Dávid Ibolya

címke rss

A tévévita boríthatta a kutatók jóslatait

Itthon2006.04.10, 16:50

A Tárki szociológusa szerint túlbecslésnek hihették az MDF feltörését mutató eredményeket a közvélemény-kutatók, ezért jósolta csaknem mindegyikük, hogy Dávid Ibolya pártja nem jut be a parlamentbe. A Medián kutatásvezetője a viták hatásával és a taktikai szavazással magyarázza, hogy az előrejelzések nem bizonyultak pontosnak. A Capital Research igazgatója az MDF-szavazók politikaellenességből fakadó bizonytalanságra, a Századvég munkatársa pedig a rejtőzködőkre hivatkozik.

Dávid a Fidesz halálos ölelésétől tart

Itthon2006.04.10, 11:06

Komoly fenntartásokat fogalmazott meg a Fidesszel szemben Dávid Ibolya, aki szerint egyik pártot sem segítik hatalomra. Az MDF nem kíván egy halálos ölelés részese lenni - mondta a párt elnöke hétfőn a Nap-keltében. A műsorban ugyancsak megszólaló Kuncze Gábor SZDSZ-elnök elismerte, hogy az általa emlegetett 8 százalékos eredmény igencsak ambiciózus cél volt, Hiller István szocialista elnök pedig úgy fogalmazott: "még jobban belehúzunk".

Dávid Ibolya: Átmentünk a betonfalon

Itthon2006.04.10, 12:13

"Ibolya, Ibolya" - üdvrivalgással köszöntötték hívei Dávid Ibolyát nem sokkal éjfél előtt, aki kijelentette: "Megmutattuk, hogy átmegyünk a betonfalon is." Ezt megelőzően ordítással és üdvrivalgással üdvözölték az MDF központjában, hogy a párt átlépte az ötszázalékos parlamenti küszöböt. A helyszínen a párt vezető politikusai mellett ott van Fekete László erőember és Farkas Bertalan űrhajós is, akik az MDF jelöltjeként indultak. Az [origo] folyamatosan frissülő tudósítással jelentkezik a helyszínről.

Keveset ígért, és erre büszke Dávid Ibolya

Itthon2006.04.07, 16:43

Őszintén kampányolt az MDF Dávid Ibolya szerint, és nem szállt be a két nagy párt ígéretversenyébe. Az MDF kampányában többek között a középosztály megerősítésével, az egykulcsos személyi jövedelemadóval, valamint a kamatadó eltörlésével állt elő.

A döntő után megvolt az elődöntő is

Itthon2006.04.07, 11:56

A szerdai Gyurcsány-Orbán csörtéhez képest már-már baráti hangulatban zajlott a négy parlamenti párt listavezetőjének csütörtöki vitája. Gyurcsány ezúttal nem ugrott neki Orbánnak, Dávid Ibolya viszont kritikus hangú kérdéseket intézett Orbánhoz a minimálbér emelése kapcsán. Az [origo] összefoglalójában meg is nézheti a vitát.

Schmitt Pál: Mindannyian fáradtak vagyunk

Vendégszoba2006.03.30, 10:59

Biztos a Fidesz győzelmében, Mikola István kijelentéseinek elemzését meghagyja másnak, és Orbán Viktor ugyan szerinte is fáradt egy kicsit, de ezzel szerinte nincs egyedül, és amúgy is emberfeletti munkát végez - egyebek mellett ezekről beszélt Schmitt Pál, a Fidesz alelnöke a Vendégszobában. Az [origo] mind a négy parlamenti párt képviselőjét meghívta, hogy a választások első fordulója előtt válaszoljanak olvasóink kérdéseire.

Gémesi szerint megszegte ígéretét Dávid Ibolya

Itthon2006.03.22, 07:54

Csak a 24. lett volna Gémesi György az MDF országos listáján, ezért a képviselő tiltakozásul lemondott a helyről.

Elfogadta az MDF az országos listát

Itthon2006.03.18, 16:33

Kétharmad feletti szavazati aránnyal hagyta jóvá a választmány az MDF országos listáját szombaton. A lista élén Dávid Ibolya pártelnök áll, Katona Kálmán testületi elnök a budapesti, Boross Péter volt miniszterelnök pedig a Pest megyei listavezető. A nyugdíjasok érdekeit képviselő Tisztelet Társasága nevű szervezet tagjai öt helyet kaptak az első tizenötből.

