CEU

címke rss

Így foglalta el a Jobbik szellemi holdudvarát Soros György és Gyurcsány Ferenc embere

Itthon2020.12.31, 13:30

Az ünnepek előtt arról számolt be az Origo, hogy a jobbikos európai parlamenti képviselő, Gyöngyösi Márton brüsszeli társaságának több tagja is a Jobbik Soros-embereként ismert Teplán István alapítványából érkezett. Teplán múltjából világosan kiderül, hogy személyében nemcsak Soros György, de Gyurcsány Ferenc kulcsemberéről, kormányzati személyügyi főnökéről van szó - írja a Magyar Nemzet. 

Készül a baloldal: új intézet nyílt a budapesti Soros-egyetemen, Demokrácia Intézetnek hívják

Itthon2021.01.24, 17:37

Magyar Bálint, az első Gyurcsány-kormány oktatási minisztere, az SZDSZ egykori elnöke is a Soros-egyetem újonnan alapított, budapesti székhelyű Demokrácia Intézeténél tanít - vette észre az Origo az intézmény oldalán. Ez azért is érdekes, mert a bevándorláspárti spekuláns éppen rajta keresztül lobbizott a politikai aktivistákat, ideológiai harcosokat képző egyetemének érdekében a baloldali kormánynál 2005 környékén. Mint ismert, 2010 előtt a szabad demokrata miniszter volt az egyik legtöbbet bírált politikus, sokan neki tulajdonítják, hogy akkoriban mélypontra került a magyar oktatás. 

Gyurcsány volt minisztere örül az amerikai konzervatív legenda halálának – fotó

Itthon2021.02.27, 15:06

Bozóki András, Gyurcsány Ferenc bukott miniszterelnök egykori minisztere, a Soros-egyetem jelenlegi tanára nyilvánosan is kifejezte abbéli örömét, hogy meghalt Rush Limbaugh amerikai konzervatív rádiós legenda – hívja fel rá a figyelmet a Neokohn.

Karácsony Gergely hamisan egy angol nyelvű tanulmány társszerzőjének tüntette fel magát

Itthon2021.05.17, 16:04

Zavaros magyarázatot adott Tóka Gábor, a Soros-egyetem tanára - egyébként információink szerint Karácsony Gergely tanácsadója -  az Origónak arra a kérdésére, hogy a sajátja mellett miért tüntették fel hamisan az angolul nem tudó Karácsony Gergely nevét egy angol nyelvű tanulmányban. Mint hétvégén megírtuk, Tóka azzal próbálta védeni a semmilyen nyelven nem beszélő Karácsonyt, hogy amikor az egyetemen tanította, akkor még tudott angolul, hiszen közösen publikáltak egy angol nyelvű tanulmányt. Csakhogy erről maga Karácsony ismerte el 2004-ben, hogy Tóka (és másik tanára, Bozóki András) csak kedvezett neki, és úgy tettek, mintha társsszerző ...

Újabb elképesztő dolgok derültek ki Soros Györgyről

Itthon2021.09.02, 15:58

Azt tettük fel kérdésként, hogy létezik-e Soros Györgynek egy „nagy terve"? Vagyis létezik-e egy mindent átfogó és mindent átalakítani akaró forgatókönyve, stratégiája? Szerintünk létezik, és ennek a tézisnek a bizonyítására elemeztük a „Soros-birodalom" – ahogyan ő maga nevezi – közép- és kelet európai folyamatait, 1984-től kezdve egészen napjainkig – minderről beszélt az Origónak Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, A Nagy Terv – A Soros-birodalom Közép-és Kelet-Európában című könyv szerkesztője.

Orbán Viktor: Az elüldözött egyetem Budapesten

Nagyvilág2021.09.18, 18:20

Kizökkent az idő! Konferenciát tartottak Budapest belvárosában, mégpedig a CEU épületében, a Nádor utcában. Évek óta azt hallom a liberális politikusoktól és az őket támogató médiumoktól, hogy a magyar kormány bezáratta, és elüldözte az egyetemet Budapestről - írta Szamizdat 13. című írásában Orbán Viktor miniszterelnök. 

Soros-egyetem: elköltözött, mégis itt maradt – álláshirdetések sorát adták fel Budapesten

Itthon2021.12.06, 12:21

Évek óta vinnyog a baloldali média azon, hogy a magyar kormány „elüldözte" a Soros-egyetemet (CEU) Budapestről. Az egyébként hamis állítás még uniós eljárásoknál is alapul szolgált. Az elmúlt napokban könyvtárigazgatót, karbantartót, sőt oktatót is keres álláshirdetés keretében Budapesten az egyetem. Ráadásul a Soros egyetem honlapján bárki megnézheti, milyen Magyarországon akkreditált képzésekre jelentkezhetnek a hallgatók a Nádor utcai kampuszra. Michael Ignatieff rektort nemrég váltotta az amerikai-indiai Shalini Randiera, aki októberben Budapestre is ellátogatott, méghozzá a Soros-egyetem volt hallgatóival találkozott az egyetemm ...

A CEU nem nyugszik: újabb fórumon támadják hazánkat a nyílt társadalom kutatói

Itthon2022.06.23, 19:32

Tudományos álca mögé bújtatott támadást intézett hazánk ellen a CEU magyar oktatója. Bárd Petra a társszerzője a European Law Journal című tudományos lapban ebben a hónapban megjelent publikációnak, melyben ő, és a szintén CEU-hoz köthető szerzőtársa az ukrán válsággal összefüggésben sürgetik a jogállamisági rendelet alkalmazását Magyarországgal szemben - írja az Alapjogokért Központ.

A hálózat működésben: Budapesten tartottak eligazítást Sorosék

Itthon2022.09.27, 14:04

Budapesten a Soros-egyetemen konferenciát tartottak a „fenntartható demokrácia" címmel. Önmagában a konferencia nem lenne érdekes, hiszen leharcolt balliberális aktivisták, újságírók, kutatók, demokráciaféltő szakipari munkások és Soros emberei mondták el újra ugyanazt, amit az elmúlt 12 évben számtalanszor. Mi most mégis azért foglalkozunk ezzel a rendezvénnyel, mert az áprilisi választások óta most először jöttek ki a fényre a hálózat emberei. Az alábbi cikkben bemutatják, hogy az Amerikából pénzelt Action for Democracy miként próbálja meg újjáépíteni megtépázott renoméját Budapesten. Illetve, hogy kik azok, akik a kiüresedett hazzai ...

Nem vicc: Lady Dömper tanítani fog a "FreeSzFE"-n a Soros Egyetem épületében

Itthon2023.01.15, 00:57

Lady Dömper, valódi nevén Petróczi Zoltán, a transzvesztita "előadóművész" előadást fog tartani a FreeSZFE-n, mégpedig a Soros Egyetem (CEU) épületében - erről ír a szinhaz.online.hu.