Debreceni Egyetem

címke rss
Váratlan dolog derült ki a legendás turulmadárról

Váratlan dolog derült ki a legendás turulmadárról

Meglepő eredményre jutottak a Debreceni Egyetem kutatói: miközben a turulmadárral azonosítható altáji kerecsensólyom evolúciós eredetét kutatták, kiderült, hogy az eddig feltételezettekkel ellentétben az északi sólyom valójában a keleti kerecsensólyom leszármazott faja lehet. Az erről szóló cikk a tekintélyes Nature lapcsalád szakfolyóiratában, a Scientific Reports-ban jelent meg.

Minden eddiginél eredményesebb lehet az üzleti szektorban a Debreceni Egyetem

Gazdaság2023.09.28, 10:20

A versenyképes működés elősegítésére önálló Compliance Osztályt hozott létre a Debreceni Egyetem, így az intézmény minden eddiginél eredményesebb lehet az üzleti szektorban. A megfelelési rendszer aktualitásait és új kihívásait október 17-én az I. Compliance Konferencián tekinthetik át az oktatásban és az üzleti szektorban érintett szakemberek a Debreceni Egyetemen.

Meghalt Daróczy Zoltán

Itthon2023.09.12, 22:10

Életének 86. évében, szeptember 12-én elhunyt Daróczy Zoltán Széchenyi-díjas matematikus, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, a Debreceni Egyetem egykori rektora - tudatta az MTA kedden az MTI-vel.

Jelentős áttörést értek el a cukorbetegség korai kimutatásában

Tudomány2023.09.12, 11:53

A Semmelweis Egyetem és a Debreceni Egyetem munkatársainak a világon először sikerült olyan paramétereket beazonosítaniuk, melyek segítségével csaknem 100 százalékos pontosággal megállapítható már az első trimeszter során, kinél alakul ki terhességi cukorbetegség - közölte az MTI-vel a budapesti intézmény kommunikációs igazgatósága.

Drónokkal derítették fel a vadlovak társadalmát

Itthon2023.09.12, 11:05

A vadlovak összetett, többszörösen tagozódott társadalmát, annak változásait tanulmányozták nagyfelbontású légifelvételek segítségével magyar kutatók, köztük a Debreceni Egyetem szakemberei egy nemrég befejeződött többéves kutatásban. A vizsgálatok eredményeit a napokban publikálták a Nature Communications című rangos nemzetközi tudományos folyóiratban

Az erek és a vér betegségeiről szóló sorozat indult

Tudomány2023.01.25, 14:07

Hogyan kapcsolódnak a rosszindulatú daganatok az érbetegségekhez, agyvérzés-e minden stroke, hogyan diagnosztizálható és kezelhető-e a vérzékenység? Többek között ezekre a kérdésekre is választ adnak a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Laboratóriumi Medicina Intézetének orvosai. A kutatók nyolc rövid videóban hívják fel a figyelmet az erek és a vér betegségeire, amelyek számos népbetegség okozói vagy szoros kapcsolatban állnak azokkal.

Űreszközökhöz fejlesztenek hőpajzsot a Debreceni Egyetemen

Tudomány2022.08.12, 17:54

Nemzetközi űrtechnológiai projektben vesznek részt a Debreceni Egyetem (DE) természettudományi és technológiai karának kutatói egy EU HORIZON pályázat keretében: a szakemberek űreszközök hőszigeteléséhez fejlesztenek ki és gyártanak speciális polimer aerogéleket a novemberben induló 3 millió eurós összköltségvetésű programban - közölte az egyetem sajtóközpontja pénteken az MTI-vel.

Az allergia és a hirtelen szívhalál a Debreceni Egyetem célkeresztjében

Tudomány2022.05.12, 13:03

A nyertes pályázatok csaknem ötöde a Debreceni Egyetemhez (DE) kötődik a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) pályázatain: az allergia kialakulásának tényezőit és a hirtelen szívhalál megelőzését is kutatják az intézmény különböző karain.

Nemzetközi elitcsapat a Debreceni Egyetemért

Itthon2022.02.14, 11:17

 A Nobel-díjas amerikai tudós – Louis Joseph Ignarro farmakológus, a los angeles-i Kaliforniai Egyetem professzora is, aki 1998-ban megosztott orvostudományi Nobel-díjat kapott a nitrogén-monoxid élettani hatásának felfedezéséért – és a Nobel-díj bizottság több tagja, neves külföldi egyetemek professzorai, hazai akadémikusok, egyetemi tanárok, a Debreceni Egyetem (DE) több korábbi rektora és számos nemzetközileg elismert szakember is elfogadta a felkérést, a Debreceni Egyetem (DE) további fejlődése érdekében létrehozott Tudományos és Társadalmi Tanácsadó Testület tagságára.

Karikó Katalin nem tartja meg a pénzjutalmát: a Debreceni Egyetemnek ajánlotta

Life.hu2022.01.21, 20:16

A Debreceni Egyetemen (DE) zajló kutatásokra, illetve tehetséggondozásra ajánlotta fel a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért kitüntetéssel járó pénzjutalmat Karikó Katalin magyar kutatóbiológus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója - közölte az egyetem a honlapján pénteken.