Orbán válságba sodorta a jobboldalt az MDF szerint

Itthon2006.03.18, 15:33

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint Orbán Viktor válságos helyzetbe sodorta a magyar jobboldalt. A pártelnök az MDF szombati országos választmányi ülésén beszélt erről. Deutsch-Für Tamás, a Fidesz kommunikációs vezetője az elhangzottakra reagálva kijelentette: pártja továbbra is az MDF-fel közösen szeretné megnyerni a 2006-os parlamenti választást.

Nem készül koalícióra az MDF

Itthon2006.03.06, 17:35

Kampánynyitó nagygyűlést tartott szombaton az MDF. Boross Péter bejelentette, hogy Dávid Ibolya lesz a párt miniszterelnök-jelöltje. Dávid azt mondta, nem kötnek koalíciót sem az MSZP-vel, sem a Fidesszel. A kampánynyitón kemény kritkát kapott korábbi szövetségesétől a Fidesz. Dávid Ibolya szerint "ha hatalomról van szó, a Fidesznek semmi sem drága." Kiderült az is: az MDF magát tartja az egyetlen jobboldali pártnak, programja középpontjában a középosztály képviselete szerepel. A nagygyűlésen a politikai beszédeket zenés betétekkel lazították, még Dávid Ibolya is hegedült egy kicsit az egyik fellépő művésszel.

Kuncze és Dávid is ott lehet a nagy vitán

Itthon2006.03.06, 17:28

A Fidesz azt tervezi, hogy a keddi kormányülés előtt politikusai személyesen hívják meg vitára az érintett kormánytagokat, miután a kormánypártok azt mondták, hogy szerintük addig nincs értelme vitázni, amíg az ellenzéki párt nyilvánosságra nem hozza programját. Közben kiderült ugyanakkor, hogy nagy valószínűséggel Dávid Ibolya és Kuncze Gábor is ott lesz az áprilisi miniszterelnök-jelölti vitán.

Dávid Ibolya: nem őszinte a bocsánatkérés

Archívum2006.03.04, 10:01

Nem tartja őszintének Orbán Viktor bocsánatkérését az MDF elnöke. A Fidesz elnöke azért volt kénytelen bocsánatot kérni az MDF-től, mert a párt kalocsai jelöltje megfenyegette MDF-es ellenfelét, ha az nem lép vissza a javára. Dávid Ibolya szerint az eset nem egyedi. Az MDF első emberének nyílt levele szerint a kalocsai nem egyedi eset.

Kirúgta a Fidesz a fenyegetőző jelöltet

Itthon2006.03.03, 17:45

Visszalépteti a Fidesz Bagó Zoltánt, és valószínűleg a pártból is kizárják. Erre az után került sor, hogy az MDF hangfelvétellel bizonyította, a fideszes politikus megpróbálta rábírni egyik jelöltjét arra, hogy ne induljon a választásokon. Többek között azzal fenyegette meg Bagó Romsics Imrét, hogy veszélybe kerül az egzisztenciája, ha nem lép vissza. A történtek után Orbán Viktor elnézést kért Dávid Ibolyától, az MDF elnökétől.

Herényi Károly

Archívum2006.03.01, 11:50

A MDF lassú, de biztos fogyatkozásával párhuzamosan a párt meghatározó figurájává nőtte ki magát. Kitartott Dávid Ibolya elnök mellett, és a parlamenti frakció vezetőjeként, ő lett az MDF egyik arca.

Dávid Ibolya

Itthon2006.03.01, 15:22

A Magyar Demokrata Fórum elnöke, a parlamenti jelenlétéért harcoló part régóta egyetlen igazi kampányarca. 1999 óta tölti be a tisztségét, tavaly harmadszor választották újra.

Dávid Ibolya nagykoalícióban gondolkodik

Itthon2006.02.22, 20:29

Bármelyik párt nyeri meg a választásokat, nem kerülhetők el a megszorító intézkedések 2007-től, és ha az ellenzék ehhez nem adja a nevét, akkor be kell vonni a politikai hatalomba, így létrejöhet a nagykoalíció - mondta Dávid Ibolya egy fórumon szerdán Balassagyarmaton.

