csalási ügy

címke rss
Kétmilliárd forintos csalási ügyben érintett a Legyen Ön is milliomos sztárja

Kétmilliárd forintos csalási ügyben érintett a Legyen Ön is milliomos sztárja

Börtönbe került a Legyen Ön is milliomos legrosszabb versenyzője 4,5 millió fontnyi (kétmilliárd forint) csalás vádja miatt. 

Miért kapja még mindig a fizetését Czeglédy Csaba?

Itthon2017.08.01, 17:26

A Fidesz felháborítónak tartja, hogy a költségvetési csalás gyanúja miatt hetedik hete előzetes letartóztatásban lévő Czeglédy Csaba továbbra is kapja a fizetését a szombathelyi önkormányzattól, miközben az ügyben károsult több ezer diák hiába várja a pénzét - mondta Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő. A Botka László és Gyurcsány Ferenc ügyvédje által vezetett, munkaerő-közvetítést végző Humán Operátor Zrt. köré szerveződő céghálózat 2013 és 2016 között mintegy 3 milliárd forint kárt okozott az állami költségvetésnek.

Így kapcsolódik egymáshoz Bróker Marcsika és a Jobbik

Itthon2016.12.15, 13:19

Több szálon kapcsolódott a politikához a karibi térségben elfogott Dobrai Sándorné, a Kun-Meditáror volt ügyvezetője. Az asszonyt több tízmilliárdos csalással gyanúsítják. A háttérben felbukkan a Jobbik, de a baloldali ellenzék is.

Kétmilliárd forintot csalt össze egy álbróker

Gazdaság2015.05.13, 11:37

Több mint 2 milliárd forintot csalt ki ügyfeleiből egy ebesi férfi. Az álbróker befektetési szolgáltatónak adta ki magát, magas kamatokat és hozamokat ígért. Cégeinek engedélye sem volt, az ígért befektetéseket nem hajtotta végre.

Politikusok nevére hivatkozva csaltak ki több mint 900 milliót

Itthon2012.05.30, 22:35

Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt, Szilvási György egykori titkosszolgálati minisztert,  illetve Fodor Gábor volt SZDSZ-elnököt is hírbe hozták szerdán annak a közel egymilliárdos csalási ügynek a vádlottjai, akiknek pere 2011 októberétől zajlik a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyészség az ügyben azzal vádol három embert, hogy 2004 és 2009 között több mint 900 millió forintot gyűjtöttek be magánszemélyektől egy állítólagos futballklub beindításának és jótékonysági mérkőzések szervezésének ígéretével. Fodor Gábor az MTI-nek azt mondta: soha nem állt kapcsolatban a vádlottakkal, és nem tudott semmilyen jótékonysági futballklubról.

Benzines csalással vádolják Szikszó polgármesterét

Itthon2012.05.02, 14:01

Nagyobb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat Füzesséri József, Szikszó független polgármestere ellen a Miskolci Városi Ügyészség.

Csalás és közokirat-hamisítás gyanújával vették őrizetbe Tiszabő polgármesterét

Itthon2011.07.21, 20:28

Fiktív adásvételi szerződések megkötése után igényeltek a gyanú szerint több millió forintos állami támogatást a tiszabői lakásmaffia tagjai. Az ügyben eddig tizenketten vannak előzetes letartóztatásban, a település jegyzője után csütörtökön Tiszabő polgármesterét is őrizetbe vették.

Előzetesben a tiszabői jegyző a "szocpolos" csalássorozat ügyében

Itthon2011.07.08, 15:03

Előzetes letartóztatásba helyezte a tiszabői polgármesteri hivatal vezetői beosztású alkalmazottját a bíróság pénteken Szolnokon a Tisza-menti faluban szociálpolitikai támogatással épült lakásokkal való csalás ügyében - közölte a rendőrség. Az MTI több forrásból úgy tudja, hogy az érintett U. László, Tiszabő jegyzője.

Thaiföldön bujkáló magyarokat hoztak haza a magyar rendőrök

Itthon2011.06.29, 14:16

Emberrablás, csalás, üzletszerű kéjelgés és zsarolás miatt keresték azt a három férfit és egy nőt, akit szerdán hoztak haza Thaiföldről a magyar rendőrök. Egyikük a gyanú szerint 28 millió forintot csalt ki valakitől úgy, hogy nem létező kukoricát kínált neki eladásra.

Előző
  • 1
  • 2
Következő