Újabb elismerést kapott Karikó Katalin

Itthon2021.12.14, 13:48

Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója a Debrecen Díj a Molekuláris Orvostudományért idei díjazottja az elismerést kedden vette át a Debreceni Egyetem (DE) aulájában rendezett ünnepségen.

Mindent elsöprő változások jönnek a felsőoktatásban

Unilife.hu2021.11.04, 09:00

November 3-án új törvényjavaslat került az Országgyűlés elé, amelynek értelmében számos átalakulásra lehet számítani: egy hónapra rövidülhet le a külföldi diplomák hazai elismerése, rugalmasabbá válhat a doktori képzés és új nevet kapna a Testnevelési Egyetem. A hallgatóknak és az oktatóknak is kedvező lépések várhatók, mutatjuk a részleteket!

Egyedülálló bérfejlesztés kezdődik a Debreceni Egyetemen

Itthon2021.10.22, 05:01

A Debreceni Egyetemen (DE) a felsőoktatási alaptevékenységeket és azok kiszolgálását végző 4075 munkavállalónak nő a fizetése, egyes munkakörökben akár 80 százalékkal - tájékoztatott a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumának döntéséről az intézmény sajtóirodája.

Peptidek segítségével teszik hatékonyabbá a kezeléseket hazai kutatók

Tudomány2021.09.20, 16:04

A mintegy 4,5 évig tartó, a „Peptiderg szignalizáció komplexitása és szerepe szisztémás betegségek kialakulásában" nevet viselő kutatási projekt során a gyógyítás és a diagnosztika terén is születtek új eredmények, amelyeket várhatóan mihamarabb be tudnak építeni a betegellátásba. A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem kutatócsoportjainak felfedezései ezzel nagyon sok ember életminőségét javíthatják Magyarországon és a világon egyaránt.

Ilyen évnyitó show-t még biztos nem láttál: itt a Te napod!

Unilife.hu2021.09.15, 08:31

Nagyszabású tanévnyitó SHOW-t szervez a Debreceni Egyetem és a yoUDay szeptember 15-én! Ne maradj le, itt vannak a részletek!

Új technológiával kezelik a vastagbélgyulladást hazánkban

Tudomány2021.08.28, 09:02

Többéves fejlesztés eredményeként egyedülálló technológiát alkalmazó széklettranszplantációs betegellátó egységet és baktériumsejtbankot hoztak létre a vastagbélgyulladás kezelésére a Debreceni Egyetemen. A terápiára a koronavírus-járvány miatt egyre nagyobb az igény - közölte az egyetem sajtószolgálata.

Felvételi 2021: Itt vannak a Debreceni Egyetem szakjainak ponthatárai

Unilife.hu2021.07.29, 11:10

Kihirdették a 2021. szeptemberében induló képzések ponthatárait. Összegyűjtöttük Nektek, hogy a legnépszerűbb szakokon hány ponttal lehetett bejutni a Debreceni Egyetemre!

Kásler Miklós: Egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki Magyarországon

Itthon2021.07.20, 21:27

Magyarországon az elmúlt években Európában egyedülálló onkológiai hálózat alakult ki - mondta az emberi erőforrások minisztere kedden a Debreceni Egyetemen (DE), amikor átadták az onkoradiológiai klinika új épületét.

Egy magyar felfedezés szívbetegek millióinak életét változtathatja meg

Life.hu2021.07.01, 17:57

A Debreceni Egyetem (DE) IRONHEART-kutatócsoportja új molekulát fedezett fel, amelyből gyógyszer készülhet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére - adta hírül az intézmény a honlapján kedden.

Új molekulát fedeztek fel Debrecenben, szívgyógyszer lehet belőle

Tudomány2021.06.29, 17:02

A Debreceni Egyetem (DE) IRONHEART-kutatócsoportja új molekulát fedezett fel, amelyből gyógyszer készülhet a szív- és érrendszeri betegségek kezelésére - adta hírül az intézmény a honlapján kedden.

Milyen ponthatárokra számíthatsz a gazdaságtudományi képzési területen?

Unilife.hu2021.07.19, 16:09

A gazdaságtudományi képzések között már évek óta a gazdálkodási és menedzsment, turizmus-vendéglátás és a kereskedelem és marketing szakok vezetik a népszerűségi listákat. Összeállításunk segítségével, most vethetsz egy pillantást az elmúlt öt év ponthatáraira a képzési terület három legnépszerűbb szakján.

Milyen ponthatárokra számíthatsz a bölcsészettudomány képzési területen?

Unilife.hu2021.07.19, 16:07

A bölcsészettudomány képzési terület legnépszerűbb szakjai közé tartozik a pszichológia, az anglisztika, valamint a közösségszervezés. Ha ezek egyikére jelentkeztél, de nem tudod, hogy milyen ponthatárra számíts, ne aggódj! Összeszedtük az elmúlt 5 év ponthatárait, hogy tudd mihez hasonlítani a saját eredményeidet.

Szakdolgozat? Eddig így biztosan nem gondoltál az energiaitalokra

Unilife.hu2021.06.15, 14:23

Tanulj az egészségtudományi karon vagy legyél mérnök szakos hallgató, remek kiindulási témát nyújthatnak az energiaitalok kutatásodhoz.

