bûnözés

címke rss

Tíz az egyhez egy szökevény esélye az elsõ két évben

Archívum2009.12.29, 10:46

A magyar rendõrség által körözött emberek 80 százalékát egy, 92 százalékát két éven belül elfogják, akár Magyarországon, akár külföldön bujkálnak. Az ORFK körözött emberek felkutatásával foglalkozó munkatársa szerint a szökésben lévõk többsége nem is próbálja elhagyni az országot, külföldre menekülni pedig lutri. A szökevények úti célját leginkább az befolyásolja, hogy melyik országról pletykálják azt, biztonságos. Abba azonban nem gondolnak bele, hogy egy thaiföldi börtönnél még egy magyar is jobb.

Nem kapnak pénzt a bûnözõ bajnokok

Archívum2009.12.07, 21:54

Januártól nem kapnak életjáradékot azok az olimpiai érmes sportolók, akiket valamilyen bûncselekmény miatt szabadságvesztésre ítéltek. Azok sem kapnak pénzt, akik elveszítik helyezésüket, mert kiderül róluk, hogy doppingoltak. A hétfõn elfogadott törvénymódosítás érinti például a jelenleg bujkáló Farkas Péter birkózót.

Egyre veszélyesebb a 2010-es vb helyszíne

Archívum2009.09.23, 11:36

A gyilkosságok száma ugyan csökkent, a nemi erõszak és a rablás azonban gyakoribbá vált Dél-Afrikában. A bûnözés a 2010-es labdarúgó vb-t fenyegetõ legkomolyabb veszély.

276 bûnös településre koncentrál a rendõrség

Archívum2009.06.21, 10:15

Hét megyében van az a 276 település, amely az átlagosnál veszélyeztetettebb. Ezeken a teleüléseken az átlagosnál több bûncselekmény fordul elõ - közölte az MTI-vel a rendõrség. A veszélyes településekrõl Bencze József országos rendõrfõkapitány már az Országgyûlés rendészeti bizottsága elõtt is beszélt.

Nem dobtak Molotov-koktélt a rakamazi házra

Archívum2009.06.18, 19:24

Senki nem dobott Molotov-koktélt februárban Rakamaz egyik házára, bár februárban ilyen támadás miatt riasztották a rendõröket a településre. Kiderült, hogy elektromos áram okozhatta a tüzet. A nyomozást megszüntette a Szabolcs megyei rendõrség.

Rendõrökre támadtak Olaszliszkán

Archívum2009.06.12, 16:48

Megtámadtak két rendõrt Olaszliszkán, egyiküknek átmenetileg még a fegyverét is elvették. A rendõrök egy verekedést próbáltak megakadályozni, a randalírozók azonban nekik estek. A járõrök csak gázsprével tudták ártalmatlanná tenni a támadókat. Két ember ellen hivatalos személy elleni erõszak miatt nyomoznak.

Felfüggesztettet kapott az agresszív nyolcadikos

Archívum2009.06.09, 11:14

Másfél év felfüggesztett fogházra ítéltek egy nyolcadikos szegedi fiút, aki 28 centis csavarral sebesített meg egy férfit. Korábban bosszúból bezárt egy idõs asszonyt egy szeméttárolóba, késõbb pedig ököllel megütötte.

Öt év börtönt kapott a pizzát és kólát követelõ túszejtõ

Archívum2009.06.09, 13:59

Öt év börtönre ítélték terrorcselekmény miatt a saját anyját túszul ejtõ kökényi férfit. A 31 éves férfi elõbb kislányai láthatását követelte túszáért, késõbb pizzát és két liter kólát kért. Korábban egy másik túszejtõ szintén kólát követelt, õ is öt évet kapott.

Kiszabadult a börtönbõl a Fekete Angyal

Archívum2009.06.06, 10:11

Kiengedték a börtönbõl a Fekete Angyal néven elhíresült F. Tímeát, akit hat éve ítéltek el. A korábban nõvérként dolgozó nõ a vád szerint hét beteg embernek adott be halálos injekciót.

