csökkenés

címke rss

Tízezreket is spórolhat, ha ezt nem mulasztja el

Gazdaság2023.11.23, 16:00

Mérséklődnek a hitelek kamatai. Ez nem csak azoknak kedvez, akik most vesznek fel lakáshitelt. Azoknak is fontos hír, akik a korábbiakban magasabb kamatokra vettek fel lakáshitelt, azt megelőzően, hogy a pénzintézetek egy része önkéntenes kamatplafont vezetett be. A meglévő, most törlesztés alatti lakáshiteleket így érdemes alkalmanként újraszámolni - tízezrekkel is lehet olcsóbb a törlesztés, hívja fel a figyelmet arra friss elemzésében a Money.hu pénzügyi portál.

Nagy bejelentést tett a Vodafone a díjakról, ez szinte minden ügyfelüket érinti

Gazdaság2023.10.25, 09:54

A Vodafone Magyarország a KSH fogyasztói árindex alapján meghatározott inflációkövető 22,01 százalékos díjkorrekció helyett jelentősen kedvezőbb, mindössze 15,4 százalékos díjkorrekciót alkalmaz a publikus tarifákat használó lakossági és kisvállalati ügyfelek havi előfizetési díjainak esetében. A vállalat emellett bejelentette, hogy ezen ügyfelek számára nyújtott egyes kedvezmények mértéke is 15,4 százalékkal emelkedik majd 2024 márciusától. Az érintett ügyfelek a decemberi számlalevelekkel együtt kapnak hivatalos tájékoztatást a tarifákat és a kedvezményeket is érintő díjváltozásról.

Tovább csökkent az álláskeresők száma

Itthon2023.10.04, 18:11

Az ukrajnai háborús nyomás ellenére is javultak Magyarország munkaerőpiaci kilátásai és egy év alatt újabb 10 ezer fővel csökkent az álláskeresők száma. A kormány célja, hogy megóvja a magyar családokat és munkahelyeket.

Lényegesen kevesebb élelmiszert dobnak ki a magyarok most, mint nyolc éve

Life.hu2023.09.27, 12:24

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) negyedik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése szerint a magyar háztartásokban 2016 óta 27 százalékkal csökkent az élelmiszerpazarlás.

Látványos csökkenés jön az üzemanyagárban péntektől

Itthon2023.09.27, 11:27

Megjelent a legfrissebb információ az üzemanyagárak változásáról. Mióta a kormányzat bejelentette, hogy kész beavatkozni a piacon, megállt a drágulás.

Egy évtized óta kezdett újra emelkedni az orrszarvúak száma

Tudomány2023.09.22, 16:46

Az orrszarvúak globális száma 27 ezerre nőtt annak ellenére, hogy az orvvadászat és az élőhelyvesztés tönkretette a populációkat. Ez derül ki az új adatokból, valamint az, hogy egyes fajok egy évtized óta először kaptak új életre az egyedszámok emelkedésével.

Egyre vékonyabb a szemöldökünk, ahogy öregszünk - A bőrgyógyász elárulta, mi ennek az oka

Life.hu2023.08.31, 14:33

A szemöldök számos fontos szerepet tölt be: keretet ad az arcnak, segít kifejezni az érzelmeinket és nem utolsó sorban segít megvédeni a szemet a nedvességtől, a fénytől. Ahogy öregszünk, megfigyelhetjük, hogy egyre vékonyabb és szálkásabb lesz a szemöldökünk. A bőrgyógyász most elárulja, mi áll ennek a hátterében. 

Tavalyi szintre esett vissza a tej termelői ára

Itthon2023.07.21, 12:10

Olcsóbb lett a nyers tej, az árcsökkenés mértéke azonban a termelőtől a fogyasztó felé haladva kis mértékű volt. De júliusban már élesedett az árfigyelő rendszer, ez sokat segíthet az átadási árak kiskereskedelmi megjelenésében is.

Jó hírt kaptak az építkezők

Gazdaság2023.07.12, 10:06

Árcsökkenést prognosztizál az építési termékek egy részénél az építőanyag-kereskedő vállalkozások többsége, a korábban tapasztalt beszerzési nehézségek már megszűntek, most éri meg energiatakarékossági lakásfelújításba kezdeni - hangzott el az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) sajtótájékoztatóján.