Fia miatt hagyta magára pártját Dávid Ibolya

Itthon2006.02.14, 17:34

Miután Dávid Ibolya hazatért kétheti, sokakat meglepő külföldi útjáról, újságíróknak elmondta: anyaként döntött, amikor a kampány kezdetén meglátogatta Ausztráliában tanuló fiát.

Szonda: kiélezett a harc a népszerűségi listán

Itthon2006.01.31, 08:15

Kiélezett a harc a népszerűségi listán a választási kampány főszereplői között - írja a Népszabadság. A parlamenti pártok fő jelöltjei, saját pártjuk híveinek körében kiemelt támogatással bírnak, ellenfeleik körében azonban lepontozzák őket - Dávid Ibolyát kivéve.

Meghátrál a salátázástól a kormány

Itthon2005.12.09, 19:38

Alkotmányossági aggályok merülhetnek fel az idei költségvetéssel kapcsolatban, ezért a biztonság kedvéért, a kormány a 2006-os büdzséről szóló jogszabálytervezeten is változtat. Az eredeti tervezetnél felmerült ugyanis, hogy úgynevezett salátatörvényről van szó, vagyis elfogadásával módosult volna több más, a költségvetéstől független jogszabály is. A kormány ezért a vitatható elemeket kivette a tervezetből.

Másfél év után tárgyalt egymással Orbán Viktor és Dávid Ibolya

Itthon2005.11.18, 16:16

Szerdán tárgyalóasztalhoz ült Dávid Ibolya és Orbán Viktor - írja a Népszabadság. A két jobboldali ellenzéki politikus utoljára tavaly tavasszal folytatott megbeszélést, viszonyuk azóta nem volt kiegyensúlyozottnak nevezhető.

MDF-esekkel együtt szavazták le Poltot

Itthon2005.11.14, 18:08

A parlament leszavazta Polt Péter, a legfőbb ügyész Dávid Ibolya  interpellációjára adott válaszát. Az MDF elnöke azt kérte számon Polttól, hogy a Fővárosi Főügyészség megszüntette a nyomozást egy olyan ügyben, amelyet Dávid Ibolya aláírás-hamisításnak tart.

Gyurcsány és Orbán szoros versenyben

Itthon2005.10.29, 11:50

Továbbra is szoros a verseny Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor között - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos közvélemény-kutatása alapján. A politikusok népszerűségi rangsorának eleje és vége is változatlan. Sólyom László a legrokonszenvesebb politikus Magyarországon, tőle kissé leszakadva Szili Katalin és Dávid Ibolya következik.

A népszerűségi lista élén kezdett az új államfő

Itthon2005.08.30, 07:47

Elődjeihez hasonlóan, már hivatalba lépése első hónapjában a legnépszerűbb magyar politikus lett az új köztársasági elnök. Sólyom László 67 pontos rokonszenvindexével messze megelőzi a második Dávid Ibolyát (56 pont) és az őt követő Szili Katalint és Göncz Kingát (55-55 pont) - derül ki a Szonda Ipsos legutóbbi felméréséből, melyet a Népszabadság ismertet.

Ecset, penna, pengető mentelmi joggal

Itthon2005.06.08, 12:03

A szocialista Jánosi György verseket ír, a fideszes Nyitray András progresszív metált pengetett basszusgitárján, a független Németh Zsolt pedig polgári körös rendezvényeken nagybőgőn játszik. Áder János és Dávid Ibolya műkedvelő riporterek, Kolber István tárca nélküli miniszter otthon festeget. A képviselőket mint műkedvelőket mutatjuk most be.

Összeesett a Parlamentben Dávid Ibolya

Itthon2005.06.07, 11:54

Állítólag csak a vérnyomása rakoncátlankodott Dávid Ibolyának, az MDF elnökének, aki összeesett a parlament keddi ülésén. Dávid üzeni: nincs komolyabb baja.

Dávid Ibolya bocsánatkérésre szólítja fel Áder Jánost

Itthon2005.06.06, 23:38

Az egyeztetés első lépéseként Áder János kérjen bocsánatot Sólyom Lászlótól a Fidesz hétfői méltatlan magatartása miatt - nyilatkozta Dávid Ibolya hétfő este annak kapcsán, hogy a Fidesz frakcióvezetője egyeztetésre hívta, Sólyom László támogatása ügyében.

