Darvas Iván

címke rss
A nagy színész, aki a kommunista diktatúra idején sem engedett az igazából és börtönbe is zárták

A nagy színész, aki a kommunista diktatúra idején sem engedett az igazából és börtönbe is zárták

Az 1953-as Liliomfi című film főhőseként lett országosan ismert. 1956-ban kiszabadította börtönbe került bátyját, amiért utóbb több éves börtönbüntetésre ítélték. Darvas Iván a rácsok mögül szabadulva segédmunkásként dolgozott. A pályára visszakerülve a Vígszínház lett színházi otthona, s a Várkonyi Zoltán igazgatta teátrumban játszotta el azokat a főszerepeket kortárs és klasszikus drámák sorában, amelyek saját értékelése alapján súlyt adtak színészi pályafutásának. Az orosz anya és magyar apa gyermekeként született színész – generációjának s a honi színházművészetnek egyik legnagyobb művésze – úgy vélte, a börtönben megszerzett taapasztalatai ...

Garas Dezső - egy legendás színész szívszorító titkai

Kultúra2024.01.06, 19:07

Nemzedéke egyik legnagyobb színművésze volt, aki legendás színpadi szerepei mellett korszakos filmekben is több emblematikus karaktert megformált. Mindig azt mondta, fiatalon valójában semmi sem akart lenni, ezért lett színész. Már a főiskolán kiemelkedő tehetségnek tartották; volt növendéktársa, aki nem is értette, Garas Dezső miért jár főiskolára, hiszen született zseniként mindent tudott a hivatásáról. Komédiákban nyújtott teljesítménye alapján egyesek Charlie Chaplin honi utódjának tartották, aki ugyanakkor drámai alakításaival rendre székébe szorította a megrendült publikumot. Legendás szakmai és baráti kapcsolatban volt Törőcssik ...

Sosem volt szerencséje a szerelemben a legendás színésznőnek, Tolnay Klárinak

Life.hu2023.07.17, 17:39

Tolnay Klári eredetileg Tolnay Rozália néven született 1914. július 17-én Budapesten, de gyerekkorát a Nógrád megyei Mohora faluban töltötte. Kiskorától kezdve énekelt és zenélt, s bár eredetileg apáca szeretett volna lenni, végül elkezdett meghallgatásokra járni, és a színészet lett a hivatása.

Kirakták az öltözőjéből a nemzet színésznőjét

Kultúra2023.05.01, 16:31

A második világháború előtt kezdte a pályáját, operettszubrettnek készült, de hamarosan prózai szerepek sorában is bizonyíthatta kivételes színészi tehetségét. Komlós Juci a második világháború után Várkonyi Zoltán Művész Színházának lett egyik meghatározó művésze, majd a színházak államosítását követően nem várt fordulatokat vett a pályafutása. Ugyanakkor az akkoriban Néphadsereg Színháza néven üzemelő Vígszínházban is jelentős alakítások fűződtek a nevéhez, ahogy később a József Attila Színházban szintén, ahol olyan, 1956 után oda a forradalmi bátorságuk miatt „száműzött" művészekkel játszott együtt, mint Darvas Iván vagy Sinkovitts ...

Ismert tévés fúrta ki a Kádár-diktatúra televíziójából a színésznőt

Kultúra2023.04.09, 19:06

Tavaly volt nyolcvanéves, gyermekkora óta színésznőnek készült. Azonban a történelmi helyzet és a családi viszonyok következtében Rózsahegyi Kálmán színiiskolájából kikerülve egy ideig kétkezi munkával kereste a kenyerét, miközben néhány gimnáziumi osztályt esti iskolában végzett el. Fodor Zsóka végül még az érettségi vizsga előtt sikeresen felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol egy olyan osztályban kezdte meg színművészeti tanulmányait, amelynek több hallgatója is országosan ismert művész lett – nem sokkal a diplomájuk megszerzése után. A színésznő sorsa másként alakult, pályakezdő korszakában egy ideig tévébemoondóként ...

