Csuti
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Kulcsár Edina
- tévé
- média
- G.w.M
- Szabó András Csuti
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Kiderült, kivel tölti a hétvégéjét Kulcsár Edina elhagyott férje - kép
Ahogy korábban megírtuk, már hivatalosan is elvált Kulcsár Edina és elhagyott férje, Szabó András Csuti. A férfi mögött nehéz idõszak áll, ugyanis még egy éve sem hagyta el gyerekei anyja egy másik férfiért, de Kulcsár máris teherbe esett az új párjtától, G.w.M-tõl. Az elhagyott férj gyerekeibe próbál vigaszt találni, ugyanis már két kapcsolata is zátonyra futott az elmúlt idõszakban.
"Érdekes dolgokat mozgatott meg bennem" - Csuti a Szorcsik Vikivel való kapcsolatáról vallott
Most már nem titok, hogy a nézõk november 21-tõl láthatják a TV2 Farm VIP címû mûsorát. A harmadik évadban többek között Csuti és Szorcsik Viki is szerepel, ami azért érdekes, mert a páros a forgatás után néhány hónapig egy párt alkotott.
Csuti nem bánta meg Szorcsik Vikivel való villámkapcsolatát
Szabó András Csuti és Szorcsik Viki nehezen vállalták fel kapcsolatukat, ám az már véget is ért. A Farm VIP sajtótájékoztatóján a páros elkerülte egymás társaságát, de Csuti azért mondott pár gondolatot viszonyukról.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- szerelem
- kapcsolat
- Csuti
- Címkefelhõ »
Nagyon furcsa képpel tudatta Csuti, hogy elvált Kulcsár Edinától
A volt házaspár egy éve ment szét, most zárult le a válóper.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szorcsik Viki a szakításról: "Ami nem volt, az nincs is"
Nagyon lassan alakult Csuti és Szorcsik Viki kapcsolata. Az üzletember és a színésznõ többször is ugyanakkor, ugyanarról a helyrõl posztolt saját Instagram-oldalán, ez keltette fel a követõik figyelmét. Habár sosem mondták ki, hogy együtt vannak, az ismerkedés tényét nem tagadta a Jóban Rosszban egykori sztárja.
Csuti marad az Edinával közösen felépített házban
Nem volt könnyû döntés, hogyan és hol folytassák életüket a szakítás után. Kulcsár Edina és Csuti, valamint két közös gyermekük egy ideig még együtt laktak, majd az üzletember egy szállodába költözött. Most azonban ismét õ lakja az egykori családi fészket.
Kulcsár Edina elhagyott férje máris szakított Szorcsik Vikivel
Noha a Farm VIP-t új évadát még be sem mutatta a TV2, Szorcsik Viki és Csuti forgatáson szövõdött szerelme még a mûsor indulását sem érte meg.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- tévé
- Csuti
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina elhagyott férje nem akar elköltözni a Kulcsár Edinával közös házból
Kulcsár Edina elhagyott férje, Szabó András Csuti nem hajlandó elköltözni abból a szigetszentmiklósi családi házból, mely az egykor a közös otthonuk volt.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Csuti
- kapcsolat
- ház
- lakás
- Címkefelhõ »
„Volt szó harmadik gyerekrõl” - Kulcsár Edina és Csuti szerettek volna még egy gyermeket vállalni
Szabó András, azaz Csuti kamerák elõtt beszélt az apaságáról és Kulcsár Edinával közös gyerekeirõl.
Újabb részletek derültek ki Kulcsár Edina és elhagyott férje, Csuti utolsó közös heteirõl
Kulcsár Edina és új párja G.w.M elsõ közös babájukat várják, de Kulcsár elhagyott férje, Csuti, akivel két közös gyerekük is van, bevallott egy nagy titkot.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- család
- baba
- Csuti
- Címkefelhõ »
Új anyósa kísérte a válóperére Kulcsár Edinát
G.w.M édesanyjával, Valériával érkezett a válóperére Kulcsár Edina. A bontóper sürgõs, ugyanis Edina babát vár, és nem szeretné - ahogy Csuti sem - ha volt férje nevére kerülne a gyermek.
"A gyerekeimet már soha nem kaphatom vissza" - Csuti pszichológus segítségét kérte
Csutit rengeteg tragédia érte az elmúlt idõszakban, ezért döntött úgy, hogy pszichológus segítségét kéri.