Becsületrendet kap Szili Katalin

Itthon2005.05.20, 13:29

Szili Katalin parlamenti elnök pénteken veheti át a Francia Becsületrend Parancsnoki Keresztjét. Ezt a kitüntetést korábban megkapta például Martonyi János külügyminiszter és Dávid Ibolya, az MDF elnöke, parlamenti alelnök is.

Csökken a politikusok népszerűsége

Itthon2005.05.02, 07:46

Több politikusnak is csökkent a népszerűsége: Dávid Ibolya pozíciója folyamatosan gyengül, de vesztett népszerűségéből Gyurcsány Ferenc, Magyar Bálint és Herényi Károly is - derül ki a Szonda Ipsos kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. Szili Katalin viszont népszerűbb lett, Mádl Ferenc után a második a listán.

Egyelőre nincs közös államfőjelöltje a koalíciónak

Itthon2005.04.07, 17:32

Nem sikerült megállapodniuk az államfőjelöltről csütörtökön a koalíciós pártoknak. Az MSZP továbbra is ragaszkodik Szili Katalin személyéhez, az SZDSZ számára pedig elfogadhatatlan, hogy pártpolitikust jelöljön a koalíció. A tárgyalások pénteken folytatódnak.

Szili megelőzte Dávidot a népszerűségi listán

Itthon2005.04.05, 07:20

Helyet cserélt a népszerűségi rangsor dobogóján Dávid Ibolya és Szili Katalin, ezúttal a házelnök megelőzi az MDF vezetőjét - derül ki a Szonda Ipsos felméréséből, amit a Népszabadság közöl. A két politikus megítélése már hónapok óta nagyjából azonos, minimális a különbség - ezúttal Szili javára.

Az MDF feloszlatná a parlamentet

Itthon2005.03.17, 17:40

Dávid Ibolya, az MDF elnöke június 1-jével feloszlatná az Országgyűlést. A politikus kezdeményezését azzal indokolta, hogy az MSZP és a Fidesz ellentétei, az együttműködés hiánya ellehetetlenít mindenfajta érdemi döntést. A pártelnök már a kettős állampolgárságról tartott népszavazás után azt mondta, március 15-ig törvényt kell alkotni a határon túliak jogviszonyáról, ha pedig erre nem képes a parlament, akkor oszlassa föl önmagát.

Népszerűek a női politikusok

Itthon2005.02.01, 07:45

A politikai népszerűségi lista első négy helyezettje közül három nő: Dávid Ibolyát Szili Katalin és Göncz Kinga követi - derül ki a Szonda Ipsos közvélemény-kutatásából, melyet a Népszabadság közöl. A szavazatokért nagy versenyt folytató Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor megítélése változatlan, nagyjából azonos pontszámot értek el a népszerűségi listán.

Orbán a legjobban fizetett pártelnök

Itthon2005.02.01, 15:01

Idén is nyilvánosságra hozták az országgyűlési képviselők vagyonnyilatkozatát. A pártelnökök vagyona nem változott jelentősen az elmúlt egy évben. Továbbra is Orbán Viktor, a Fidesz elnöke kapja a legmagasabb fizetést, miközben Hiller István, az MSZP elnöke és Dávid Ibolya, az MDF elnöke nem kap pártelnöki fizetést a vagyonnyilatkozatok szerint. A frakcióvezetők vagyona szintén nem gyarapodott jelentősen.

Vizsla 2004

Techbázis2004.12.23, 10:45

2004-ben naponta százezer látogató jóval százmillió feletti számú keresőkérdést írt be a Vizslába. Ha egymás mellé, egyetlen sorba felírnánk - átlagos betűmérettel - az összes keresőszót, 4000 km hosszan sorakoznának egymás után a szavak és kifejezések. Ezt a szóözönt rendezgetve, gyakoriságokat elemezve néztük meg, kire és mire kerestek 2004-ben a legtöbbet a magyar weben.  