Már főiskolás korában szembesült a Kádár-diktatúra hazugságaival

Kultúra2023.03.26, 14:47

Kossuth-díjas, érdemes művész, színészi, énekesi pályáját számos további rangos állami díjjal, kitüntetéssel ismerték el. Halász Judit csaknem hatvan éve tagja a Vígszínháznak, a drámairodalom legszélesebb palettájáról játszotta el főszerepek sorát, generációk nőttek fel a verses lemezein, filmszínészi pályáját legendássá lett filmekben kezdte. Nemrég töltötte be a nyolcvanadik évét, jelenleg is színpadon van, dalaival járja az országot, a Vígszínházban is megrendezik mindig szokásos karácsonyi koncertjét. Az Origónak adott interjújában felidézi gyermek- és ifjúkorát, pályája néhány fontosabb állomását, mestere Várkonyi Zoltán példaaadó ...

Megdöbbentő, hogy milyen sokan jelentkeznek az új Színművészetire

Kultúra2022.08.11, 19:05

Jászi Mari-díjas színésznő, aki további elismerései mellett az egykori zenés mesterség tanáráról, pályájának egyik meghatározó alkotójáról elnevezett Iglódi István emlékgyűrűt is elnyerte. Mindemellett a XVII. kerület díszpolgára, amely városnegyed ifjúságának, valamint a hivatásra találásának is színtere. Pápa Erika prózai szakon végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, kiválóan alakította szerepek sorát a színműirodalom prózai műfajaiban, ugyanakkor a zenés darabok legszélesebb palettájáról is tisztes repertoárt tudhat magáénak. Diploma után a József Atilla Színházban kezdte a pályafutását, az Origónak adott interjújában egyyebek ...

Kamaszkorában találkozott először édesapjával, később galvanizáló üzemben dolgozott, majd az egyik legnépszerűbb magyar színész lett

Kultúra2022.06.12, 18:34

Kossuth-díjas színművész, rendező, színházigazgató, érdemes és kiváló művész. Főszerepek sorát játszotta színházban, filmen, televízióban, rádióban, vagy éppen külhoni hősöknek kölcsönözte a hangját a szinkronstúdiókban. Szilágyi Tibor idén lesz nyolcvan éves. Az Origónak adott interjújában felidézi színházi pályafutása legfontosabb pillanatait. Szó esik gyermekkoráról is, a pályára állás nehézségeiről, örömeiről, tanulságairól. Egy-egy epizódból az adott korszak is kirajzolódik. Történeteiben izlandi támaszpont, Budapest külvárosában üzemelő galvanizáló üzem, a Gellért-fürdő medencepartja, a traiskircheni menekülttábor, egy másfél ...

Bujtor István, a halhatatlan Ötvös Csöpi élete: látványos pofonok és drámai mélységek

Kultúra2021.08.21, 18:00

A Balázs Béla-díjas, a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett művész, aki az 1979-es filmszemlén a Legjobb férfialakítás díját is elnyerte, azt mondta egyszer: „A bátyám, Latinovits Zoltán művész volt, ez biztos, én nem tartom magam hozzá foghatónak. Időnként kicsúszik belőlem valami, ám attól még nem vagyok művész." Bujtor István előbb orvosnak készült, majd közgazdászdiplomát szerzett. Arra gondolt, hogy külkereskedőként teremt majd egzisztenciát. Másként alakult. Számtalan színpadi főszerepet is eljátszott, például Petrucchiót (Shakespeare: A makrancos hölgy), Stanley Kowalskit (T. Williams: A vágy villamosa), Bromdent, aaz ...

Csűrös Karola, az ország Etusa: Nem adtam fel az életet, de ez mégsem jó már így

Kultúra2021.08.08, 20:52

A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett, Déryné-díjas, Érdemes-művész színésznő. Hivatása mellett házasságával is példaadó évtizedeket tud maga mögött: több mint ötven évig voltak hű társai egymásnak a 2019-ben meghalt Horváth Ádám televíziós rendezővel. A Szomszédok című teleregényt kitaláló, majd megvalósító televíziós alkotó osztotta feleségére a sorozatbeli keramikus művész, Etus szerepét, akinek karakterét szívébe zárta az ország. Csűrös Karola persze már korábban is népszerű művész volt, a Madách Színház mellett más színterek vendégeként, illetve a korábbi televíziós, filmes, rádiós, szinkronfeladatok kappcsán ...

