BUX

címke rss

Nagyot esett az OTP

Gazdaság2015.06.08, 18:55

Rossz hangulat uralkodott a hét első napján az európai börzéken, de az egyik legrosszabb teljesítményt így is a magyar tőzsde mutatta fel a maga több mint 2 százalékos esésével, köszönhetően az OTP gyenge produkciójának. 

Jelentős esésben az európai tőzsdék

Gazdaság2015.06.04, 11:30

A görög megállapodás hiánya, valamint a brutálisan emelkedő európai kötvényhozamok jelentősen rányomják a bélyeget a mai tőzsdei hangulatra: a vezető indexek közel 2 százalékos mínuszban vannak, és a magyar börze is idomul a trendhez.

Ma nem szerették a magyar részvényeket

Gazdaság2015.05.13, 18:13

Amíg napközben általában véve jó hangulat uralkodott az európai börzéken, addigra délutánra éles fordulat bontakozott ki, főleg a német tőzsdén. A magyar piac egész nap a piros zónában tartózkodott. Az OTP kivételével minden blue chip részvény jelentősebb mínuszban fejezte be a mai napot. A tengerentúli vezető indexek a kezdeti pluszok után folyamatos lemorzsolódást mutatnak. 

Európa szárnyal

Gazdaság2015.05.08, 18:04

Pozitívan fogadták a piacok, hogy a Konzervatív Párt szerezte meg a legtöbb szavazatort a brit választásokon, mivel a David Cameron által vezetett erő piacbarátabb, mint ellenfelei. Leginkább az angol tőzsde emelkedik, de a német tőzsde is szép hétzárásra készül. A magyar piac ma is szembe megy az európai trendekkel, csak most a negatív oldalon. 

Richter vitte a hátán a magyar tőzsdét

Archívum2015.05.06, 18:03

A BUX-index megint szép erősödéssel tudta zárni a napot, lekörözve az európai társait. A jó teljesítmény megint a Richter emelkedésének volt köszönhető, hisz a gyógyszercég ma közzétett gyorsjelentése több ponton is jobb lett a várakozásoknál. 

Lejtmenetbe kapcsolt Európa

Gazdaság2015.05.06, 09:30

Az európai részvénypiacok reggel még a gyengébbik oldalukat mutatták, majd egy rövid feltámadás után újra az eladók vették át a kezdeményezést. A magyar tőzsde viszont megint kilógott a sorból, újfent a Richter felülteljesítésének köszönhetően, a gyógyszercégre ugyanis jelentős céláremelés érkezett. 

Megint elromlott a hangulat Európában

Gazdaság2015.04.29, 16:13

Ma is folytatódott a hektikus kereskedés Európában, ráadásul egyre növekvő mínuszokat látni a részvények piacán. Ma már a magyar tőzsde sem tudott ellenállni, a Richter 4 százalékot esett.

A quaestorosok mentése szárnyát szegheti a növekedésnek

Gazdaság2015.04.29, 14:00

A magyar részvények és a tőzsde év eleji száguldása valószínűleg lassulni fog, de van még tér további növekedésre. A befektetők kezdik felfedezni az unió átlagához képest jól teljesítő régiót, Magyarországon jelentős belső kockázatok nincsenek, a jövőt inkább a globális tényezők, például a görögök sorsa fogják meghatározni. A Quaestor-károsultak megmentése komoly teher lehet a pénzügyi szektornak, minden attól függ, mennyit és mikor kell fizetni.

A világ legjobbjai között a magyar tőzsde

Gazdaság2015.04.30, 12:47

Az év eleje óta kirobbanó formában van a BUX-index, az elmúlt hónapokban mutatott 38 százalékos emelkedésével a harmadik legjobb teljesítményt érdemelte ki a világon. A blue chip papírjaink is nagyot meneteltek, de vajon minek köszönhető ez a rég nem látott teljesítmény, meddig tarthat a jó hangulat?

Szárnyal Európa

Gazdaság2015.04.27, 16:27

A délelőtti pesszimista európai tőzsdei hangulat délutánra szertefoszlott, és két kézzel kezdték el venni a részvényeket. A BUX-index reggel is jól tartotta magát, szembe menve az európai trendekkel, délutánra pedig a magyar piac is új lendületet kapott.