A Debreceni Egyetem segíti a vegyésztechnikus-képzést

Sulilife.hu2021.06.02, 08:33

A Debreceni Szakképzési Centrum vegyésztechnikus-képzésének kialakításában és fenntartásában a Debreceni Egyetem is részt vesz.

Több mint 250 ezer adag oltást adtak be a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában

Itthon2021.05.26, 10:23

Már 150 napja zajlik a koronavírus elleni oltás a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában, és ennyi idő alatt több mint 250 ezer adag oltóanyagot adtak be - mondta a Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet igazgatója szerdán az M1 aktuális csatornának.

Légijárművek karbantartásáról tanulhatnak a debreceni járműmérnök hallgatók

Unilife.hu2021.05.19, 09:10

Szeptembertől a légijárművek karbantartásához szükséges gyakorlati ismereteket is elsajátíthatják képzésük során a Debreceni Egyetem alapszakos járműmérnök hallgatói.

“Minden szép, amire szeretettel nézünk.” - Tanítsunk Magyarországért!

Unilife.hu2021.05.06, 22:32

Kiss Fruzsina, a Debreceni Egyetem tanárszakos hallgatójaként már két éve a Tanítsunk Magyarországért Program egyik mentora, vele beszélgettünk élményeiről.

Magyar egyetemek kerültek a világ legjobbjai közé

Tudomány2021.04.27, 19:12

Az előkelő 201-300. pozícióba rangsorolták a Pécsi Tudományegyetemet (PTE) a londoni központú, tekintélyes Times Higher Education (THE) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott nemzetközi rangsorában. A PTE hozzánk eljuttatott közleménye szerint a tudományos intézmény ezzel a helyezésével a legjobb magyar egyetem lett a 94 ország több mint 1000 egyetemét rangsoroló összevetésben.

A jogászhallgatók is megmérettették magukat

Unilife.hu2021.04.19, 10:17

Április 12-15. között a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának szervezésében mérték össze tudásukat a jogászhallgatók a 35. OTDK Állam- és Jogtudományi Szekciójának keretei között.

A halálozások csökkentése érdekében végzett kutatásokat három vidéki egyetem

Tudomány2021.04.19, 13:21

Egy csaknem másfél milliárd forint értékű, négy éven át három vidéki egyetemen zajló, a leginkább halálos betegségek túlélési esélyét növelni hivatott kutatási projekt lezárultáról adott hírt a Pécsi Tudományegyetem (PTE) hétfőn.

Közösen növelik a halálos betegségek esetében a túlélési esélyeket

Tudomány2021.03.14, 10:52

A Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közös, három egyetemen átívelő kutatási projekt valósul meg, melynek célja a leginkább halálos betegségek esetében növelni a túlélési esélyeket. Innen ered a projekt címe: Maradj Életben!

Virtuális nyelvtanulási program indult anyanyelvi tanárokkal a Debreceni Egyetemen

Unilife.hu2021.02.25, 19:17

A Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézet és az amerikai Indiana Egyetem virtuális nyelvtanulási programot és nyelvészeti kutatószemináriumot indít tavasszal.

„Már hét éve a modellváltásra készülünk” - Debreceni Egyetem

Unilife.hu2021.02.16, 16:44

A vidéki egyetemek modellváltása több kérdést vethet fel a felvételiben gondolkodókban és a már egyetemre járókban is. Elhoztuk nektek a Debreceni Egyetem rektorát, Szilvássy Zoltánt, és az intézmény kancellárját, Bács Zoltánt, hogy első kézből értesülhessetek a Debreceni Egyetem modellváltásának előzményeiről és a további fejleményekről, az elmúlt időszak fejlesztéseiről.

Szinte csak nyugdíjas, MSZMP- és MSZP-tag egyetemi tanárok írták alá az alapítványi fenntartás elleni tiltakozást Debrecenben

Itthon2021.01.25, 19:55

Jórészt már nyugdíjas és továbbfoglalkoztatott professzorok írták alá azt a petíciót, amelyben az ellen tiltakoznak, hogy a Debreceni Egyetem kezdeményezi, hogy állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Az egyetem szenátusa 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az alapítványi fenntartásról, ráadásul azt a hallgatói önkormányzat is egyhangúlag 70 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta. A tiltakozást az egyetem aktív vagy emeritus professzorainak kevesebb mint egytizede írta alá, a baloldali sajtó mégis úgy próbálta tálalni, mintha elsöprő ellenkezésről lenne szó.

Újabb egyetem a modellváltó intézmények között

Unilife.hu2021.01.21, 21:06

Arról már egy korábbi cikkünkben írtunk, hogy folytatódik a felsőoktatás átalakítása és újabb intézmények álltak be a modellváltó egyetemek sorába. Így van ez a Debreceni Egyetem (DE) esetében is, ugyanis kezdeményezik, hogy a felsőoktatási intézmény állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Erről rendkívüli ülésén, 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött január 21-én az egyetem szenátusa.

A Debreceni Egyetem kezdeményezi a fenntartói modellváltást

Itthon2021.01.21, 18:16

A Debreceni Egyetem kezdeményezi, hogy a felsőoktatási intézmény állami alapítású vagyonkezelő alapítvány által fenntartott egyetemmé alakuljon át. Erről rendkívüli ülésén, 65 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül döntött az egyetem szenátusa csütörtökön. A hallgatói önkormányzat küldöttgyűlése a döntést egyhangúlag, 70 szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül támogatta. 