- címkék:
- csapda
- gyerekek
- pszichológus
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti megrendítõ vallomása: "Már sosem leszek boldog"
Egy év alatt fenekestül felfordult az üzletember élete: véget ért a házassága Kulcsár Edinával, ráadásul exe nemcsak megtalálta a boldogságot egy új férfi oldalán, de elsõ gyermekét is várja G.w.M-tõl. Csuti eközben túl van egy másik szakításon is, ám hiába kerülhetett vágányra a magánélete, mégis sötéten látja a jövõt.
G.w.M finoman odaszúrt Csutinak: "A férfi dolga, hogy eltartsa a családját"
Kulcsár Edina és G.w.M a közös interjút adtak, amelyben az egykori modell arról is beszélt, nincs hozzászokva ehhez a jó bánásmódhoz, a rapper pedig azt mondta, a férfi dolga lenne a család eltartása.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- G.w.M
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szorcsik Viki elárulta, mi van köztük Csutival
Szorcsik Viki végre tisztázta: valóban együtt van Kulcsár Edina elhagyott férjével, Csutival.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- párkapcsolat
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szorcsik Viki megtörte a csendet: ezt mondta Csutival való kapcsolatáról
Szorcsik Viki megtörte a csendet, és tisztázta, mi a helyzet jelenleg közte és Csuti között, és mi igaz a pletykákból.
Demcsák Zsuzsa és Szorcsik Viki nyilvánosan veszekednek
Demcsák Zsuzsa megosztott egy videót, mely mesebeli helyet mutat be, és Szorcsik Viki is kommentelt mellé.
Csuti idegesen reagált az õt ért vádakra, hogy veszélyeztette volna gyermekei életét
Keményen beleálltak Csutiba a kommentelõk, miután az apuka úgy autózott gyermekeivel, hogy nem voltak bekötve. Most tisztázta, mi történt pontosan, és pontot tett a találgatások végére.
"Jólesik, hogy ennyien aggódnak a gyermekeimért" - Csuti reagált az õt ért vádakra
Csuti Instagram-sztoriban osztott meg egy videót, melyen az látszik, hogy gyerekei ülnek az autóban, de nincsenek bekötve. A kocsi állt, de a reddit-felhasználók mégis nekimentek a celebnek.
Kulcsár Edina elhagyott férje nagyon ideges
Mint írtuk, felelõtlen viselkedése miatt sokan támadják Kulcsár Edina elhagyott férjét, ugyanis a budapesti dugóban nem voltak bekötve az autóban a gyerekei.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- tévé
- szórakozás
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Felelõtlen viselkedése miatt sokan támadják Kulcsár Edina elhagyott férjét
A budapesti dugóban nem voltak bekötve az autóban a gyerekek.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina elhagyott férje a karikagyûrûje miatt magyarázkodik
Mint írtuk, ismét a közösségi oldalakon bukott le Csuti és Szorcsik Viki, megint ugyanarról a helyrõl posztoltak. Kulcsár Edina volt férje most a gyûrûje miatt magyarázkodik.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Megint együtt töltötte a hétvégét Csuti és Szorcsik Viki
Ismét a közösségi oldalakon bukott le Csuti és Szorcsik Viki, megint ugyanarról a helyrõl posztoltak.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- párkapcsolat
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
"Nagyon kedvelik egymást" - kitálalt egy ismerõs Csuti és Szorcsik Viki kapcsolatáról
Igaznak bizonyultak a Csutiról és Szorcsik Vikirõl szóló pletykák, úgy tudni ugyanis, hogy a két híresség nagyon is vonzódik egymáshoz.
Ezt lehet tudni Kulcsár Edina elhagyott férjének új kapcsolatáról
Csuti és Szorcsik Viktória között elkezdõdött valami, ezt most egy barátjuk is megerõsítette.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina elhagyott férje reagált a Szorcsik Vikivel kapcsolatos kérdésekre
Csuti és Szorcsik Viki kapcsolatáról pletykálnak egy ideje, akik a múlt hétvégét is együtt töltötték.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti reagált a Szorcsik Vikivel kapcsolatos kérdésre: ezt mondta
Csuti és Szorcsik Viki kapcsolatáról pletykálnak egy ideje, most reagált a celeb.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szorcsik Viki és Csuti együtt kirándultak: szerelem a levegõben?
Év elején derült ki, hogy véget ért Kulcsár Edina és Csuti házassága. A volt szépségkirálynõre már a szakítás bejelntése elõtt rátalált a szerelem, Csutinak azonban több idõre volt szüksége, hogy lezárja magában a múltat.