Gazdaságfejlesztési miniszter: Jó úton járunk az infláció elleni harcban

Gazdaság2023.07.07, 13:55

A kormány célzott intézkedéseinek köszönhetően tovább folytatódott a szankciós infláció trendszerű és egyre nagyobb mértéket elérő csökkenése: a KSH legfrissebb adatai szerint 2023 júniusában - újabb 1,4 százalékponttal - 20,1 százalékra mérséklődött az infláció éves alapon - állapította meg a legfrissebb adatokat kommentálva a gazdaságfejlesztési miniszter.

Magasan maradt a brit infláció

Gazdaság2023.06.21, 11:30

Az áprilisi csökkenés után a várakozásokkal ellentétben nem lassult tovább a múlt hónapban az éves infláció Nagy-Britanniában.

A Földön élő állatfajok csaknem felének csökken a populációja

Life.hu2023.05.30, 13:51

A Földön élő állatfajok csaknem felének csökken a populációja - figyelmeztetett a riasztó tendenciára a Belfasti Queen's Egyetem kutatóinak kedden közzétett tanulmánya.

Elkeserítő, mi történik a Föld állataival

Tudomány2023.05.24, 14:48

A Földön élő állatfajok csaknem felének csökken a populációja - figyelmeztetett a riasztó tendenciára a Belfasti Queen's Egyetem kutatóinak kedden közzétett tanulmánya.

Félmillió lakosát vesztette el New York városa

Gazdaság2023.05.22, 09:30

Az Egyesült Államok legnagyobb városa, New York elveszítette lakossága több mint 5 százalékát, 468 ezer embert 2020 áprilisa és 2022 júliusa között - derül ki az amerikai adatnyilvántartó hivatal (US Census Bureau) új összegzéséből.

Megtörtént a fordulat: tartósan csökken az infláció

Gazdaság2023.04.13, 18:49

A kormány előrejelzéseinek megfelelően az idei első negyedévben tartósan csökkenő pályára lépett a magyarországi infláció. Az orosz-ukrán háború kitörése kapcsán meghozott brüsszeli szankciós intézkedésekhez kapcsolódóan tavaly az infláció alakulása igen kedvezőtlen volt, de mostanra a kormányzati intézkedéseknek köszönhetően tartós csökkenésbe fordult.

Tovább csökkent az influenzás betegek száma

Life.hu2023.04.13, 15:00

A múlt héten 18 600-an fordultak orvoshoz influenzaszerű megbetegedéssel a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.

Húsz éve először csökkent Peking lakossága

Nagyvilág2023.03.22, 08:10

Először csökkent 2003 óta Peking lakossága a kínai kormány által kedden közzétett hivatalos adatok szerint.

Tartósan olcsóbb áron kínálja a sajtot ez az élelmiszerlánc

Life.hu2023.03.01, 11:16

Az Aldi nagyszerű hírt jelentett be a fogyasztóknak: alacsonyabb áron kínálja a magyar beszerzésű trappista sajtjait.

Nagyot csökkent a magyar államadósság

Gazdaság2023.02.20, 10:47

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint az államadósság bruttó hazai termékhez viszonyított arányát "a vártnál jobban, 76,8 százalékról 72,9 százalékra javítottuk tavaly" - jelentette be hétfői Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.

Nagyon drága a gáz Németországban, sokkal kevesebbet fűtenek az emberek

Gazdaság2023.02.15, 10:49

Több mint 13 százalékot zuhant a németek éves gázfelhasználása: kicsit az enyhe időjárás miatt, de főleg az orosz források „kiváltása" következményeként.

Bajban a német ipar: jobban zsugorodott a vártnál

Gazdaság2023.02.07, 11:46

A német az ipari termelés 2022 decemberében a vártnál nagyobb mértékben, 3,1 százalékkal csökkent havi szinten és 3,9 százalékkal esett vissza 2021 decemberéhez képest – derül ki a Szövetségi Statisztikai Hivatal, a Destatis adataiból. Az elemzők 0,7 százalékos zsugorodást vártak.

Koronavírus: továbbra is csökken a szennyvízben a koncentráció

Life.hu2023.01.25, 22:16

Továbbra is csökken a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) a honlapján szerdán.

Varga Mihály: A vártnál jobban csökkent az államadósság

Gazdaság2023.01.03, 11:47

A vártnál jobban csökkent az államadósság, teljesült a tavalyi hiánycél - olvasható a pénzügyminiszter közösségi oldalán közzétett bejegyzésben.

Veszélybe kerülhet az emberiség: rohamosan csökken a spermiumszám

Life.hu2022.12.25, 14:46

Reprodukciós válság fenyegetheti az emberiséget a spermiumszám csökkenése miatt: a globális adatok alapján a férfiak spermakoncentrációja megfeleződött az elmúlt negyven évben, és a tendencia egyre gyorsul - írta egy tanulmányra hivatkozva a The Guardian című brit napilap weboldalán kedden.