Online kurzussal pótolják a debreceni nyári egyetem elmaradt nyelvtanfolyamát

Unilife.hu2021.01.20, 11:03

A Debreceni Egyetem nyáron elmaradt nyelvtanfolyamát január 18. és 29. között szervezik meg a virtuális térben egy intenzív téli kurzus keretei között, ahova csaknem 30 országból csatlakoznak be a hallgatók.

Szenzációs magyar tejipari innovációt jelentettek be, erre vártak a fehérjeérzékenyek

Gazdaság2021.01.14, 12:56

A Debreceni Egyetem (DE) kutatói szerint az A2-es tej az utóbbi évek legnagyobb tejipari innovációja, mivel sajátos fehérjeszerkezete miatt kevésbé okoz emésztési panaszokat, mint a forgalomban lévő tejek. A DE kutatói olyan szarvasmarhafajták feltérképezésébe kezdtek, amelyek ilyen, úgynevezett szupertejet állítanak elő - közölte honlapján az intézmény.

„Összetartó közösség vagyunk” - interjú a Debreceni Egyetem rektorával

Unilife.hu2021.02.16, 16:46

"A magyarországi felsőoktatási intézmények közül a Debreceni Egyetemen tanul a legtöbb külföldi diák, az elmúlt 10 évben számuk megduplázódott. Debrecen előtt hatalmas jövő áll, és az ide érkező diákoknak pár év múlva biztosan lesz munkája" – mondta Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. Interjúnk 2018-ban jelent meg a Figyelő Felsőoktatási Rangsorában.

Intézményfejlesztési koncepció készül a Debreceni Egyetemen

Gazdaság2021.01.09, 08:45

A Debreceni Egyetem dékáni tanácsa a hét elején egyhangú támogatásáról biztosította az egyetem 2021-24 közötti időszakra vonatkozó Intézményfejlesztési Tervét (IFT), amelynek egyik eleme a stratégiai fejlesztési célok meghatározása mellett az intézmény lehetséges új működési modelljének a vizsgálata. Az új koncepció elfogadásáról végül az egyetem legfelsőbb döntéshozatali szerve, a Szenátus fog dönteni.

„Nem bánom, hogy bölcsész maradtam…”

Unilife.hu2020.11.27, 09:28

Szabó Eszternek a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának hallgatójának jelenlegi szakválasztása csak második opció volt, de annyira megkedvelte a szakot és a közeget, hogy cseppet sem bánta meg a döntését.

Szakkollégium: eszik vagy isszák? – Minden, amit érdemes tudni

Unilife.hu2021.04.22, 11:31

Unod már, hogy egész nap csak az unalmas előadásokat hallgatod több száz ismeretlen arc között? Nem érzed, hogy az egyetemi tanulmányaid naprakész tudást nyújtanak neked, és félsz, hogy a diploma papírja nem lesz elegendő tapasztalat pályakezdőként? Ez esetben a szakkollégiumot neked találták ki!

Borász vagy vadgazda lennél? Lehetséges! – Egyetemek és szakok, ahol agrárképzést találsz

Unilife.hu2020.11.18, 11:01

Ha az agrárium területe érdekel, bőséges a választék a képzésekben. Magyarországon kilenc egyetemen találhatsz agrárképzést, tizenhárom alapszak és négy felsőoktatási szakképzés közül válogathatsz.

Egyetemisták a járvány ellen

Unilife.hu2020.11.15, 21:41

Mint ahogy azt már írtuk, az egyetemek hallgatói is jelentősen kiveszik a részüket a pandémiával való megküzdésben, hiszen számos diák segédkezik a járványügyi tesztelésben.

Végre megtudhatjuk, hogy mi történik a sejtekben molekuláris szinten

Tudomány2020.11.09, 18:24

Egyedülálló mikroszkóprendszereket telepített és kezdte meg annak összehangolt működtetését három hazai egyetem. A Pécsi Tudományegyetem vezetésével, a Debreceni Egyetem, valamint a Szegedi Biológiai Kutatóközpont közreműködésével a kutatások minden eddiginél jobb, sokkal részletgazdagabb betekintést nyújtanak a molekulák világába. A biomedicina kutatási területét forradalmasító, szuperfelbontású mikroszkóp eszközpark kialakítása lehetővé teszi az orvosbiológiai kutatásokban a molekuláris kölcsönhatások, sejtfunkciós és sejtmorfológiai paraméterek vizsgálatát egyedi molekula szinten, akár az élő szövetben is.

Hibrid oktatást vezetnek be a Debreceni Egyetemen hétfőn

Itthon2020.11.07, 13:45

Rektori utasításra hibrid, részben helyszíni, részben digitális oktatást vezetnek be a koronavírus-járvány miatt a Debreceni Egyetemen hétfőtől - közölte az egyetem az MTI-vel szombaton.

Búvárkodás ingyen? Próbálj ki új sportot az egyetemi éveid alatt!

Unilife.hu2020.11.02, 15:04

Nem ritkán előforduló probléma, hogy otthonról elkerülve, az egyetemi évek alatt a diákok elhanyagolják a rendszeres testmozgást. Ezen próbál segíteni ez a sorozat, amelyben a különböző egyetemeken lévő sportolási lehetőségekről olvashattok.

