Darvas Iván

címke rss

Segédmunkásként dolgoztatták, családjával együtt kitelepítették, édesapját börtönbe zárták a kommunisták, majd az egész világot meghódította

Kultúra2021.05.29, 12:13

A Kossuth-díjas, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett művész, a Magyar Művészeti Akadémia tiszteletbeli elnöke szombaton halt meg, 80 évesen. Olyan rajzfilmek rendezője, mint az Oscar-díjra jelölt Sysiphus, a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Küzdők; illetve nevéhez fűződnek – egyebek között – a világsikerű János vitéz, a Fehérlófia, az Ének a csodaszarvasról, a Prometheus című alkotások is, ahogy a Magyar népmesék sorozat is. És Az ember tragédiája fantasztikus rajzfilmváltozata. Édesapját a Rákosi-rendszerben bebörtönözték, Jankovics Marcell pedig gyerekként élte át a kitelepítés éveit. Később a bencéseknél érettségizett, majd segédmunnkás ...

A filmcsillag, aki Aczél György besúgója is lehetett volna, de inkább irodista lett Amerikában

Kultúra2021.02.28, 18:49

Eredetileg színházrendezőnek tanult. Még diplomája megszerzése előtt felfedezte a film: mint dekoratív, nagy tehetségű színésznőt. Krencsey Marianne a kilencszázötvenes-hatvanas években olyan alkotásokban játszott főszerepet, mint a Liliomfi, a Külvárosi legenda, a Két emelet boldogság, A Noszty fiú esete Tóth Marival, Az ígéret földje, Az arany ember, A meztelen diplomata. Huszonöt filmszerepe mellett hasonló számú színházi előadásban is fellépett, valamint televíziós produkciókban is részt vett. A filmjei kapcsán tizenegy fesztiválon, illetve filmhéten vett részt. Majd 1966-ban elhagyta a hazáját. Úgy érezte, külhonban nagyobb bizztonságban ...

Szerelem: embernek maradni embertelen időkben

Film2021.01.21, 19:40

Ötven évvel ezelőtt (1971. január 21-én) mutatták be Makk Károly Szerelem című filmjét – a magyar filmtörténet egyik legszebb alkotását. Sőt, a legszebb filmet, amit valaha a hitvesi és anyai szeretetről, illetve az elmúlásról, az időtől való félelemről készítettek. Számos hazai és nemzetközi elismerés mellett a Szerelem 1971-ben elnyerte a cannes-i filmfesztivál Zsűri díját és a Nemzetközi Katolikus Film- és Audiovizuális Szervezet OCIC-díját, a két női főszereplőt, Darvas Lilit és Törőcsik Marit pedig a fesztiválzsűri Külön dicséretben részesítette kiemelkedő alakításukért.

Bánó Andrást Darvas Iván üzenete rángatta ki a mélypontról kirúgásakor – Videó

Life.hu2020.12.28, 18:58

Maga alatt volt érthető módon Bánó András, amikor megszűnt a műsora. Most elárulta, anno Darvas Iván szavai segítettek neki, aki telefonon hagyott számára egy üzenetet.

Mondja, elvtárs, maga miért nem szereti a kommunistákat?

Kultúra2020.10.05, 00:25

Balázs Samu civilben egy brit főnemes tartózkodásával vett részt az életben. Ám szerepeiben képes volt a leghevesebb szenvedéllyel megfogalmazni a világról alkotott kritikai meglátásait. Azt vallotta: a színjátszás átélés nélkül kutyakomédia. Rendre éreztette: az a leghelyesebb, ha színpadon kívül a színész nem teszi kockára a méltóságát erős gesztusokkal. Makk Károly Liliomfi című alkotásának Szilvay professzora, vagy az ugyancsak Makk Károly rendezte Macskajáték Csermlényi Viktora, valamint számos klasszikus és kortárs darab meghatározó szereplője a honi színháztörténet egyik legnagyobb színművésze. Mindamellett jellemes, egyenes ...