Segédmunkásként dolgoztatták, családjával együtt kitelepítették, édesapját börtönbe zárták a kommunisták, majd az egész világot meghódította

Kultúra2021.05.29, 12:13

A Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett művész, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke szombaton halt meg, 80 évesen. Olyan rajzfilmek rendezője, mint az Oscar-díjra jelölt Sysiphus, a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Küzdők; illetve nevéhez fűződnek – egyebek között – a világsikerű János vitéz, a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról, a Prometheus című alkotások is, ahogy a Magyar népmesék sorozat is. És Az ember tragédiája fantasztikus rajzfilmváltozata. Édesapját a Rákosi-rendszerben bebörtönözték, Jankovics Marcell pedig gyerekként élte át a kitelepítés éveit. Később a bencéseknél érettségizett, majd segédmunnkás ...

A filmcsillag, aki Aczél György besúgója is lehetett volna, de inkább irodista lett Amerikában

Kultúra2021.02.28, 18:49

Eredetileg színházrendezőnek tanult. Még diplomája megszerzése előtt felfedezte a film: mint dekoratív, nagy tehetségű színésznőt. Krencsey Marianne a kilencszázötvenes-hatvanas években olyan alkotásokban játszott főszerepet, mint a Liliomfi, a Külvárosi legenda, a Két emelet boldogság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Az ígéret földje, Az arany ember, A meztelen diplomata. Huszonöt filmszerepe mellett hasonló számú színházi előadásban is fellépett, valamint televíziós produkciókban is részt vett. A filmjei kapcsán tizenegy fesztiválon, illetve filmhéten vett részt. Majd 1966-ban elhagyta a hazáját. Úgy érezte, külhonban nagyobb bizztonságban ...

Szerelem: embernek maradni embertelen időkben

Film2021.01.21, 19:40

Ötven évvel ezelőtt (1971. január 21-én) mutatták be Makk Károly Szerelem című filmjét – a magyar filmtörténet egyik legszebb alkotását. Sőt, a legszebb filmet, amit valaha a hitvesi és anyai szeretetről, illetve az elmúlásról, az időtől való félelemről készítettek. Számos hazai és nemzetközi elismerés mellett a Szerelem 1971-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál Zsűri díját és a Nemzetközi Katolikus Film- és Audiovizuális Szervezet OCIC-díját, a két női főszereplőt, Darvas Lilit és Törőcsik Marit pedig a fesztiválzsűri Külön dicséretben részesítette kiemelkedő alakításukért.

Bánó Andrást Darvas Iván üzenete rángatta ki a mélypontról kirúgásakor – Videó

Life.hu2020.12.28, 18:58

Maga alatt volt érthető módon Bánó András, amikor megszűnt a műsora. Most elárulta, anno Darvas Iván szavai segítettek neki, aki telefonon hagyott számára egy üzenetet.

Mondja, elvtárs, maga miért nem szereti a kommunistákat?

Kultúra2020.10.05, 00:25

Balázs Samu civilben egy brit főnemes tartózkodásával vett részt az életben. Ám szerepeiben képes volt a leghevesebb szenvedéllyel megfogalmazni a világról alkotott kritikai meglátásait. Azt vallotta: a színjátszás átélés nélkül kutyakomédia. Rendre éreztette: az a leghelyesebb, ha színpadon kívül a színész nem teszi kockára a méltóságát erős gesztusokkal. Makk Károly Liliomfi című alkotásának Szilvay professzora, vagy az ugyancsak Makk Károly rendezte Macskajáték Csermlényi Viktora, valamint számos klasszikus és kortárs darab meghatározó szereplője a honi színháztörténet egyik legnagyobb színművésze. Mindamellett jellemes, egyenes ...

„Én nem tudok nélküled csak meghalni” - a legjobb magyar romantikus filmek

Life.hu2020.09.10, 08:56

Szeptember közepén kerül a mozikba a Hab című magyar film, amelyben Kerekes Vica cuki cukrászlányként találja meg a szerelmet a legvalószínűtlenebb körülmények között. A film apropóján listára gyűjtöttük a nagy elődöket, azaz a magyar mozi legromantikusabb alkotásait.

A legnagyobb magyar tragikomika, aki visszaküldte Moszkvába a kommunista igazgatónőjét

Kultúra2020.07.26, 19:48

A legnagyobb magyar tragikomika, írta róla még a színésznő életében az érte rajongó kritikusoj egyike. Rajta ragadt a jelző, ami arra utalt, hogy Dajka Margit a színházi műfajok mindegyikében kivételes teljesítményekre volt képes. Időskori, egy gyermekeknek készült előadásban játszott legendás szerepe kapcsán személyiségéhez hozzátapadt egy másik jelző is: Bors néniként sokak emlékezetében angyali teremtésként maradt meg. Pedig tudott karcos is lenni, de csak akkor, ha igaztalannak érzett egy helyzetet – az életben, vagy a színpadon. A második világháború idején – már a kor egyik legnagyobb színházi sztárjaként – élete kockáztatásávval ...