Dávid Ibolya: A népszavazás kudarca minden párt bűne

Vendégszoba2004.12.20, 12:27

Az MDF elnöke az [origo] Társalgójában beszélt a december 5-i népszavazás eredménytelenségéről, a Parlament feloszlatására tett javaslatáról, pártjának helyzetéről a belviszályok után. Szó esett egy esetleges Fidesz-MDF koalícióról, a Balaton-átúszásról és a fociról is. Dávid Ibolya azt is elmondta, hogy ha Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc közül kellene választania, akkor inkább a férjét választja.   

Egyre népszerűtlenebbek a politikusok

Itthon2004.12.20, 08:25

A rendszerváltás óta 2004-ben voltak a legnépszerűtlenebbek a politikusok - derül ki a Szonda Ipsos összesített közvélemény-kutatásaiból. Az év legkedveltebb politikusai Mádl Ferenc és Dávid Ibolya voltak. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök sokat javított népszerűségén, Demszky Gábor pedig visszaesett a listán.

A parlamentben folytatódott a vita a népszavazásról

Itthon2004.12.06, 15:40

A parlamentben a hétfői napirend előtti felszólalásokban a vasárnapi népszavazás volt az egyetlen téma. Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és a kormánypárti frakcióvezetők a jobboldal kudarcáról, míg a Fidesz frakcióvezető-helyettese az igenek győzelméről beszélt. Dávid Ibolya, az MDF elnöke felszólította az Országgyűlést: március 15-ig alkossanak törvényt a határon túli magyarok státusáról, ellenkező esetben oszlassák fel a parlamentet.  

Szonda: egyre nő Mádl előnye

Itthon2004.11.29, 09:09

Mind nagyobb Mádl Ferenc előnye a politikusok népszerűségi rangsorának élén. A köztársasági elnöktől leszakadt a korábban vele szinte fej-fej mellett lévő Dávid Ibolya. Dobogós helyen áll Göncz Kinga esélyegyenlőségi miniszter, akit egy ponttal leszakadva követ Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc és Szili Katalin - írja a Népszabadság a Szonda Ipsos felmérése alapján.

Lezsák sem MDF-es már

Itthon2004.11.08, 13:56

Hétfőn két fővel tovább csökkent az MDF-frakció létszáma a parlamentben. Szili Katalin házelnök elfogadta Lezsák Sándor és Balogh László kizárását a frakcióból. Lezsák Sándor korábban az MDF elnöke is volt. Idén ősszel hét embert zárt már ki Herényi Károly frakcióvezető, mert szembefordultak Dávid Ibolya pártelnökkel.

Dávid Ibolya: A Fidesz ne avatkozzon az MDF ügyeibe

Itthon2004.10.29, 20:30

Nyílt levélben szólította fel pénteken az MDF elnöke Orbánt Viktort, hogy a Fidesz ne avatkozzon be az MDF belügyeibe. Dávid Ibolya szerint az MDF-en belüli csatározások valójában arról szólnak a Fidesz megpróbálja bekebelezni az MDF-et.

Ma szavaznak Gyurcsányról

Itthon2004.09.29, 18:12

Gyurcsány Ferenc leendő miniszterelnök szerdai, parlamenti beszédében a céljai között - többek között - a leszakadó rétegek támogatását és a kisebbségek elfogadását említette. Beszédének egyik mondata, mely szerint az ország magyarok és cigányok közös országa, cigány nyelven hangzott el. Gyurcsány szerint a gazdaság fejlődik, az ellenzék viselkedése álságos, amiért hanyatlásról beszél. A kormánypárti vezérszónokok a kormányprogram támogatásáról biztosították az egybegyűlteket, míg az ellenzéki szónokok Gyurcsányt bírálták. Csillag István gazdasági miniszter utódjának üzent, ezzel egyértelművé tette, hogy távozik posztjáról.

Dávid Ibolya maradt az MDF elnöke

Itthon2004.09.25, 18:48

Az MDF országos gyűlése 322 igen szavazattal, 91 nem és 6 érvénytelen voks mellett Dávid Ibolyát választotta ismét a párt elnökének. Dávid szerint amennyiben stratégiájukat végre tudják hajtani, akkor 10 százalék körüli eredményt érhetnek el a következő választáson.

