büntetőper

címke rss

Letöltendőt kaptak a Széchenyi-kártyával csaló banda tagjai

Itthon2012.03.20, 13:45

A vádlottak tíz éve szervezték meg hálózatukat, amely fiktív cégek nevében hajléktalanokat és nehéz helyzetben levő embereket bízott meg az állami támogatás felvételével.

Kivédhetetlennek nevezte a pilóta a dunakeszi repülőgép-balesetet

Itthon2012.03.20, 13:58

A vádirat szerint a pilóta egy ember halálát okozta, amikor 2009 júliusában, a dunakeszi repülőnapon kisgépével egy hármas kötelék tagjaként ballonvadászatot hajtott végre, majd az akció végén elmulasztotta a körültekintést, nem vette figyelembe az időjárási körülményeket, és hirtelen lezuhant.

Kendővel fedett arccal, kesztyűben ülte végig tárgyalását Tasnádi Péter

Itthon2012.03.07, 17:23

A többek között rablással vádolt Tasnádi Péter elfogultsággal vádolta a bíróságot büntetőügyének szerdai tárgyalásán. A vállalkozó ügyvédje szerint Magyarországon nem létezhet olyan történet, ahol Tasnádi a sértett, belőle mindig csak gyanúsított lehet.

Életfogytiglani a battonyai rémnek

Itthon2012.02.10, 14:41

Nem jogerősen életfogytiglani fegyházbüntetésre ítélte a bíróság azt a battonyai férfit, aki 2010 nyarán közösülés közben megfojtott egy nőt, majd nem sokkal később meg akart erőszakolni egy másikat.

Megkezdődött a "battonyai rém" pere

Itthon2012.02.09, 18:53

Nem akarta megölni a vele közösülő nőt, de elveszítette önuralmát, ezért fojtotta meg áldozatát a battonyai rémként ismert férfi - mondta a vádlott büntetőperének első tárgyalási napján. A férfit többek között aljas indokból, különös visszaesőként elkövetett emberölés és erőszakos közösülés kísérletével vádolják.

Megkezdődött a vesztegetéssel vádolt tábornokok pere

Itthon2012.01.30, 19:06

A vádirat szerint a korábban a Honvédelmi Minisztériumnál dolgozó vezetők megegyeztek abban, hogy a minisztérium általuk vezetett részlegének különböző szolgáltatást nyújtó társaságoktól a megrendelés fejében visszakapnak bizonyos összegeket. A nyomozók adatai szerint a vádlottak nyolc év alatt összesen több mint 200 millió forintot kértek, illetve kaptak.

Egyszerű tűzesetnek hitte a gyilkosságokat a Tatárszentgyörgyre kiérkező helyszínelő

Itthon2011.11.25, 13:45

A Tatárszentgyörgyre kiérkező helyszínelő rendőr tanúvallomásában azt mondta, hogy elemlámpával folytatták le a halottszemléket a falu cigánysorának utolsó házában. A dabasi rendőr azt állítja, olyan tájékoztatást kapott, hogy nem történt idegenkezűség, ezért nem is bűnügyi eljárásként kezdték meg a nyomozást.

UD Zrt.-ügy: Laborc szerint nem az NBH-tól szivárogtak ki a hangfelvételek

Itthon2011.11.03, 20:15

Laborc Sándor biztos abban, hogy nem az általa vezetett titkosszolgálattól szivárogtak ki az UD Zrt. vezetőinek beszélgetéséről készül hangfelvételek. A Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatóját tanúként hallgatták ki a bíróságon.

Év végén folytatódik Mubarak bukott egyiptomi elnök pere

Nagyvilág2011.10.30, 15:26

A februárban elűzött volt egyiptomi elnök tárgyalását azért halasztották el, mert a bírói tanács még nem döntötte el, hogy lecseréli-e az ügyet tárgyaló bírákat. Megfigyelők szerint egyre nyilvánvalóbb, hogy a volt elnök ügyét azért húzzák-halasztják, mert a Mubarak bukásával hatalomra került katonai tanácsnak nem áll érdekében az egykori "katonabajtárs" elítélése.

