cigányok elleni támadások

címke rss

Sólyom: Becsületbeli ügy a cigányok védelme

Itthon2009.08.10, 18:39

Nem csak a cigányok ügye, hogy az őket ért támadások elkövetőit elfogják, hanem az egész országé - mondta Sólyom László államfő, akit Bajnai Gordon miniszterelnök tájékoztatott hétfőn a cigányok elleni merényletekről. Sólyom szerint együtt kell érezni a romákkal, különben robbanásközeli helyzet áll elő.

A romák elleni támadásokról beszél Bajnai Sólyommal

Itthon2009.08.10, 08:03

A kislétai gyilkosságról és a romák elleni támadásokról tájékoztatja hétfőn Sólyom László köztársasági elnököt Bajnai Gordon miniszterelnök. A találkozó után Sólyom nyilatkozni fog a Sándor-palotában.

NNI: Eredetileg négyen voltak a romák támadói

Itthon2009.08.11, 13:11

Egy csoport tagjai, de változó felállásban követték el a romák elleni támadásokat - pontosította a korábbi rendőrségi nyilatkozatokat az NNI. A közlemény szerint a csoport eredetileg négy főt számlált, de az első gyilkosság után ez megváltozott. Korábban Petőfi Attila, az NNI vezetője azt mondta: az is lehet, hogy csak egyvalaki ölt, de könnyebbség lehetett, ha volt segítője.

Helyiek vigyáznak a rendre az ózdi romatelepeken

Itthon2009.08.12, 01:26

Néhány hete úgynevezett telepgondnokok dolgoznak az ózdi cigánytelepeken, akiket a helyiek közül választottak ki, és akiknek az a feladatuk, hogy megakadályozzák a környékre jellemző bűncselekményeket - írja a Népszabadság, amely szerint a rendszer bevezetésénél szempont volt az is, hogy biztonságban érezzék magukat a rendőrség szerint egymással összefüggő cigányellenes támadások idején.

Kisléta miatt félve ellenőriztek vadászokat

Itthon2009.08.13, 20:01

Terepjáróval közlekedő vadászokat tartóztattak fel egy Szabolcs megyei településen helyi lakosok, akik a rendőrségnek azt mondták, hogy a kislétai gyilkosság óta félnek, és ezért járőrözésbe kezdtek. A rendőrség kéri, hogy ha valaki gyanús autót lát, akkor csak annyit tegyen, hogy felírja a rendszámát, és hívja a rendőrséget.

Gyanús terepjárót álltak körbe a cigányok Nyírlugoson

Itthon2009.08.17, 12:53

Feltartóztattak egy terepjárót Nyírlugoson, a kocsi útját szerszámokkal felfegyverkezett emberek állták el. A terepjáró feltartóztatói a romák elleni támadások miatt járőröztek és figyelték a gyanús kocsikat. Múlt szerdán Gávavencsellőnél történt hasonló eset.

Friss alkoholisták között keresi az NNI a romák támadóit

Itthon2009.08.18, 11:22

A rendőrség szerint négy ember követhette el a romák elleni gyilkos támadásokat, de a csoport egysége feltehetően megbomlott. Egyes tagok a lelkifurdalás miatt alkoholizmusba, kábítószerekhez menekülhettek, vasárnap éjjel sokáig kimaradhatnak - állítja az NNI, amely ezek alapján vár információkat a lakosságtól.

Romagyilkosságok: cigányokat vádol egy roma vezető

Itthon2009.08.21, 09:33

Egy roma önkormányzati vezető szerint borsodi bandák tagjai között kell kerseni a romák elleni támadássorozat tetteseit, írja a Magyar Nemzet. Kiss Károly szerint a bandákat Budapestről irányítják, neveket csak akkor mond, ha ő és családja védelmet kap. Az NNI eddigi adatai szerint a támadásokat négy személy követi el, az esetek pedig összefüggenek.

Négy férfit őrizetbe vettek a romák elleni támadások miatt

Itthon2009.08.21, 22:08

Négy embert őrizetbe vett a rendőrség a romák elleni támadások miatt. Az ORFK szerint megalapozottan gyanúsíthatók a bűncselekmények elkövetésével. Pénteken hajnalban fogták el őket egy debreceni szórakozóhelyen, ahol egy szemtanú szerint mindenkit a földre parancsoltak a rendőrök. A nyomravezetői díjat visszavonta az országos főkapitány.