Debreceni Egyetem
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Debrecen
- DE egyetemi élet
- egyetem
- magyar kutatók
- Pécsi Tudományegyetem
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A tudományos diákkör a doktori képzés előszobája
Beszélgetés Varga Zoltán biológus professzorral, az OTDT Biológiai Szakmai Bizottság elnökével, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárával.
Interjú Pozsgay Imrével
"Az a merész gondolat, hogy a rendszerváltás belátható időn belül megtörténik, nemigen volt jellemző akkoriban" - mondja Pozsgay Imre, a rendszerváltás egyik legfontosabb személyisége, akivel Bihari Mihály előadása után beszélgettünk.
Debreceni anatómia: már vasárnap vizsgálati eredmény
Már vasárnap délután sajtótájékoztatót tart a Debreceni Egyetem orvostudományi centrumának elnöksége az anatómiai intézetben a norvég TV2 szerint engedély nélkül történt hallgatói boncolással, illetve szervek kicsempészésével kapcsolatos vizsgálat eredményeiről.
- címkék:
- Debrecen
- TV2
- anatómia
- Debreceni Egyetem
- Címkefelhő »
Boncteremből csempésztek ki szerveket külföldi diákok
Vizsgálat indult a Debreceni Egyetemen annak kiderítésére, hogyan készülhettek azok a televíziós felvételek, amelyeken diákok csempésznek ki emberi szerveket az egyetem egészségtudományi centrumának boncterméből. A feltételeket hétfőn mutatta be a TV2 Tények című műsora.
2000 forintért vihettek haza agyat a diákok
A Debrecenben tanuló norvég orvostanhallgatók az egyetem bonctermébe kétezer forintos belépőt fizetnek azért, hogy éjszaka is boncolhassanak - derül ki abból a filmből, melyből a TV2 Tények című műsora közölt részleteket. A norvég társtévé filmjében a diákok azt is elmondták, hogy fel szoktak vinni a szobájukba emberi szerveket, agyakat, májakat, veséket. Az [origo] által megkérdezett debreceni orvostanhallgató elképesztőnek és értelmetlennek tartja a történteket. A Debreceni Egyetem vezetése vizsgálatot indított az ügyben.
Többszáz fős leépítés a Debreceni Egyetemnél
A Debreceni Egyetemen 512 státus szűnik meg a közeljövőben - írja a Népszabadság. A létszámleépítés oka az, hogy az intézménynek 600 millió forintja hiányzik a törvény szerint az idén két részletben végrehajtandó, 12 százalékos bérfejlesztés fedezetéből.
Nagyszerű magyar eredmény az immunológiában
Az immunválasz szabályozásának egy fontos mechanizmusát ismerték fel a Debreceni Egyetemen. Az immunsejtek átprogramozására alapuló felfedezés új utat nyithat az autoimmun betegségek terápiájában.
Bombabiztossá tették a Debreceni Egyetemet
A Debreceni Egyetemen a tanév során többször előfordult, hogy hol gyerekek, hol egy idős férfi bombariadóval fenyegetett. Legutóbb az írásbeli felvételi alatt kellett kiüríteni órákra az épületet. A rektor ezért a felvételi végéig minden vizsga előtt átvizsgáltatja a kataszrófavédelmisekkel az épületet, és oda csak ellenőrzés után lehet bemenni.
Rossz egyetemmel tárgyaltak a meleg fiúról
A Debreceni Református Hittudományi Egyetem helyett a Debreceni Egyetemmel tárgyalt Lévai Katalin hivatala a meleg fiú átvételéről. Ez is okozhatta, hogy hétfőn és kedden egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a Károliról kirúgott meleg diák ügyében az iskolák vezetői és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. Mint kiderült, a debreceni református iskola szabott feltételeket és tárgyalt a diák átvételéről, a világi egyetemre viszont a dékán szerint nem mehetett volna a fiú, ezért nem is merült fel, hogy átveszik. Lévai Katalin hivatala viszont azt jelentette be múlt héten: a Debreceni Egyetemen tanulhat a kirúgott diák, ha akar.
A Debreceni Egyetem nem veszi át a kirúgott meleg diákot
Nem veszi át a Debreceni Egyetem a Károli Gáspár Református Egyetemről homoszexuális beállítottsága miatt kirúgott diákot. A Debreceni Egyetem dékánja Lévai Katalin korábbi nyilatkozatával ellentétben tagadta, hogy felajánlotta volna: átveszik a diákot. Az [origo] azonban úgy értesült: írásban is közölték a debreceniek a feltételeiket a meleg diákkal. E szerint csak akkor mehetett volna át, ha nem beszél homoszexualitásáról.
A Károlin tanulna továbbra is a kirúgott meleg diák
A Károli Gáspár Református Egyetemen szeretné folytatni tanulmányait az a diák, akit korábban homoszexualitása miatt kirúgtak az egyetemről - írja a Népszabadság. Bár a Debreceni Egyetem felajánlotta, hogy fogadja, a diák a lap információi szerint nem kíván élni a lehetőséggel. Az esélyegyenlőségi miniszter szerint a diáknak joga van ahhoz, hogy befejezhesse tanulmányait a református egyetemen.
Új iskolát és munkát ajánlottak a kirúgott meleg diáknak
Az esélyegyenlőségi miniszter közbenjárására a Debreceni Egyetem bölcsészkara átveszi azt a fiatalembert, akit homoszexualitása miatt zártak ki a Károli Gáspár Református Egyetemről. A meleg hallgatónak munkát is ajánlottak az Esélyegyenlőségi Kormányhivatalnál. A hivatalt vezető miniszter a jövő héten találkozik a református egyetem dékánjával.
Nephrológiai napok Debrecenben
Több mint 900 orvos és szakápoló részvételével szerdán a Debreceni Egyetem (DE) orvos és egészségtudományi centrumában megkezdődött a VIII. debreceni nephrológiai napok szombatig tartó programsorozata.
Hazánk első klinikai genomika központja Debrecenben
Magyarország első klinikai genomika központját adták át a Debreceni Egyetem (DE) Orvos- és Egészségtudományi Centrumában hétfőn.
Negyven gyerek iskolát keres Debrecenben
A Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája korábban felvett több mint 100 kisgyereket az első osztályba, majd néhány nappal ezelőtt arról értesítették 40 gyerek szüleit, hogy adminisztrációs hiba történt, a felvétel semmis.
Rapcsák András életrajza
A Nyíregyházi Főiskoláról is kitiltották az ellenzéki politikusokat
Nemcsak a Debreceni Egyetemről, hanem a Nyíregyházi Főiskoláról is kitiltottak korábban ellenzéki politikusokat, miközben kormánypárti rendezvényeknek helyt adtak. A Szabolcs megyei szocialisták emiatt levélben tiltakoztak az oktatási miniszternél.
Kitiltott ellenzéki politikusok a Debreceni Egyetemről
A Medgyessy Pétert meghívó politikushallgatók kénytelenek a rendezvényt a debreceni egyetemen kívül rendezni, holott korábban Halász János fideszes képviselőt vendégül láthatták.