Cannes

címke rss

Nagy tapssal jutalmazták Mundruczó Kornél új filmjét Cannes-ban

Film2021.07.12, 07:09

Nagy tapssal jutalmazt a közönség Mundruczó Kornél Evolúció című filmjét a 74. cannes-i fesztiválon, ahol egy új, versenyen kívüli szekcióban, a Cannes-i bemutató elnevezésű válogatásban mutatták be a visszatérő alkotók munkái között.

Cannes: Már nem takargatják az ősz hajukat a sztárok a vörös szőnyegen - fotók

Film2021.07.09, 09:22

Míg korábban szinte kötelezőnek számított a magas sarkú cipő és a festett haj a cannes-i fesztivál vörös szőnyegén, idén az elegáns, de a lehető legtermészetesebb megjelenésére törekednek a sztárok, és már nem takargatják őszülő hajukat.

Mészáros Márta klasszikusa újra Cannes-ban

Film2021.06.24, 10:09

Hatodik alkalommal kapott meghívást a legnagyobb presztízsű filmfesztivál felújított alkotásokat bemutató Cannes Classics válogatásába újonnan restaurált magyar film. A július 6-án kezdődő cannes-i fesztivál Jancsó Miklós Szegénylegények, Makk Károly Szerelem, Fábri Zoltán Körhinta, Bacsó Péter A tanú és Sára Sándor Feldobott kő című alkotásai után Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét tűzi műsorra újra. A világhírű Napló-sorozat első részében, melyet 1984-ben a cannes-i zsűri nagydíjával jutalmaztak, saját fiatalkorát dolgozta fel Mészáros Márta.

Szigorú óvintézkedések mellett térhetnek vissza a sztárok Cannes-ba

Film2021.06.04, 13:02

Csaknem egy év után a filmes világ legjelentősebb eseményének ígérkezik a 74. cannes-i filmfesztivál, ahol július 6. és 17. között több világsztár is hivatalos a vörös szőnyegre.

Cannes: Jodie Foster kapja az Arany Pálma életműdíjat

Film2021.06.02, 15:50

Életművének elismeréséül Arany Pálma díjban részesül Jodie Foster amerikai színésznő, rendezőnő a 74. cannes-i filmfesztiválon - jelentették be szerdán a szervezők.

Cannes-ban mutatják be Wes Anderson szerelmeslevelét az újságírókhoz

Film2021.05.31, 13:57

A cannes-i fesztivál hivatalos programjának versenyfilmjei között mutatják be Wes Anderson amerikai rendező The French Dispatch című filmjét.

Spike Lee ismét elvállalta a felkérést: ő lesz a cannes-i filmfesztivál zsűrielnöke

Film2021.03.16, 21:42

Spike Lee amerikai rendező lesz a júliusban rendezendő 74. cannes-i filmfesztivál zsűrijének elnöke - jelentették be kedden a szervezők, hangsúlyozva, hogy a testületet először fogja vezetni fekete bőrű művész.

Októberben mégis megrendezik a Cannes-i Filmfesztivált

Life.hu2020.09.29, 13:14

A koronavírus-járvány miatt májusban elhalasztott 73. cannes-i fesztivált október végén egy, a szokásosnál kisebb és rövidebb formában mégis megrendezik a Croisette-en - jelentették be hétfőn Párizsban a szervezők.

Cannes: A Kritikusok hete is programot hirdetett

Film2020.06.05, 09:31

A cannes-i filmfesztivál Kritikusok hete (Semaine de la critique) elnevezésű párhuzamos programja is önálló válogatást hirdetett meg csütörtökön, miután előző nap a hivatalos program szervezői is közzétettek egy 56 filmből álló válogatást, jóllehet a koronavírus-járvány miatt a seregszemlét a Croisette-en a megszokott formájában nem tartják meg.

Cannes: 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm a hivatalos programban

Film2020.06.04, 09:44

Bár a 73. cannes-i filmfesztivált a koronavírus-járvány miatt a megszokott formájában nem tartják meg, a hivatalos versenyprogramba beválogatott 56 alkotás, köztük 15 elsőfilm listáját szerdán Párizsban közzétették a szervezők.

Cannes: A némafilmes kutyája nyerte a jubileumi kutyasztár-versenyt

Film2020.05.25, 10:25

Bár a cannes-i filmfesztivál a koronavírus-járvány miatt bizonytalan lett, egy kutyasztár mégis jól járt: A némafilmes-ben szereplő Uggie megkapta a jubileumi fődíjat.

