CEU

címke rss

Budapesten marad a Soros-egyetem

Itthon2017.05.30, 15:01

Minden tevékenységét Budapesten fogja végezni a Közép-európai Egyetem (CEU) a 2017/2018-as tanévben – mondta a felsőoktatási intézmény elnök-rektora kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Soros egyeteme saját magával szerződött

Itthon2017.05.26, 17:37

A Soros György-féle egyetem működése eddig sem volt éppen könnyen érthető, most viszont előkerült egy szerződés, amely tovább homályosítja a képet. Ebben a megállapodásban a Soros-egyetem kvázi saját magával szerződött le, olyannyira, hogy a szerződő felek nevében ugyanaz a személy írt alá.

Soros egyik legélesebb kése a migrációs harcban

Itthon2017.05.26, 11:06

Soros György magánalapítványa, az Open Society Foundations még 2010-ben létrehozott egy fiókszervezetet International Migration Initiative néven (IMI). Azzal a céllal hívták életre, hogy a saját elképzelései szerint befolyásolja a bevándorlási krízis alakulását. Egy tavalyi belső jelentésük kikerült az internetre, amelyből meglepő részletességgel tárul fel annak a civil világnak egy szelete, amely a jótékonykodó milliárdos migrációs terveinek megvalósításán dolgozik. A dokumentum Soros egyetemét, a Közép-Európai Egyetemet (CEU) az IMI törekvéseinek egyik legfőbb bázisaként nevezi meg, amelynek azt a feladatot szánják, hogy olyan embbereket ...

Lázár: Nincs komoly érve az Európai Bizottságnak

Itthon2017.05.25, 16:29

Lázár János a mai kormányinfón arról beszélt, hogy az Európai Bizottság eddig semmi olyan érvet nem hozott fel, amely kikezdhetné a magyar felsőoktatási törvényt. A bizottság korábban részben e miatt indított kötelezettségszegési eljárást Magyarország ellen. A Miniszterelnökséget irányító miniszter azt mondta: a Soros-egyetem körül habverés folyik, miközben más országokkal és egyetemekkel már meg tudtak állapodni.

New York állam kormányzója kész a tárgyalásokra a Soros-egyetemről

Itthon2017.05.24, 18:22

New York állam kormányzója, Andrew Cuomo szerdán közleményben jelezte, hogy készen áll a magyar kormánnyal folytatandó tárgyalásokra a Soros-egyetem (CEU) ügyében.

Szijjártó: Két szinten zajlanak a tárgyalások a külföldi egyetemekről

Itthon2017.05.22, 11:01

Két, kormányzati, valamint szakértői munkacsoporti szinten zajlanak a tárgyalások a Magyarországon működő, Európai Unión kívüli külföldi egyetemekkel - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter újságíróknak Budapesten.

KKM: Lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a CEU-ról

Itthon2017.05.19, 18:02

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke szerint lehet amerikai-magyar megállapodást kötni a Közép-európai Egyetemről (CEU), hiszen több ilyen egyezmény létezik a két ország kormánya között.

Berendelte a külügy a nagykövetet a Soros-egyetem miatt

Itthon2017.05.05, 09:20

A Soros-egyetemmel kapcsolatos állításai miatt pénteken berendelték a Külgazdasági és Külügyminisztériumba a kanadai nagykövetet – közölte a minisztérium. 

Kovács Zoltán: A Soros-egyetem sem állhat a törvények felett

Itthon2017.05.04, 19:56

A felsőoktatási törvény módosításáról kirobbant nemzetközi vitában egyetlen szereplő meghallgattatáshoz való joga csorbult, mégpedig a magyar kormányé - mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő a XXI. Századi Intézet által a Terror Háza múzeumban rendezett csütörtök délutáni vitán. Schmidt Mária, a Terror Háza főigazgatója azt kérdezte, ha a Soros-egyetem nem politikai intézmény, akkor miért viselkedik úgy.

A Terror Házában lerántják a leplet Soros Györgyről

Itthon2017.05.04, 17:01

A CEU-vita – A baloldal sírásója  – Összefüggések és értelmezések címen rendeznek kerekasztal-beszélgetést a Terror Házában, amelyen többek között részt vesz Schmidt Mária, Kovács Zoltán és a CEU két rektorhelyettese. Az Origo percről percre közvetíti a vitát.