Kiengedték a rágalmazásért elítélt jobbikost

Archívum2009.05.19, 18:37

Kiengedték a börtönbõl a Jobbik gyöngyösi elnökét, Laczik Attilát, akit rágalmazás miatt ítélt el a bíróság. Az elõször kiszabott pénzbüntetést nem akarta kifizetni, utóbb pedig a börtönbe sem volt hajlandó bevonulni, ezért odaszállították. A Jobbik gyûjtést rendezett, a bírságot kifizették, Laczik ezért egy éjszaka elteltével kiszabadult.

Árulkodó apróságokra vadásznak a profilalkotók

Archívum2009.05.15, 13:48

Az ORFK amerikai ügynököket hívott segítségül a romákat ért támadások elkövetõinek kézrekerítéséhez. Az amerikaiak a profilalkotásban segítenek. Ennek az a lényege, hogy minden apróságot összeszednek, amit a bûncselekmény körülményeirõl tudni lehet, és ezek alapján próbálnak következtetni arra, hogy milyen körhöz tartozhatnak az elkövetõk. Azt a profilalkotók sem tudják megmondani, hogy konkrétan ki az elkövetõ, de furcsaságokra könnyen felfigyelhetnek.

Benõtt sok bûnözõ feje lágya, mégis ijedezünk tõlük

Archívum2009.05.09, 14:44

32 ezerrel kevesebb bûncselekményt követtek el Magyarországon az év elsõ negyedében, mint egy évvel korábban, a magyarok szerint mégis siralmas a közbiztonság. A rendõrségi statisztika és az emberek biztonságérzete közötti ellentmondásnak sokféle oka van, az ijedõs nyugdíjasoktól a túlkoros bûnözõkön át a kozmetikázott statisztikákig. A rendõrségi munka javulása nem szerepel az okok között.

Kiadjuk az elhurcolt kislány anyját a franciáknak

Archívum2009.05.06, 17:27

Magyarország kiadja Franciaországnak azt az orosz nõt, akit azzal gyanúsítanak, hogy erõszakkal vette el francia apjától hároméves lányukat. Irina Belenykaját Magyarországon fogták el, amikor kislányával megpróbálta átlépni az ukrán határt. A kiadatásról szóló döntés nem jogerõs, mert Belenykaja fellebbezett.

Veszélyes légfegyverek a nyíregyházi piacon

Archívum2009.04.29, 12:01

Összesen százhat illegálisan árusított légfegyvert foglalt le a rendõrség egy nyíregyházi piacon. Negyvenkettõvel embert is lehet ölni.

Hunvald tagadta a hivatali visszaélést

Archívum2009.04.16, 19:16

Vallomást tett Hunvald György, Erzsébetváros februárban letartóztatott polgármestere, a politikus tagadta a hivatali visszaélést. Az ügyészség gyanúja szerint Hunvald gyanúsított-társaival együtt ismerõsöknek, rokonoknak utalt ki bérlakásokat. Az erzsébetvárosi ingatlanügyben többek között különösen nagy értékre, bûnszervezetben elkövetett csalás miatt nyomoznak.

Felfüggesztett börtön a sírásással leckéztetõ vállalkozónak

Archívum2009.04.15, 17:21

Felfüggesztett börtönbüntetést kapott az a szigetszentmiklósi vállalkozó, aki társaival saját sírját ásatta meg egy tolnai férfival. Utóbbi egymillió forinttal tartozott az elsõrendû vádlottnak, de már bánja, hogy feljelentést tett, mert szerinte csak meg akarták leckéztetni.