Szorcsik Viki üzent Kulcsár Edina elhagyott férjének
Már nem az elsõ eset, hogy hírbe hozzák Szabó András Csutit és a TV2 egykori színésznõjét, Szorcsik Viktóriát. A korábbi találkozásoknál még óvatosabbak voltak, de mint megírtuk, a hétvégi közös kirándulásról egyszerre, ugyanonnan töltöttek fel képeket.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Lebukott Kulcsár Edina elhagyott férje, ezzel a magyar színésznõvel találkozgat
Év elején ért véget Kulcsár Edina és férje, Szabó András Csuti házassága, a volt szépségkirálynõ hamar megtalálta a boldogságot a rapper, G.w.M oldalán és máris gyereket vár új párjától. Idõközben úgy tûnt, hogy Csutira is rátalált a szerelem, a Gina nevû nõvel mégis hamar végetért a kapcsolatuk, úgy fest, hogy egy másik nõ miatt.
Csuti elárulta, mikor változott meg teljesen az élete
Élete nehéz szakaszában van Csuti, akinek saját bevallása szerint segítségre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a válást, és azt, hogy Kulcsár Edina máris egy másik férfitól terhes. Az üzletembernek most néhány boldog órája, ugyanis a kisfia születésnapját ünnepelhette. "4 éves lett a kisfiam és a szívem csordultig van szerelemmel az irányába! Az érkeztével jöttem rá, hogy már biztos nem fogok 70 évesen úgy felébredni, hogy az az érzésem legyen, hogy nem alkottam semmi maradandót!" - írta a közös képük mellett.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Pszichológus segít Csutinak: egyedül már nem tudott megküzdeni a múltjával
Nehéz idõszakot él át az ismert influenszer és üzletember. Szabó András, vagy ahogy ma mindenki hívja õt, Csuti. Mindaddig nem tud új életet kezdeni, amíg nem zárja le a múltat. Ehhez pedig szakember segítségére van szüksége.
Gyerekeik kedvéért sem hajlandóak egy légtérben tartózkodni Kulcsár Edináék
Ahogy korábban megírtuk, Kulcsár Edina gyereket vár G.w.M-tõl, ez pedig nagyon rosszul érinti elhagyott férjét, Szabó András Csutit. A férfi azt is bevallotta, hogy nehéz év áll mögötte és pszichológustól kért segítséget, hogy fel tudja dolgozni a történteket. Ezért sem meglepõ, hogy most nem akarnak egymás közelében lenni, így a most közös kisfiuk, a négyéves Medox születésnapját is külön fogják ünnepelni.
Újabb részletek derültek ki Kulcsár Edina és Csuti válásáról
Mindenben meg tudott egyezni Kulcsár Edina és Csuti a válás kapcsán.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti õszintén vallott arról, megviselte-e Edina terhességének a híre
Csuti õszintén vallott követõinek arról, jelenleg milyen lelkiállapotban van, hiszen az üzletember nem elég, hogy szakított a barátnõjével, most még azt is fel kell dolgoznia, hogy Kulcsár Edina gyermeket vár.
Pszichológus segít Csutinak, aki most a válásról is beszélt
Szakember segít neki feldolgozni az elmúlt egy évet.
- címkék:
- Csuti
- Címkefelhõ »
Új kapcsolatáról áradozva alázza meg férjét Kulcsár Edina
Nagy a szerelem Kulcsár Edina és a magát G.w.M-nek hívó rapper között, akivel máris elsõ közös gyereküket várják, pedig csak január óta alkotnak egy párt. A volt szépségkirálynõ még el sem vált férjétõl, Csutitól, de úgy tûnik ez õt egyáltalán nem zavarja. Most egy kétértelmû bejegyzésben áradozott új párjáról, miközben fel sem tûnt neki, hogy ezzel gyerekei apját alázza meg.
Gigahitel bonyolíthatja Kulcsár Edina és Csuti válását
Hetekkel ezelõtt bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina és G.w.M elsõ közös gyermeküket várják. Az egykori szépségkirálynõ a várandóssága miatt kénytelen volt visszalépni az õszi táncos showmûsortól is, ám a terhesség egy eddig kevéssé ismert problémára is ráirányította a figyelmet.