„Én nem tudok nélküled csak meghalni” - a legjobb magyar romantikus filmek

Life.hu2020.09.10, 08:56

Szeptember közepén kerül a mozikba a Hab című magyar film, amelyben Kerekes Vica cuki cukrászlányként találja meg a szerelmet a legvalószínűtlenebb körülmények között. A film apropóján listára gyűjtöttük a nagy elődöket, azaz a magyar mozi legromantikusabb alkotásait.

A legnagyobb magyar tragikomika, aki visszaküldte Moszkvába a kommunista igazgatónőjét

Kultúra2020.07.26, 19:48

A legnagyobb magyar tragikomika, írta róla még a színésznő életében az érte rajongó kritikusoj egyike. Rajta ragadt a jelző, ami arra utalt, hogy Dajka Margit a színházi műfajok mindegyikében kivételes teljesítményekre volt képes. Időskori, egy gyermekeknek készült előadásban játszott legendás szerepe kapcsán személyiségéhez hozzátapadt egy másik jelző is: Bors néniként sokak emlékezetében angyali teremtésként maradt meg. Pedig tudott karcos is lenni, de csak akkor, ha igaztalannak érzett egy helyzetet – az életben, vagy a színpadon. A második világháború idején – már a kor egyik legnagyobb színházi sztárjaként – élete kockáztatásávval ...

Egy drámai képességű vidám színésznő kalandos élete

Kultúra2020.05.19, 13:01

Jászai Mari-díjas, Érdemes Művész. Mészáros Ági kétszeres Kossuth-díjas színésznő és Voith Lajos főhadnagy lánya. Egy diákcsíny miatt - az 1956-os forradalom után társaival gyászszalagot rakott osztálytermének Kossuth-címerére - kicsapták az iskolából. Az 1957-58-as évet a svájci Biel-Bienne-ben, illetve az olaszországi Bolzanóban, apácák intézetében töltötte. A színésznőnek máskor is lett volna lehetősége, hogy külföldi karrierbe kezdjen, de mindig akadt valami, ami haza húzta, illetve itthon tartotta. Nemcsak középiskolásként, színészhallgatóként is zabolázhatatlan volt, de amit nem volt kedve bebiflázni a szakmai órákon, az amúgyy ...

Benkő Gyula békebeli eleganciája a Kádár-korban

Kultúra2019.12.27, 17:56

Halála után a legtöbb megemlékező civilben is kifinomult stílusát emelte ki. Egyikük úgy fogalmazott: „Egy darab békebeli elegancia távozott vele." Benkő Gyula eleganciája elsősorban a tiszta értékeket ösztönösen felismerő, s azokhoz ösztönösen ragaszkodó szellemiségéből fakadt. A Vígszínház művészét még Jób Dániel szerződtette a társulathoz, amelyben természetesen nemcsak elegáns alakokat formált meg, de még azokat is elegánsan jelenítette meg, mert megértette motivációikat, és a róluk alkotott véleményét is „beleépítette" a karakterükbe. Néhány évvel a második világháború lezárása után tagja lett a Vígszínházat vezető igazgatói háármasnak, ...

Soós Imre, a színészzseni, akiből kamaszként akartak rendszermintaképet csinálni a kommunisták

Kultúra2019.03.31, 14:15

Soós Imre csupán évtizednyi pályafutása alatt is felejthetetlen alakításokat nyújtott színpadon és olyan filmekben, mint a Ludas Matyi vagy a Körhinta. Ugyanakkor a Rákosi-rezsimet megvető színészt sematikus filmek sorában is gyakran játszatták, s így lett egyik idolja a Rákosi-rendszer propagandájának – miközben véleményét ismerve arról is gondoskodtak, hogy megnehezítsék színházi pályafutását. Huszonhét éves volt, amikor a pszichiáteréből feleségévé lett dr. Perjési Hedviggel együtt végzett velük a konyhájukban kiömlő gáz. Soós Imre akkor már meghasonlott ember volt, de a tragédia helyszínéről készült felvételek arra utalnak: élnii ...