demográfiai csúcstalálkozó

címke rss

Demográfiai csúcs: Magyarország álláspontját érdemes követni

Itthon2019.09.06, 15:33

Gyermekvállaláskor nem döntő jelentőségű a pénz, az embereket inkább a kulturális tényezők befolyásolják - mondta Frank Füredi. Az ismert szociológus szerint a probléma az, hogy a családi élethez negatív jelentés társult. Füredi a III. Budapesti Demográfiai Csúcson nyilatkozott a köztévén. A csúcs óriási nemzetközi érdeklődést váltott ki, több ország állam- és kormányfője is felszólalt.

Böjte Csaba: Arra születtünk, hogy a szolgáló szeretet által az élet mellett döntsünk

Itthon2019.09.06, 18:07

A III. Budapesti Demográfiai Csúcs egyik pénteki blokkjába olyan előadókat hívtak meg, akik nem a kormányzati szektorban tevékenykednek, hanem a klasszikus civil szférában, pl. a nagycsaládok képviseletének területén. Kiderült, hogy az Egyesült Államokban már tabutéma az egy anyára és egy apára épített családmodell, pedig kutatások is bizonyítják, hogy az azonos nemű párok gyerekeinek rosszabbak a kilátásaik, de ilyen dolgokról ott nem ajánlott beszélni. Az egyébként legnagyobb és leghosszabb tapsot kapó Böjte Csaba atya szerint viszont jónak lenni jó, jó dolog gyermeket vállalni, jó dolog anyának és apának lenni, és az élet mellettt ...

Elismeréseket adtak át a III. Budapesti Demográfiai Csúcson

Itthon2019.09.06, 19:12

A család a legtermészetesebb társadalmi forma, a politikának pedig tisztelnie kell ezt, nem kirángatnia az embereket ebből az együttélési módból - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a III. Budapesti Demográfiai Csúcs pénteki napján, a Pro Familiis díjak átadásán.

Semjén Zsolt: A magyar állam célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon

Itthon2019.09.06, 20:54

A magyar állam értelme és célja, hogy a magyar nemzet fennmaradjon és a magyar emberek életminősége javuljon, ezek azok a fundamentumok, amelyekre minden más épül - jelentette ki Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a III. Budapesti Demográfiai Csúcs zárásán pénteken.

Negyedszer rendezik meg a Budapesti Demográfiai Csúcsot szeptemberben

Itthon2021.07.15, 12:12

Szeptember 23-24-én negyedik alkalommal rendezik meg a Budapesti Demográfiai Csúcsot a Várkert Bazárban - jelentette be a családokért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.

Orbán Viktor is felszólal a nemzetközi demográfiai csúcstalálkozón - Élőben az Origón

Itthon2021.09.23, 11:40

„A család a fenntarthatóság záloga" – ebben a témában rendezik meg 2015, 2017 és 2019 után immár negyedik alkalommal a Budapesti Demográfiai Csúcsot azzal a céllal, hogy döntéshozók, politikai szereplők, egyházi és civil vezetők, a gazdasági élet és a média szereplői, valamint a tudományos világ képviselői számára platformot biztosítsanak a közös gondolkodásra, az előttünk álló kihívások megvitatására és közös megoldási javaslatok kidolgozására.

Orbán Viktor: A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját

Itthon2021.09.23, 13:21

A magyar kormány öt pillérre építette családpolitikáját - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a IV. Budapesti Demográfiai Csúcson, a Várkert Bazárban. Kifejtette, ennek része, hogy a gyermekvállalás egy család számára anyagilag is előny legyen, illetve, hogy a családokat saját tulajdonú lakáshoz segítse. A családpolitikát az édesanyákra kell alapozni, és az egész ország működését családbaráttá kell változtatni. Emellett a jog eszközeivel is meg kell védeni a család intézményét és a gyermekeket - hangoztatta a miniszterelnök. Orbán Viktor elmondta, az államnak segítenie kell a családalapítást, a családok boldogulását.

Előző
  • 1
  • 2
Következő