Beszédes sorokat tett közzé Gina, Csuti exbarátnõje
Úgy tûnt, az év eleji forgatag után mind Kulcsár Edina, mind pedig volt férje, Szabó András Csuti élete sínre került. Rájuk talált a szerelem és lenyugodtak a kedélyek is. A nyár végével viszont minden a feje tetejére állt: Edina bejelentette, hogy állapotos, Csuti pedig szakított a barátnõjével, és a pletykák szerint egy ismert színésznõ miatt ért véget a kapcsolat.
Az új partnerrel utazgató Csutinak üzent a volt barátnõje
Szabó András Csuti és Szorcsik Viki még nem erõsítették meg, hogy õk ketten valóban egy párt alkotnának, de tegnap - ahogy írtuk is - , sokatmondó képet osztottak meg mindketten. Csuti exe, Gina pedig sejtelmes idézetet posztolt ugyanazon a napon.
- címkék:
- Gina
- ex
- üzenet
- Csuti
- Címkefelhõ »
Lebuktak: ugyanott tölti a hétvégét Csuti és a Jóban Rosszban színésznõje
Kulcsár Edina exe, azaz Szabó András Csuti csak nemrég vált külön új párjától, Ginától, de a pletykák szerint máris új párja van, mégpedig Szorcsik Viki.
- címkék:
- Csuti
- Csuti barátnõje
- románc
- Címkefelhõ »
Lebuktak! Valóban egy párt alkot Csuti és Szorcsik Viki?
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, Szabó András Csuti a napokban jelentette be, hogy szakított barátnõjével, Reginával. A szakításuk elõtt már felröppentek a pletykák, hogy a kétgyermekes édesapa egy ismert magyar színésznõvel melegedett össze: úgy tûnik, a hír igaz lehet, Csuti és Szorcsik Viki egy helyrõl jelentkeztek be a közösségi oldalukon.
- címkék:
- Szorcsik Viki
- párkapcsolat
- randi
- Csuti
- Címkefelhõ »
Kiderült, Csuti nevét viseli-e majd Edina és G.w.M közös gyermeke
Pár hete bombaként robbant a hír, hogy Kulcsár Edina, akit õsszel a Dancing with the Stars címû showmûsorban láthattunk volna táncolni, visszamondta a szereplést, ugyanis babát vár. A várandósság meglepte az egykori szépségkirálynõt és párját, Varga Márk rappert is.
"Maga alatt van a történtek után" - így van Csuti volt barátnõje a szakítást követõen
Forrás: Instagram middle on 1080 1349 "Maga alatt van a történtek után, mert õ hosszútávra tervezett. Érezte, hogy mélypontra került a kapcsolatuk, de bízott abban, túl tudnak jutni a problémákon. Bár csak néhány hónapig voltak együtt, rengeteg közös élményük van, amiket nehéz lesz elfelejtenie, de Gina szeretne továbblépni, ezért is törölte szinte azonnal az oldalán lévõ közös képeiket" - mondta a Blikknek egy informátor.
- címkék:
- barátnõ
- szakítás
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti bevallotta: ezért szakítottak a barátnõjével
Nemrég írtunk arról, hogy Szabó András Csuti elhidegülhetett új párjától, Ginától, akivel fél éve, Kulcsár Edinával való szakítása óta vannak együtt. Mostanra kiderült, hogy a hír nem csak pletyka.
- címkék:
- Csuti
- szakítás
- vallomás
- Címkefelhõ »
Csuti megerõsítette: szakítottak Reginával - Azt is elárulta, miért
Ahogy arról mi is beszámoltunk, a követõk már egy ideje arra gyanakszanak, hogy véget ért Csuti és Regina kapcsolata. Igazuk volt.
- címkék:
- Szabó András Csuti
- szakítás
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szorcsik Viki miatt szakíthat Csuti és barátnõje
Elképzelhetõ, hogy alig fél év után szakít Szabó András, azaz Csuti és párja - írja a Blikk.
- címkék:
- Csuti
- Szorcsik Viki
- Címkefelhõ »
Borzalmas állapotban van Csuti, nyíltan beszél errõl
Úgy tûnik, Kulcsár Edina elhagyott férje, Csuti nincs a legjobb lelkiállapotban, legalábbis erre lehet következtetni azokból a válaszokból, amelyeket az Instagramon adott néhány kérdésre.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Kiderült, hogy Csuti honnan tudta meg Kulcsár Edina terhességét
Csoda, hogy talpon vagyok - írta Szabó András Csuti.