Nem kell túlbecsülni a szélsõjobbot az NBH szerint

Archívum2009.04.15, 02:23

Nem kell túlértékelni a szélsõjobboldal jelentõségét vagy a terrorveszélyt, aggasztóan nõtt viszont az illegális határátlépõk száma és egyes szervezett bûnözõi körök befolyása. A válság miatt várhatóan egyre többeket sikerül bevonni a bûnözésbe, és több lesz a tõzsdei spekuláció is - derül ki a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) 2008-as évkönyvébõl. Az NBH-ba tavaly 900-an akartak bekerülni, a hivatalnál több mint ötezer nemzetbiztonsági ellenõrzést kezdeményeztek.

FAZ: A szélsõjobbot erõsítik a romák gondjai

Archívum2009.02.04, 12:41

Miközben Magyarország elnöki szerepet tölt be a "A roma integráció évtizede" elnevezésû nemzetközi programban, a hazai cigányság alig negyede dolgozik, és 1,8 százaléka érettségizik le. A nagy kilátástalanság miatt nõ a romák körében a bûnözési hajlam, ami csak erõsíti a cigánybûnözés kliséjét - írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A német lap szerint ebbõl az ördögi körbõl a magyar szélsõjobb húz hasznot.

Princzék és az elmaradt katarzis

Archívum2009.02.04, 20:17

Amerikában a harmincas években felismerték, hogy a fehérgalléros bûnözés visszaszorításához nem bírói bõrbe bújt pszichológusokra van szükség, hanem szigorúbb és hatékonyabb igazságszolgáltatásra. Mi a helyzet 2009-ben, és hol tartanak odaát?

A rendõrkapitány mellett tüntettek Miskolcon

Archívum2009.02.02, 11:03

Annak ellenére tüntettek vasárnap este Miskolcon, hogy korábban bejelentették: posztján maradhat a helyi cigányok bûnözésérõl általánosítva beszélõ miskolci rendõrkapitány, Pásztor Albert. A fõrendõrt kijelentései miatt rövid idõre áthelyezte Bencze József országos fõkapitány. A szombaton lezárt vizsgálat szerint azonban Pásztor nem követett el jogsértést, így posztján maradhat.

Egyre többet lopnak az öregek Japánban

Archívum2008.11.08, 14:29

Ápolószemélyzetet kell alkalmazniuk a japán börtönöknek, hogy képesek legyenek ellátni az emelkedõ számú idõs korú elítéltet. A 65 év felettiek növekvõ bûnözésének alacsony jövedelmük és elszigeteltségüket lehet az oka.

Madeira: pihenés a kevésbé lustáknak

Archívum2008.07.08, 12:57

Madeira dús vegetációjú, hatalmas mesebeli erdõségekkel, és 40 méter magas fákkal tarkított vidéke, igazi felfedezni való nyaralóhely, ezért a természetbarátok és öko turisták egyik kedvelt helye. A szigeten szinte ismeretlen fogalom a bûnözés, tolvajlás, ezért a világ egyik legbiztonságosabb nyaralóhelye is egyben.

Cigánytörvénnyel büntetne a borsodi vajda

Archívum2008.06.16, 12:43

Dolgoztatná és tekintélyére alapozva rendreutasítaná az egymással balhézó cigányokat a nemrég Borsodban megválasztott vajda. Lakatos Attila minden községben létrehozná a Vének Tanácsát, amelyek az õsi cigánytörvény szerint ítélkeznének. Az új vajda  - aki tárgyal vállalkozókkal és polgármesterekkel - akár a segélyt is megvonná attól, aki lop.

A hangulatunkra építenek a térfigyelõk mûködtetõi

Archívum2008.05.14, 17:37

A rablások, betörések, autólopások ellen hatékonyak, de az erõszakos bûncselekményeket nem tudják visszaszorítani a térfigyelõ kamerák - derül ki egy brit tanulmányból. A felmérés komoly vitát váltott ki, mert több olyan eset is volt Nagy-Britanniában, amikor valamilyen látványos bûncselekmény felderítését a kamerák segítették. Magyarországon eddig nem készült hasonló tanulmány, mégis mindenki reménykedik, az ORFK szerint már az is nagy szó, ha az emberek jól érzik magukat a kameráktól.

