CIA

címke rss

Merénylettől tartanak a szenátusi jelentés nyilvánosságra hozása után

Nagyvilág2014.12.09, 12:41

Az amerikai nagykövetségek és az azokat őrző tengerészgyalogosok, a CIA és egyéb amerikai érdekeltségek is teljes készültségben várják, hogy nyilvánosságra hozza kedden a szenátus hírszerzési bizottsága a jelentését azokról a kínzási módszerekről, amelyeket a Központi Hírszerző Ügynökség alkalmazott az al-Kaida foglyul ejtett tagjaival szemben a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után.

Sokkal erősebb az Iszlám Állam, mint a CIA hiszi

Nagyvilág2014.11.16, 10:38

Az Iszlám Állam egyszerre képes nagyarányú hadműveleteket végrehajtani Irakban és Szíriában, ami azt jelenti, hogy a CIA becslésével ellentétben nem pár tízezres, hanem legalább kétszázezres hadsereggel rendelkezik, állítja egy magas rangú kurd katonai vezető.

Kevesebbet fog európai szövetségesei után kémkedni a CIA

Nagyvilág2014.09.19, 20:58

A németországi botrányok nyomán, melyeket annak kiderülése indított el, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség Angela Merkel német kancellár ellen kémkedett, a Központ Hírszerző Ügynökség korlátozta a baráti nyugat-európai kormányok elleni felderítő tevékenységet - közölte pénteken kormányzati forrásokra és volt hivatalos személyekre hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.

Edward Snowden kémként leplezi le magát

Nagyvilág2014.05.28, 10:44

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség szökésben lévő egykori alkalmazottja először adott interjút a kiszivárogtatás óta. Azt állítja, a CIA-nak is dolgozott.

Az írógép sem ment meg a lehallgatástól

Techbázis2014.02.11, 11:56

Az FBI egy írógépszalagból is megszerez adatokat, a KGB pedig simán bedrótoz egy villanyírógépet, ha az érdeke úgy kívánja.

A CIA telefontársaságoktól veszi a titkos adatokat

Nagyvilág2013.11.07, 19:20

A New York Times tényfeltáró cikke új dimenziót nyitott az adatgyűjtési botránnyal kapcsolatban.

Orvosok kínozzák a foglyokat a Pentagon börtöneiben

Nagyvilág2013.11.04, 14:36

Egy szakértői csoport szerint nem hagyták abba a kínzásokat, pedig egy részüket már 2009-ben betiltották. A CIA és a Pentagon is visszautasítja a vádakat, és pontatlanságokra hívja fel a figyelmet.

Már 2003-ban megmondta az FBI-nak, hol van bin Laden

Nagyvilág2013.11.02, 10:23

Egy amerikai drágakő-kereskedő állítja, hogy ő már 2003-ban tájékoztatta az amerikai hatóságokat Oszama bin Laden hollétéről.

Budapest is az NSA lehallgató-központjai között van

Nagyvilág2013.10.29, 20:07

Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé a WikiLeaks, az egyik térképen Budapest is szerepel.

Nagyon sok CIA-ügynök van kényszerszabadságon

Nagyvilág2013.10.09, 06:33

A kormányzati leállás miatt hagyják abba a munkát. A CIA-igazgató szerint a helyzet veszélyeztetheti a személy- és vagyonbiztonságot.