Egy drámai képességű vidám színésznő kalandos élete

Kultúra2020.05.19, 13:01

Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. Mészáros Ági kétszeres Kossuth-díjas színésznő és Voith Lajos főhadnagy lánya. Egy diákcsíny miatt - az 1956-os forradalom után társaival gyászszalagot rakott osztálytermének Kossuth-címerére - kicsapták az iskolából. Az 1957-58-as évet a svájci Biel-Bienne-ben, illetve az olaszországi Bolzanóban, apácák intézetében töltötte. A színésznőnek máskor is lett volna lehetősége, hogy külföldi karrierbe kezdjen, de mindig akadt valami, ami haza húzta, illetve itthon tartotta. Nemcsak középiskolásként, színészhallgatóként is zabolázhatatlan volt, de amit nem volt kedve bebiflázni a szakmai órákon, az amúgyy ...

Benkő Gyula békebeli eleganciája a Kádár-korban

Kultúra2019.12.27, 17:56

Halála után a legtöbb megemlékező civilben is kifinomult stílusát emelte ki. Egyikük úgy fogalmazott: „Egy darab békebeli elegancia távozott vele." Benkő Gyula eleganciája elsősorban a tiszta értékeket ösztönösen felismerő, s azokhoz ösztönösen ragaszkodó szellemiségéből fakadt. A Vígszínház művészét még Jób Dániel szerződtette a társulathoz, amelyben természetesen nemcsak elegáns alakokat formált meg, de még azokat is elegánsan jelenítette meg, mert megértette motivációikat, és a róluk alkotott véleményét is „beleépítette" a karakterükbe. Néhány évvel a második világháború lezárása után tagja lett a Vígszínházat vezető igazgatói háármasnak, ...

Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Kultúra2019.03.31, 14:15

Soós Imre csupán évtizednyi pályafutása alatt is felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és olyan filmekben, mint a Ludas Matyi vagy a Körhinta. Ugyanakkor a Rákosi-rezsimet megvető színészt sematikus filmek sorában is gyakran játszatták, s így lett egyik idolja a Rákosi-rendszer propagandájának – miközben véleményét ismerve arról is gondoskodtak, hogy megnehezítsék színházi pályafutását. Huszonhét éves volt, amikor a pszichiáteréből feleségévé lett dr. Perjési Hedviggel együtt végzett velük a konyhájukban kiömlő gáz. Soós Imre akkor már meghasonlott ember volt, de a tragédia helyszínéről készült felvételek arra utalnak: élnii ...

Psota Irén, a nagy magyar színésznő, aki csak azt a férfit szerette igazán, akit a kommunisták börtönbe vetettek

Archívum2018.04.29, 20:54

Az egyik legnagyobb magyar színésznő volt. Kétszeres Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze. Civil életében végletes temperamentumú. Ám színpadi alakításai sorra bizonyították: szélsőséges érzelmei ellenére tökéletes megfigyelő volt. Mindemellett a legvisszafogottabb színpadi karaktert is úgy játszotta el, hogy abban felfedezhető volt saját személyiségének valamely részlete. Habitusát, párkapcsolatait, civil életének olykor végletes epizódjait alighanem gyermekkorának történései is erősen meghatározták, ahogy az is valószínű, hogy olykor a hivatásából nyert erőt a túléléshez. Psota Irén története kapcsán Sztankay Ádám arról is mesél, mikéént ...

A színésznő, aki Istennel indokolta Rákosi Mátyásnak a pártonkívüliséget

Archívum2018.03.01, 20:55

Játszotta Shakespeare Júliáját a Rómeó és Júliában, Madách Imre Éváját Az Ember tragédiájában, Molnár Ferenc Julikáját a Liliomban. Volt Balnche Tennessee Williams darabjában, A vágy villamosában; Martha, Edgar Albee Nem félünk a farkas című művében – és sok más remekmű női főhőse. Száznál több filmben is nyomot hagyott, olyan szerepekben, mint a Katyi című mozidarab Katyija, a Déryné címszerepe, a Pacsirta Valkaynéja, a Fekete gyémántok Theudelinda grófnője, a Vörös grófnő Geraldinja. Legendás szerelem fűzte második férjéhez Darvas Ivánhoz. Első házasságából született lányát még az ötvenes években arra ösztönözte: hagyja el a kommuunisták ...

