Süppedt a talaj a lábam alatt a meseszerű mohaerdőben

Zsákos Frodónak éreztem magam A Gyűrűk Urából, amint beléptem a mohadzsungelbe. Semmit nem volt szabad megérinteni, de a szemnek maga volt a csoda. A színek annyira élénkek voltak, hogy szinte hunyorognom kellett. Kilépve az erdőből, több száz hektáros teaültetvény hevert a lábam előtt. Az ezerarcú Malajzia újabb oldala: a pálmafáktól néhány órára orchideák és fenyők sorakoztak.