Korábbi fertőzés miatt elmarad a Debreceni Egyetem harmadik gólyatábora

Itthon2020.08.31, 17:53

Nem tartják meg a tervezett formában a Debreceni Egyetem (DE) idei gólyatáborainak szerdán kezdődő harmadik turnusát, helyette bentlakásos információs és beiratkozási napokra várják a leendő hallgatókat - közölte a DE hallgatói önkormányzatának sajtóirodája hétfőn az MTI megkeresésére.

A Debreceni Egyetem orvos- és mentőcsoportja is segít Bejrútban

Nagyvilág2020.08.09, 20:38

Több helyszínen segíti a sérültek ellátását a Debreceni Egyetem különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) Bejrútban, de a tüntetések miatt vasárnap hamarabb be kellett fejezniük a munkát - mondta Késmárky András, a mentőcsoport orvosigazgatója az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában.

Elindult a debreceni különleges orvos- és mentőcsoport

Nagyvilág2020.08.07, 14:34

A mentési munkálatok segítésére pénteken elindult Bejrútba a Debreceni Egyetem (DE) különleges orvos- és mentőcsoportja (DEKOM) - tudatta a szervezet sajtószolgálata.

Ismét magyar egyetemek a világ legjobb tudományos szakterületein

Tudomány2020.06.30, 11:31

Több magyarországi egyetem került fel az Academic Ranking of World Universities (ARWU) legfrissebb listájára. Az egyik legmegbízhatóbb felsőoktatási értékelés elkészítéséhez több mint 1800 felsőoktatási intézmény tudományos munkáját vizsgálták meg a szakemberek, és a legjobb ezret rangsorolták. Az ARWU 2020-as szakterületi rangsora összesen 54 területet értékel az élettudományok, a természettudományok, a műszaki tudományok, orvostudományok és a társadalomtudományok kategóriákban. Az idei értékelés során vizsgált 4000 egyetem közül végül 90 ország, köztük Magyarország is bekerült a rangsorokba.

Megkezdődött a hazai koronavírus-vakcina fejlesztése

Tudomány2020.05.21, 13:45

A Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és a Debreceni Egyetem együttműködésében, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) támogatásával megkezdődött az új koronavírus-vakcina fejlesztése - olvasható a minisztérium sajtóközleményében.

Bajor Giziről készített virtuális kiállítást a Színháztörténeti Múzeum

Kultúra2020.05.19, 12:29

Számos online programot kínálnak a következő napokban a magyarországi kulturális intézmények: az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSZMI) Bajor Gizi-napot tart, a Hagyományok Háza virtuális népművészeti kiállítást nyit, a Debreceni Egyetem online koncertközvetítésekkel jelentkezik, a budapesti Szlovák Intézet pedig jazzkoncertet közvetít az interneten.

2021-re halasztották az idei Velencei építészeti Biennálét

Kultúra2020.05.19, 11:04

Az augusztus végére halasztott időpontban sem nyílik meg a 17. Velencei Építészeti Biennále. A nagyszabású seregszemlét a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt csak 2021-ben rendezik meg, a 2021-es Velencei Képzőművészeti Biennálét pedig 2022-ben tartják meg.

Nemzeti oltóanyaggyár lesz Magyarországon - mutatjuk a részleteket

Itthon2020.05.08, 16:21

Magyarország célja, hogy - hasonlóan a legtöbb területhez - önellátó legyen az oltóanyaggyártásban is - mondta az emberi erőforrások minisztere, miután a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködésről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) képviselője pénteken Budapesten.

Nemzeti oltóanyaggyár épülhet

Itthon2020.05.08, 12:28

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy pénteken együttműködést írt alá Kásler Miklós miniszter, valamint Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, melynek célja egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozása és megvalósítása.

Így térképezik fel országos kutatással a hazai járványügyi helyzetet

Tudomány2020.05.03, 14:17

Országos lefedettséggel reprezentatív szűrővizsgálatot indít a négy magyarországi orvosképző egyetem. Kiemelt céljuk, hogy a járvány lefolyását megfigyelve tudják a lehető leghatékonyabban megvédeni a magyar emberek egészségét az új koronavírus ellen. A napokban kapnak értesítést azok, akik pár vizsgálattal hozzájárulhatnak ahhoz, hogy adatalapon lehessen minden járvánnyal kapcsolatos döntést előkészíteni – tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem. A szűrővizsgálaton résztvevőket tudományos megalapozottsággal, statisztikai szempontok alapján választották ki. Mutatjuk a részleteket!

Az egyetemi klinikákra is megérkeztek a védőeszközök Kínából

Itthon2020.04.07, 15:36

A budapesti, a debreceni, a pécsi és a szegedi orvosi és egészségtudományi felsőoktatási intézményekbe is megérkeztek azok az egészségügyi védőeszközök, amelyeket az Innovációs és Technológiai Minisztérium megbízása alapján a Semmelweis Egyetem szerzett be Kínából.

