budapesti közlekedés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Budapest
- BKV
- tömegközlekedés
- közlekedés
- BKK
- legfrissebb
- legrégebbi
Napi 20 millióba kerülne a második Manci-híd
Naponta legalább 20 millió forintba kerülne egy pontonhíd a Dunán a Honvédelmi Minisztérium szerint. A Margit híd felújításának idejére ideiglenes megoldásként pontonhíd lehetőségét a főváros vetette fel. A második világháború után egy ideig működött ez a megoldás, akkor Manci-hídnak nevezték. A HM szerint viszont ma már mások a körülmények, és egy pontonhidat csak mintegy 480 katona tudna üzemeltetni.
A Strabag és a Hídépítő újíthatja fel a Margit hidat
A nettó 21 milliárdos ajánlatot tevő Strabag-Hídépítő konzorcium nyerte a Margit híd felújítására kiírt pályázatot - tudta meg az [origo] az ügyben döntő zárt bizottsági ülés több résztvevőjétől. Hivatalosan csak július 24-én fogják bejelenteni, hogy a Strabag-Hídépítő nyert, a másik pályázót, a Vegyépszert kizárták. Mindkét ajánlkozó cég jóval többet kér, mint amit a főváros a hídra szánt. A városháza sietett, és ez felhajtotta az árat. Ráadásul a hazai hídépítő piac belterjes, az érintett cégek kaptak már bírságot kartellezés miatt.
Körülményes lenne a budapesti pontonhíd
Csak egyirányú, 30 kilométer per órás forgalmat lenne képes átengedni az a pontonhíd, amelyen egy elképzelés szerint az autós forgalmat vezetnék át a Margit híd egy éven át tartó felújítása alatt. A híd csak nappal működhetne, üzemeltetése napi 20 millió forintba kerülne, és egy órába tartana szétszedni, hogy hajókat engedhessen át. A hídról kedden tartottak egyeztetést a lehetséges helyszínen, a Duna partján.
Füstölő szerelvény miatt zárták le a 3-as metrót
Le kellett zárni a 3-as metró Ferenc körúti állomását szerda délután, mert egy metrókocsi erősen füstölni kezdett, majd később ki is gyulladt az alagútban - közölte a BKV. A motorzárlat okozta füstöt a tűzoltók már megszüntették. Senki nem sérült meg, de a metró helyett egy ideig pótlóbuszok közlekedtek. A metró este nyolc előtt már újra teljes vonalon járt, de kisebb késések még előfordulhatnak.
Bedugult Budapest a nagy útfelújítások miatt
Jelentős dugók alakultak ki Budapesten, miután hétfőn több forgalmas útszakasz felújítását is egyidőben kezdték meg. Újraaszfaltozzák többek között a Thököly út, a Hűvösvölgyi út és a Budai alsó rakpart egy részét is, a munkálatok a különböző helyszíneken szeptemberig, illetve októberig tartanak majd. A felújítások miatt több helyen korlátozások és lassítások vannak érvényben.
"Egyszer el kellett kezdeni" - felszedett utakon araszol Budapest
A városközpontba vezető utakon harmonikázó gépszörnyek köpik az aszfaltot, a Nagykörúton pedig cingár rendőrök egyensúlyoznak a sínek közt, míg körülöttük lépésben araszol a forgalom. A napszemüveges srácnak fel sem tűnt, a kukoricás asszonynál viszont kiverték a biztosítékot a hétfőn kezdődött budapesti útépítések. Utcai riport.
470 millióért kap halálra ítélt burkolatot a Thököly út
Teljesen fel kell majd bontani a Thököly út most felújított burkolatát, ha elkezdődik a négyes metró második szakaszának építése. A még mindig macskakővel borított főutat októberig 470 millió forintból aszfaltozzák le, pedig 2011 után elkezdik építeni alatt a metrót. A főváros szerint ez volt a leggazdaságosabb megoldás, mert az út már nagyon rossz volt, a metróberuházás időpontja pedig teljesen bizonytalan.
Kocsis szerint titkolták előle a végkielégítési ügyet
Kocsis István, a BKV vezérigazgatója a 168 órának azt mondta: eltitkolták előle, hogy a volt humánpolitikai igazgatót a 100 milliós végkielégítés után foglalkoztatták tovább. A vezérigazgató szerint az ügyről csak a BKV könyvvizsgálójától szerzett tudomást.
A BKV szerint joga van kamerával megfigyelni az utasokat
A vagyonvédelmi törvény szerint fel lehet szerelni utasteret figyelő kamerákat a BKV járművein - állítja a közlekedési vállalat. A BKV szerint munkatársai és utasai élethez és testi épséghez való joga előbbre való a megfigyeltségtől mentes személyes szabadság, és az annak sérthetetlenségét tiszteletben tartó közmegegyezés elveinél.