Virágtipró ló bosszantotta a bûnt csak hírbõl ismerõ falut

Archívum2008.04.15, 17:47

Egész Magyarországon csak három olyan település akad, melyet az utóbbi években teljesen elkerült a bûnözés. Míg a környezõ falvakban a kriptaajtók sincsenek biztonságban a fémtolvajoktól, ezeken a helyeken hetekre õrizetlenül lehet hagyni a biciklit az utcán, és rablók helyett csak eltévedt turisták kopogtatnak. Az [origo] riportja a béke három pici, Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szigetérõl.

Kijárási tilalommal fékeznék a bûnözést Szarajevóban

Archívum2008.02.29, 20:03

A fiatalkori bûnözés visszaszorítása érdekében a szarajevói hatóságok megtiltották péntektõl, hogy fiatalkorúak éjszaka utcára lépjenek, ha csak szülõk vagy felnõttek nem kísérik õket.

Elhagyta az országot a késelõ román kisfiú

Archívum2008.01.16, 16:26

Már Romániában van az a kisfiú, aki korábban megszúrt egy kamaszt a Blaha Lujza téren. A fiút a BRFK embere kísérte. A kiskamasz bûnözése téma volt a kormányülésen is.

Melegbarát munkaadókat díjaztak a szigetországban

Archívum2008.01.11, 09:08

Az Egyesült Királyságban egy bûnözés csökkentésére létrehozott jótékonysági szervezet, a Nacro a leginkább melegbarát munkahely - derül ki a Stonewall, a homoszexuálisok és biszexuálisok jogait védõ jótékonysági szervezet jelentésébõl.

Piti bûnözõket pásztáznának Beremend kamerái

Archívum2007.12.13, 14:36

A 2800 fõs Beremend nagyközség egészét bekamerázná a település polgármestere. Beremenden ugyan nem nagy a bûnözési ráta, de a polgármester szerint a térfigyelõ kamerák nagyobb biztonságérzetet adnának az embereknek. A település egyik lakója szerint a 10 milliós beruházás kidobott pénz. Az assszony attól fél, bûnözõk keresése helyett a lakosok ruházatán fognak majd csámcsogni. A Társaság a Szabadságjogokért jogásza szerint abszurd a kezdeményezés.

Maffiózók miatt tartóztatnák le az Interpol fejét

Archívum2007.09.28, 14:28

Állítólagos maffiózókkal fenntartott kapcsolatok miatt akarja letartóztatni a dél-afrikai fõügyészség Jackie Selebi rendõrparancsnokot, aki egyben az Interpol vezetõje is. Az ügy komoly belpolitikai botránnyá duzzadt Dél-Afrikában. A kemény korrupcióellenes fellépést ígérõ Thabo Mbeki elnököt azzal vádolják, hogy saját embereivel - így Selebivel - szemben túl elnézõ. Selebit pedig azért kritizálják, mert nem tett semmit az egyre inkább elharapódzó bûnözés ellen.

Pénzhamisításban tarolnak a magyar nehézfiúk

Archívum2007.09.21, 13:00

Magyar maffia nincs, de arab, török, ukrán, albán, kínai bûnszervezetek mûködnek Magyarországon - a hazai alvilág egyötödét külföldiek irányítják - állítja a magyarországi szervezetett bûnözést kutató központ. Heroint hagyományosan a török, prostituáltakat többek között a román és a bolgár bûnözõk biztosítanak Nyugat-Európa számára. A magyar szervezett bûnözõk specialitása hagyományosan a pénzhamisítás, ezzel külföldön is megállják a helyüket - állítja a nemzetvédelmi egyetem tanára.

Snoop fétispartin jótékonykodik

Archívum2007.09.19, 10:55

Snoop Dogg az éves Exotic Erotic Ball-on, azaz a világ legrangosabb fétispartiján ad jótékonysági koncertet, minek bevételét a városi bûnözés halálos áldozatainak szüleit tömörítõ egyesület számára ajánlja fel.