Jóval kevesebb lett a világon az új acél novemberben

Gazdaság2022.12.23, 09:26

Több mint 2,5 százalékkal csökkent a világ acéltermelése novemberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) adatai szerint.

Drasztikusan megrövidültek az orrszarvúak szarvai

Tudomány2022.11.02, 12:49

Évszázados illusztrációk és fényképek utalnak arra, hogy az intenzív vadászat és orvvadászat megváltoztatta az orrszarvúk megjelenését. Ezek az állatok szarvhosszának a folyamatos csökkenését mutatják 1886 és 2018 között.

Varga Mihály: Magyarország államadóssága kétszer gyorsabban csökken az uniós átlagnál

Gazdaság2022.07.01, 10:32

A magyar államadósság kétszer nagyobb mértékben csökken a következő években, mint az uniós átlag - hívta fel a figyelmet Varga Mihály pénzügyminiszrer közösségi oldalán megjelent bejegyzésében.

Drámaian csökkenő példányszámról vallott a Rossmann Magyarország: ez áll a háttérben

Life.hu2022.06.01, 20:54

Három év alatt összesen 85 százalékkal csökkentette nyomtatott magazinjának példányszámát a Rossmann Magyarország, amely így évi közel 1000 tonnával kevesebb papírt használ fel ezen a területen.

Drámaian csökkennek a világ vizes élőhelyei

Tudomány2022.05.14, 12:19

Az elmúlt 20 évben 4000 négyzetkilométernyi veszett el a világ árapályos vizes élőhelyeiből - mutatták ki az ausztráliai James Cook Egyetem kutatói.

Sokkoló bejelentés: harmadával csökkent Ukrajna idei tavaszi vetésterülete

Gazdaság2022.05.09, 13:08

Ukrajna idei tavaszi vetésterülete eddig mintegy 7 millió hektár, ami 25-30 százalékkal elmarad a tavaly tavaszitól - közölte Mikola Szolszkij ukrán mezőgazdasági miniszter, aki arról is beszélt hétfőn, hogy Ukrajna áprilisban 1,090 millió tonna gabonát exportált.

Durva mértékben csökken a repülő rovarok száma

Tudomány2022.05.06, 17:51

Csaknem 60 százalékkal csökkent a repülő rovarok száma 2004 óta Nagy-Britanniában. Ez derült ki egy felmérésből, amely az autók rendszámtábláján lévő „jeleket" számolta. Az adatgyűjtés mögött álló tudósok szerint a számok „rémisztőek", mivel a földi élet nagyban függ a rovaroktól.

Kiderült, hogy mennyit csökkent a hazai üdítőitalok cukortartalma az elmúlt években

Gazdaság2022.03.24, 13:52

Tavaly tovább csökkent a magyarországi üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így jelenleg 45 százalékkal alacsonyabbak ezek az értékek, mint 2010-ben - közölte a Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség (MAGYÜSZ).

Közel 800 ellenőrzést végeztek a szakemberek az élelmiszerárstoppal kapcsolatban

Gazdaság2022.02.22, 09:36

Harmadik hete kéri számon a kereskedőkön az élelmiszerárstop betartását az ország minden részében a fogyasztóvédelem. A közel 800 helyszíni és online ellenőrzésből alig több mint hatvanszor tártak fel mulasztást a kormányhivatalok szakemberei. A leggyakrabban, harminchétszer az árazással volt probléma, minden második esetben az étolajéval. A múlt héten megszületett az első milliós nagyságrendű bírságról szóló határozat is, írja közleményében az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Jelentősen mérsékelheti a törlesztőrészletet a kamatstop

Gazdaság2022.01.28, 14:46

Már közzétették azokat a BUBOR értékeket, amelyek a februárban átárazódó, változó kamatozású kölcsönökre érvényesek. Az elmúlt napok MNB döntései után nem meglepő, hogy az érintett hitelek referenciamutatójának értéke is emelkedett. Szerencsére a kamatstop miatt ez a hatás jelenleg csak mérsékelten jelenik meg a törlesztőrészletekben - olvasható a Bankmonitor közleményében.