- címkék:
- Csuti
- Kulcsár Edina
- Címkefelhõ »
Ezt mondta Csuti Kulcsár Edina terhességérõl
Mióta Kulcsár Edinával külön utakon járnak, Csuti nem tud és nem is akar véleményt nyilvánítani olyan témákról, amelyek vele nem kapcsolatosak.
Csuti: Nem zavar, hogy ha felhívnak Edinával kapcsolatban
Mit gondol arról, hogy még el sem váltak, de már állapotos a felesége?
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Csuti
- Címkefelhõ »
Komoly döntést kell meghoznia Kulcsár Edinának, mielõtt világra hozza harmadik babáját
Kulcsár Edina terhessége váratlan hírként kavarta fel a modell és szerelme, G.w.M mindennapjait, ennek ellenére nagyon boldogok, hogy hamarosan megszületik elsõ közös gyermekük. Ahhoz, hogy a kisbaba hivatalos apja a rapper legyen, Edinának sürgõsen el kell válnia volt férjétõl, Csutitól.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Csuti
- G.w.M
- válás
- terhesség
- Címkefelhõ »
Csutit is megkérdezték Kulcsár Edina várandósságáról: így reagált a modell exférje
Az egykori szépségkirálynõ váratlan hírrel lepte meg a nyilvánosságot: reggel ugyanis kiderült, hogy Kulcsár Edina várandós, méghozzá új szerelmétõl, a fiatal rapper, Varga Márktól.
Kulcsár Edina volt férje, Csuti is reagált a terhesség hírére
Szabó-Kulcsár Nina és Szabó-Kulcsár Medox után jön a harmadik baba, de mástól.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- G.w.M
- Csuti
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina volt férje vetkõzik
Csuti azaz polgári nevén Szabó András, Kulcsár Edinával való válásuk óta egészen kivirult és az új szerelem is rátalált. Most azonban nem errõl posztolt.
- címkék:
- test
- Nyár
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti új barátnõje elárulta, mit szól párja és Kulcsár Edina jó viszonyához
Az utóbbi idõben kiderült, hogy rendezõdött Kulcsár Edina és volt férje, Csuti viszonya. Az üzletember a napokban azt is kijelentette, hogy drukkol a volt feleségének, aki hamarosan a TV2 táncos show-jában szerepel majd.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti sem hagyta szó nélkül Kulcsár Edina tévés szereplését
A TV2 a hét elején leplezte le, hogy kik lesznek azok a hírességek, akik táncparkettre lépnek majd a Dancing with the Stars õsszel érkezõ harmadik évadában. A meglepõ névsort látva sokan nemtetszésüknek adtak hangot, míg sokan kíváncsian várják az új zsûrivel érkezõ showmûsort.
Csuti elmondta a véleményét Kulcsár Edina Dancing with the Stars-szereplésérõl
Hamarosan rajtol a TV2-n a Dancing with the Stars, melyben Kulcsár Edina is szerepelni fog.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- tévé
- Csuti
- Címkefelhõ »
Hatalmas a szerelem: Csuti barátnõje az Instagramon vallott, mennyire szereti õt
Csuti és Gina áprilisban vállalták fel szerelmüket, és úgy tûnik, azóta is fantasztikus az összhang közöttük. Gina most érzelmes posztban vallott arról, mennyire szereti Csutit.
Kulcsár Edina elhagyott férje bizonygatja, hogy már nem fáj - fotó
Év elején, hat év és két gyerek után ért véget Kulcsár Edina és Csuti kapcsolata. A páros nõi tagja nagyon gyorsan megtalálta az igaz szerelmet a nála hét évvel fiatalabb rapper, G.w.M személyében, Csutinak azonban kellett néhány hónap, hogy mindezt feldolgozza - írja a Blikk Rúzs.
G.w.M kitálalt: elmondta, milyen a viszonya Csutival, szerelme exférjével
Idén év elején Kulcsár Edina és Csuti válásától volt hangos a sajtó, de igazán akkor forrtak fel az indulatok, amikor kiderült, hogy az egykori szépségkirálynõ egy fiatal rapper, G.w.M oldalán találta meg újra a boldogságot. A kedélyek azóta lecsillapodtak, és már üzletember exférje is újfent szerelmes.
Kulcsár Edina rapper barátja megint Csutiról beszélt
G.w.M eddig csak az interneten bonyolódott csatározásokba szerelme exférjével, de attól mereven elzárkózott, hogy konkrét nyilatkozatot tegyen kettejük viszonyáról. Utoljára másfél hónapja zördültek össze, azóta viszont látszólagos béke honol köztük. A rapper most tiszta vizet öntött a pohárba.
