Danny Boyle

címke rss

Megvan, kivel üvöltözhet Christian Bale

Film2014.11.01, 03:04

Forrás: AFP middle A cég történetének három kulcspillanatára fog koncentrálni a fim, köztük lesz az első iPod piacra dobása. Sorkin egy pergő nyelvű, hadarós filmet igér, amiben Bale annyit fog dumálni, mint három másik filmben. Rogen nem az egyetlen új név a produkció környékén, Jessica Chastainnel is tárgyalásokat folytatnak, de róla még nem tudni, kit játszhat el. A premier odébb van, még a forgatás kezdetét sem tűzték ki.

Christian Bale kénytelen lesz eljátszani Steve Jobst

Film2014.10.16, 11:59

Forrás: AFP/Max Nash middle Dicaprio pár napja úgy döntött, hogy inkább mégsem játszaná el Jobst, ezért a producerek most megint Christian Bale-t környékezték meg, aki valóban nagyon hasonlít az Apple alapítójára. Sorkin korábban elárulta, hogy a filmet három hosszú jelenetből építette fel, mindegyik Jobs egy-egy nagyszabású bejelentése előtt zajlik a színpadra lépés előtt. Az első a Mac bemutatása, a második a NeXT születése, miután otthagyta az Apple-t, a harmadik pedig az iPod bejelenése. Mindhárom rész valós időben játszódna. Christian Bale-t legközelebb Mózesként láthatjuk az Exodus: Istenek és királyok című filmben, amit ...

Leonardo DiCaprio játszhatja Steve Jobst

Archívum2014.04.22, 11:00

Forrás: AFP middle Boyle a 2000-es A part-ban már rendezte a sztárt, de az újabb közös munkának keresztbe tehet, hogy DiCaprio már elvállalta Alejandro González Inárritu The Revenant című, ősztől forgó filmjét, így Steve Jobst csak jövőre játszhatná el. A korábbi hírek szerint a film három félórás, valós időben játszódó részből áll majd, amelyek az Apple történetének egy-egy fontos eseményét mutatják be.

Elengedték a rendőrök az amputált kezű hegymászót

Archívum2013.12.10, 15:59

Aron Ralstont családon belüli erőszakért és kisgyermek bántalmazásáért tartóztatták le.

Két dupla whisky után kötekedni kezdek

Film2014.06.20, 17:25

James McAvoy-tól idén már két őrületes alakítást láttunk: Danny Boyle Transzában amnéziás festményrabló, a Mocsokban bekattant, alkoholista rendőr volt. Telefonon értük utol a skót színészt, aki mesélt arról, hogy hogyan készítette ki magát szándékosan a Mocsok forgatásán, hogy mi az, amiben Danny Boyle meglepően jó, és hogy miért nem bánja, ha a közönség másnaposan látja. Sőt, még azt is megtudtuk tőle, hogy mit lehet élvezni egy focimeccsen, és hogy mire nem szabad nevelni a gyerekeket.

Danny Boyle most gyémántot rabol

Archívum2013.10.07, 12:27

Forrás: InterCom A Smash & Grab állítólag olyan izgalmas, mintha egy thriller lenne, ráadásul humora is van, így ideális alapanyagnak tűnik egy pörgős Boyle-filmhez. Egyelőre nem tudni ennél többet a projektről, azt sem, hogy mikor kerül rá sor, mindenesetre Boyle mostanában a Babylon című brit rendőrös tévésorozat pilotepizódjának megrendezésével lesz elfoglalva.

Danny Boyle tévés munkát vállalt

Tévé2013.08.22, 23:47

Rendőrségi drámát rendez a Channel 4-nak az Oscar-díjas Danny Boyle.

A punci a pénznél is nagyobb hatalom

Film2013.06.06, 15:56

A Transz egy halálosan profin felépített thriller, tényleg meglepő csavarokkal. Danny Boyle megint bevisz minket a susnyásba, és mi megint élvezzük.

Mégis folytatódik a Trainspotting

Archívum2013.03.11, 12:38

Évek óta tervezik a Trainspotting folytatásának, Irvine Welsh Pornó című regényének a megfilmesítését, és Danny Boyle most úgy nyilatkozott, végre tényleg megcsinálja a filmet. A forgatókönyvet John Hodge, Boyle korábbi alkotótársa (Sekély sírhant, Trainspotting, A part stb.) írja, és a Playlist blog szerint a rendező úgy véli, "nincs akadálya annak, hogy Ewan és az eredeti szereplőgárda többi tagja visszatérjen" a folytatásban. Ewan McGregor a Trainspotting-ban Ez azért fontos kijelentés, mert korábban az a hír járta, hogy a folytatás elkészülését elsősorban az hátráltatja, hogy Boyle és Ewan McGregor összeveszett, amikor A part főőszerepét ...