Casino

címke rss

A ribanc visszatért

Minden évtizednek megvan a maga femme fatale-ja. Rita Hayworth, Kim Novak, Faye Dunaway, illetve Kathleen Turner után a 90-es években egyértelműen az Elemi ösztön főszereplőnője testesítette meg a halálosan vonzó női szexbálványt. Ezzel az alakításával Sharon Stone akkor is a filmtörténelem része lenne, ha soha nem készített volna több filmet, így azonban tanúi lehettünk, hogyan próbált kétségbeesetten kitörni a jégvágós, nimfomán nőstényördög szerepköréből, hogy végül 10 évvel később a Macskanő gonosz cselszövője kapcsán beismerje: "Ez az a típusú szerep, amiben az emberek szeretnek látni."

Akiknek nem ciki a cigi

Film2004.12.20, 16:13

Jim Jarmusch filmje a kávé és cigaretta varázslatos kettőséről szinte már nosztalgikusnak tekinthető az USA-ban és számos európai országban, ahol a füstös kávézók helyét papírpoharas gyorskávézó-láncolatok veszik át, a dohányosok pedig a nyilvános helyeken legfeljebb a fogukat szívhatják. A dohányellenes harc a mozit sem kerülheti el. Az amerikai aktivisták szerint magasabb korhatár-besorolással kell sújtani azokat a filmeket, amelyekben dicsőítik a káros szokást, mivel statisztikáik szerint a fiatalok 52 százaléka a bagós filmhősök hatására gyújt rá. A közellenségek tehát a következő kedvencek.

Bejelentették az Oscar-jelöléseket

Film2005.02.28, 07:06

Nyilvánosságra hozta az Amerikai Filmakadémia a 2004-es év legjobbjainak listáját, meglepetések nélkül. A február 27-i Oscar-gáláig nem lesz könnyű dolguk az Akadémia tagjainak, hiszen évek óta nem volt ennyire egyenletesen közepes a mezőny. Az Arany Glóbusz, valamint a céhek és a kritikusok díjai sem sokat segítettek az előrejelzésekben - nincsenek egyértelmű favoritok. Ennek köszönhetően két szcenárió képzelhető el: vagy óriási meglepetéseket tartogat a díjátadó, vagy ősrégi tartozásokat ró majd le az Akadémia nagy ásítások közepette. A jelölésekhez máris olvasható kommentárunk, a várható nyertesek és vesztesek prognózisával együtt.

Millió dolláros tanulságok

Film2005.03.02, 13:37

Utáljuk, mert sose az nyeri, akinek kellene, ha mégis, akkor nem azért, amiért kellene, hol a közhangulat diktál, hol a "járna már neki egy"-hangulat. Mégis minden évben a filmrajongók millióit szegezi a képernyőhöz az Amerikai Filmakadémia díjkiosztója. Idén is akadtak meglepetések, pofára esések, feltűnő ruhák és megható pillanatok - a tanulságokat már profi csapatok elemzik, és következményeiket kemény dollárokban mérik.

Nyolc számjegyért a lelküket is

Film2005.08.31, 18:04

Tegye fel a kezét, aki lélegzet-visszafojtva várta, hogy Ewan McGregor és Scarlett Johansson sutba dobva drámai színészi képességeiket végre robbanó járművek lángnyelvei között iszkoljanak lélekszakadva! Igen, pont ennyien is nézték meg A sziget című ambiciózus akció sci-fit. Persze nem ők az első tehetséges színészek, akiket felvásárol a hollywoodi kasszacsináló-gépezet. Új villára kell a pénz, vagy csak meggondolatlan szerződés kötötte kezüket - összeállításunk áttekinti a prostituálódásra leginkább hajlamos színészek névsorát.

A nyeretlen 63 éves

Film2005.12.12, 09:08

A mai napon hatvanharmadik születésnapját ünneplő Martin Scorsese-t idén az Aviátorért ötödszörre jelölték a legjobb rendező díjára, de a szobrocska most sem nála landolt. Arra teszünk kísérletet, hogy felderítsük, mi áll emögött, illetve hogy az-e, aminek mondják: égbekiáltó botrány, világraszóló összeesküvés. Olvasd el a cikket, és játssz velünk; Aviátor DVD-t, pólót és baseball sapkát nyerhetsz!

2005 - Az ellentmondások éve

Film2006.01.04, 13:43

Jó év volt 2005 a moziban, mert a Millió dolláros bébi nyerte az Oscar-díjat, rossz év volt, mert megint pofára ejtették Scorsese-t. Jó év volt, mert visszatért Batman, rossz év volt, mert megkergült Tom Cruise. Jó év volt, mert a pingvinek lenyomták a gagyi akciófilmeket, rossz év volt, mert sokat bántották Orlando Bloomot. Az igazság persze valahol középen található, mint az kiderül az idei mozitermésből mérleget vonó összeállításunkban.

Öltözz már fel, asszony!

Film2006.04.19, 16:54

Szögezzük le: Sharon Stone gyönyörű nő. Kérdés azonban, hogy miért kell egy 47 éves gyönyörű nőnek egy olyan rettenetben az arcunkba dörgölni korát meghazudtoló külsejét, mint az Elemi ösztön 2. A hiú szexbálvány karrierjének koporsószöge mellett áttekintjük a filmvilág szégyenlősnek nem mondható asszonyait, akik úgy gondolják, hogy a művészet nevében a negyedik X-en túl is lehullhat a lepel.

Költözzünk be a moziba!

Film2006.10.12, 16:42

Elképesztő mennyiségű filmmel árasztják el a forgalmazók az év hátralevő részében a mozikat, és a jó hír, hogy néhány nézhető is lesz közöttük. Eseménydús hónapok állnak előttünk: visszatér James Bond, leomlik a WTC, kitör az 56-os forradalom, és fokozódik a globális felmelegedés. Sok fiatal rendezőtehetség jelentkezik új filmmel, például Tom Tykwer, Alfonso Cuarón vagy Pálfi György, de mellettük több nagy öreg is visszatér, úgymint Woody Allen, Martin Scorsese, Oliver Stone és Ridley Scott. Csemegézzetek a választékból!

Előző
Következő