Rejtve járõröznek a high-tech zsaruk

Archívum2007.06.12, 13:12

Pedofil tartalmak, illegálisan terjesztett filmek és zenék, netes csalók után kutatnak a magyar high-tech zsaruk. Dr. Gazdag Tibor, a rendõrség csúcstechnológiai bûnözés elleni részlegének vezetõje olvasóinknak egyebek mellett azt is elmondta, hogyan lehet biztonságosan iWiW-ezni.

Nem hisznek a festett álmoknak a riói tinibûnözõk

Archívum2007.02.09, 15:11

Szabadtéri kiállítóteremmé varázsolná egy brazil nyomornegyed házfalait egy holland mûvészpáros - írja a Guardian. Bár a hatalmas képek sokaknak tetszenek, nem mindenki bízik benne, hogy a jobb híján bûnözésbõl élõ, fegyverrel járkáló tinik lelkét meg lehet még menteni.

Véreskezû bandákat vajúdik Los Angeles

Archívum2007.02.08, 11:04

Bár a bûnözés mértéke általában csökken, a bandák által elkövetett erõszakos akciók egyre gyakoribbak Los Angelesben. Az amerikai város polgármestere szerint a probléma egyre kezelhetetlenebb, nemzetközi összefogásra van szükség.

Olaszország megnyitja piacát a román munkavállalók elõtt

Archívum2006.11.16, 08:51

Olaszország valószínûleg 2007. január 1-jével megnyitja munkaerõpiacát Románia számára, ha Bukarest aktívabban együttmûködik a határon átívelõ bûnözés leküzdésében - jelentette ki Giuliano Amato belügyminiszter.

Algéria megduplázza a rendõrségét

Archívum2006.05.05, 06:39

Csaknem kétszeresére kívánja növelni rendõrsége létszámát Algéria, hogy megfékezze az észak-afrikai országban egyre inkább elharapózó bûnözést.  Az elmúlt hónapokban egyre töb gyereket raboltak el.

Nyíltan rasszista a többség a romákkal szemben

Archívum2006.02.08, 09:28

A magyar felnõttek közel kétharmada szerint "a bûnözési hajlam a cigányok vérében van" - derült ki a TÁRKI közvélemény-kutatásából. A felmérés eredményei azt mutatják, hogy az utóbbi években változatlanul erõsek maradtak a romákkal szembeni elõítéletek. Az [origo] által megkérdezett szociológus megdöbbentõnek nevezte, hogy a többség nyíltan vállalja szélsõségesen rasszista véleményét.

Rendõri szigorra vágynak a késes város lakói

Archívum2005.11.21, 13:01

A bûnözés több kategóriájában is elõkelõ helyen szereplõ Hajdúhadházon minden héten történik biciklilopás vagy kocsmai verekedés. A "késes városnak" nevezett Hajdú-Bihar megyei település lakói szerint a bûncselekmények száma azért magas, mivel a rendõrség nem mer keményen fellépni a bûnözõkkel szemben. A rendõrök az [origo]-nak elismerték, hogy valóban izgalmas a munkájuk, abban viszont kételkedtek, hogy az arányokat tekintve valóban Hajdúhadházon követnék el a legtöbb erõszakos és garázda bûncselekményt.

Diszkóbusszal és kamerákkal csökkentenék a bûnözést

Archívum2005.08.17, 10:54

Fõvárosi Bûnmegelõzési Charta létrehozását javasolja néhány szocialista polgármester. A kezdeményezõk szerint a veszélyesebb városrészeken térfigyelõ rendszert kellene kiépíteni, az éjszakai szórakozóhelyeket és környéküket pedig biztosítani kellene. A charta a diszkóbalesetek megelõzésére kísérleti BKV diszkójáratok indítását is tervezi. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédõ szervezet szerint viszont hiába építenek ki térfigyelõket, mert több külföldi tanulmány bizonyítja, hogy ezek nem képesek érdemben csökkenteni a bûnözést.

