cancel culture

címke rss
Trump ellenfelének kedvezhet a levélszavazás, nem véletlenül erőlteti az amerikai baloldal

Trump ellenfelének kedvezhet a levélszavazás, nem véletlenül erőlteti az amerikai baloldal

A koronavírus-járvány miatt idén nem a megszokott módon zajlik majd az amerikai elnökválasztás ősszel. A baloldali Demokrata Párt mindent elkövet azért, hogy levélszavazásra kerüljön sor. Sokan ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy így nagyon megnőhet a csalás lehetősége. Egyes elemzők szerint a levélszavazás Joe Bidennek kedvezhet, így mint a demokraták egyik legbőkezűbb támogatója, Soros György multimilliárdos is mindent megtesz azért, hogy postázni kelljen majd a voksokat novemberben – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. Közben Trump támogatottsága folyamatosan erősödik, míg Bidené csökken. Erre ráerősített a két nagy párt konveenciója ...

Az amerikai szélsőbaloldal szerint már az ókori római császárok is a fehér felsőbbrendűség szimbólumai

Nagyvilág2020.10.30, 11:31

Octavianus-Augustus és Marcus Aurelius nagy római császárok szobrainak az eltávolítását követeli az amerikai Brown Egyetem campusáról egy szélsőbaloldali diákokból álló bizottság. Érvrendszerük szerint a római császárok emlékművei „a fehér felsőbbrendűség" és a „gyarmatosítás szimbólumai".

Mr. Bean elviselhetetlennek tartja a radikális baloldal véleményterrorját

Nagyvilág2021.01.06, 19:04

A Mr. Bean figurájával szinte eggyé váló nagyszerű brit színész, Rowan Atkinson szerint továbbra is fontos lenne a legkülönfélébb vélemények ütköztetése, egyáltalán létezése, de erre a szélsőbaloldali, úgynevezett cancel culture (megsemmisítő kultúra) miatt nincs lehetőség.

Tombol a radikális baloldali történelemhamisítás: a Nagy-Britanniát szimbolizáló harcos nő, az ősi kelta Britannia fekete lett

Nagyvilág2021.03.21, 18:53

A brit Királyi Pénzverde a teljesen félreértelmezett, radikális baloldali „egyenlőség" jegyében fekete nőként ábrázolja az ország szimbólumát, az ősi kelta harcos Britanniát. A pénzverde korábban soha nem jelenített meg egyik emlékérmén sem színes bőrűeket, ezen fognak most változtatni – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség a The Sunra hivatkozva. Mindez a múlt tudatos meghamisításának minősíthető, hiszen köztudott, hogy az ősi kelta uralkodónők nem voltak feketék.

Az amerikaiak többsége retteg a szabad véleménynyilvánítástól

Nagyvilág2021.03.30, 12:13

Egy friss felmérésből kiderült, hogy az amerikai felnőtt lakosság jelentős része tart az utóbbi években az egyre erőteljesebb jelenséggé váló elnémítás kultúrájától (cancel culture), miután már nemcsak hírességeket, hanem hétköznapi embereket is megcéloznak a különböző közösségi felületeken és a világhálón.

Eltávolítanák oxfordi diákok II. Erzsébet arcképét

Nagyvilág2021.06.10, 18:04

Az Oxfordi Egyetem keretén belül működő Magdalen College radikális baloldali hallgatói szerint a II. Erzsébet királynőt ábrázoló kép az Egyesült Királyság „gyarmati történelmét" szemlélteti. Véleményük alapján a portrét más művekkel kellene helyettesíteni – hívja fel rá a figyelmet a V4NA nemzetközi hírügynökség a brit Daily Mailre hivatkozva.

Teljesen abszurd európai értékek jelentek meg

Nagyvilág2021.07.05, 16:43

Az Európai Tanács 2021. június 24-25-i ülése történelmi jelentőségű volt, de nem azért, amiért elsőre gondolnánk. Míg egyesek a magyar kormánynak a "közös értékek" elleni sokadik támadásával szembeni védekezést látták az ügyben, mások a "cancel culture" hivatalos megjelenését az EU legmagasabb szintjein - számolt be erről Rodrigo Ballester a Corvinákban.

Ledöntötték Kolumbusz szobrát Kolumbiában, Izabella királynő emlékművét meggyalázták

Nagyvilág2021.07.06, 18:26

Több radikális baloldali csoportosulás – köztük egy terrorszervezet – újraírná (értsd: meghamisítaná) Kolumbia történelmét a saját szélsőséges narratívájának megfelelően. Ennek jeléül a nemrég még polgárháború sújtotta latin-amerikai országban április óta radikális baloldali szobordöntögetési hullám söpör végig, amelynek keretén belül meggyalázzák, majd ledöntik az egykori konkvisztádorok emlékműveit, az őslakos indiánok sérelmeire hivatkozva. A rombolás áldozatául esett Amerika felfedezőjének, Kolumbusz Kristófnak több szobra is, noha Kolumbia éppen róla kapta a nevét. A szélsőségesek a világtörténelem egyik legjelentősebb női szemmélyiségének, ...

Magadra ismersz? Olvadozó hópelyhek, avagy a túlérzékenység generációja

Unilife.hu2021.07.26, 18:40

A mai fiatal generációt egyre gyakrabban éri kritika, miszerint túlzottan érzékenyek, képtelenek humorizálni, vagy éppen túl szigorúan bírálnak mindent és mindenkit. Ezen generáció nevével könnyen összecsatolható az úgynevezett „hópehely" mivolt, a túlzott politikai korrektség és a cancel culture is. De mit jelentenek ezek?

Eltiltanák az ápolónőt, mert kiállt a Harry Potter írója mellett, akit transzfóbiával vádolnak

Nagyvilág2021.08.15, 13:27

Vizsgálattal kell szembenéznie egy ápolónőnek, miután panasszal éltek vele szemben gender-kritikus nézetei miatt. Egy LMBTQ-aktivista azután tett bejelentést ellene, hogy támogatott egy óriásplakátot, ami kiállt a Harry Potter-könyvek szerzője, J. K. Rowling mellett – akire szintén rásütötték a „transzfób" jelzőt.

Előző
Következő