Elmarad a cannes-i filmfesztivál

Itthon2020.03.19, 21:54

Elmarad a koronavírus-járvány miatt májusban a cannes-i filmfesztivál, amelyet talán egy későbbi időpontban tartanak meg - jelentették be a szervezők csütörtök este.

Cannes: Spike Lee lesz a nemzetközi zsűri elnöke

Film2020.01.14, 14:07

Spike Lee amerikai rendező lesz a 73. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál zsűrijének elnöke.

Rangos díjat nyert Cannes-ban a budapesti vívó-vb kampányfilmje

Sport2019.09.27, 18:45

A cannes-i Corporate Media & TV Awards-on, a "Social Media & Short Videos" kategóriában az egyik legnagyobb elismerést jelentő Ezüst Delfin-díjat kapta a budapesti vívó-világbajnokság kisfilmje, a "Kind of Magic".

Nem mindenki tündökölt: ezek voltak a cannes-i filmfesztivál legrosszabb ruhaválasztásai

Archívum2019.05.28, 19:49

Véget ért a cannes-i filmfesztivál, ahol a filmpremierek és a díjátadók mellett a vörös szőnyeges bevonulások is tartogattak izgalmakat. A legjobban öltözött sztárok után a legrosszabb ruhaválasztásokat is összegyűjtöttük!

A dél-koreai film nyerte az Arany Pálmát, Antonio Banderas a legjobb színész Cannes-ban

Film2019.05.25, 20:48

Véget ért a 72. cannes-i filmfesztivál díjátadója. A legjobb film a dél-koreai rendező Bong Dzsun Ho Élősködők című komikus thrillere nyerte. A legjobb színész Antonio Banderas lett.

Pornójelenetekkel teli művészfilm okozott botrányt Cannes-ban, még a főszereplő is kiment - fotó

Film2019.05.24, 18:39

Botrányba fulladt Abdellatif Kechiche visszatérése Cannes-ba: hat évvel az Adéle élete 1-2. fejezet című filmjének Arany Pálmája után a tunéziai származású francia rendezőnek a hivatalos versenyprogramba meghívott Mektoub, My Love: Intermezzo című filmjét olyannyira negatívan fogadta a csütörtök esti bemutatón a közönség, hogy a főszerepet alakító Ophélie Bau még a vetítés alatt távozott a teremből, a rendező pedig elnézést kért a nézőktől. Látatlanban nehéz véleményt mondani egy filmről, Kechiche eddig jó és rossz filmeket is forgatott, de annyi bizonyos, hogy a genderlobbi megszólalt már: nekik az a bajuk, hogy úgymond túlságosan ...

Trendjelentés a cannes-i amfAR-gáláról

Archívum2019.05.24, 09:43

A filmpremierek mellett évek óta megrendezik Cannes-ban az amfAR-gálát is. Az AIDS-kutatásért alapítvány rendezvényén rengeteg sztár megjelent, köztük Mihalik Enikő is. Mutatjuk az idei vörös szőnyeges esemény legemlékezetesebb ruháit!

Százados Ábel 13 évesen nyert díjat Cannes-ban

Life.hu2019.05.23, 18:38

Telefonja kamerájának effektjeit próbálgatta Százados Ábel. A 13 éves pécsi fiú most díjat nyert a cannes-i filmfesztiválon alkotásával. 

Ngoc Trinh vietnami modell hatalmasat villantott merész ruhájában a cannes-i filmfesztiválon

Life.hu2019.05.25, 22:21

Sorra vonultak a hírességek a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén. Ngoc Trinh vietnami modell pedig minden fotós figyelmét elrabolta. Olyan merész ruhát vett fel, hogy szinte mindent megmutatott a testéből.

Brad Pitt és Leonardo DiCaprio elképesztően sármosak voltak Cannes-ban

Life.hu2019.05.22, 22:16

A cannes-i filmfesztiválon mutatta be új filmjét Leonardo DiCaprio és Brad Pitt. A két színészt már régen láttuk ennyire jó formában, fantasztikusan néztek ki. 

Andytől kapott jeleket Vajna Timi

Life.hu2019.05.22, 14:20

Vajna Timi különös jeleket kapott Cannes-ban: úgy véli, ezeket Andy küldte neki.