Kettős gyilkossággal vádolják a Fő utcai órásgyilkosság alól felmentett férfit

Itthon2011.10.13, 12:52

A vád szerint megölte, majd feldarabolta két üzlettársát egy férfi, akit korábban a Fő utcai órásgyilkossággal is megvádoltak, a per csütörtökön kezdődött meg a Fővárosi Bíróságon.

A Timosenko-perhez hasonlították Gyurcsány ügyét az Európai Parlamentben

Nagyvilág2011.10.13, 06:48

Tabajdi Csaba, az MSZP európai parlamenti képviselője, valamint az osztrák Hannes Swoboda is a Gyurcsány Ferenc elleni büntetőügy és a Julija Timosenko volt ukrán kormányfő elleni per hasonlóságairól beszélt szerdán Brüsszelben.

Szerződést bontott Stohl Andrással a Nemzeti Színház

Itthon2011.09.26, 12:32

A Bors című lap úgy tudja, a színész október 5-én vonul börtönbe. A jogerős bírósági ítélet után Alföldi Róbert igazgató azonnali hatállyal felmondott Stohl Andrásnak, a büntetés letöltése után azonban visszavárják.

Romagyilkosságok: gyereke és élettársa haláláról beszélt egy szemtanú

Itthon2011.09.21, 14:01

"Mindjárt jövök értetek" - ezek voltak az utolsó szavai annak a 27 éves tatárszentgyörgyi férfinak, aki gyermekeit próbálta kimenteni lángoló házukból, idézte fel a két és fél éve történt támadás körülményeit a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán, tanúként az a nő, akinek élettársa és kisfia halt meg a bűncselekményben.

Vallomást tett, majd ismét visszavonta azt a romagyilkosságok koronatanúja

Itthon2011.09.13, 13:57

A nyári ítélkezési szünet után kedden a koronatanú újbóli meghallgatásával folytatódott a romagyilkosságok ügyében indult büntetőper a Pest Megyi Bíróságon. Az egyik vádlottal korábban szerelmi kapcsolatban álló nő a tárgyalás kezdetén a sajtó kizárását kérte a bírótól, ennek azonban nem tettek eleget. A nő a tárgyaláson többször elsírta magát, és azt mondta, nem akarja, hogy rajta múljon egy évszázados jelentőségű büntetőper kimenetele.

"Van önben egy megmagyarázhatatlan félelem" - videó a Stohl-ítéletéről

Itthon2011.09.06, 18:32

"Talán hasznára is fog szolgálni, hogy most, 44 évesen valamiért felelősséget fog vállalni" - mondta Stohl Andrásnak a Pest Megyei Bíróság tanácsvezetője, Stubeczky Sarolta, amikor a tíz hónapos börtönbüntetéséről szóló bírósági döntést indokolta (erről itt olvashat bővebben). A bírónő azt is mondta, hogy Stohlnak le kell küzdenie a börtöntől való félelmét.

Minél előbb börtönbe akar vonulni Stohl

Itthon2011.09.06, 18:26

Öt hónap börtön - Stohl András ügyvédje úgy számol, hogy az ittasan balesetet okozó színésznek ennyit kell majd letöltenie a kedden rá kiszabott tíz hónapos büntetésből. Az ügyvéd példaértékűnek nevezte a bíróság munkáját, Stohl arcáról nem lehetett leolvasni érzelmeket. A tárgyalás után megölelte és hátba veregette az ügyvédjét, amiből úgy tűnt, hogy elégedett az ítélettel.

Jogerősen is letöltendő börtönbüntetést kapott Stohl

Itthon2011.09.06, 18:31

Tíz hónapos letöltendő börtönbüntetésre ítélték az ittasan balesetet okozó Stohl András színművészt kedden a Pest Megyei Bíróságon. Az ítélet jogerős, Stohlt öt hónap után lehet feltételesen szabadlábra helyezni. A hosszúra nyúlt perbeszédekben főleg a balesetben megsérült férfiról volt szó, aki a tárgyalás után kezet fogott Stohllal. A férfi a sérülését is próbálta mutogatni a bíróságnak, Stohl ügyvédje pedig verseléssel zárta le perbeszédét.

