Budai Vár

címke rss

Más városoknak is példaértékű lehet a Budai Vár

Itthon2020.02.11, 08:51

Magyarország határidőre, az UNESCO által rögzített tartalmi és formai követelményeknek megfelelően elkészítette a budapesti világörökségi helyszín állapotmegőrzési jelentését, amelyben egyebek mellett tisztázták a budai Vár rekonstrukcióját érintő bizottsági kérdéseket is, így várhatóan nem lesz szükség e beruházások módosítására - írta a Magyar Nemzet kedden a Miniszterelnökségtől kapott tájékoztatás alapján.

Egymás után próbálja megakadályozni a fejlesztéseket a budavári önkormányzat

Itthon2020.02.08, 09:26

Az I. kerületben az októberi választások után klímavészhelyzetet hirdettek, majd a kerület vezetése a zöld felületek eltüntetésébe kezdett. A fakivágással önmagában nem lenne probléma, indokolt esetben megengedett. De csak akkor, ha garancia van arra, hogy újabb fákat ültetnek a kivágottak helyett. Az I. kerületi önkormányzat azonban egészen sajátságos szempontok szerint dönt arról, hogy melyik fát kell kivágni, és melyiket kell megóvni. 

Különleges maradványokat találtak a budai Várban

Tudomány2019.12.12, 15:38

Anjou-kori töredékeket, a barokk palota homlokzatának részleteit és a Hauszmann-kori padló burkolatának lenyomatait találták meg a szakemberek a budai Várban - közölte a Várkapitányság Nonprofit Zrt.

A Bölcs Vár sorra nyeri a nemzetközi elismeréseket, de az ellenzéki vezetés el akarja lehetetleníteni

Gazdaság2019.12.03, 13:45

Tavaly júliusban adták át a régi budai városháza épületét, amelyet a Magyar Nemzeti Bank által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok újíttattak fel. A projekt célja az volt, hogy az épületben a régi korokhoz illeszkedve jöjjenek létre a 21. század elvárásainak megfelelő modern terek.

Hamarosan újra régi fényében tündökölhet a Budai Vár

Gazdaság2019.11.09, 10:30

Rendhagyó vársétán nyerhettünk betekintést abba, hogy a Budai Vár - amely Magyarország és Európa egyik legjelentősebb kulturális örökségének számít - hogyan újul meg az elkövetkező időszakban a Nemzeti Hauszmann Program keretében. A Vár 750 éves története során egymást váltották a rombolás és az építés időszakai, és most ismét az utóbbi zajlik. A Várnegyed jövőjét érintő lehetőségeket felmérték, most bemutatjuk, hogy mire lehet számítani a következő években.

Tízezrek nézték meg eddig a rejtett kincseket a Budai Várban

Itthon2019.11.04, 15:49

Kiemelkedő látogatószámmal zárult a Budai Várnegyed Táncsics u. 9. szám alatt és a BTM Vármúzeumban található, Az első bástya című kiállítás. Az évtizedeken keresztül mindenki elől elzárt területen feltárt erődítmény rejtett kincseit bemutató programra 5 hónap alatt közel 30 ezren voltak kíváncsiak.

A visegrádi országok polgármesteri szinten is együttműködnek

Itthon2019.09.07, 19:17

A visegrádi országok azon képviselői találkoztak a Budai Várban, akik a helyi történelmi városrészeket vezetik. Budapest – Prága – Pozsony –Varsó I. kerületeinek polgármesterei kerekasztal-beszélgetésen vitatták meg a településeiket érintő fenntarthatósági kérdéseket, illetve a közép-európai együttműködésben és közös cselekvésben rejlő lehetőségeket.

Könyvünnep és borfesztivál a hétvégén a budai Várban

Archívum2019.09.05, 13:23

Borfesztivált és könyvünnepet is rendeznek a hétvégén a budai Várban: a csütörtökön kezdődő Budapest Borfesztiválon mintegy 160 pincészet, a pénteken kezdődő Budavári Könyvünnepen 28 könyvkiadó mutatkozik be.