Így sírt Alain Delon, amikor átvette az életműdíjat Cannes-ban - videó

Film2019.05.20, 08:24

Rocco és fivérei, A párduc, Ragyogó napfény, Fekete tulipán, A medence, Borsalino, A szamuráj, Zsaru, Zorro, Klein úr, A mi történetünk, Az új hullám. Luchino Visconti, Michelangelo Antonioni, Jean-Pierre Melville, Joseph Losey, Jacques Deray, Volker Schlondorff, Jean-Luc Godard. Romy Schneider, Annie Girardot, Jean-Paul Belmondo, Mireille Darc, Catherine Deneuve, Jeanne Moreau, Jean-Louis Trintignant, Burt Lancaster, Claudia Cardinale, Jean Gabin, Yves Montand, Jane Fonda, Richard Burton, Jeremy Irons. Mind a három felsorolás persze még hosszan folytatható. Legendás filmek, legendás rendezők, legendás partnerek - Alain Delon, a vallaha ...

Alain Delon Arany Pálma-életműdíjat kapott Cannes-ban

Film2019.05.20, 07:59

Arany Pálma-életműdíjban részesült Alain Delon a 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2019. május 19-én. A francia színészlegenda sírva vette át a lányától a díjat. 

Cannes megtelt

[origo] utazás2019.05.17, 13:40

A hétvége közeledtével a hivatalos szálláshelyek többsége már kitette a megtelt táblát, a filmfesztivál idején ugyanis háromszorosára duzzad a lakosok száma.

Szmoking helyett strasszos zakóban érkezett Elton John saját életrajzi filmjének bemutatójára

Travelo2019.05.17, 09:01

A kötelező szmoking helyett a hátán ezüst strasszokkal díszített zakóban és szív alakú napszemüvegben érkezett Elton John csütörtök este Cannes-ba a róla készült életrajzi film, a Rocketman bemutatójára, a művet versenyen kívül vetítették a fesztiválon.

Megkezdődött a cannes-i filmfesztivál

Film2019.05.14, 21:05

Jim Jarmusch The Dead Don't Die (A halottak nem halnak meg) című zombifilmjének díszbemutatójával kedd este hivatalosan megkezdődött a 72. cannes-i filmfesztivál.

Unatkozott egy családi ünnepségen, most Cannes-ben mutatják be a fiú kisfilmjét

Archívum2019.05.07, 18:24

Egy családi összejövetelen unatkozott a pécsi Százados Ábel. Próbálgatni kezdte az effekteket a telefonján, az így készült kisfilmet Cannes-ban értékeli majd a zsűri.

A Kecskeméti Animációs Stúdió rajzfilmje is ott lesz Cannes-ban - fotó

Film2019.05.02, 16:29

Ma újabb filmeket jelentettek be a 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál programjába. A világon az egyik legnagyobb presztízzsel bíró filmes mustra Un Certain Regard válogatásában így látható lesz a Medvevilág Szicíliában című animációs film - közölte a film magyar forgalmazója. A Kecskeméti Animációs Stúdióhoz köthető mozi ráadásul emellett a világ legnagyobb animációs filmfesztiválja, az Annecy versenyprogramjába is bekerült. A premierre itthon várhatóan az év második felében kerül sor.

Tarantino Manson-filmje mégis versenyez Cannes-ban

Film2019.05.02, 15:37

Tarantino új filmje, a Volt egyszer egy Hollywood is szerepel a cannes-i versenyprogramban - jelentették be a filmfesztivál szervezői csütörtökön.

Most benézhet a filmsztárok kedvenc szállodájába

[origo] utazás2019.03.28, 09:12

A legendás cannes-i hotelt nemrég újították fel, lakosztálya pedig a világ legdrágábbjai között van.

Négyszeres Oscar-díjas rendező az idei cannes-i fesztivál zsűrielnöke

Film2019.02.27, 09:39

Alejandro G. Iñárritu lesz az idei cannes-i fesztivál zsűrielnöke. Olyan filmeket rendezett, mint a 21 gramm, a Bábel, a Birdman, és A visszatérő.

Felkutattam a családomat Nizzán, Cannes-on és Toulonon át.