- címkék:
- Csuti
- G.w.M
- Kulcsár Edina
- Címkefelhõ »
Így érzik magukat Kulcsár Edina gyerekei a külföldi utazáson - videó
Alig tért haza Görögországból, szinte azonnal visszarepült gyerekeivel Kulcsár Edina, aki úgy döntött, hogy inkább külön nyaral párjával, G.w.M-mel és családjával is.
Kulcsár Edina elárulta, mit gondol Csuti új barátnõjérõl
Kulcsár Edina elmondta, mit gondol arról, hogy egy ideje már Csuti új barátnõje, Gina is foglalkozik a gyerekeikkel.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- párkapcsolat
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Nem titok többé: ezzel foglalkozik Csuti új szerelme
Csuti új szerelme, Gina elárulta, hogy mivel foglalkozik.
- címkék:
- munka
- szerelem
- Csuti
- Címkefelhõ »
Nagyon kemény kritikákat kap Csuti új barátnõje, ingerülten reagált
A kommentelõk nem kímélik Csuti új barátnõjét sem, de õ nem hagyja magát.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Meglepõ vallomást tett gyerekeirõl és új párjáról Kulcsár Edina volt férje
Ahogy korábban megírtuk, Kulcsár Edina és Csuti gyerekei már egészen megkedvelték édesanyjuk új párját, G.w.M-et, aki maga is két kisgyerek édesapja. Az elhagyott férj azonban eddig nem nagyon beszélt arról, hogy az õ új párja és gyerekei között milyen a kapcsolat.
Horváth Gréta volt férje is biztosította Curtist a támogatásáról
Ahogyan korábban mi is megírtuk, Curtis és Majka bejelentette, hogy külön utakon folytatják tovább. Az okokat nem részletezték, de aki ismeri a múltjukat, az tud olvasni a sorok között.
Kulcsár Edina elhagyott férje, Csuti is megszólalt a Curtis-üggyel kapcsolatban
Szabó András, azaz Csuti és Curtis jó barátok, sok idõt töltöttek együtt az elmúlt idõkben. Eddig a rapper vigasztalta barátját a Kulcsár Edinával történtek miatt, most úgy tûnik az üzletember viszonozhatja a támogatást.
Lapos hasát és hosszú combjait is megmutatja Csuti új barátnõje - kép
Nem szomorkodott sokáig Kulcsár Edina elhagyott férje, a szakítás után nem sokkal már neki is új barátnõje lett, Gina pedig egyre többször bukkan fel az oldalán. Mivel sokan kíváncsiak rá és Csutira, a rajongótábora is gyorsan növekszik: 42,9 ezren figyelik a bejegyzéseit az Instagramon, ahol most azt mutatta meg, milyen szexi szettben fesztiválozott a hétvégén.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Curtis nyilvánosan alázta meg Kulcsár Edina volt férjét, Csutit
Curtisnek köszönhetõen kínos fotó került elõ Kulcsár Edina volt férjérõl, Csutiról: a férfi épp arcmaszkban, szépségápolás közben látható rajta. Õk ketten egyébként jó barátok, Curtis erdélyi koncertje elõtt videochateltek, a rapper akkor készítette a kompromittáló képernyõfotót. Egy Instagram-sztoriban természetesen azonnal meg is osztotta, mire Csuti a saját közösségi oldalán válaszolt: "Rosszabb vagy, mint a paparazzik bszki!" – írta.
Kiderült, hogy találkozott-e már Kulcsár Edina elhagyott férje és G.w.M
G.w.M és Kulcsár Edina közt nagynak tûnik a szerelem, már összeköltöztek és állítólag a közös gyerek is téma köztük. Az év elején jelentették be a kapcsolatukat, akkor még mindketten házasok voltak. Csuti akkor elköltözött otthonról, nagyon csalódott és dühös volt, de azóta valamelyest jobb köztük a hangulat, és már volt felesége szerelmével is találkozott.
- címkék:
- G.w.M
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti elárulta, hogy túltette-e magát Kulcsár Edinán - videó
Öt hónap telt el azóta, hogy Kulcsár Edina és Csuti bejelentették: vége a házasságuknak. Csuti most Palik Lászlónak vallott az érzéseirõl, az elmúlt idõszakról.
