bűnszervezet
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vádat emeltek Kocsis István és az MVM volt vezetői ellen
Kocsis Istvánt, a Magyar Villamos Művek korábbi vezérigazgatóját és öt társát bűnszervezetben elkövetett hűtlen kezeléssel vádolják, az ügyészség szerint 15 milliárd forint kárt okoztak az államnak.
Vádat emeltek Romániában Kulcsár Attila ellen
Bűnszervezet létrehozásával és bűnszervezethez való csatlakozással vádolja a román ügyészség a magyar brókerbotrány főszereplőjét. Kulcsár Attila akár 20 év börtönt is kaphat.
Százmilliókkal rövidítette meg az államot egy számlagyártó bűnszervezet
Elkezdődött annak a közel háromtucatnyi vádlottnak a pere, akik fiktív számlákat állítottak ki és használtak fel, kétmilliárd forint értékben gyártottak így költségeket, az államkasszát pedig legalább 400 millió forinttal rövidítették meg.
- címkék:
- bűnszervezet
- fiktív számlázás
- Címkefelhő »
900 millió forintot tartottak otthon a lebukott adócsalók
A több céget működtető tatabányai őrző-védő társaság vezetőit több mint másfél milliárd forintos adócsalással gyanúsítják. A bűnszervezet tagcégei egymás között körbeutalták a társaság bevételeit.
Salvadorban senkit nem öltek meg szombaton
Maga a salvadori elnök jelentette be, hogy a múlt hét szombatján senkit sem gyilkoltak az országban, ilyen három év óta először fordult elő. Ez feltehetően annak köszönhető, hogy békét kötött a két legnagyobb salvadori bűnszervezet.
- címkék:
- Salvador
- bűnszervezet
- gyilkosság
- ENSZ
- Címkefelhő »
Szervezetten loptak egy telefongyár dolgozói
Közel félmilliárd forint értékben lopott el kész telefonokat és alkatrészeket egy kanadai cég magyarországi gyárának több dolgozója, a zsákmányt aztán orgazdáknak adták el. A rendőrség két évig nyomozott a lopássorozat ügyében, a bűnszervezet irányítóit a múlt héten kapták el.
- címkék:
- orgazdaság
- bűnszervezet
- BRFK
- Címkefelhő »
NNI: Bűnszervezet működött az MVM-ben
Az MTI Hírcentrum úgy tudja, a Magyar Villamos Művek 2007 és 2008 közötti gazdálkodása ügyében indult nyomozásban a Nemzeti Nyomozó Iroda bűnszervezetet fedezett fel, és hét embert gyanúsított meg, köztük Kocsis István volt vezérigazgatót.
Maradtak a büntetések a diósdi maffiaperben
Nem változtatott a büntetési tételeken a diósdi maffiaperben eljáró Győri Ítélőtábla, így azok jogerőssé váltak. A Koszi-klán tagjai gyilkosság, zsarolás, fegyveres rablás, olajlopás miatt álltak a bíróság előtt. Egyiküket életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélték, hárman húsz év fegyházbüntetést kaptak.
Befagyasztotta a legrettegettebb jakuzák pénzét az USA
Az amerikai pénzügyminisztérium lépése érinti a japán Jamagucsi-gumi jakuzacsoport és a Brothers' Circle elnevezésű bűnbanda pénzét is.
Fillérekért dolgoztattak magyarokat román bűnözők
Spanyolországban, Valencia környékén dolgoztattak fillérekért magyar munkásokat román bűnözők. A bűnbandának hat tagja volt.
- címkék:
- Valencia
- bűnszervezet
- Címkefelhő »