boxoffice

címke rss

A kis kedvencek titkos élete 2 átvette a vezetést a Pókembertől

Archívum2019.07.15, 15:25

Ugyanakkor, július 4-én mutatták be magyar mozikban a Pókember: Idegenben-t és A kis kedvencek titkos élete 2-őt, ám míg a premierhétvégén a Marvel szuperhősfilmje került a hazai sikerlista élére, a második hétvégén a Chris Renaud (Gru-filmek, Lorax) animációja lett a befutó - derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete adataiból.

A Pókember továbbra is uralja a kasszasikerlistát

Archívum2019.07.15, 10:38

A Pókember: Idegenben című szuperhősfilm továbbra is vezeti a kasszasikerlistát Észak-Amerikában, ahol második hétvégéjén 45 millió dollárral növelte bevételét. A premierfilmek nem igazán vonzották a közönséget a hétvégén.

A magyar mozikban is a Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül volt a legnézettebb

Archívum2019.06.17, 17:32

A Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül-t kicsivel több mint 30 ezren nézték meg a nyitóhétvégén, ezzel átvette a vezetést a magyar mozis sikerlistán. A hazai mozik gyenge hétvégét zártak, majdnem 16 százalékkal zuhantak a filmszínházak eredményei a pünkösdi hosszú hétvégéhez képest – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsorából.

A Men in Black új részét nézték meg a legtöbben, de nem elegen

Archívum2019.06.17, 08:39

Elmaradt a várakozásoktól a MIB-filmek újabb részének fogadtatása: a Men in Black - Sötét zsaruk a Föld körül című amerikai akció-vígjátékra csupán 28,5 millió dollárért váltottak jegyet az észak-amerikai mozikban bemutatója hétvégéjén.

Továbbra is az Aladdin érdekli a legtöbb magyar mozinézőt

Archívum2019.06.13, 13:47

Guy Ritchie élőszereplős Disney-meséje harmadik hete vezeti a hazai mozis sikerlistát. Az Aladdin-t az elmúlt egy hétben (június 6. és 12. között) csaknem 50 ezren látták, össznézettsége közelíti a 200 ezret - derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsorából.

Godzilla sem tudta legyőzni Aladdint a magyar mozikban

Archívum2019.06.03, 15:07

Bár az észak-amerikai piacot meghódította, a magyar nézőket kevésbé érdekelte a Godzilla II A szörnyek királya, így megőrizte vezető helyét a sikerlistán Guy Ritchie élőszereplős meséje, az Aladdin.

A Godzilla érdekelte az amerikai nézőket a hétvégén

Archívum2019.06.03, 08:13

A Godzilla II A szörnyek királya című film vette át az észak-amerikai mozis kasszasikerlista vezetését a hétvégén.

Guy Ritchie Aladdinja legyőzte John Wicket a magyar mozikban

Archívum2019.05.28, 12:04

A Guy Ritchie rendezte, élőszereplős Disney-mese érdekelte a legtöbb magyar nézőt. Az Aladdin-t a premierhétvégén 64 214-en látták, míg az előző héten még listavezető John Wick: 3. felvonás - Parabellum 44 százalékot vesztett korábbi eredményéből, így 28 773 nézővel lett a második – derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete adataiból.

Több mint 600 ezer magyar látta a Bosszúállók: Végjátékot

Archívum2019.05.06, 15:35

Második hétvégéjén is megőrizte első helyét a Marvel legújabb szuperhősfilmje a magyar sikerlistán. A Bosszúállók: Végjáték-ot eddig 625 860 néző látta, ezzel 2 hétvége alatt kis híján elérte az egymilliárd forintos bevételt (985 693 764 forint) - derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adataiból.

Kirobbanóan kezdett a Bosszúállók: Végjáték a magyar mozikban

Archívum2019.04.29, 14:36

A legújabb Marvel-szuperhősfilm világszerte óriási siker, Magyarországon is közel 350 ezer nézőt érdekelt a nyitóhétvégén - derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete új adatsorából.