Elõször a férj, majd az apa szerepét is elveheti Csutitól Kulcsár Edina párja
Az eleinte nagy vihart kavart szerelem a nehézségek ellenére is kitart G.w.M és Kulcsár Edina között, már a nagyobb családi eseményeken is együtt vesznek részt.
Kiderült, milyen a kapcsolata Kulcsár Edina gyermekeinek G.w.M-mel - Csuti is elmondta a véleményét
Pár hónappal ezelõtt Kulcsár Edina és Csuti válásától volt hangos a sajtó. Azóta mindkét fél megtett mindent annak érdekében, hogy rendezõdjön a kialakult szituáció, most pedig az is kiderült, hogy Edina és Csuti gyermekei hogyan viszonyulnak édesanyjuk új párjához.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Medox
- Nina
- G.w.M
- gyerekek
- Csuti
- Címkefelhõ »
Tragédia érte Csutit: záporoznak a részvétnyilvánító üzenetek az Instájára
Szabó András Csuti elvesztette egy közeli családtagját.
Gyászol Csuti
Sorra záporoznak a részvétnyilvánító üzenetek Szabó András Csuti Instagramján, aki újabb családtagot vesztett el.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti a testén viseli az életét
Egyre népszerûbbek a jelentéssel bíró tetoválások. Van, aki elképzelhetetlennek tartja, hogy ilyen tartós díszeket viseljen magán, de jó ízléssel ez is az önkifejezés egyik eszköze lehet. A harmincnyolc éves édesapa, Csuti számára a gyerekei az elsõk, ezért is viseli olyan büszkén a nevüket. Ami a szerelmet illeti, ma már óvatosabb.
- címkék:
- Szabó András Csuti
- tetoválás
- Csuti
- Címkefelhõ »
Jól megkínozta Palik László Csutit
"Jó volt ez a tegnapi futás, Palik László! Mondjuk a lábamat nem érzem és a tegnapi edzésemet is lemondtam, de megfutottuk, amit megkövetelt a haza!" - írta újabb képe mellé Szabó András Csuti, aki az Exatlon volt mûsorvezetõjével futotta körbe a Margitszigetet, és valószínûleg nem csak egyszer. Palikról köztudott, hogy a napi, rendszeres sport mániákusa, nem maradhat ki nála egy nap sem, de Csuti is sok fotót posztolt már edzõtermekbõl.
- címkék:
- Palik László
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szexi szerelésben bulizott Csuti új barátnõje: nem semmi
Csuti és új barátnõje egyre több közös képet posztolnak, nemrég egy koncertrõl jelentkeztek be: Reginán nem sok ruha volt.
- címkék:
- barátnõ
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti barátnõje bikinifelsõben ment koncertre, sokan megbámulták - fotó
Kulcsár Edina volt férje, Szabó András Csuti rendületlenül aktív a közösségi médiában, 271 ezer követõje van az Instagramom, és egy ideje új partnere van, lassan túllép a szakításon. Most egy koncertre látogattak el, a kommentelõknek pedig nagyon tetszett a fotó: mint látható, Gina nem öltözte túl az eseményt. A hozzászólók egy része Csuti új barátnõjének szépségére is kitért, többen Kulcsár Edinával hasonlítgatták össze.
- címkék:
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti szívszorító posztban kér segítséget rajongóitól: egy élet múlik rajta
Az ismert üzletember és influenszer arra kéri követõit, hogy aki teheti, segítsen!
Még nem költöznek össze, de gyerekeinek már bemutatta új szerelmét Csuti
Szabó András Csuti megtalálta a boldogságot új szerelme, Regina oldalán.
Csuti reagált Kulcsár Edina és G.w.M közös tetoválására
Csuti elárulta, hogy mit gondol volt felesége és annak új párja, G.w.M. új, közös tetoválásáról.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- G.w.M
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
"Magamon viselem életem igaz szerelmeinek a nevét: Nina és Medox" - Csuti reagált Edina és G.w.M tetoválására
Kulcsár Edina és G.w.M magukra varratták egymás nevét, a közös tetkóra Csuti is reagált.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- G.w.M
- tetoválás
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti õszintén vallott az elmúlt idõszak nehézségeirõl: "Teljesen sosem jöhet rendbe minden”
Szabó András Csuti élete sokat változott az elmúlt idõszakban. Gyermekei anyjával, Kulcsár Edinával pontot tettek kapcsolatuk végére, azonban gyerekeik miatt mégis tartják a kapcsolatot. Csutira pedig néhány hónappal ezelõtt a szerelem ismét rátalált.