Magyar Nemzet: Év végén kezdődik a volt terézvárosi polgármester pere

Itthon2011.08.24, 08:31

Az ügyészség szerint egy Andrássy úti épület hét évvel ezelőtti eladásával több mint 100 millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott Verók István volt terézvárosi polgármester és több korábbi önkormányzati képviselő. A per december 5-én indul.

Gyermeke kínzásával akart tévéshow-ba kerülni egy amerikai nő

Nagyvilág2011.08.24, 12:31

Jövő héten hoz ítéletet a bíróság egy amerikai nő ügyében, akit azzal vádolnak, hogy szélsőséges és kegyetlen módszerekkel büntette Oroszországból örökbefogadott fiát. A nő így akart bekerülni egy tévéműsorba.

Félmeztelen aktivisták tüntettek Julija Timosenko pere ellen

Nagyvilág2011.08.16, 16:47

Nélkülözik a komoly jogalapot és a politikai ellenzék elhallgattatását szolgálják az utóbbi idők letartóztatásai Ukrajnában - állítja a Femen nőjogi szervezet, amelynek két aktivistája kedden félmeztelenül fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ellen per indult.

Bizonyítottság hiányában mentette fel a bíró Képíró Sándort

Itthon2011.07.19, 15:50

A háborús bűntett elkövetésével vádolt Képíró Sándort bizonyítottság hiányában mentette fel a bíró, mert szerinte kétséget kizáróan nem bizonyítható tényeket nem lehet a vádlott terhére értékelni. Az ügyész fellebbezett, az ítélet még nem jogerős.

Felmentették a háborús bűntettel vádolt Képíró Sándort

Itthon2011.07.18, 16:05

A Fővárosi Bíróság felmentette Képíró Sándort a háborús bűntett vádja alól hétfőn, az ítélet nem jogerős. A 97 éves Képíró a tárgyalóterembe infúzióra kötve érkezett.

Romagyilkosságok: zárt tárgyaláson ismertetik a pszichológiai vizsgálatok eredményét

Itthon2011.07.13, 11:38

Az igazságügyi pszichológiai és elmeszakértői jelentés több olyan személyes adatot és dolgot érint, ami nem tartozik a nyilvánosságra - ezzel indokolta a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának ügyvédje, miért kérték zárt tárgyalás elrendelését a szakértői vélemények felolvasásakor. Az előzetes elmeszakértői megállapítás szerint egyik vádlott sem szenved elmebetegségben vagy tudatzavarban.

Lopással és állatkínzással vádolnak egy fiatalkorúakból álló bűnbandát

Itthon2011.07.06, 16:48

A vád szerint több millió forint értékben tulajdonított el parfümöket, kerékpárokat, illetve egy robogót az a kilencfős banda, amelynek tagjai tavaly január óta raboltak osztrák üzletekben. A nevelőintézetben nevelkedő fiatalok közül négyen halálra kínoztak egy macskát is.

Dávid Ibolya a bíróságon tagadta bűnösségét az UD Zrt.-ügyben

Itthon2011.07.05, 17:58

Az UD Zrt.-ügyben megvádolt Szilvásy György és Tóth Károly büntetőpere iratismertetéssel folytatódott a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. A keddi tárgyaláson Dávid Ibolya volt MDF-elnök tagadta bűnösségét.

Kitoloncolhatják az USA-ból a Strauss-Kahnt megvádoló szobalányt

Nagyvilág2011.07.04, 10:29

Amerikai állampolgárság nincs, csak munkavállalási engedéllyel tartózkodik az Egyesült Államokban az a szobalány, aki korábban szexuális molesztálással vádolta a Nemzetközi Valutaalap volt vezetőjét. A guineai származású nőt akár ki is toloncolhatják, ha beigazolódik, hogy eskü alatt hazudott Dominique Strauss-Kahn-ról.