Dávid Ibolya: az ellenzék nem támogatja a kormányt

Itthon2004.09.08, 16:04

A demokrácia írott és íratlan szabályai szerint ellenzéki párt sem a költségvetést, sem a kormányt nem támogatja - közölte Dávid Ibolya, az MDF elnöke, miután megbeszélést folytatott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel a kormányfőváltásról.

Bírósághoz fordulnak a kizárt MDF-esek

Itthon2004.09.07, 14:32

Az MDF-frakcióból kizárt öt képviselő szerint az ügyrendi bizottság hétfői döntése, mely nem függesztette fel kizárásukat, a "magyar parlamentarizmus szégyenfoltja". A képviselők úgy gondolják, hogy azért kellett menniük, mert bírálták Dávid Ibolya pártelnököt. Meggyőződésük, hogy Dávid Ibolya összefogott az MSZP-vel. A képviselők bírósághoz fordulnak, miután mérlegelték, milyen más lehetőségeik vannak érdekeik érvényesítésére. 

Bizalmatlansági indítvány Herényi ellen

Itthon2004.08.31, 06:49

Az MDF Lakitelki-munkacsoportjának tagjai bizalmatlansági indítványt nyújtanak be pénteken Herényi Károly frakcióvezető ellen - értesült Népszabadság. A lap úgy tudja, Herényi elmozdításával készítenék elő Dávid Ibolya pártelnök visszahívását.

Dávid Ibolya szerint nincs szükség előrehozott választásra

Itthon2004.08.28, 16:49

Dávid Ibolya az MDF elnöke magánvéleménynek tekinti frakciótársa, Balsai István azon kijelentését, hogy alkotmányellenes Gyurcsány Ferencet megbízni a kormányalakítással. Balsai arra hivatkozott tette a kijelentést, hogy gyurcsány sem egyéni, sem listás helyen nem szerzett parlamienti mandátumot. Dávid az MDF-en belül kialakult ellenzékével, a "Lakitelek csoporttal" szembehelyezkedve kijelentette, hogy a kilalkult helyzet nem követel előrehozott választásokat.

Dávid lemondását követeli az MDF-es ellenzék

Itthon2004.08.14, 15:33

Lemondásra szólította fel Dávid Ibolya pártelnököt az MDF belső ellenzékének tartott Lakitelek-csoport szombati közleményében. A csoport tagjai elfogadhatatlannak tartják Dávid vezetői stílusát és úgy vélik, hibákat követett el a párt vezetésében, ezért távoznia kell.

Mádl és Dávid verseng a népszerűségi lista élén

Itthon2004.06.29, 08:08

Az európai parlamenti választások kampánya nem bolygatta fel a politikusok népszerűségi rangsorát a Szonda Ipsos listáján. A választáson sikeresen szereplő kis pártok vezetői közül kimagaslóan kedvező Dávid Ibolya megítélése. A pártvezető a köztársasági elnökkel, Mádl Ferenccel verseng a népszerűségi lista első helyéért - derül ki a Népszabadság cikkéből.

Dávid szerint reális a 10 százalékos MDF

Itthon2004.06.19, 19:13

Dávid Ibolya, az MDF elnöke szerint reális célkitűzés, hogy az MDF 2006-ban 10 százalékot szerezzen az országgyűlési választásokon. Az elnök erről a párt választmányának szombati ülése után beszélt. Dávid kijelentette: az MDF nem foglalkozik sem a belső vitákkal sem a Fidesszel. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy a párt 2006-ban önállóan indul a választáson, a pártvezetés politikáját korábban bírálóknak pedig azt üzente: itt az alkalom, hogy átgondolják véleményüket.

Balos Fidesz előzte meg a rosszul kampányoló MSZP-t

Itthon2004.06.14, 13:33

Elemzők szerint szociális kérdésekben a kampány során a Fidesz balra állt a szocialista párttól, az SZDSZ viszont jobbra került az MSZP-hez képest. A nagyobbik kormánypárt választási vereségének oka, hogy rosszul kormányoztak, és ezt még egy rossz kampánnyal is megfejelték - vélte Lengyel László politológus a hétfői reggeli Nap-kelte műsorában. Stumpf István politológus szerint az, hogy Dávid Ibolya bekerült, felveti a kérdést, hogy a Fideszen kívüli jobbközép integrációnak mi a szerepe a 2006-os választások felé közelítve.