Jelentősen csökkent a mélyszegénységben élők aránya az elmúlt 10 évben

Itthon2021.12.28, 14:33

Jelentősen csökkent a mélyszegénységben élők aránya az elmúlt 10 évben (23,4 százalékról 8,7 százalékra), a különböző kormányzati lépések (pl. minimálbéremelés, 13. havi nyugdíj stb.) pedig a legkiszolgáltatottabbaknak segítenek - írta közösségi oldalán Deák Dániel. A XXI. Század vezető elemzője szerint emellett csökkentek a társadalmi különbségek is, a foglalkoztatottak száma pedig rekordmagas: 4,5 millió felett van. Deák úgy látja, hogy a balliberális Horn Gábor és Antal Attila felváltva állították, hogy szörnyű a helyzet Magyarországon, nőtt a szegénység és a kettéosztottság a társadalomban, ezzel szemben a valóság az, hogy az álllításaik ...

Több mint 10 millió tonna acél esett ki a világtermelésből

Gazdaság2021.12.22, 15:01

Csaknem tíz százalékkal csökkent a világ acéltermelése novemberben az egy évvel korábbihoz képest a nemzetközi acélipari szövetség, a World Steel Association (WSA) adatai szerint.

Nagy István: Erkölcsi kötelesség az élelmiszerpazarlás csökkentése

Gazdaság2021.12.15, 15:04

Nemcsak környezetvédelmi, hanem erkölcsi kötelesség is az élelmiszerpazarlás csökkentése - mondta az agrárminiszter a közösségi oldalára szerdán feltöltött videó szerint.

Felére csökkent a házi verebek állománya Európában az utóbbi 40 évben

Tudomány2021.11.16, 14:46

Az utóbbi negyven évben hatodával, mintegy 600 millióval esett vissza a házi verebek száma világszerte. Európában 247 millió példánnyal van kevesebb, mint 1980-ban - a kutatás eredményeiről beszámoló The Guardian cikke szerint.

A kisvállalati adó is tovább csökkenhet jövőre

Gazdaság2021.10.27, 18:05

A hazai foglalkoztatás a rendszerváltás óta tapasztalt legmagasabb szinten van, az álláskeresők száma már alacsonyabb, mint tavaly januárban, és még tovább csökkenhet. A magyar családok nagyobb mértékben részesülhetnek a gazdasági növekedés eredményeiből a minimálbér 200 ezer forintra és a garantált bérminimum 260 ezer forintra emelésével. Az intézkedések a dolgozók megbecsültségéről szólnak, a kormány a foglalkoztatók megfelelő ellentételezése érdekében fenntartja eddigi vállalásait a munkáltatói járulékok 4 százalékpontos csökkentésére - mondta az innovációs és technológiai miniszter a minimálbér-tárgyalások e heti fordulója kapcssán ...

4 százalékkal csökkenhet jövőre a szociális hozzájárulási adó mértéke

Gazdaság2021.10.13, 14:27

A 200 ezer forintos minimálbér elérése érdekében a vállalkozásokat a kormány kész kompenzálni, ezért a bértárgyalások szerdai fordulóján javaslatot tett arra, hogy 2022. január 1-től a munkaadókat terhelő szociális hozzájárulási adó (szocho) mértéke 4 százalékponttal csökkenjen - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárgyalást követő sajtótájékoztatón Budapesten.

Komoly árcsökkenés jön a hazai töltőállomásokon

Gazdaság2021.08.24, 09:08

Jelentős árcsökkenésnek leszünk tanúi a héten szerdán a hazai benzinkutakon - írja a Holtankoljak.hu.

Érdemes várni a tankolással, hamarosan csökkennek az üzemanyagárak

Gazdaság2021.08.18, 18:27

A holtankoljak.hu információi szerint a közelgő nemzeti ünnep napján, augusztus 20-án, árcsökkenés jön a töltőállomásokon.

Ezekben az országokban folyamatosan csökken az új fertőzöttek száma

Life.hu2021.06.06, 14:55

Folyamatosan csökken a koronavírus-fertőzöttek száma a nyugat-balkáni országokban, a térségben egyre csökken a kór szövődményeiben elhunytak száma is.

Egy hónap alatt 15 ezerrel csökkent az álláskeresők száma

Gazdaság2021.04.27, 10:07

Április végére 15 ezerrel csökkent a regisztrált álláskeresők száma egy hónap alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) legfrissebb adatai szerint a tavaly júniusi mélyponthoz viszonyítva közel 90 ezerrel kevesebben vannak munka nélkül - közölte Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium keddi közleménye szerint.

