Dakar
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Dakar-rali
- Szenegál
- Szalay Balázs
- verseny
- Palik László
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Palik és Szalay is az első húszban
Továbbra is versenyben van szinte az összes magyar egység a 27. Dakar-ralin, az autósok között pedig Palikék a szenzációs 15., Szalayék a 18. helyen repesztenek.
A kétszeres győztes Meoni életét vesztette a Dakaron
A 27. Dakar-rali mauritániai szakaszán szívroham következtében elhunyt az olasz Fabrizio Meoni, aki a motorosok között összetettben a második helyen állt.
Meghalt egy motoros a Dakaron
Életét vesztette a 27. Dakar-rali egyik résztvevője: José Manuel Perez spanyol motoros még csütörtökön, a mauritániai Zuirát és Tísit közötti, hetedik szakaszon bukott s szenvedett súlyos hastáji sérüléseket.
- címkék:
- Perez
- Dakar-rali
- Dakar
- Szenegál
- Címkefelhő »
Féltávnál a Dakar, remekel a magyar
A vasárnapi pihenőnap előtti utolsó szakaszon is túl a 27. Dakar-rali mezőnye. Kilenc magyar egységből még nyolc versenyben van, nem is akármilyen eredményekkel.
Kis 13. lett a hetedik Dakar-szakaszon
A Zuirát és Tísit közötti 660 kilométeres szakasz alaposan megrostálta a 27. Dakar-rali mezőnyét, péntek reggelig mindössze 48 autó, 79 motor és 16 kamion érkezett célba. A Kis, Czeglédi páros a roppant előkelő 13. helyen futott be, összetettben Stephane Peterhansel átvette a vezetést.
Szalayék elindultak, McRae Dakarjának vége
A magyar autósok közül ezúttal Szalayék voltak a legjobbak, motorosaink és a kamionos csapatok is sikeresen túljutottak a 27. Dakar-rali hatodik, első mauritániai szakaszán. Bukott és kiesett az autósok mezőnyében eddig legjobb, WRC-világbajnok skót Colin McRae.
Kis parádézott, ismét McRae vezet a Dakaron
Ahogy a harmadik, úgy a keddi, ötödik szakaszt is a skót McRae (Nissan) nyerte az autósok mezőnyében a 27. Dakar-ralin. A motorosoknál az ausztrál Caldecott volt a leggyorsabb, összetettben a szintén KTM-es, spanyol Coma állt az élre. A magyar csapatok is szépen haladnak.
Kacsával a Dakar-rali dűnéi között
Noha győzelmi esélyei nincsenek, magára vonta a figyelmet az az autó, amellyel Cyril Ribas és Georges Marques vesz részt a 27. Dakar-ralin. A két francia egy úgynevezett "kétlovas" Citroënnel vágott neki a majd kilencezer kilométeres távnak.
- címkék:
- Dakar-rali
- Dakar
- Szenegál
- Citroën
- Címkefelhő »
McRae az élen, minden magyar versenyben a Dakaron
A harmadik nap után a skót ralivilágbajnok Colin McRae (Nissan) vezet az autósok mezőnyében, a 27. Dakar-rali eddigi legjobb motorosa a francia David Fretigne (Yamaha). Minden magyar egység versenyben van, hétfőtől jön a neheze.
Dakar-rali: éjszakába nyúlt Szalayék gépátvétele
December 29-én, este hétkor még csak az adminisztratív gépátvételen volt túl a Szalay Dakar Team, amely az idén az Opel Frontera versenyautón kívül két szerviz- és egy versenykamionnal képviselteti magát a Dakar-ralin.