Fegyházbüntetést kért az ügyész a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándorra

Itthon2011.06.29, 12:29

Az ügyész végrehajtandó fegyházbüntetést kért Képíró Sándorra, mert szerinte a volt csendőr százados háborús bűnt követett el az 1942-es újvidéki razzia során, amikor hozzájárult csaknem negyven ember kivégzéséhez.

Hét év fegyházat kapott Tasnádi Péter emberölés előkészületéért

Itthon2011.06.22, 13:05

Emberölés előkészülete és felbujtóként elkövetett, életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért hét év fegyházra és 5,3 millió forintos vagyonelkobzásra ítélte a bíróság Tasnádi Péter vállalkozót.

MSZP-s politikusok tanúskodtak a Budaházy-perben

Itthon2011.06.01, 20:35

A vád szerint lábtörlőt gyújtottak fel, Molotov-koktélt dobtak a kertbe, és gyújtogattak 2008-ban a Hunnia Mozgalom tagjai azoknál a volt szocialista képviselőknél, akik a Budaházy György és társai ellen zajló büntetőper szerdai tárgyalásán tettek tanúvallomást.

Új Magyar Gárda-pólóban jelentek meg többen a Képíró-per tárgyalásán

Itthon2011.05.24, 13:17

Az 1944-es ítélet felolvasásával folytatódott a háborús bűnökkel vádolt Képíró Sándor pere a bíróságon. A tárgyaláson többen is az Új Magyar Gárda rovásírásos pólójában jelentek meg, és miután a bíró megkérte őket, hogy vegyék le, a résztvevők kifordították a pólójukat.

Géppisztolyt akart szerezni testőrtársa szerint a romagyilkosságok vádlottja

Itthon2011.05.11, 13:18

"Nem szereti a cigányokat", és egyszer egy géppisztoly beszerzéséről érdeklődött a romagyilkosságok harmadrendű vádlottja tanúként kihallgatott testőrtársa szerint. A férfi szerint főleg fegyverekről és kutyákról beszélgettek a vádlottal.

Képíró vallomásának felolvasásával folytatódott a volt csendőr pere

Itthon2011.05.06, 10:49

Többségében a Képíró Sándorral szimpatizálók jelentek meg a tárgyalás második napján. A volt csendőrszázadost háborús bűntett elkövetésével vádolják.

Nem tartja rasszistának a fiát a romagyilkosságok negyedrendű vádlottjának anyja

Itthon2011.05.06, 13:13

Édesanyja szerint "űzött vadként" viselkedett a romagyilkosságok negyedrendű vádlottja, miután leszerelt a katonaságtól, egészen addig, amíg 2009 tavaszán elfogták. Hozzátette: a családból senki sem gondolta, hogy fiának köze lehet a bűncselekményhez.

Dávid-csillagok zavarták meg a háborús bűn miatt indult pesti pert

Itthon2011.05.05, 21:40

Csütörtökön megkezdődött Képíró Sándor büntetőpere a Fővárosi Bíróságon, akit azzal vádolnak, hogy járőrparancsnokként részt vett egy 1942-es újvidéki razziában, ahol civileket öltek meg. A tárgyalás elején a bíró megtiltotta a Dávid-csillagok viselését, többen ugyanis azt tűztek ruhájukra. A 97 éves Képíró Sándor szerint a tárgyalás cirkusz, minden hazugságon alapszik. A büntetőper pénteken folytatódik, ítélet a bíró szerint két hét múlva várható.

Csütörtökön áll bíróság elé a háborús bűntettel vádolt volt csendőr

Itthon2011.05.05, 07:47

Képíró Sándort azért állítják bíróság elé, mert járőrparancsnokként részt vett egy 1942-es újvidéki razziában, ahol a vádirat szerint csendőrök civileket öltek meg.