Debrecenbe kéne menni…

Itthon2020.02.10, 10:32

Élhető, biztonságos város kiváló szolgáltatásokkal, modern városképpel, nagyhírű iparvállalatokkal, nemzetközileg is elismert felsőoktatással. Történetének legkülönlegesebb és legperspektivikusabb időszakát éli Debrecen, az ország másik fővárosa. Nem véletlenül választják egyre többen úticélként és továbbtanulásuk helyszínéül.

Hazamehettek a debreceni négyes ikrek - fotók és videó

Itthon2019.11.29, 15:24

Egészségesek és szépen fejlődnek a debreceni négyes ikrek, ezért semmi akadálya sem volt annak, hogy pénteken végre hazamehessenek.

A gyógyszerkutatás jövőjéről tárgyaltak a Debreceni Egyetemen

Itthon2019.11.27, 16:04

Többek között a felsőoktatási intézmény gyógyszerkutatásairól tárgyalt szerdán a Debreceni Egyetemen az Európai Bizottság regionális és várospolitikai főigazgatóságának főigazgatója, Vittoria Alliata Di Villafranca.

Két napra bárki debreceni egyetemista lehet

Itthon2019.11.18, 07:52

Bárki, aki elmegy november 20-21-én, vagyis szerdán vagy csütörtökön a Debreceni Egyetem beiskolázási rendezvényére, a DExpora és készít egy képet a programon, amin látszik a karszalag, majd feltölti Instagramra a #DExpo2019 megjelöléssel, azok között egy 2020-as Campus bérletet sorsolnak ki. Nem mellesleg képbe kerül azzal, hogyan és milyen szakokra jelentkezhet jövőre a Debreceni Egyetemen, illetve, mik az elhelyezkedési lehetőségei diplomásként. A részletekről Horváth Dávid készített összefoglaló videót.

Brutális bulival nyitja a tanévet a Debreceni Egyetem

Kultúra2019.09.16, 14:20

Még kaphatók jegyek Magyarország eddigi első és legnagyobb stadion show-jára. A Debreceni Egyetem tanévnyitója, a yoUDay, szeptember 18-án, szerdán a Nagyerdei Stadionban lézer- és tűzshow-val, koncertekkel, és parádés fellépőkkel hozza össze a hallgatói és dolgozói közösséget.

Ha belföldi utazást tervez, ide mindenképp látogasson el

Itthon2019.09.13, 10:22

Debrecen Magyarország harmadik legnagyobb területű és második legnépesebb települése, a Tiszántúl legnagyobb városa, valamint az ország egyik fontos tudományos, kulturális, kereskedelmi, vasúti, építészeti központja. A fiataloktól pezsgő egyetemi város rengeteget fejlődött az évek során. Mutatjuk, miért is kiváló választás, ha éppen belföldi utazást tervez.

A magyar gazdaság teljesítményét is növelik az egyetemi kutatások

Itthon2019.09.08, 14:29

A magyar gazdaság érdeke, hogy az egyetemek tudományos, kutatási eredményei mielőbb hasznosuljanak, ezzel a gazdasági fejlődést és innovációt erősítsék - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Debreceni Egyetem (DE) tanévnyitó ünnepségén.

Nobel-díjas tudós kapta a Debreceni Egyetem tudományos díját

Tudomány2019.03.29, 13:37

Nobel-díjas tudós kapta a Debreceni Egyetem (DE) University of Debrecen Science Impact Award díját: Ariel Warshel, a kémia és a biokémia professzora pénteken, a DE ünnepi szenátusi ülésén vette át a díjat Szilvássy Zoltán rektortól.

Matolcsy György a Debreceni Egyetem díszdoktora lett

Itthon2019.03.14, 14:00

Matolcsy György jegybankelnök az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 171. évfordulója alkalmából rendezett ünnepi egyetemi szenátusi ülésen vette át a doctor honoris causa kitüntetést.

Új műszer jelzi műtét közben, mikor képes a beteg újra önállóan lélegezni

Tudomány2019.03.05, 14:43

A Debreceni Egyetem aneszteziológiai és intenzív terápiás klinikája, valamint az amerikai Mayo klinika közreműködésével a svéd Senzime cég olyan monitort fejlesztett ki, ami alkalmas az altatásos műtétek során használt izomlazítók hatásainak pontos megfigyelésére.

Egyedülálló felmérés készül a magyarok egészségi állapotáról

Itthon2019.02.23, 06:28

Egyedülálló, több mint 420 ezer adatot tartalmazó adatbázist készítettek debreceni kutatók a lakosság, azon belül az északkelet-magyarországi romák egészségi állapotáról, a vizsgálódás folytatódik - közölte a Debreceni Egyetem (DE) sajtóirodája.

13+1 ok, amiért érdemes a Debreceni Egyetemre járni

Gazdaság2019.02.14, 08:47

Kapkodnak a végzett hallgatóikért, új cégek települnek a régióba, világszínvonalú kutatási infrastruktúrát építettek ki, és egész éven át tartó kulturált bulizás jellemzi a debrecenista életet.

1,4 millió videóindítást hozott egy influencer a Debreceni Egyetemnek

Gazdaság2019.02.13, 11:47

Összesen kétmillió videóindítást generált az Evomedia felsőoktatási influencerkampánya. A kevésbé vonzó, sőt, inkább közszolgálati téma ellenére milliós videóindítás volt a videa.hu legnépszerűbb felsőoktatási szakokat bemutató videóin.

