citybreak

címke rss

Sok ezer emlék lakja a világ legszebb temetőit

Travelo2020.10.30, 12:11

A temetői sétáknak az egyik legfőbb vonzereje a béke. Itt nincsenek, vagy csak elvétve fordulnak elő kiabálva futkosó kisgyerekek, nem szól hangos zene, nem teker el mellettünk egy gyors bringás, egyszóval ki van kapcsolva egy átlagos parkban tett bandukolás szinte minden zavaró mozzanata. A világban nagyon sok, kifejezetten szép temetőt lehet bejárni, míg másoknak épp szokatlanságukban, vagy múltjuk egy-egy különös mozzanatában rejlik a vonzerejük.

Repterek, melyek megjelenésükkel is hódítanak

Travelo2020.10.22, 18:37

Vannak a világon olyan repterek, ahova már a móka kedvéért is szívesen betérne az ember, még ha nem is lapul repülőjegy a farzsebében – egyszerűen azért, mert mindig történik valami. Vannak abszolút funkcionálisak, és olyanok is, amelyek esztétikailag is nagyon sokat tudnak adni. Nem feltétlenül a legnagyobbak vagy a legforgalmasabbak esnek ebbe a kategóriába, bár, ahogy az a lenti listából is kiderül, a szépség és a hatékonyság nem kell, hogy kizárja egymást. Reméljük, újra lesz majd lehetőségünk valamelyikre becsekkolni.

A 21. századi angol lord, aki építészeti terveivel átrajzolta London sziluettjét

Travelo2020.10.21, 14:40

Norman Foster azon kortárs építészek közé tartozik, akik az utóbbi néhány évtizedben megváltoztatták az építészetről alkotott elképzelésünket. Irodaházai zseniálisan egyszerűek, mégis látványosak és különlegesek – olyannyira, hogy az átlagos városnéző turista térképén is teljes egyértelműséggel szerepelnek. A világ nagyvárosainak sziluettjét újrarajzoló építészekről szóló sorozatunk harmadik részében egy angol tervezőzseniről olvashatnak.

Ezek a legszebb Loire menti kastélytúrák a Google alkalmazásában

Travelo2020.10.17, 15:55

Regényes vizesárkok, romantikus kerek tornyok, baldachinos ágyak és gótikus kandallók – a Loire menti kastélyok lenyűgözőek, akár a valóságban, akár otthonról, virtuálisan ismerkedünk velük.

Az okos homokozótól a bársony hárfáig – őrült jók a hazai tudományos játszóházak!

Travelo2020.10.07, 10:05

Azért, mert tudomány, még lehet szórakoztató. Sőt, jobbat mondunk. Azért, mert játszóház, még tanulhat is valamit ott a kölyök. A tudományos játszóház a tökéletes kombó, ha agyon kell ütni egy esős, őszi hétvégét, mert itt tényleg jól szórakozik a gyerek – meg titokban a felnőtt. Még az is előfordulhat, hogy kiderül: a fizika, meg a többi hasonszőrű dolog, egészen vagány dolog.

Fedezze fel a magyar Sixtus-kápolnát és a hajdani tengeri élet nyomait ebben a kisvárosban!

Travelo2020.10.06, 14:39

Van egy kisváros Veszprém megyében, amely több napra elegendő látnivalót is tartogat műemlékek és páratlan panorámák formájában. A legpraktikusabban városi sétákon ismerhetjük meg történetét, és erdei kirándulások során járhatjuk be legszebb részeit, de a környékén is érdemes egy kicsit körülnézni akár az őskor, akár az egykor itt élt nemesek nyomait keressük. Kisvárosokat bemutató sorozatunk következő részében, tartsanak velünk Sümegre!

Szőlőhegyek ölelésében, őzek társaságában fürdőzhet a 100. magyar városban

Travelo2020.09.21, 10:32

A zalai dombok között megbújik egy kisváros, ahova a legtöbben talán a termálfürdő miatt látogattak el az elmúlt húsz évben. Pedig van egy barokk kastélya, a környékének szőlődombjain jókat lehet kirándulni, és a középkor emlékeinek is érdemes nyomába eredni. Kisvárosokat bemutató sorozatunk következő részében, utazzanak velünk Zalaszentgrótra!