Minden eddigi bevételi rekordot megdöntött a Bosszúállók: Végjáték

Archívum2019.04.28, 20:53

Minden korábbi rekordot megdöntött 1,2 milliárd dolláros globális bevétellel első hétvégéjén a Bosszúállók: Végjáték című szuperhősfilm - jelentette be a Walt Disney Co.

Máris rekordot döntött a Bosszúállók: Végjáték

Archívum2019.04.25, 10:51

Rekordbevétellel, 107,2 millió dolláros (31 milliárd forintos) jegyeladással kezdődött meg szerdán a Bosszúállók: Végjáték című Marvel-szuperhősfilm forgalmazása Kínában - jelentette be a produkciót gyártó Walt Disney filmvállalat.

A gyászoló asszony átka vonzotta a legtöbb magyar nézőt húsvéthétvégén

Archívum2019.04.23, 15:21

Gyenge látogatottság mellett A gyászoló asszony átka című horror lett az első a magyar mozis toplistán a hosszú hétvégén. Az ünnepi hétvégén közel 20 százalékkal csökkentek a hazai mozik eredményei az előző hétvégéhez képest - derül ki a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsorából.

Másfél évtizede nem volt ilyen gyenge a húsvéthétvége az amerikai mozikban

Archívum2019.04.22, 19:14

Az észak-amerikai mozik mindössze 112 millió dollár összértékben adtak el jegyet húsvéthétvégén, ami a leggyengébb eredmény 2005 óta.

Megőrizte elsőségét a Shazam! az észak-amerikai mozis hétvégén

Archívum2019.04.15, 07:47

Megőrizte elsőségét a Shazam! című szuperhősfilm az észak-amerikai mozis toplistán a bemutatása utáni második hétvégén is.

A Shazam! majdnem megmentette a magyar mozikat

Archívum2019.04.08, 16:18

Több mint 50 ezer néző volt kíváncsi a DC-univerzum legújabb szuperhősfilmjére, a Shazam!-ra. A vicces képregénymozi nem csupán letaszította a trónról a Marvel Kapitány-t (4 hétig volt listavezető a magyar filmszínházakban), de nem kis szerepe volt abban, hogy az egyre gyengülőbb eredményeket kissé helyrebillentse. A Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsora szerint április első hétvégéjén 60 százalékkal nőtt a hazai mozik mutatója (és 31,2 százalékkal emelkedtek a legjobb 10 film eredményei). 

A Dumbó a várakozásoktól elmaradva nyerte a mozis hétvégét

Archívum2019.03.31, 21:21

A Dumbó című élőszereplős családi film a várakozásoktól messze elmaradva, mindössze 45 millió dolláros (12,3 milliárd forint) jegyárbevétellel nyerte az észak-amerikai mozis hétvégét - írta a Variety.com iparági becslésekre hivatkozva.

Még mindig a Marvel Kapitány érdekli a legtöbb magyar nézőt

Archívum2019.03.26, 11:20

Nem tett jót a tavaszias idő a magyar mozik látogatottságának: közel 50 százalékkal csökkentek a filmszínházak eredményei az előző hétvégéhez képest. A harmadik hete listavezető Marvel Kapitány például 65 százalékot veszített, 30 ezres nézőszáma a múlt héten a harmadik helyre lett volna elég.

A Mi című horrort nézték a legtöbben az észak-amerikai mozikban

Archívum2019.03.25, 08:39

A Mi című horrorfilmre váltották a legtöbb jegyet a hétvégén az észak-amerikai mozipénztárakban: Jordan Peele filmje mintegy 70 millió dolláros bevételt hozott készítőinek a premierhétvégén.

Még mindig a Marvel Kapitány érdekli a legtöbb magyar mozinézőt

Archívum2019.03.19, 11:41

Hiába a hosszú hétvége: a magyar mozis statisztikák mintegy 10 százalékkal romlottak. A legnézettebb film továbbra is a Marvel Kapitány, ami a bemutatását követő második hétvégén is csaknem 90 ezer embert csalogatott a filmszínházakba. A legnézettebb 10 alkotás között két magyar film is szerepel, a friss bemutató Apró mesék és a Kölcsönlakás.

