Cogito

címke rss
Sínre teszi a startupokat a K&H

Sínre teszi a startupokat a K&H

Mint a startupok képviselői elmondták a mai sajtótájékoztatón, számukra hasznosabb egy olyan inkubátorprogram, amely szakmailag segíti, de hagyja az eredeti útjukon haladni őket, szemben azokkal a programokkal, ahol a befektetéssel az inkubátorház irányítást szerez a társaságban, majd a pénzügyi haszonszerzés céljából másfelé tereli a céget, mint amerre az alapítók esetleg szeretnék. Ahogy a sajtótájékoztatón elhangzott: a sínt a startup fekteti le, a K&H csak a vagont tolja rajta. 3 friss vállalkozás mutatkozott be ma a Start it @K&H programban résztvevő 22-ből.

Hamarosan II. Erzsébet királynő előtt prezentálhat a Cogito

Gazdaság2018.12.07, 13:32

A felsőoktatást közösségi élménnyé varázsló Cogito hamarosan II. Erzsébet brit királynő előtt prezentálhat. A Start it @K&H inkubátorban működő fiatal startup csapat ugyanis részt vesz az András, yorki herceg által létrehozott Pitch@Palace startup verseny nemzetközi döntőjén, amit a brit monarchia legrégebbi királyi rezidenciáján rendeznek meg, december 9-12. között. A versenyen ismét lesz közönségdíj, ahol a magyar csapatra már lehet szavazni.

Ismét lehet jelentkezni a népszerű inkubációs programra

Gazdaság2019.02.14, 12:39

Szakemberek szerint jelenleg az FMCG és az orvostechnika területén robbanthatnak igazán nagyot a startupok. Ezért is bővíti a Start it @K&H inkubátor folyamatosan mentorcsapatát: legutóbb az Unilever csatlakozott a programhoz, a Google pedig nagyszabású felhőszolgáltatási csomagjával segíti a csapatok fejlesztéseit. A jelenleg egyszerre 20-nál is több startupot aktívan mentoráló inkubátor a szakemberek mellett újabb startupokkal is bővül. Az elkötelezett, innovatív, legalább ötletfázisban levő, minimum 2 fős csapatok jelentkezését – iparági korlátok nélkül – 2019. március 20-ig várják.

Előző
  • 1
Következő