Romagyilkosság: "megváltozott a negyedrendű vádlott viselkedése" a támadások után

Itthon2011.05.04, 18:34

Cs. István volt mennyaszonya, testvére és sógora is a rendőrségen dolgozik, utóbbi aktív rendőr - derült ki a romagyilkosságok szerdai tárgyalásán a volt menyasszony, K. Krisztina  vallomásából. A nő szerint Cs. viselkedése megváltozott a támadások után. A negyedrendű vádlott volt menyasszonya vallomására reagálva elmondta, hogy P. Zsolt és K. István szkinhed volt, és csak védeni akarta környezetét, majd a tárgyalás után találkozni próbált a nővel, de K. Krisztina a vallomás után hazament.

Elutasították a romagyilkosságok bírája elleni elfogultsági indítványt

Itthon2011.05.03, 15:33

Háromfős tanács utasította el a Pest Megyei Bíróságon a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjának elfogultsági indítványát, amelyet a büntetőper bírája ellen nyújtott be. A döntés ellen nem lehet fellebbezni. A bíró ellen azonban egy másik elfogultsági indítványt is benyújtottak, arról egy másik bizottság fog dönteni. Ha az a tanács úgy dönt, hogy elfogult a bíró, akkor az egész büntetőpert elölről kell kezdeni.

Önbíráskodás miatt áll bíróság előtt Tasnádi Péter

Itthon2011.05.03, 17:43

A vád szerint zsarolta és megfenyegette adósát Tasnádi Péter, aki kedden ismét bíróság elé állt. Az előzetes letartóztatásban lévő vállalkozót önbíráskodással, rablással és személyi szabadság megsértésével vádolják.

"Agyonütni nem fogjuk, ha nem válaszol" - újabb ellentmondások a romagyilkosságok perén

Itthon2011.04.28, 15:29

Szűkszavúan és korábbi vallomásaikkal ellentmondásosan nyilkatkoztak a romák elleni támadássorozat másodrendű vádlottjának hozzátartozói csütörtökön a bíróságon. A tárgyalás végén a bíró engedélyezte, hogy néhány percre találkozhasson élettársával K. István másodrendű vádlott.

"Szeretett volna valaki lenni" - a romagyilkosságok fő vádlottja a szeretője szemével

Itthon2011.04.28, 09:10

Képességeivel bármit elérhetne, de önfejű, szüksége van kontrollra, és imádja a húslevest - olvasható a romagyilkosságok elsőrendű vádlottjáról szeretőjének az [origo] birtokába jutott rendőrségi vallomásaiban. A nő szerint K. Árpád vágyott a normális életre, de egyik munkahelyére sem tudott beilleszkedni, a gyilkosságok másnapján pedig volt egy visszatérő kérése a nőhöz.

Időhiány miatt nem faggatta ki a hírszerzés a romagyilkosságok kulcsfiguráját

Itthon2011.04.26, 12:36

Több hónapos szünet után, kifejezetten a cigánygyilkosságok miatt kereste meg újra a katonai hírszerzés Cs. Istvánt, a cigánygyilkosságok negyedrendű vádlottját, aki a vádirat szerint akkor már részt vett az egyik támadásban. Tartótisztjének az [origo] birtokába került vallomása szerint azonban a tiszt nem akart egyből rákérdezni az ügyre, aztán pedig "nem volt több ideje" arra, hogy részletesen kikérdezze. A vallomása szerint a KBH késlekedett, ráadásul a szereplők eltérően emlékeznek néhány részletre.

A zűrzavaros szerető gyengíti tovább a vádat a romagyilkosság perében

Itthon2011.04.22, 10:23

"Fantáziavilágából" kiszakadva mentegeti a romagyilkosságok vádlottjait a per egyik legfontosabb tanúja, aki a fő vádlottnak volt a szeretője. Bár korábban folyamatos megfélemlítésről beszélt, most vallomásait visszavonva alibit biztosítana a vádlottaknak Ny. Éva. A vádirat ezzel tovább gyengülhet, mivel már két kulcsszereplő vallomása is tele van ellentmondásokkal.