Második hétvégéjén is uralta az észak-amerikai mozikat a Marvel Kapitány

Archívum2019.03.18, 07:37

Második hétvégéjén is uralta az észak-amerikai mozikat a Marvel Kapitány, amely újabb 69 millió dollárral gyarapította bevételét, és messze maga mögé utasította a hétvége többi premier- és utánjátszott filmjét.

Meghódította a magyar mozikat a Marvel Kapitány

Archívum2019.03.11, 14:29

Óriási érdeklődés mellett indított a magyar mozikban a Marvel-univerzum első női szuperhősfilmje. A Marvel Kapitány-t az első hétvégén több mint 150 ezren nézték meg.

Visszacsalogatta az amerikai nézőket a moziba a Marvel Kapitány

Archívum2019.03.10, 21:12

A várakozásokat jócskán felülmúlva 153 millió dolláros bevétellel indított a Marvel Kapitány a hét végén az észak-amerikai mozikban.

Segített a Zöld könyv nézettségén az Oscar-díj

Archívum2019.03.04, 17:41

Miközben továbbra is az Így neveld a sárkányodat 3. a legnézettebb film a magyar mozikban (is), a bemutatóját követő második hétvégén 64 százalékos javulás mellett a korábbi ötödikről a második helyre érkezett a friss Oscar-díjas Zöld könyv. A magyar sikerlista top10-ben egyedül Peter Farrelly filmjének statisztikája javult, a 10 legnézettebb film összességében 27 százalékot rontott előző heti eredményeihez képest a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatsora szerint. 

Már több mint 100 ezren látták a Kölcsönlakást

Archívum2019.02.26, 22:28

Továbbra is sokan nézik Dobó Kata bemutatkozó rendezését a mozikban. A bemutatását követő második hétvégén a Kölcsönlakás 30 101 nézővel harmadik a sikerlistán, így össznézettsége átlépte a százezres álomhatárt. Az Oscar-hétvége legnézettebb filmje Így neveld a sárkányodat 3. lett. A top10 mutatói 17 százalékot javultak, a teljes kínálat eredménye 13 százalékkal erősödött a Filmforgalmazók Egyesülete friss adatai szerint.

Az Így neveld a sárkányodat 3. nyerte a mozikban az Oscar-hétvégét

Archívum2019.02.25, 12:20

A Dreamworks Animation egyik legnépszerűbb animációs sorozatának legújabb része, az Így neveld a sárkányodat 3. című filmjére voltak a legtöbben kívácsiak az észak-amerikai mozaikban az Oscar-díjak átadásának hétvégéjén: a film 55,5 millió dollár jegybevétellel nyitott.

A Kölcsönlakást nézték meg a legtöbben a hétvégén

Archívum2019.02.18, 15:31

Az első hétvégén csaknem 60 ezren nézték meg Dobó Kata első rendezését, a Kölcsönlakás-t. A Valentin-napra időzített komédia a látogatószámot tekintve az első a magyar mozis sikerlistán, bevétele azonban alulmarad az Alita: A harc angyala című mangaadaptációval szemben.

A Lego-kaland folytatása legyőzte az Oscar-favorit kosztümös filmet

Archívum2019.02.11, 15:25

Csaknem 5 százalékkal javult a magyar mozik látogatottsága a hétvégén, a Filmforgalmazók Egyesülete adatai szerint. A legnézettebb film (az észak-amerikai piachoz hasonlóan) A Lego-kaland 2 lett, a szintén premierfilm, Oscar-favorit A kedvenc viszont csak a hetedik helyre tudott befutni. 

A Lego-kaland 2 lett a befutó az amerikai mozikban

Archívum2019.02.11, 09:26

A vártnál jóval gyengébben nyitott A Lego-kaland 2 az észak-amerikai mozikban, ám még így is vezeti a hétvégi toplistát.