Több a veszélyes autós, kevesebb a verekedõ Pesten

Archívum2005.03.07, 12:37

Ötödével csökkent a személy elleni bûncselekmények száma Budapesten 2004-ben, az elõzõ évhez képest. A közlekedési bûncselekmények száma viszont jelentõsen növekedett, és általában is nõtt a bûnözés.

Moszkvában tárgyalt az FBI igazgatója

Archívum2004.12.06, 22:05

Az amerikai Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) igazgatója Moszkvában a nemzetközi terrorizmussal, az informatikát felhasználó bûnözéssel és a szellemi tulajdonjogok megsértésével összefüggõ konkrét ügyekrõl tárgyalt.

Megnõtt a bûnözés Bagdadban

Archívum2004.11.27, 15:29

Az év eleje óta csaknem hétezer erõszakos halálesetet jegyeztek fel a bagdadi egészségügyi hatóságok; az áldozatok zöme nem a felkelést kísérõ terrorcselekményekben, hanem az iraki fõvárost elöntõ bûnözési hullámban vesztette életét - áll a The Times szombati beszámolójában.

Egyre több pornóképet fognak el a rendõrök

Archívum2004.10.22, 14:27

Az elmúlt évekhez képest sokkal eredményesebbé vált az internetes felderítés. A statisztikai adatok szerint tavalyhoz képest 134 százalékkal nõtt az ismert nemi erkölcs elleni bûncselekmények száma. Ezt a tiltott pornográf felvételekkel való visszaélések növekedésével magyarázza az ügyészség. Nõtt a kábítószerrel való visszaélések száma és az ittas vezetés is.

Újabb cigányozó tankönyv került a boltokba

Archívum2004.09.17, 15:19

A cigányok megnevelését célozza egy idén megjelent, hetedik-nyolcadik osztályosoknak szóló etika tankönyv. A kiadvány szerint a romák nem mindig tudnak ellenállni a bûnözésnek, és azt adja feladatául a roma szülõknek: ne munkanélküli-segélybõl akarjanak megélni a társadalom terhére. Az oktatási ombudsman vizsgálatot indít a tankönyv megállapításai miatt.

Milliárdok folytak el kirekesztõ iskolákra

Archívum2004.07.23, 10:29

A hátrányos helyzetû gyerekek felzárkóztatására adott több milliárdos támogatás ellenére is elõfordul, hogy az iskolákban elkülönítik a roma diákokat - derül ki annak a kutatócsoportnak a jelentésébõl, amely az elõzõ kormány idején zajlott uniós program egy részét vizsgálta. A vizsgált iskolák többségében ráadásul továbbra is úgy vélik, hogy a cigányok alacsony kulturális színvonalon élnek, és hajlamosak a bûnözésre. Az oktatási tárca illetékese szerint a program rövid ideig tartott, és ennyi idõ alatt nem lehet látványos eredményeket felmutatni.

Egyre több a bûnözõ lány

Archívum2004.07.12, 12:34

A fiatalkorú elítéltek száma a korosztály összlétszámával együtt csökken, a bûnözés intenzitása azonban nem - derül ki az Igazságügyi Minisztérium statisztikáiból. A fiatalkorú elítéltek körében egyre nõ lányok száma és aránya.

Balaton: kevesebb turista, több bûnözõ

Archívum2004.07.07, 12:40

A turisták száma visszaesett, a bûnözés azonban nem csökkent a balatoni régióban. Voltak területek, ahol kifejezetten nõtt a bûncselekmények száma - annak ellenére, hogy a legtöbb helyen csak lézengenek a nyaralók, a villák üresen ásítoznak, a pecsenyés meg unalmában keresztrejtvényt fejt, annyira nem jön senki a büféhez.