Debreceni Egyetem

címke rss

A tudományos diákkör a doktori képzés előszobája

Mindentudás egyeteme2005.06.05, 10:24

Beszélgetés Varga Zoltán biológus professzorral, az OTDT Biológiai Szakmai Bizottság elnökével, a Debreceni Egyetem egyetemi tanárával.

Interjú Pozsgay Imrével

Mindentudás egyeteme2005.04.30, 16:15

"Az a merész gondolat, hogy a rendszerváltás belátható időn belül megtörténik, nemigen volt jellemző akkoriban" - mondja Pozsgay Imre, a rendszerváltás egyik legfontosabb személyisége, akivel Bihari Mihály előadása után beszélgettünk.

Debreceni anatómia: már vasárnap vizsgálati eredmény

Itthon2005.04.30, 00:37

Már vasárnap délután sajtótájékoztatót tart a Debreceni Egyetem orvostudományi centrumának elnöksége az anatómiai intézetben a norvég TV2 szerint engedély nélkül történt hallgatói boncolással, illetve szervek kicsempészésével kapcsolatos vizsgálat eredményeiről.

2000 forintért vihettek haza agyat a diákok

Itthon2005.04.26, 17:46

A Debrecenben tanuló norvég orvostanhallgatók az egyetem bonctermébe kétezer forintos belépőt fizetnek azért, hogy éjszaka is boncolhassanak - derül ki abból a filmből, melyből a TV2 Tények című műsora közölt részleteket. A norvég társtévé filmjében a diákok azt is elmondták, hogy fel szoktak vinni a szobájukba emberi szerveket, agyakat, májakat, veséket. Az [origo] által megkérdezett debreceni orvostanhallgató elképesztőnek és értelmetlennek tartja a történteket. A Debreceni Egyetem vezetése vizsgálatot indított az ügyben.

Boncteremből csempésztek ki szerveket külföldi diákok

Itthon2005.04.26, 09:13

Vizsgálat indult a Debreceni Egyetemen annak kiderítésére, hogyan készülhettek azok a televíziós felvételek, amelyeken diákok csempésznek ki emberi szerveket az egyetem egészségtudományi centrumának boncterméből. A feltételeket hétfőn mutatta be a TV2 Tények című műsora.

Többszáz fős leépítés a Debreceni Egyetemnél

Itthon2005.02.18, 07:52

A Debreceni Egyetemen 512 státus szűnik meg a közeljövőben - írja a Népszabadság. A létszámleépítés oka az, hogy az intézménynek 600 millió forintja hiányzik a törvény szerint az idén két részletben végrehajtandó, 12 százalékos bérfejlesztés fedezetéből.

Nagyszerű magyar eredmény az immunológiában

Tudomány2004.07.23, 09:07

Az immunválasz szabályozásának egy fontos mechanizmusát ismerték fel a Debreceni Egyetemen. Az immunsejtek átprogramozására alapuló felfedezés új utat nyithat az autoimmun betegségek terápiájában.

Bombabiztossá tették a Debreceni Egyetemet

Itthon2004.06.23, 16:40

A Debreceni Egyetemen a tanév során többször előfordult, hogy hol gyerekek, hol egy idős férfi bombariadóval fenyegetett. Legutóbb az írásbeli felvételi alatt kellett kiüríteni órákra az épületet. A rektor ezért a felvételi végéig minden vizsga előtt átvizsgáltatja a kataszrófavédelmisekkel az épületet, és oda csak ellenőrzés után lehet bemenni.

Rossz egyetemmel tárgyaltak a meleg fiúról

Itthon2004.01.20, 17:46

A Debreceni Református Hittudományi Egyetem helyett a Debreceni Egyetemmel tárgyalt Lévai Katalin hivatala a meleg fiú átvételéről. Ez is okozhatta, hogy hétfőn és kedden egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a Károliról kirúgott meleg diák ügyében az iskolák vezetői és az Esélyegyenlőségi Kormányhivatal. Mint kiderült, a debreceni református iskola szabott feltételeket és tárgyalt a diák átvételéről, a világi egyetemre viszont a dékán szerint nem mehetett volna a fiú, ezért nem is merült fel, hogy átveszik. Lévai Katalin hivatala viszont azt jelentette be múlt héten: a Debreceni Egyetemen tanulhat a kirúgott diák, ha akar.

A Debreceni Egyetem nem veszi át a kirúgott meleg diákot

Itthon2004.01.19, 17:05

Nem veszi át a Debreceni Egyetem a Károli Gáspár Református Egyetemről homoszexuális beállítottsága miatt kirúgott diákot. A Debreceni Egyetem dékánja Lévai Katalin korábbi nyilatkozatával ellentétben tagadta, hogy felajánlotta volna: átveszik a diákot. Az [origo] azonban úgy értesült: írásban is közölték a debreceniek a feltételeiket a meleg diákkal. E szerint csak akkor mehetett volna át, ha nem beszél homoszexualitásáról.