budapesti közlekedés

címke rss

Megfúrná a mesterséges dugókat egy SZDSZ-es

Archívum2009.05.20, 12:37

Elutasítja a mesterséges közelekedési dugók ötletét Lakos Imre SZDSZ-es politikus, a főváros közlekedési tanácsnoka, aki a tiltakozásával saját párttársa, a szintén szabad demokrata Ikvai-Szabó Imre elképzelését akarja megfúrni. A mesterséges dugók célja az, hogy éles helyzetben is leteszteljék, rá lehet-e venni a budapestieket a tömegközlekedésre és a kerékpározásra. Sávokat zárnának le, de bővítenék a buszsávokat és sűrítenék a járatokat is.

Mesterséges dugókkal kísérletezne a főváros

Archívum2009.05.18, 19:33

Sávlezárásokkal idézne elő dugókat a budapesti közlekedésben nyáron a fővárosi önkormányzat, hogy tesztelje forgalomcsökkentési terveit. Egy, az [origo]-hoz eljuttatott munkaanyag szerint szinte az összes bevezető főútból lezárnának egy-egy sávot, hogy így kényszerítsék buszokra és kerékpárra a budapestieket. A lezárásoktól az önkormányzat élhetőbb belvárost remél.

A Kálvin tér és a Margit híd nélkül kell átvészelni az évet

Archívum2009.03.31, 18:33

Több, a fővárosi közlekedést komolyan érintő beruházásra lehet idén számítani - derült ki a Főpolgármesteri Kabinet keddi ülésén. Folytatódik a budai főgyűjtő csatorna építése, belekezdenek a Margit híd felújításába, és ugyan átadják a Szabadság hidat, ám a Kálvin tér egy ideig átjárhatatlan lesz.

Csak nyáron kezdődik a Margit híd felújítása

Archívum2009.03.09, 17:59

Csúszik a Margit híd rekonstrukciójának megkezdése, május helyett várhatóan csak a nyáron kezdődnek a munkálatok - írta városházi forrásokra hivatkozva az MTI. Közben tovább bonyolódik a Szabadság híd díszkivilágításával kapcsolatos közbeszerzés, független szakértők ugyanis nem támogatják, hogy nyílt verseny nélkül válasszák ki a kivitelezőt.

Felmentését kéri a BKV-vezér

Archívum2008.06.25, 12:06

Egészségi állapotára hivatkozva felmentését kérte vasárnapi közleménye szerint Antal Attila, a BKV vezérigazgatója. Antal több eredményt is felsorolt, ami a budapesti közlekedési vállalat szerinte vezetése alatt ért el. Antalt az utóbbi időben több támadás érte, miután fiát összefüggésbe hozták egy BKV-s busztenderrel.

Megkezdődött az apadás a Dunán

Archívum2007.09.11, 15:14

Egész nap tartanak a dugók a fővárosban, a Fővinform reméli, hogy este nyolcra véget ér a csúcsforgalom. A budapesti közlekedést a dunai árhullám miatt lezárt rakpartok tették tönkre, de rontja a helyzetet, hogy delegációk is mozognak a városban. A Duna a fővárosnál kedd este tetőzik, a folyó felső szakaszán azonban délután már megkezdődött az apadás

Külföldi mozgássérültek tesztelik a Combinókat

Archívum2007.07.13, 17:51

A Combino villamosok szinte tökéletesek, de a kisföldalatti liftjei bosszantóan lassúak - tapasztalták azok az olasz és lengyel mozgáskorlátozottak, akik egy európai uniós program keretében érkeztek Magyarországra, hogy a budapesti tömegközlekedést teszteljék.

Csökken a rutinos bliccelők száma

Archívum2007.06.04, 15:30

Drágán büntetik a bliccelőket a budapesti közlekedési járatokon, ezért egyre többen vesznek jegyet, legalábbis ez derült ki a BKV Zrt. megbízásából készült felmérésből. Az utasok 6 százaléka utazik gyakran érvényes jegy nélkül.  

A miskolci járatritkítástól óvja Budapestet a VEKE

Archívum2006.11.30, 18:03

A budapesti közlekedés átszervezésének főpróbáját látja a miskolci tömegközlekedés járatritkításokkal és járatmegszüntetésekkel együtt járó átalakításában a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. A szervezet szerint Miskolcon tönkreteszik a tömegközlekedést, és ez várható a BKV esetében is, az érintettek azonban cáfolják a feltételezést.

A Műegyetemhez tették át a Fidesz-gyűlést

Archívum2006.04.19, 11:16

A Clark Ádám tér helyett inkább a Műegyetemnél tartja csütörtöki fővárosi nagygyűlését a Fidesz. A helyszínváltoztatást a párt egyebek mellett azzal indokolta, hogy nem akarja újabb forgalom-korlátozásokkal nehezíteni a budapesti közlekedést.

Nem lesznek pontosabbak a BKV járatai

Archívum2004.11.22, 09:12

Sok utas fordul azzal a BKV-hoz, hogy a külföldön szokásos gyakorlat szerint, percre pontosan lehessen tudni, mikor érkezik a busz és a villamos a megállóba. A BKV szerint azonban a budapesti közlekedési viszonyok között szinte lehetetlen a menetrend szerint közlekedni - írja a Népszabadság.

Útdíjat és drága parkolást akarnak a zöldek

Archívum2004.10.08, 17:17

A főváros nem tesz semmit a közlekedés káros hatásainak csökkentéséért - jelentette ki a városháza előtt rendezett pénteki demonstrációján a Levegő Munkacsoport. A környezetvédő civil szervezet szerint a forgalmat úthasználati díj kivetésével és az ingyenes parkolás eltörlésével lehetne visszafogni. A Főpolgármesteri Hivatal állítja: kizárólag szankciókkal nem lehet javítani a budapesti közlekedés helyzetén, előbb fejleszteni kell a közúthálózatot, és egységes parkolási stratégiára van szükség.

Előző
  • 1
Következő