Csökkent az új betegek száma Ukrajnában

Nagyvilág2021.04.05, 18:08

Ukrajnában hétfőre mintegy tízezer új beteget regisztráltak, több mint három és félezerrel kevesebbet a megelőző napinál, és fele annyit a két nappal korábbi, húszezret meghaladó csúcsnál, az átmeneti csökkenésnek viszont általában az az oka, hogy hétvégenként kevesebben fordulnak orvoshoz és kevesebb tesztet végeznek az országban.

Lassul a járvány terjedése Csehországban

Nagyvilág2021.03.29, 10:49

Csehországban a hét végén is tovább csökkentek az új igazolt koronavírus-fertőzések napi számai - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján hétfő délelőtt megjelent legfrissebb statisztikákból.

Csökken a látencia a kapcsolati erőszak terén

Itthon2021.03.26, 12:40

Az egyre intenzívebb figyelemfelkeltő kommunikáció miatt ma már többen mernek segítséget kérni a kapcsolati erőszak áldozatai közül - nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Boglacsik Tímea. A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. (CSBO) szakmai igazgatója szerint a járvány évében minden bizonnyal emelkedett az erőszakba torkolló kapcsolati konfliktusok száma, ugyanakkor folyamatosan és kiszámíthatóan elérhető volt az ellátórendszer, és nem fordulhatott elő, hogy ne tudtak volna segíteni, ha valakinek menekülnie kellett.

Riasztó mértékben csökken egyes fajok populációja

Tudomány2021.02.16, 18:57

A kedvtelésből tartott kisállatok ipara, az emberi fogyasztásra vadászott, vadon élő fajokból származó hús, a hagyományos orvoslás, az elefántcsont és a laboratóriumi termékek kereskedelmében forgalmazott állatok száma óriási mértékben csökken világszerte. Elkészült az első elemzés, amely a vadon élő állatok és növények legális és illegális kereskedelmének hatásait számszerűsítette, és döbbenetes eredményre jutott. A tanulmányt a Nature Ecology & Evolution tudományos szaklapban publikálták.

Sosem csökkent egy év alatt ennyit a szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén

Life.hu2020.12.11, 11:09

A második világháború óta sosem csökkent egy év alatt annyit a globális szén-dioxid-kibocsátás, mint az idén az új típusú koronavírus okozta világjárvány miatt.

Koronavírus: folytatódott a napi fertőzések számának csökkenése Csehországban

Life.hu2020.12.01, 09:34

Csehországban hétfőn is folytatódik koronavírus-fertőzések számának csökkenése.

Ötödik hónapja csökken a regisztrált álláskeresők száma

Gazdaság2020.11.27, 13:03

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat a legfrissebb adatok szerint 2020 novemberében 296,5 ezer regisztrált álláskeresőt tartott számon. Bár az előző év azonos időszakához képest ez mintegy 50 ezer fős növekedést jelent, kiemelendő, hogy a járványhelyzet ellenére a mutató már ötödik hónapja csökken. A kormány gazdaságvédelmi intézkedései tehát érdemben segítették a munkaerőpiac stabilitásának megtartását, a munkahelyek megőrzését – mondta Bodó Sándor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a minisztérium Origóhoz eljuttatott közleménye szerint.

Jó hír: itt tovább csökken a koronavírus-fertőzöttek száma, hála a szigorításoknak

Life.hu2020.11.13, 09:21

Csehországban tovább csökkent a napi új igazolt koronavírus-fertőzöttek száma. Az egészségügyi minisztérium honlapján közölt adatokból kitűnik, hogy csütörtökön a laboratóriumi vizsgálatok 7874 új esetet mutattak ki, ami ezerrel kevesebb az egy nappal korábbinál és mintegy 5400-al kevesebb mint egy hete volt.

Van remény: itt már csökken a koronavírus-fertőzöttek száma

Life.hu2020.11.11, 18:42

Továbbra is csökkenő tendenciát mutat a koronavírus-járvány terjedésének üteme Belgiumban, az országban a múlt heti adatokhoz képest közel egy hete 46 százalékkal kevesebb az új fertőzött, és csökkent a kórházba szállítottak száma is - közölte a belga közegészségügyi intézet szerdán.

Lionel Messi ára 40 millió euróval csökkent

Sport2020.10.13, 12:44

Sokat veszített futballpiaci értékéből 2020-ban több világsztár is - derül ki a mértékadó transfermarkt.com legfrissebb összeállításából.

Olcsóbb lesz a benzin

Gazdaság2020.09.02, 20:33

Ismét csökkenés jön az üzemanyagáraknál. E hét pénteken, szeptember 4-én, várhatóan a benzin ára mérséklődik.

