Carla del Ponte
címke rss- kapcsolódó címkék:
- hágai Nemzetközi Törvényszék
- főügyész
- Belgrád
- háborús bűn
- Slobodan Milošević
- legfrissebb
- legrégebbi
Megkezdődött Milosevic pere
A hágai Nemzetközi Törvényszéken kedden Carla del Ponte főügyész bevezető nyilatkozatával megkezdődött Slobodan Milosevic volt jugoszláv államfő pere. A politikust háborús és emberiség elleni bűncselekmények elkövetésével, valamint népirtással vádolják a 90-es évek három nagy délszláv konfliktusában játszott szerepe miatt. Elmarasztaló ítélet esetén életfogytig tartó szabadságvesztéssel is sújthatják.
Csak Milosevic felett ítélkeznek Hágában
Szó sincs kollektív bűnösségről, a hágai Törvényszék nemzetek felett nem ítélkezik, mondta Carla Del Ponte főügyész a Milosevic-per első napján. Slobodan Milosevic volt elnököt népírtással, emberiesség elleni bűnök és háborús bűnök elkövetésével vádolják. A per évekig is eltarthat.
Del Ponte UCK-fegyveresek ellen vizsgálódik
A hágai Nemzetközi Törvényszék a feloszlatott Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) három fegyverese ellen folytat vizsgálatot - közölte pénteken Pristinában Carla del Ponte, a bíróság főügyésze, miután tárgyalt Michael Steinerrel, a koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) vezetőjével.
Del Ponte bepanaszolja Belgrádot
Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze nagyon elégedetlen Belgrád együttműködési készségével, ezért panaszt emel Jugoszlávia ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsánál.
Del Ponte vádat emel egy UCK-tag ellen
Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze pristinai látogatásán bejelentette, hogy még az idén nyilvánosan vádat emelnek a néhai Koszovói Felszabadítási Hadsereg (UCK) egyik volt tagja ellen, és a jövő év folyamán elkészül két másik egykori gerillaharcos vádirata.
Del Ponte Milutinovicot követeli
Carla Del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) főügyésze felszólította a belgrádi hatóságokat, hogy adják ki a bíróságnak Milan Milutinovic szerb elnököt, mihelyt a jövő év elején lejár elnöki megbízatása.
Del Ponte Karadzicot és társait követeli
A hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze azonnali intézkedéseket sürgetett a törvényszék által vád alá helyezett, de még mindig szabadlábon lévő személyek letartóztatása érdekében.
Javuló kapcsolatok Belgrád és Hága között
Új korszak köszöntött be Belgrád és a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) kapcsolatában - jelentette ki hétfőn belgrádi látogatás után Carla del Ponte, az NT főügyésze, aki nem zárkózott el attól, hogy az ügyészség átadja egyes hágai vádlottak ügyét a szerbiai igazságszolgáltatásnak.
Újabb vukovári gyanúsítottak bíróság előtt
A szerb belügyminisztérium feljelentést tett hat személy ellen az 1991-es vukovári vérengzés kapcsán. Carla del Ponte hágai főügyész hajlandóságot mutatott átadni a szerb igazságszolgáltatásnak egyes háborús pereket, amennyiben a parlament elfogadja a háborús bűnösök elleni eljárásokat szabályozó törvényt.
Eltemették Alija Izetbegovicot
Több mint százezer ember kísérte utolsó útjára szerdán Szarajevóban Alija Izetbegovic volt boszniai elnököt. Carla del Ponte, a hágai Nemzetközi Törvényszék főügyésze szóvivője útján bejelentette: a testület a volt államfő halála nyomán megszüntette az ellene folyó nyomozást.