Brent
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nagyot zuhant az olaj ára
Több mint három dollárral csökkent a kőolaj ára pénteken késő délután Londonban és New Yorkban.
40 dollár alatt az olaj, lehet 20 is
Ha bekövetkezik az Egyesült Államokban a stagfláció, a mai árak alapján nem lehetetlen, hogy a nyersolaj hordónkénti jegyzése lemegy 30 vagy akár 20 dollárig is - vélekedik egy amerikai szakértő. A Merrill Lynch némileg magasabb, 25 dolláros árat sem tart kizártnak. Pénteken négyéves mélypontra, negyven dollár alá esett az olaj ára. A héten az energiahordozó 25 százalékkal lett olcsóbb, erre utoljára 1991-ben, az első iraki háború után volt példa.
Nem esett 50 dollár alá az olaj
A nyersolaj ára szerdán a hordónkénti 51 dolláros szint körül stabilizálódott, mintegy fél dollárral drágult. A piacon aggodalmat kelt az OECD keddi jelentése arról, hogy az OECD 30 tagországában jövőre 0,4 százalékos gazdasági visszaesés várható, szemben a 2008 évi 1,4 százalékos növekedésről szóló prognózissal. Ez azt jelenti, hogy a legsúlyosabb recesszió következik be a nyolcvanas évek eleje óta.
A Citibank az olajárat is felhúzta
Hétfőn Londonban és New Yorkban egyaránt emelkedett a kőolaj ára, elsősorban annak köszönhetően, hogy a Citibanknak juttatott kormányzati segítség optimista hangulatot idézett elő a tőzsdéken, s ez felfelé húzta a kőolaj árát is.
Emelkedett az olajár
Nem végleges adatok szerint az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében az északi-tengeri Brent januári lejárata 1,07 dollár növekedéssel 49,15 dolláron fejezte be a napot.
Lélektani határ alatt az olaj jegyzése
Három és fél éve nem látott mélységbe süllyedt az olajár, Londonban több mint három dollárral, New Yorkban négy és fél dollárt meghaladó mértékben esett csütörtökön. Csökkentek a jövő évi árra vonatkozó előrejelzések is.