Oroszországban csökkent az új fertőzöttek száma

Nagyvilág2020.08.09, 14:39

Az elmúlt egy nap alatt 5189-cel 887 536-ra emelkedett Oroszországban az igazolt Covid-19-fertőzöttek száma a vasárnap közölt hivatalos adatok szerint.

Az EU-ban a tavalyinál kisebb lesz az idei búzatermelés

Gazdaság2020.07.05, 12:44

A kedvezőtlen időjárási körülmények miatt tavalyhoz képet idén várhatóan mintegy 10 százalékkal kevesebb kenyérliszthez szükséges lágy búzát takarítanak be az Európai Unióban és Nagy-Britanniában.

Magára talált a lakáspiac, májusban már élénkült a kereslet

Gazdaság2020.06.29, 11:41

Nagyon gyorsan visszapattant a lakáspiac a járványhelyzetből adódó mélyponton, a kereslet felélénkült, rengetegen néznek lakásokat, a másik, vagyis az eladói oldal pedig lépéskényszerbe kerül. - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely az eladó lakóingatlanok iránt idén lefuttatott több mint 80 millió darab keresés és több mint 2 millió érdeklődés alapján vizsgálta a kereslet alakulását.

Ön örülne, ha nem találkozna többet csörgőkígyókkal?

Tudomány2020.06.09, 17:11

A természet szerelmesei az időjárás melegedésével elhagyták az otthonukat, és hozzájuk hasonlóan a csörgőkígyók is elindultak a nyári táplálkozási területeik felé. A Thompson Rivers Egyetem kutatócsoportja évek óta vizsgálja a világ legészakabbi tájain élő hüllők populációjának tendenciáit és mozgásait, ám most aggasztó tendenciával szembesült.

A fővárosban lelassult, de országszerte is visszaesett a lakáspiac tavaly

Gazdaság2020.06.04, 12:48

Tavaly 28 százalékkal csökkent az ingatlan-adásvételek száma a NAV – még nem teljes körű – adatai szerint 2018-hoz képest. A legnagyobb csökkenés Budapesten érzékelhető, míg a megyeszékhelyeken és a kisebb városokban enyhébb volt a visszaesés, a községekben pedig 10 százalék alatt maradt a lassulás üteme – olvasható a legutóbbi OTP Lakóingatlan Értéktérképben. Az elemzés a legfontosabb forgalmi változások okait is feltárja.

Kevesebben haltak meg az utakon a járvány idején

Itthon2020.05.29, 12:46

Idén eddig hatvannal kevesebben haltak meg a közutakon, mint az elmúlt év azonos időszakában, ugyanakkor a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek aránya nőtt - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata pénteken a police.hu honlapon.

Koronavírus: egyre kevesebben fertőződnek meg és hunynak el a vírus következtében

Life.hu2020.05.20, 07:47

Mára virradóra jóval kevesebben fertőződtek meg koronavírussal. 

Már érződik a kedvezményes kamatozású hitelek hatása

Gazdaság2020.05.13, 20:46

A háztartások által újonnan felvett lakáscélú és személyi hitelek átlagos hitelköltség-mutatója idén márciusban már csökkent. A személyi hitelek esetében az átlagos-hitelköltség mutató előző hónaphoz viszonyított csökkenésében már érvényesül a 2020. március 18. után kötött fedezetlen fogyasztási hitelszerződésekre vonatkozó kormányrendeleti kedvezmény - írja a Magyar Nemzet.

Harminc éve a legnagyobb mértékben csökkent márciusban a német áruexport

Gazdaság2020.05.08, 12:24

Márciusban harminc éve a legnagyobb mértékben esett vissza a német áruexport, a külkereskedelmi többlet pedig lényegesen kisebb lett a várakozásoknál a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis friss jelentése alapján.

Sokkoló: negyedével csökkent az elmúlt harminc évben a rovarok száma

Tudomány2020.04.24, 10:37

A Földön élő rovarok száma az elmúlt harminc évben csaknem 25 százalékkal csökkent, ami a kutatók szerint komoly aggodalmakra adhat okot. A leggyorsabb hanyatlást Európában tapasztalták, amelynek ténye szinte sokkolta a tudósokat.

275 módot azonosítottak a kutatók, mely csökkenti a koronavírus terjedését

Life.hu2020.04.17, 14:42

A koronavírus terjedésének csökkentését segítő 275 módot azonosítottak a Cambridge-i Egyetem kutatói új tanulmányukban.

Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma

Life.hu2020.04.14, 07:34

Nagy mértékben csökkent a felsőoktatásba jelentkezők száma 2020-ban az előző évihez képest.