Még mindig az Üveg érdekli a legtöbb amerikai nézőt

Archívum2019.02.03, 21:15

M. Night Shyamalan Üveg című filmje érte el a legnagyobb mozibevételt a hétvégén Észak-Amerikában, a thriller harmadik hete vezeti a toplistát.

Magyarországon Mark Wahlberg örökbefogadós vígjátéka a befutó

Archívum2019.01.28, 16:34

Mintegy 15 százalékkal zuhant a magyar mozik látogatottsága az előző hétvégéhez képest, a legnézettebb film az Instant család című komédia volt. 

A Ralph lezúzza a netet vitte el a hétvégét a magyar mozikban

Archívum2019.01.14, 15:13

Felemás hétvégéje volt a magyar moziknak: a legnézettebb 10 film közel 50 százalékot zuhant az előző héthez képest, míg a teljes kínálat össznézettsége 5 százalékkal nőtt.

Az Életrevalók amerikai változata legyőzte az Aquamant

Archívum2019.01.14, 08:59

Az Életrevalók alapján készült amerikai film, a The Upside 19,5 millió dolláros (5,4 milliárd forint) jegyárbevételével legyőzte az Aquaman-t, a tengeri szuperhősről szóló filmet az észak-amerikai mozis hétvégén - írta iparági becslésekre hivatkozva a Variety.com.

Tavaly is több mint 1 millióan néztek magyar filmeket a hazai mozikban

Archívum2019.01.04, 15:56

2018-ban is több mint 1 millióan néztek magyar filmeket a hazai mozikban. A hazai alkotások nézettsége az országos elérésű televíziókban meghaladta a 26 milliót a tavalyi évben.

Jó éve volt a Disney-nek 2018-ban

Archívum2019.01.03, 16:51

A Pixar-filmeknek, a Marvel szuperhőseinek és a Star Wars jedilovagjainak köszönhetően kiemelkedően jó évet zárt a Walt Disney filmstúdió: globális bevétele több mint 7,3 milliárd dollárra (2075 milliárd forint), észak-amerikai jegyeladása pedig rekorddöntő 3,092 milliárd dollárra (879 milliárd forintra) rúg.

Az év végén mindenki moziba ment, és ott is maradt

Archívum2019.01.03, 16:07

Úgy tűnik, jól zárult és jól is indult az év a magyar mozikban: december 27. és január 2. között több mint 50 százalékkal nőtt a hazai filmszínházak látogatottsága. Ráadásul úgy, hogy főleg olyan filmekre tódult a közönség, amik már egy ideje futnak a mozikban: az Aquaman-t több mint százezren látták, 2018 végének magyar vígjátékát, a BÚÉK-ot csaknem 60 ezren nézték meg.

Az Aquaman nyerte a versenyt a karácsony előtti hétvégén az amerikai mozikban

Archívum2018.12.25, 09:02

A nagy riválisokat messze megelőzve, 67,4 millió dolláros bevétellel indított az Aquaman című fantasy az észak-amerikai mozikban a karácsony előtti hétvégén.

Elvitte az Aquaman a hétvégét a magyar mozikban

Archívum2018.12.18, 14:24

A hétvége képregényfilm-lázban égett a magyar mozikban: a James Wan rendezte Aquaman jött, nézték és győzőtt. A toplista harmadik helyén álló magyar vígjáték, a BÚÉK is jól teljesít, eddig körülbelül 75 ezren látták.

A magyar mozikban tarolt a karácsony és a szilveszter

Archívum2018.12.11, 11:00

Két premierfilm áll a magyar mozis sikerlista élén: a december 6-án bemutatott A Grincs és a Csak szex és más semmi rendezője és forgatókönyvírója, Goda Krisztina és Divinyi Réka új vígjátéka, a BÚÉK. A harmadik helyen a továbbra is népszerű Bohém rapszódia áll.