Még nincs döntés a romagyilkosságok bírójának elfogultságáról

Itthon2011.04.18, 15:15

Háromfős tanács vizsgálja a romagyilkosságokat tárgyaló Miszori László elfogultságát. A tanácsvezető ellen az elsőrendű vádlott és védője jelentett be elfogultságot, többek között amiatt, mert szerintük minősített nyomozati dokumentumokat. A beadvány elbírálásáig továbbra is Miszori vezeti a tárgyalásokat.

Politikusgyilkosság és mentős álca - Mire készültek még a romagyilkosságok vádlottjai?

Itthon2011.04.15, 07:49

Katonai objektumok megtámadása, politikusok felrobbantása és még több ember bevonása a támadásokba - különböző nyomozati anyagok és vallomások szerint ezekre készültek a romagyilkosságok vádlottjai elfogásuk előtt. Ezek szerint őrizetbe vételük után két nappal ismét támadtak volna, és egy mentőautó beszerzésére is készültek.

Két nappal egy tervezett támadás előtt fogták el a romagyilkosságok vádlottjait

Itthon2011.04.12, 16:12

Már tervezték az újabb támadást, amikor két nappal a tervezett végrehajtás előtt elfogta a rendőrség a romagyilkosságok vádlottjait - állítja rendőrségi forrásokra hivatkozva az MTI. A hírügynökség úgy tudja, Ipolytarnócon akartak újabb gyilkosságot elkövetni.

Egyik szavával üti a másikat a romagyilkosságok kulcsfigurája

Itthon2011.04.11, 10:12

Összezavarta a fegyverek látványa, pedig vadászatra készült. Döbbentségétől gondolkodni sem tudott, mégis simán átvert egy rendőrt. El akart szakadni állítólagos fenyegetőitől, mégis minden nap ellátogatott hozzájuk. Több ellentmondás is van a romagyilkosságok kulcsfontosságú vádlottjának vallomásaiban, akinek a hitelvesztése a vádiratot is gyengítheti.

Hetekkel később lett gyanús a furcsa randi a romagyilkosságok nyomozóinak

Itthon2011.04.07, 12:36

Hiába igazoltatták, csak másfél hónappal az eset után lett érdekes a rendőrség számára, hogy a romagyilkosságok egyik vádlottja, az egyik gyilkosság után másfél órával, éjfél környékén, távcsővel és URH-rádióval a kocsijában, otthonától hatvan kilométerre várakozott egy interneten megismert lányra, holott éppen barátnője kocsijában ült. Az [origo] birtokába került rendőrségi jelentés szerint ezt követően kezdték fokozottan figyelni Cs. Istvánt, és egy rejtélyes terepjáróról is szó esik a dokumentumban.

Kulcsfigurává lépett elő a romagyilkosságok mellékszereplője

Itthon2011.04.01, 12:24

A többi vádlottat lenácizta, saját magát naivnak nevezte a romagyilkosságok negyedrendű vádlottja, aki félbeszakadt vallomásával az egy hete tartó per főszereplője lett. Cs. István szerint a többiek fenyegetéssel kényszerítették arra, hogy részt vegyen a támadásokban, a pert közelről figyelő jogász szerint azonban lehet, hogy beleesett a saját csapdájába.

Az összetört autóktól a vádlottak padjáig - a Stohl-per képekben

Itthon2011.09.06, 15:30

Tíz hónapos letöltendő börtönbüntetésre ítélték az ittasan balesetet okozó Stohl András színművészt kedden a Pest Megyei Bíróságon. Az ítélet jogerős, Stohlt öt hónap után lehet feltételesen szabadlábra helyezni. A hosszúra nyúlt perbeszédekben főleg a balesetben megsérült férfiról volt szó, aki a tárgyalás után kezet fogott Stohllal. A férfi a sérülését is próbálta mutogatni a bíróságnak, Stohl ügyvédje pedig verseléssel zárta le perbeszédét. Nézze meg összeállításunkat Stohl András peréről!