Czeglédy Csaba
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Gyurcsány Ferenc
- Demokratikus Koalíció
- MSZP
- DK
- Budai Gyula
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc strómanja
A Fidesz szerint Czeglédy Csaba Gyurcsány Ferenc DK-elnök strómanja, a feladata pedig az volt, hogy pénzt gyűjtsön a volt miniszterelnöknek és pártjának, a DK-nak.
Tiltakozás Dobrev Klára pesti fórumán
Molinóval lepte meg a Fidelitas Gyurcsány Ferenc feleségét egy tegnapi lakossági fórumon. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági tagozata arról érdeklődött, hogy a Dobrev Klára és a Gyurcsány-család cége által támogatott Czeglédy Csaba vajon mikor fizeti ki azokat a diákmunkásokat, akiknek a bérével fél éve tartozik Czeglédy iskolaszövetkezete. Mint ismert, Gyurcsány Ferenc ügyvédjét költségvetési csalással gyanúsítják.
Kihallgatták Gyurcsány Ferenc feleségét
Ma délben a kecskeméti NAV központjában kihallgatták Dobrev Klárát abban az ügyben, amelyben Czeglédy Csabát költségvetési csalással gyanúsítják. Gyurcsány Ferenc feleségét azért idézték be tanúként, mert a Gyurcsány-család cége, az Altus több alkalommal is kölcsönt adott a szocialista ügyvédnek, akit 3 milliárd forintnyi adó eltüntetésével vádolnak.
Czeglédy-Gyurcsány-ügy: Beidézték Dobrev Klárát
Jövő péntekre idézte be Gyurcsány Ferenc Altus Befektetési és Vagyonkezelő Zrt.-t és az Altus Portfólió Kft.-t vezető feleségét a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatósága. Dobrev Klárát tanúként akarják meghallgatni, mivel az Altus több alkalommal nyújtott kölcsönt a hárommilliárdos költségvetési csalással gyanúsított Czeglédy Csaba érdekeltségébe tartozó Human Operator Zrt.-nek.
Kifizethetik a Czeglédy-Gyurcsány botrány eltapsolt pénzeit
Az Országgyűlés keddi döntésével felkérte a kormányt arra, hogy kártalanítsa azt a mintegy ezer diákot és nyugdíjast, akik a Czeglédy-Gyurcsány botrány miatt nem juthattak hozzá a pénzükhöz. A baloldal szombathelyi képviselője, akit még júniusban helyeztek előzetes letartóztatásba egy rendkívül szövevényes hálózatot működtett. A gyanú szerint a cégei több mitn hárommilliárd forintot nem fizettek ki a költségvetésnek. A Czeglédy-botrányban feltűnik Gyurcsány Feerenc és Dobrev Klára, de az MSZP Nemzeti Választási Bizottsághoz delegált tagja ellen is nyomozhatnak.
Döntött a parlament: kifizetik Czeglédy károsultjait
A parlament határozatban kér kárrendezést a kormánytól a Czeglédy-ügyben. A javaslatot 148-an megszavazták, 3-an ellenzték.
Az MSZP és a DK pártkasszájába kerülhettek az Altus által Czeglédy cégének utalt összegek
A Fidesz azt gyanítja, hogy az MSZP és a Demokratikus Koalíció (DK) pártkasszájába kerülhettek azok az összegek, amelyeket az Altus Zrt. átutalt a költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba szombathelyi önkormányzati képviselő (Éljen Szombathely!-MSZP-DK-Együtt) cége részére - közölte szombaton az MTI-vel a Fidesz kommunikációs igazgatója.
Czeglédy-Gyurcsány-botrány: Dobrev Klárát kihallgatja az ügyészség
Dobrev Klárát a következő hetekben kihallgatja az ügyészség az előzetesben ülő Czeglédy Csaba bűnügyében - értesült az Origo. Úgy tudjuk, hogy a bukott miniszterelnök feleségének azért kell a hatóság kérdéseire válaszolnia, mert a tulajdonában lévő Altus Zrt. több kölcsönt is adott Czeglédynek.
A nyugdíjasokat is kártalaníthatják a Czeglédy-ügyben
Nemcsak a diákokat, a nyugdíjasokat is kártalaníthatja a kormány a Czeglédy-ügyben - közölte Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője.
- címkék:
- Czeglédy Csaba
- kártalanítás
- Fidesz
- Címkefelhő »
Ezer diákot károsíthatott meg Gyurcsány bukott ügyvédje
A Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetségének elnöke ezer körülire becsüli azoknak a fiataloknak a számát, akiket Czeglédy Csaba - aki több ügyben is védte Gyurcsány Ferencet - diákszövetkezetei nem fizettek ki, a károsultak pontos száma heteken belül kiderülhet szavai szerint.
- címkék:
- Czeglédy Csaba
- DiákÉsz
- Címkefelhő »