Mindenki arra kíváncsi, hogyan zúzza le Ralph a netet

Archívum2018.12.10, 11:17

Változatlan maradt az észak-amerikai mozis sikerlista élmezőnye: a múlt hétvégéhez hasonlóan is animációs filmek vitték a prímet.

Rontó Ralph duplázott az amerikai mozis sikerlistán

Archívum2018.12.02, 18:55

Második hete verhetetlen a Ralph lezúzza a netet című családi animáció az észak-amerikai mozik kasszasikerlistáján - írta iparági becslések alapján a Variety.com filmes szaklap.

A Venom már több pénzt hozott, mint a Wonder Woman

Archívum2018.11.27, 16:54

A Tom Hardy nevével fémjelzett Venom-ot nem szerették a kritikusok, de a nézők nagyon is: a film nemzetközi összbevétele már 822,5 millió dollár.

Tarolt a Bohém rapszódia a mozikban

Archívum2018.11.05, 09:03

A várakozásokat messze felülmúlva, 50 millió dolláros bevétellel indított a Bohém rapszódia a hétvégén az észak-amerikai mozikban.

Továbbra is a Venom és a Csillag születik uralja a mozis bevételi ranglistát Észak-Amerikában

Archívum2018.10.14, 22:52

A Venom című thriller és a Lady Gaga főszereplésével készült Csillag születik uralta továbbra is a mozis bevételi ranglistát Észak-Amerikában, előbbi 35,7 millió dollárt, utóbbi 28 millió dollárt forgalmazott október második hétvégéjén. Ryan Gosling új filmje, Az első ember bemutatkozása elmaradt a várakozásoktól.

Az Apróláb tarolt a magyar mozikban

Archívum2018.10.02, 15:31

Nem sokkal, de az Apróláb elvitte az utolsó szeptemberi hétvégét a korábbi első Johnny English újra lecsap elől. Magyarország hivatalos Oscar-nevezése, a Napszállta az ötödik a top10-ben.

A magyar nézőket is berángatta a moziba az új Predator

Archívum2018.09.18, 13:40

Többen nézték meg a múlt heti listavezető Az apáca című horrort, mint az új Predator-t, mégis, alig félmilliós többletbevétele miatt, utóbbi lett az elmúlt hétvége "győztese" a magyar mozikban. 

Levadászta a közönséget az új Predator

Archívum2018.09.17, 16:32

A kasszasikerlista élén nyitott a Predator - A ragadozó című sci-fi a bemutató-hétvégéjén az észak-amerikai mozikban. A 20th Century Fox stúdió vasárnap közölte, hogy a film 24 millió dollár bevételt hozott több mint négyezer észak-amerikai színházban. Ez alig marad el a Predator-filmek 2010-ben bemutatott előző, Antal Nimród rendezte filmjének bemutató-hétvégi bevételétől, amely 24,7 millió dollárra rúgott.

Az apáca a magyar mozikban is tarolt

Archívum2018.09.11, 12:41

Jól startolt Magyarországon is Az apáca című horrorfilm: a Filmforgalmazók Egyesületének adatai szerint 118 252 599 forintos bevétel mellett 79 762 nézőt csalogatott a mozikba a nyitóhétvégén a Démonok között-széria második spin-offja. A film világszerte népszerű, az észak-amerikai mozikat is letarolta.

Micimackó sem tudta legyőzni Tom Cruise új filmjét

Archívum2018.08.06, 15:37

A Mission: Impossible - Utóhatás a második hétvégéjén is nagy tömegeket vonzott az amerikai mozikban, az élőszereplős családi film, a Barátom, Róbert Gida sem tudta letaszítani a trónról.

Meghódította a magyar mozikat az új Mamma Mia!

Archívum2018.07.24, 08:39

Bár az észak-amerikai mozikban csak a második lett az új ABBA-musical, a nemzetközi piacon sok helyen, így Magyarországon is ez a könnyű nyári film vitte a legtöbb nézőt a mozikba. Itthon eddig 137 179-en látták, ebből 122 888-an a hétvégén.