80 százalékkal kevesebb az utas a MÁV vonatain

Itthon2020.04.07, 13:44

A koronavírus-járvány miatt körülbelül 80 százalékkal csökkent a vonaton utazók száma a tavalyi év hasonló időszakához képest - mondta Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedd reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

30 százalékkal csökkent a balesetek száma a kijárási korlátozások miatt

Itthon2020.04.03, 17:00

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások következtében 30 százalékkal csökkent a balesetek száma Magyarországon - mondta Csató Gábor, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója pénteken az M1 aktuális csatornán.

A világ még csak most kezdi érteni, mivel jár az olajár beszakadása

Gazdaság2020.03.14, 16:41

Régen nem látott mélyrepülésben van a kőolaj ára a nemzetközi piacokon. Ennek sokan örülnek, hiszen a piaci zűrzavar már a mindennapokban is érezteti hatásait: a töltőállomások üzemanyagárai meredek zuhanásnak indultak, egyre kevesebb pénzért egyre többet lehet tankolni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű: ha az olajár tartósan nyomott marad a koronavírusnak és a piaci szereplők közötti békétlenkedésnek köszönhetően, az katasztrofális következményekkel járhat a globális gazdaságra, nagy és erős államok pénzügyi teljesítményére is.

Jelentősen csökkent a magyar légiforgalom a vírus miatt

Itthon2020.03.13, 11:12

Ezen a héten fordult először csökkenőre a magyarországi légijáratok száma, erre a hétre 10 százalékos visszaesést vár a le- és felszálló forgalomban a HungaroControl Zrt. az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A koronavírus-járvány a légiforgalmi irányításban is egyre komolyabban érezteti hatását - tájékoztatta a légi irányító társaság pénteken az MTI-t.

Beszakadt az olajár

Gazdaság2020.03.09, 08:06

Meredeken, közel harmadával csökkent a kőolaj világpiaci ára hétfőn a határidős jegyzésekben annak nyomán, hogy Szaúd-Arábia csökkentette az árakat, és bejelentette, hogy jelentősen növeli, napi 10 millió hordó fölé, nyersolaj-kitermelését áprilisban.

Visszaesett a magyar pálinkafogyasztás - ez állhat a háttérben

Life.hu2020.03.04, 14:22

Mintegy 60 százalékkal esett vissza tavaly a pálinka kereskedelmi forgalma a népegészségügyi termékadó (neta) bevezetésének hatására, az ágazat stabilitásának megőrzése érdekében a Magyar Pálinka Lovagrend a szakmai szervezetek támogatásának megszerzését követően szorgalmazná a Pénzügyminisztériumnál (PM) a termék általános forgalmi adójának (áfa) 27 százalékról 5 százalékra csökkentését.

Időjárás: Viharos széllel csökken a felhőzet

Life.hu2020.02.04, 07:57

Viharos szél, zápor, hózápor - erre számíthatunk a következő napokban.

Varga Mihály: Tovább csökken az adósságfinanszírozás költsége

Gazdaság2020.01.21, 15:36

Magas kamatozású dollárkötvények visszavásárlását hirdette meg az adósságkezelő egymilliárd amerikai dollár értékben kedden – tájékoztatott Varga Mihály pénzügyminiszter.

Csökkent a videojátékok eladása idén

Gazdaság2019.12.16, 15:45

A videójáték eladások ugyan csökkentek 2019-ben – mivel az ipar az új konzolok jövő évi debütálására készül – de több játék így is rekordeladásokat produkált – összegzi a Business Insider.

A vártnál is jobban csökkent a német ipari termelés

Gazdaság2019.11.07, 11:24

Szeptemberben a vártnál jobban csökkent havi és éves összehasonlításban a német ipari termelés.

Több mint 130 millió euróba került a British Airways pilótasztrájkja

Gazdaság2019.09.26, 14:46

A British Airways légitársaságot birtokló IAG figyelmeztette befektetőit, hogy nyeresége kevesebb lesz a vártnál ebben az évben, aminek egyik oka a pilóta sztrájk – összegzi a BBC.

Csökkenő bevételek miatt profitfigyelmeztetést adott ki a Starbucks

Gazdaság2019.09.05, 13:40

Az amerikai Starbucks a Goldman Sachs konferenciáján elmondta, hogy október elsejétől kezdődő 2020-as fiskális évben tíz százalékkal kevesebb bevételre számít – összegzi az ABC News.