Palkovics: Tovább fejlődik a debreceni műszaki képzés

Gazdaság2019.02.08, 17:05

Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter beszédet mondott a Continental Powertrain Hungary Kft. stratégiai együttműködési megállapodásának aláírási ceremóniáján. Itt a Debreceni Egyetem mérnökképzésről beszélt.

Újabb nagyberuházás, ezúttal Debrecenben

Gazdaság2019.01.30, 15:04

A külgazdasági és külügyminiszter szerint sikeres volt a magyar gazdaság dimenzióváltása: a termelésen alapuló gazdaságfejlesztés után egyre nagyobb hangsúlyt kap a kutatás, fejlesztés, innováció a gazdaságban.

Kilencmilliárdos fejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetemen

Itthon2019.01.28, 15:35

Kilencmilliárd forintos infrastruktúrafejlesztés kezdődött a Debreceni Egyetem (DE) campusain – közölte Bács Zoltán, az intézmény kancellárja hétfőn, az egyetem központi épületében tartott projektindító rendezvényen.

Ezért csapnak le azonnal a kereskedelem- és marketingdiplomásokra

Gazdaság2019.01.18, 15:04

Mivel foglalkozik valójában egy kereskedelem és marketing szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Elképesztő, 360 ezerről 440 ezerre ugrott a mérnökinformatikusok átlagbére

Gazdaság2019.01.16, 07:31

Mivel foglalkozik valójában egy mérnökinformatikus szakon végzett pályakezdő? Mennyi a kezdőbére? És mi a különbség két eltérő intézmény azonos képzése között?

Itt a bejelentés: új korszak nyílt a ponty történetében

Gazdaság2018.12.10, 14:18

Harmadára rövidítették a pontyok tenyészidejét a Debreceni Egyetem agrárkarának kutatói - jelenti a Debreceni Nap. Az intézmény Halbiológiai Laboratóriumában olyan technológiát dolgoztak ki, mellyel az egyedek 12-13 hónap alatt elérik az ivarérettséget és a piaci méretet.

Magyar felfedezés: univerzális védekező eszköz a baktériumok ellen

Tudomány2018.12.08, 12:17

A Debreceni Egyetem szénhidrátkémiai kutatócsoportja olyan vegyületeket állított elő, amelyek megakadályozhatják baktérium által okozott fertőzés kialakulását.

Újabb pénzügyi labort adtak át

Gazdaság2018.10.15, 15:30

A pénzzel való felelős gazdálkodás egy életen át tartó tanulást jelent – mondta a pénzügyminiszter Debrecenben, amikor az egyetem gazdaságtudományi karán átadta az országos Fintelligence Pénzügyi Edukációs Hálózat legújabb tagját, az egyetem és az Erste Bank közös finanszírozásában kialakított pénzügyi labort (Fintelligence Lab).

A Debreceni Egyetem segít az egyetemistáknak a startupok indításában

Gazdaság2018.01.30, 12:46

Évi fél milliárd forintos keretösszegű Innovációs Alapot hozott létre a Debreceni Egyetem a vállalkozókedvű hallgatók ötleteinek megvalósítására és piacra juttatására.

Hóba rajzolt pénisz "díszelgett" a Debreceni Egyetem előtt: videó!

Archívum2018.01.18, 15:26

Elképesztő videó került fel nemrég az internetre: óriási hímvessző került a Debreceni Egyetem elé. 

Csontimplantátumok fejlesztésébe vág két magyar egyetem

Archívum2017.09.27, 14:14

Csont- és ízületpótló implantátumok kutatásával és fejlesztésével foglalkozik a következő négy évben két társaság, valamint a Debreceni és a Nyíregyházi Egyetem alkotta konzorcium, amely a kétmilliárd forint összköltségvetésű projekthez jelentős hazai és európai uniós forrást nyert el.

Hatalmas lehetőség a paksi erőmű bővítése

Itthon2017.09.10, 15:47

Az egész ország számára hatalmas lehetőségnek nevezte a paksi erőmű bővítését Süli János, a beruházásért felelős tárca nélküli miniszter vasárnap, a Debreceni Egyetem tanévnyitó szenátusi ülésén.

Élményszerű tudomány

Travelo2017.12.05, 14:09

Zenéltél már villámokkal? Bicikliztél két méter magasban? Építettél már a saját kezeddel hegyeket vagy lőttél mágneses ágyúval? Épp itt az ideje! Irány Debrecen és az Agóra Tudományos Élményközpont!

Debreceni rektorhelyettes: a szabályoknak mindenkire vonatkozniuk kell

Itthon2017.04.01, 15:24

Azt szeretnék, ha a felsőoktatásban is egyenlő feltételekkel indulnának az egyetemek – ezt mondta Bartha Elek, a Debreceni Egyetem rektorhelyettese az egyetem honlapjának. Azt is mondta, most tudta meg és meglepte, hogy a CEU és a Közép-európai Egyetem nem ugyanaz az intézmény. A videót a TV2 hírműsora, a Tények vette észre.

Rengeteg pénzt költenek a külföldi hallgatók

Archívum2017.03.17, 09:58

Évente mintegy 43 milliárd forintot költ a debreceni, szegedi és pécsi egyetemen tanuló mintegy 11 ezer külföldi hallgató. Ennek a fele megy tandíjra, a többi megélhetésre és szórakozásra.