Pécsi Sándor, a politikai rendszerekre fittyet hányó színész

Kultúra2018.02.02, 00:01

Márciusban lesz születésének kilencvenhatodik évfordulója. Negyvenhat éve nincs az élők között. Ötven évének felét tölthette a színészi pályán, és az is elég volt ahhoz, hogy bekerüljön a legnagyobb színházművészek közé. Még úgy is, hogy fővárosi karrierjét olyan korszakban kezdte, amelynek urai a maguk bornírt elképzelései szerint igyekeztek minél sematikusabbá tenni, a saját világlátásukhoz igazítani a kultúrát, azon belül a színházművészetet. Pécsi Sándor azonban játékával még gyatrán megírt szerepeket is képes volt művészi szintre emelni. Méltó feladataiban pedig rendre színház- és filmtörténeti teljesítményt nyújtott.

Kvíz: mennyit tud Darvas Ivánról?

Kultúra2017.06.03, 08:29

Minden eljátszott, amit kellett és lehetett. Tökéletes úriember volt, aki a legnagyobb szélhámost is a legtermészetesebben hozta. Minden kitüntetést megkapott, amit egy színész megkaphat. Kossuth- és Jászai Mari-díjat kétszer is. Legalább 100 filmes munkája volt, miközben a színházban sem tétlenkedett. A színészet mellett írt, rajzolt és rendezett is Darvas Iván. A 10 éve meghalt színészre emlékezve töltse ki kvízünket!

Elképesztő képek, elképesztő történetek

Kultúra2017.03.24, 12:22

A színházi fotósok „nagyasszonya” néhány napja Kossuth-díjat kapott. Negyedikként a honi fotósok közül. Keleti Éva nem titkolja, kedve ellenére kezdett színházi embereket fotózni. De aztán egyre inkább megszerette. Ő készítette a magyar színházi fotótörténelem talán legismertebb és legjelképesebb képét – az akkor már nagybeteg színész, Timár József cipeli a két bőröndöt Az ügynök halálában. Számtalan halhatatlan kép után, fogadalmához hűen, hatvanas éveiben leállt a fényképezéssel. Aztán nyolcvanesztendősen folytatta. A generációjához tartozó színészek közül most azokat szeretné újra kamerája elé kérni, akik még életben vannak. Sztaankay ...

Lukács Sándor: Kalandokban gazdag legényéletem volt

Kultúra2017.02.08, 23:25

Újabb verses kötete jelenik meg Lukács Sándornak. A Kossuth-díjas színész ezenfelül rengeteg darabban szerepel, és több bemutatóra készül. Az Origónak adott interjúban a fiatalkori kalandjairól és a házasságáról is beszélt. 

Darvas Iván lenne Kamarás Iván apja? A színész elmondta az igazságot

Life.hu2017.01.15, 07:49

Évtizedek óta kering a pletyka, amit Iván eddig nem tudott tisztázni. Most viszont reagált a kínos pletykára, és elárulta, mi az igazság.

45 éves szmokingban megy Cannes-ba Makk Károly

Film2017.03.08, 16:21

Vasárnap este a cannes-i filmfesztiválon levetítik Makk Károly Szerelem című filmjét, amely 1971-ben három díjat is nyert a versenyben. A kilencvenéves rendező elkíséri a filmet a Croisette-re, ahol évtizedeken át kedvelt visszajáró vendég volt: összesen hat filmmel szerepelt itt 1954 és 1987 között. Az utazás előtt még elmesélte nekünk, ezek közül melyik sikerét érezte a legerősebbnek, mit látott Darvas Iván arcán, amikor beléptek egykori cellájába, milyen alkut kötött Gina Lollobrigidával, és mit tudott a leszbikus szexről, mielőtt filmet készített volna két nő szerelméről.