Kulcsár Edina elhagyott férje: Teljesen sosem jöhet rendbe minden
Csuti élete hatalmas fordulatot vett az utóbbi néhány hónapban, hiszen gyerekei édesanyjával, Kulcsár Edinával különváltak az útjaik. Bár most már õ is új kapcsolatban él, mégis van hiányérzete.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Szájpuszit váltott Csuti és kislánya - fotó
Nemrég vallotta be a válófélben lévõ házaspár, hogy második gyerekük nem volt tervezett, ami megmagyarázza a testvérek közötti kis korkülönbséget.
Visszaköltözött Kulcsár Edinával közös házukba Csuti
Kulcsár Edina és Szabó András Csuti megegyeztek arról, hogy miként osztják el egymás közt az anyagi javaikat a válás után, egy hete derült ki, hogy hamarosan hivatalosan is véget érhet a házasságuk.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti elárulta, milyen volt az elsõ közös nyaralás az új barátnõjével
Olaszországot vette célba Szabó András Csuti új szerelmével, Ginával. A friss pár igyekezett minél több látnivalót besûríteni a hosszú hétvégébe.
- címkék:
- tévé
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
"Folyamatos hányinger gyötör" - rejtélyes betegségtõl szenved Szabó András Csuti
Szabó András Csuti közösségi oldalán írt arról, hogy megbetegedett. Az üzletember egyik pillanatról a másikra lett rosszul.
Csuti elismerte, hogy hibáztak: közel 1 millió forintra büntette õket a versenyhivatal
Kulcsár Edinát és Szabó András Csutit nemcsak két gyermekük, hanem közös cégük is összeköti. A válófélben lévõ pár az év elején szinte mindennap a címlapokon szerepelt, ezúttal viszont nem a szerelmi életük miatt kerültek a reflektorfénybe.
Csuti egyik pillanatról a másikra lett rosszul: fogalma sincs, mi lehet az oka
Szerda reggel erõs rosszullét tört Csutira, azonban fogalma sincs, mi lehet annak az oka.
Megbírságolta a Gazdasági Versenyhivatal Kulcsár Edina és elhagyott férje cégét
Három magyarországi influencerügynökséget is megbírságolt a Gazdasági Versenyhivatal, miután azok hiányosan teljesítették a jogsértõen reklámozott Ask Bongo SMS-játék kapcsán elõírt kötelezéseket.
- címkék:
- Kulcsár Edina
- Csuti
- GVH
- Címkefelhõ »
Kulcsár Edina és elhagyott férje sokat vitáztak a pénzen a válás kapcsán
Egy – a párhoz közelálló – ismerõs árult el részleteket arról, hogyan áll most Kulcsár Edina és elhagyott férjének válópere.
Csuti az új szerelmérõl: "Nem akarom, hogy Instagramon termékeket reklámozzon"
Csuti április elején vallotta be, hogy ismét rátalált a szerelem, egy gyönyörû lány, Gina személyében. A kétgyermekes apuka elmondta, hogy szeretné párját megóvni a médianyilvánosság elõl.
Ezért nem áll közösen kamera elé új szerelmével Csuti
Bár nagy a szerelem, mégsem vállal közös médiaszereplést kedvesével, Ginával Csuti. Az üzletember elmondta, miért döntött így.
- címkék:
- Csuti barátnõje, Gina
- Csuti
- Címkefelhõ »
Csuti szerelme nyilvánossá tette Instagramját, fiókja már bárki számára megtekinthetõ
Csuti április elején vallotta be, hogy ismét rátalált a szerelem.
Csuti szerelmes, közös képpel köszöntötte az új barátnõjét
"Isten éltessen babácskám sokáig! Most nézem a helyszínt... Regina öbölben voltunk?" - írta új, közös képük mellett Csuti, aki Olaszországban tölt pár napot az új barátnõjével, és ezek szerint a születésnapját is ott ünnepelték. Egyelõre nem sokat tudni az új lányról és a kapcsolatról, de a rajongók nagyon örülnek az üzletember boldogságának, és sokan teljesen odavannak Regina szépségétõl.
- címkék:
- tévé
- szórakozás
- média
- Csuti
- Címkefelhõ »
Új kedvesével hagyta el az országot Csuti
Spanyolország után most Olaszországba utazott Csuti és kedvese. A férfi és párja nemrég találtak egymásra, és nagyon boldogok együtt.
- címkék:
- szerelem
- utazás
- Csuti
- Címkefelhõ »