Debrecen überelte az arconcsúszós gólyabálokat

Videó2016.12.09, 00:39

Budapesten már ritka, hogy megadják a módját egy igazi gólyabálnak. Sokkal inkább a buliról és több színpados tombolásról szólnak a Corvinus, BME és ELTE rendezvények. Nem úgy Debrecenben, ahol az elsőévesek egyik legfontosabb bálja a gólyabál: keringő és gólyaeskü után díszes vacsora, majd fellépett Marót Viki és a Nova Kultúr Zenekar, DJ Juhász Laci, de volt Moulin Rouge Revü Show is. A Bölcsészettudományi-, az Informatikai-, a Természettudományi és Technológiai-, valamint Zeneművészeti Karok gólyabálja lélegzetelállító fényeffektben pompázott a főépületében.

Debrecen is nagyot nyerne a budapesti olimpiával

Sport2016.11.29, 18:13

A Debreceni Egyetem nyilatkozatban rögzítette: támogatja a Budapest 2024 munkáját abban, hogy Magyarország és a főváros elnyerhesse a 2024-es olimpia és paralimpia rendezési jogát.

Nem a Debreceni Egyetemen dolgozik a csodavizet vizsgáló professzor

Gazdaság2016.11.14, 13:22

A „Nem kell hinni a magyar csodavízben” című, 2016. október 21-én, 13.03-kor anyagunkban tévesen állítottuk azt, hogy Dr. Dinya Zoltán a Debreceni Egyetem munkatársa, az anyagban említett kutatások nem folynak a Debreceni Egyetemen, az intézménytől elnézést kérünk. Dr. Dinya Zoltán a Nyíregyházi Egyetem Agrár- és Molekuláris Kutató Intézetének professzora.

Oktatási megállapodás Debrecenben a British Telecommal

Itthon2016.10.18, 19:52

Háromoldalú együttműködési megállapodást kötött egymással a debreceni Egyetem, a British Telecom és Debrecen önkormányzata a brit nagykövet jelenlétében. 

4 éven át jegyzetelt mozgáskorlátozott lányának az egyetemen egy nyíregyházi édesanya

Life.hu2016.03.18, 12:12

A Debreceni Egyetem tiszteletbeli hallgatója lett az édesanya, aki négy és fél éven át jegyzetelt mozgáskorlátozott lányának.

Sertéskurzust indítanak a Debreceni Egyetemen

Gazdaság2016.02.01, 14:00

Két évvel a juhászképzés beindítása után hétfőn sertéstelep-vezetők négyhetes oktatása kezdődött meg a Debreceni Egyetemen - közölték az oktatás szervezői.

Rendőrök vonultak ki a debreceni mintagólyatáborhoz

Itthon2015.09.07, 19:03

Az Origo újságírója előtt törte be fejét egy szervező, így élesben is láthatta, hogy miképpen reagálnak egy rendkívüli eseményre a debreceni gólyatáborban. Ezzel is ellenőrizte a főszervező állítását, hogy náluk minden a legnagyobb rendben van. Górcső alá vette a kordonokat és a biztonsági rendszert is, de tombolt Kis Grófóra, és megnézte, mennyibe kerül egy sör az állítólagos mintagólyatáborban.

Ivós játékok a mintagólyatáborban is vannak

Itthon2015.09.01, 11:11

Kordonnal lezárt terület, több mint 20 biztonsági őr és egésznapos orvosi ügyelet – így készül a Debreceni Egyetem a gólyatáborra. Lesz még élményfürdőzés, borkóstolóval egybekötött tűzijáték, Majka-, Wellhello- és Kis Grófó-koncertek is. Az elmúlt évek botrányai után mintának szánják a közel 60 millió forintból rendezett eseményt. Interjú Bognár Istvánnal, a Debreceni Egyetem gólyatábori főszervezőjével.

Veszélyben a gyümölcsös? Jöhetnek a madarak!

[origo] Gasztro2015.07.29, 10:37

Nem tud aludni, mert kártevők, mohó rovarok fenyegetik a gyümölcsöst? Telepítsen madarakat, állítják a magyar kutatók.

Debreceni kutatók fogják vizsgálni a tokaji borokat

[origo] Gasztro2015.07.15, 16:46

A Debreceni Egyetem és Mád község vezetői megállapodtak, debreceni kutatók fogják vizsgálni a tokaji borokat. A kutatást és az oktatást is érintő együttműködési megállapodás aláírását követő sajtótájékoztatón Mád polgármestere, Tatárka József régi vágyuknak nevezte, hogy tudományosan is alátámasszák a tokaji borok különlegességét. 

Mocsai mégsem a sporttudomány díszdoktora lett

Sport2015.07.10, 08:13

Június végén ugyan a Debreceni Egyetem legfőbb döntéshozó szerve, a Szenátus megszavazta, hogy az egyetem díszdoktora legyen Mocsai Lajos egykori kézilabdaedző, a Testnevelési Főiskola jelenlegi rektora, de kiderült, az egyetem a sporttudomány ágában nem jogosult ilyen címet adományozni. A helyzetet úgy oldották meg, hogy Mocsai végül a neveléstudomány díszdoktora lett.

Előző
Következő