Minden idők legszebb magyar filmje Cannes-ba megy

Film2016.04.20, 17:54

Forrás: Mokép middle on 1200 800 Az önfeláldozás itt nem politikai gesztust, hanem a hétköznapok önként viselt poklát jelenti. 1971-ben még akadt néhány 56-os politikai fogoly a magyar börtönökben. A film önmagában, politikai és történelmi háttér nélkül is megállná a helyét, de a körülmények ismeretében még zseniálisabbnak tűnik." Még egy magyar nő ott lesz Cannes-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160418-meg-egy-magyar-no-ott-lesz-cannes-ban-toth-luca-superbia-kritikusok-hete.html Egy magyar nő már tutira ott lesz Cannes-ban http://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20160413-egy-magyar-no-mar-tutira-ott-lesz-caannes-ban-andrasev-nadja-a-nyalintas-nesze-cinefondation.html ...

Vonják ki a szovjet csapatokat! - színészek és írók 1956-ban

Archívum2012.10.22, 22:30

Neves színészeink közül sokan vállaltak szerepet az 1956-os forradalomban, ezért később bűnhődniük kellett a Kádár-korszakban. Az írók közül a népi áramlat hívei a parasztpárt újjáéledésénél aktivizálták magukat, Déry Tibor pedig a forradalom egyik szellemi előkészítőjeként vonult be a történelembe.

Filmlegendák legendás kastélyokban

[origo] utazás2012.07.27, 12:21

A hazai kastélyok egy része nemcsak a látvány, és izgalmas története miatt érdekes, de jó néhány közülük legendás filmek forgatási helyszíne is volt. A tizedes meg a többiek klasszikusa például abban a tóalmási kastélyban készült, amely a szocializmusban még gyermeküdülő volt, de Bujtor István is többször forgatott abban a kastélyban, ahol a renoválásnál kenyérbéllel kellett az ódon freskókat megtisztítani. Jöjjön három népszerű  magyar film, három gyönyörű kastélyban.  

Másodpercek jutnak sztárjainknak Hollywoodban

Film2015.04.30, 15:00

A világ legnagyobb része rögtön megfeledkezik a biztonsági emberről, aki Eddie Murphy hátát lapogatja és a kocsmárosról, aki kölcsönadja a telefonját Brad Pittnek, miután eltűntek a mozivászonról. Mi magyarok viszont kuncogunk és talán a büszkeség is eltölt minket: ha csak másodpercekre is, de magyar színészt láttunk felbukkanni egy hollywoodi szuperprodukcióban.

Nélkülük mozizunk tovább

Film2007.12.27, 22:18

Itt hagyott bennünket idén a modern film két óriása, Michelangelo Antonioni és Ingmar Bergman, és el kellett búcsúzunk Magyarország legnépszerűbb színészei közül Kaszás Attilától és Darvas Ivántól is. A filmvilág 2007-es halottaira emlékezünk.

Bodrogi Gyula lett a nemzet színésze

Archívum2007.06.28, 19:10

Bodrogi Gyula Kossuth-díjas kiváló és érdemes művészt választották meg a közelmúltban elhunyt Darvas Iván helyére a nemzet színésze cím viselői csütörtökön.

Elhunyt Darvas Iván színművész

Film2007.06.07, 17:05

Életének 82. évében elhunyt Darvas Iván - tájékoztatta a színművész családja az MTI-t vasárnap délután. A kétszeres Kossuth-díjas színész, a nemzet színészének temetésére szűk családi körben kerül sor.

Darvas Iván nélkül

Film2007.06.04, 13:50

A tökéletes úriember - nem tud az ember elszakadni ettől az első benyomástól. Egy olyan világ öltött benne testet, ami mára végképp letűnt, többek között azzal, hogy most már ő is elment. Az a világ, amelyben a kifinomultság nem póz, hanem belénevelt kultúra, és amelyben a filmsztár művelt és nyughatatlan értelmiségi volt. Darvas Iván a takarékos mozdulatok, a jellegzetes hanghordozás, és a hátrafésült frizura mögött egy áthatóan mély és komoly személyiség volt.

Szolnokon Friderikusz is színre lép

Szórakozás2001.08.21, 15:17

A hat új darab egyikének, Verebes István Lucifer show-jának Friderikusz Sándor lesz a főszereplője. Többek közt Darvas Iván és Huzsárik Kata is Szolnokra szerződött - hangzott el a Szigligeti Színház évadnyitó társulati ülésén.

Előző
  • 1
Következő