, 13:33

Korrupciógyanús ügyekkel vádolta meg a Demokratikus Koalíció alpolgármesterét Balogh Csaba, Göd momentumos polgármestere - mindez egy, az Origo birtokába került hangfelvételből derült ki. A Pest megyei településen hetek óta belháború alakult ki a várost vezető ellenzéki pártok között. A botrány olyan nagyra dagadt már, hogy az ellenzéki pártok helyi vezetői a pártelnököknek is levelet írtak már. Balogh korrupciós vádjai annak fényében meglehetősen álságosnak hatnak, hogy többszázezres megbízási szerződéseket kötött az ismerőseivel.

Több tízmilliós ügyvédi megbízást kapott Czeglédy Csaba Niedermüller Pétertől

Itthon2020.04.14, 11:58

29 millió forint + ÁFA értékben bízta meg Czeglédy Csaba ügyvédi irodáját április 1-je és december 31-e közötti időszakra Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere - ez derül ki a kerület honlapján közzétett dokumentumokból. A  DK-s városvezető rendeleti úton hozta meg döntését: a veszélyhelyzet adta lehetőségével visszaélve, egy személyben, a képviselő-testület megkérdezése nélkül. A Fidesz tiltakozik a lépés ellen. 

Gyurcsány polgármestere megemelte a lakbért a járvány közepén

Itthon2020.04.06, 16:30

A Fidesz óbudai képviselői felszólították Kiss László, DK-s polgármestert és a balliberális képviselőket, hogy azonnal vonják vissza az önkormányzati lakások bérlőit sújtó rendeletet. Varga Mihály, a térség parlamenti képviselője, pénzügyminiszter is tiltakozott a döntés ellen.  

Deutsch Gyurcsányról: Végül beállt az indulatosan hazudozók táborába

Itthon2020.03.31, 17:34

Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti delegációvezetője Facebook-bejegyzésben reagált Gyurcsány Ferenc, DK-elnök mai bejelentésére. 

Magukat ünneplik az ellenzéki képviselők, miután megakadályozták a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Itthon2020.03.24, 13:11

Miután nem ment át a kormány által benyújtott, a veszélyhelyzet meghosszabbítását célzó törvényjavaslat a parlamenten, az ellenzéki képviselők ünneplésbe kezdtek a különböző fórumokon. Összeszedtük a legsajátosabb megnyilvánulásokat!

Az MSZP, a Jobbik és a DK sem támogatja a koronavírus-törvényt, akadályozzák a védekezést

Itthon2020.03.22, 17:26

A jelek szerint az ellenzék ellenállása miatt nem lesz teljes összefogás a kormány koronavírus-törvényjavaslatának hétfői, parlamenti tárgyalásakor. Eddig az MSZP, a Jobbik, és a DK jelezte: nem fogja azt támogatni. Azaz, túlzás nélkül mondhatjuk: gátolják a sikeres védekezést. És egy ilyen súlyos helyzetben, amikor idős emberek vannak veszélyben, az ellenzék ismét azt bizonyítja: pénzért és a hatalom megszerzésének mégoly távoli reményéért is, valóban mindenre képesek.

A Facebookon gyalázkodott Gyurcsány alufóliás képviselője

Itthon2020.03.20, 17:06

Elszabadult indulatokról árulkodó, egészen döbbenetes posztot tett ki Facebook-oldalára a koronavírus-járvány kapcsán a DK országgyűlési képviselője, Varga Zoltán. Varga egészen hosszú posztban gyalázkodott, azt állítva, hogy mindenki hazudik  - írta a PestiSrácok. Megjelenését követően pár órával Varga törölte bejegyzését, de az internet nem felejt, természetesen a posztot lementették.

A Jobbik és az MSZP mellébeszél, Gyurcsányék hallgatnak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

Itthon2020.03.19, 22:38

Míg az LMP egyértelműen meg kívánja szavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását, addig az MSZP és a Jobbik nem fogalmazott egyértelműen, és kifogásokat keresve mellébeszélt. A DK és a Párbeszéd pedig nem válaszolt. Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője csütörtökön szólította fel a parlamenti pártokat, hogy jövő héten szavazzák meg a koronavírus-törvényt.

Burány Sándort is át akarta csábítani Gyurcsány Ferenc a saját pártjába

Itthon2020.03.14, 11:20

Burány Sándort is megpróbálta átcsábítani a Demokratikus Koalícióba (DK) Gyurcsány Ferenc - erről a szocialista politikus beszélt a HírTV Informátor című műsorában, aki azt is elárulta, hogy Gyurcsány telefonon kereste meg egy-két hónapja.

Gyurcsányné megvédte a nyugdíjasok halálával viccelődő Vágó Istvánt

Itthon2020.03.12, 14:15

"Vágó István csak arra hívta fel a figyelmet, amire az előbb én is" - ezekkel a szavakkal mentegette Gyurcsányné, a Gyurcsány-párt uniós képviselője párttársát, a nyugdíjasok halálán viccelődő Vágó Istvánt. 

Hatszorosára emelte az újbudai ellenzéki vezetés Czeglédy Csaba díjazását

Itthon2020.03.11, 17:04

Az Origo kíváncsi volt arra, hogy a DK-vezette újbudai önkormányzat miért fizet milliókat a korábban jogerősen elítélt, majd másfél évig előzetes letartóztatása miatt börtönben is ült Czeglédy Csaba ügyvédi irodájának. Elmondjuk, mire jutottunk.

Vágó István a nyugdíjasok halálával viccelődik a Facebookon

Itthon2020.03.11, 16:55

Durva, gusztustalan, és az egész országot megbotránkoztató posztot tett közzé a koronavírussal kapcsolatban Vágó István. A DK elnökségi tagja azzal viccelődött, hogy mivel a koronavírus elsősorban az idősekre veszélyes, a kormány biztosan jól jár azzal, hogy kevesebb nyugdíjas lesz. 

A momentumos újpesti polgármester, Déri Tibor lehet a következő, aki átül a DK-ba

Itthon2020.03.07, 21:17

Déri Tibor, a Momentum újpesti polgármestere lehet a következő, aki átlép a Demokratikus Koalícióba. A helyi Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc titkos egyeztetésen is járt a IV. kerületi városházán.

EMMI: Most nem politikai pamfletekre, hanem együttműködésre van szükség

Itthon2020.03.08, 09:24

A Demokratikus Koalíció ma ismét leleplezte magát, hogy csupán politikai haszonszerzésre kívánja felhasználni a koronavírus-helyzetet - állítja közleményében az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI).

Nyolc tény, amiből végképp nyilvánvalóvá válik, hogy továbbra is Gyurcsány az ellenzék vezetője

Itthon2020.03.06, 11:57

Bár Gyurcsány Ferencnek eddig is komoly hatása volt az ellenzék dolgainak alakulására, két évvel a parlamenti választás után látványosan akcióba lépett. Nyolc olyan mozzanatot gyűjtöttünk össze az elmúlt időszakból, amelyekből egyértelművé válik, hogy az országot egyszer már csődközelbe navigáló DK-elnök diktál az ellenzéki oldalon.