Forgalmazásuk kezdete óta először csökkent az elektromos autók eladása

Gazdaság2019.09.04, 10:09

Az elektromos autók történetében először regisztráltak eladáscsökkenést a világon havi szinten.

Gyenge adatok jöttek a német ipari termelésről

Gazdaság2019.08.07, 11:40

Júniusban a vártnál nagyobb mértékben csökkent a németországi ipari termelés a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis jelentése szerint.

Évente kétszer annyi MR-vizsgálatra lesz lehetőség a városmajori szívklinikán

Itthon2019.06.20, 11:46

Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az M1 aktuális csatorna vendége volt csütörtökön, ahol elmondta, hogy jelentősen, több mint fél óráról tíz-tizenöt percre csökken az MR-vizsgálat ideje a városmajori szívklinikán átadott MR-berendezésnek köszönhetően 

Folytatódhat az adócsökkentés, bővülnek az adókedvezmények

Itthon2019.06.16, 13:33

Az adók mérséklése mellett az adókedvezmények bővítése által csökkennek a közterhek. Erről Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt.

Egyetlen megrázó grafikonon a digitális fényképezőgépek piacának kimúlása

Gazdaság2019.05.31, 12:53

Felesleges lenne vitatkozni az önmagukért beszélő számokkal: az okostelefonok robbanásszerű technológiai fejlődése és az árak csökkenése, szabályosan kivégezte a digitális fényképezőgépek és -kamerák piacát. Ugyan még létezik, de már csak árnyéka 10 évvel ezelőtti önmagának.

A botrányok miatt zárt gyenge évet a Nissan

Gazdaság2019.05.15, 10:01

Jelentősen csökkent a Nissan Motor nyeresége a március 31-én véget ért 2018-as pénzügyi évben, a rossz eredményekért Carlos Ghosnt, a japán autógyártó tavaly novemberben leváltott elnökét tette felelőssé az új menedzsment.

Csökken a rovarevő madarak száma Európa-szerte

Tudomány2019.04.01, 13:39

Az elmúlt 25 évben Európa-szerte csökkent a rovarokkal, bogarakkal, hernyókkal táplálkozó madarak száma - állapította meg egy új tanulmány.

Itt vannak a friss adatok, ennyivel csökkent a GDP-arányos államadósság tavaly

Gazdaság2019.02.18, 13:08

A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás bruttó, konszolidált, névértéken számításba vett (maastrichti) adóssága 2018 végén 29 032 milliárd forint, a GDP 69,0 százaléka volt, 2,5 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál.

Kínában csökkentek az okostelefon-eladások a tavalyi utolsó negyedévben

Gazdaság2019.02.12, 10:00

Kínában 9,7 százalékkal csökkent az okostelefonok eladása a tavalyi utolsó negyedévben.

Kevesebb lett a fantomcég

Gazdaság2019.01.03, 09:02

Látványosan megcsappant a székhelyszolgáltatást igénybe vevő cégek száma – írja csütörtöki számában a Világgazdaság.

Komoly üzemanyagár-csökkenéssel indul az új év

Gazdaság2019.01.02, 16:37

Január első péntekén jelentősen módosulnak az üzemanyagok árai, komoly csökkenésre lehet számítani.

Mától olcsóbban tankolhat

Gazdaság2018.12.05, 07:23

A Mol bruttó 2 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és bruttó 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Mától olcsóbban tankolhat

Gazdaság2018.11.28, 07:25

A Mol bruttó 8 forinttal csökkentette a 95-ös benzin és bruttó 10 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán.

Tovább csökkent a közmunkások száma

Itthon2018.11.19, 10:23

Szeptemberben újabb 10 ezer közmunkásnak sikerült elhelyezkednie, elsősorban a versenyszférában, és az új belépők ellenére az elmúlt egy évben harmadára, nagyjából 122 ezer főre csökkent le a létszámuk – olvasható a Magyar Időkben a Belügyminisztérium jelentésére hivatkozva. 

Rosszabb évre számít a Wizz Air

Gazdaság2018.11.07, 15:13

A genfi központú Wizz Air csökkentette a teljes éves nyereségére vonatkozó előrejelzését, 270-300 millió euróra – korábban minimum 310 millió eurós nyereséggel számoltak 2018-ra.

Ennyivel csökkent az üzemanyagok ára

Gazdaság2018.10.19, 09:30

Csökkentette az üzemanyagok literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. pénteken, a 95-ös benzin ára bruttó 5 forinttal, a gázolajé bruttó 3 forinttal mérséklődött.

Előző
Következő