She2018.07.25, 17:13

Az volt a nagymamám utolsó kívánsága, hogy utazzam Franciaországba, és kutassam fel a családunk ott élő leszármazottait. Ugyanis volt egy unokatestvére, aki a húszas évek tájékán elszökött az idegenlégióba, és az ott töltött évek során bejárta Vietnámot, Algériát, Marokkót, miközben természetesen megkapta a francia állampolgárságot is.

Eldőlt, mikor láthatjuk a Cannes-ban díjazott magyar filmet - videó

Film2018.06.13, 11:20

Szilágyi Zsófia Cannes-ban FIPRESCI-díjat nyert Egy nap című filmjét 2018. november 8-án, csütörtökön mutatják be a hazai mozik. A filmhez megérkezett az első teaser is. 

Sminkmustra a cannes-i filmfesztiválról

Archívum2018.05.22, 20:39

Idén is pazar ruhaköltemények és csodálatos sminkek uralták a vörös szőnyeget Cannes-ban. Ha kategorizálni kellene, akkor négyféle trend uralkodott a sminkek terén. Az egyik közkedvelt irány a natúr look volt, a másik a macskaszem, a harmadik a füstös szemfestés, és nem hiányozhatott a részegítően izgalmas, vörös ajakrúzs sem.

Dúsgazdag műkereskedő szerelmével, Vladimir Restoin Roitfelddel fotózták Mihalik Enikőt

Archívum2018.05.20, 13:15

Mihalik Enikő ritán enged betekintést a magánéletébe, ám most kivételt tett, és közös fotót posztolt kedvesével, Vladimir Restoin Roitfeld műkereskedővel. 

A cannes-i amfAR gáláról jelentjük: magyar modellekből sem volt hiány

Archívum2018.05.19, 19:44

A cannes-i filmfesztiválon mindennap filmbemutatókon és partikon mulatnak a sztárok. Minden évben megrendezik az amfAR gálát is, ahol nemcsak színésznők, de modellek és celebek is részt vesznek. Mutatjuk a legemlékezetesebb darabokat!

Tinédzser módjára turbékolt Cannes-ban Heidi Klum és Tom Kaulitz

Archívum2018.05.18, 16:47

Tinédzser módjára turbékolt Cannes-ban Heidi Klum és fiatal pasija, Tom Kaulitz.

Vajna Timi Cannes-ban mutatta meg szexi alakját fürdőruhában

Archívum2018.05.18, 16:33

Még mindig Cannes-ban tartózkodik Vajna Tímea. Innen mutatta meg egy mustársárga fürdőruhában tökéletes popsiját.

Cannes: Vanessa Paradis pornográf horrorban szerepel, itt a trailer - videó

Film2018.05.18, 15:56

A Yann Gonzalez rendezte Knife + Heart Párizs melegpornós színterén játszódik 1979 tájékán, ahol egy maszkos gyilkos dildóba rejtett késsel kezd ámokfutásba. Vanessa Paradis egy szerelmes leszbikus producert alakít a filmben, aminek zenéjét az M83 szerezte. 

Cannes: Gaspar Noé drogos diszkós filmje elvitte a szekciója fődíját

Film2018.05.18, 14:18

A Climax megkapta a The Cicae Art Cinema díjat, ami a Rendezők kéthete szekció legrangosabb elismerése. 

Szexi fekete ruhában vonult Cannes-ban Palvin Barbara

Archívum2018.05.17, 17:09

Nem okozott Cannes-ban sem csalódást a divatrajongóknak Palvin Barbara, amikor egy csodás, mélyen dekoltált estélyiben vonult a vörösszőnyegen. 

Cannes: Ki nem találná, miről fog szólni Kristen Stewart első rendezése

Film2018.05.18, 14:19

Kristen Stewart első rendezése egy biszexuális dráma, a The Chronology of Water filmváltozata lesz. A színésznő hozzátette, hogy olyan nőszerepet fog írni, amit ő is imádna eljátszani, de nem fogja. Férfit viszont bármikor szívesen alakítana. 

Cannes: Sokkoló jelenetek érkeztek Lars Von Trier botrányfilmjéből - videó

Film2018.05.18, 14:19

Cannes-ban a nézőket kiborította Lars Von Trier nagy visszatérése, a House That Jack Built. Motivációiról azóta a rendező is mesélt, de most érkezett három jelenet, amiből könnyű megérteni, miért készültek ki sokan a sorozatgyilkosos horrortól. 

Előző
Következő