boxoffice

címke rss

Vince Vaughn már tényleg nem érdekel senkit

Archívum2015.03.16, 09:29

Forrás: InterCom middle Egyedül a Keleti nyugalom - A második Marigold Hotel című premierfilm alkotói lehetnek boldogok. A film felülmúlta a tíz millióból készült, és világszinten 136 millióig jutó első rész nyitóeredményét (6,4 millió), és 8,6 millió dollárt termelt. Az Amerikai mesterlövész most már hivatalosan is a legsikeresebb 2014-ben bemutatott film Amerikában, 337 milliójával megelőzte az eddigi első helyezettet, Az éhezők viadala harmadik részét. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):  1. Chappie ($13,3 / $13,3) 2. Focus - A látszat csal ($10 / $34,6) ...

Senki nem akar lemaradni a Liza, a rókatündérről

Archívum2015.03.03, 09:50

Forrás: A Company Hungary middle A hétvége legnézettebb filmje a SpongyaBob: Ki a vízből! című rajzfilm volt. Hiába jött ki egy szélhámosfilmmel Will Smith, és választotta partneréül Margot Robbie-t, az amerikai mozik mellett a magyar filmszínházakban sem tudott kiugró eredményt produkálni a Focus - A látszat csal. 27 ezer nézője a második helyre volt elég. A hét többi premierfilmje nem tudott beleszólni a nagyok játékába. A Shaun, a bárány-t 28 moziban vetítették, és 5 356-an nézték meg, A Csodák, a Manieggs - Egy kemény tojás bosszúja és az 1989 - Határon című filmekről nem érkeztek adatok. A tízes magyarországi nézettségi ttoplista ...

Will Smith már bombanővel együtt sem kell

Archívum2015.03.02, 10:42

Forrás: Sony Pictures Classics middle Az Oscar-díjak is hatást gyakoroltak a közönségre, a legjobban a Still Alice nézőszáma ugrott meg. Julianne Moore szobra miatt sokkal több moziban kezdték játszani a filmet, amely így 2,7 milliót tett hozzá az eddigi bevételéhez. Ez az összeg a toplista kilencedik helyére repítette a Still Alice-t. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):  1. Focus - A látszat csal ($19,1 / $19,1) 2. Kingsman: A titkos szolgálat ($11,8 / $85,7) 3. SpongyaBob: Ki a vízből! ($11,2 / $140,3) 4. A szürke ötven árnyalata ($10,9 / $147,8) 5. A ...

Robbanhatott volna nagyobbat is a Liza, a rókatündér

Archívum2015.02.24, 01:31

Forrás: Fox Searchlight middle A hazai nézettségi toplista első helyezettje nem változott, továbbra is A szürke ötven árnyalata az első. Az Amerikai mesterlövész új belépőként, 26 ezer nézővel a harmadik helyet szerezte meg, a Kéjlak a nyolcadik helyen nyitott, a tizennégy moziban vetített Vadon a tízedik helyet csípte meg. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. A szürke ötven árnyalata (60 948 / 300 410) 2. SpongyaBob: Ki a vízből! (53 201 / 118 879) 3. Amerikai mesterlövész (26 225 / 26 225) 4. Kingsman: A titkos szolgálat (22 716 / 62 680) 5. JJupiter ...

Már nem olyan izgi a kötözős szex

Archívum2015.02.23, 05:54

Forrás: UIP Dunafilm middle A Kingsman: A titkos szolgálat 17,5 millióval növelte a bevételét, amely már 67,1 milliónál tart. A Hot Tub Time Machine című időutazós vígjáték folytatása csalódást okozott 5,8 millió dolláros nyitásával, a The Duff című romantikus komédia viszont 11 millió dollárral meglepően izmosan indult. Clint Eastwood Amerikai mesterlövész című háborús drámája most 9,6 milliót keresett, összbevétele már 319,6 milliónál van, ezzel messze minden idők legjövedelmezőbb Eastwood-rendezése, illetve az öt évvel ezelőtti Toy Story 3 óta a legsikeresebb főkategóriában Oscar-jelölt film.

Még annál is több pénzt hozott A szürke ötven árnyalata

Archívum2015.02.18, 11:06

Forrás: AFP middle   Bottal sem piszkálnám A szürke ötven árnyalata rosszabb, mint gondolná. Vontatott, prűd, hamis. Hajmeresztően buta párbeszédek és röhejes szituációk követik egymást. A szexről rezzenéstelen arccal, szinte undorral beszélnek benne. Sok a mellbimbó, kevés az érzelem. Értelme semmi. Ennél rosszabb film nem lesz az idén.   Kritikánk A szürke ötven árnyalatáról    

Rekordot döntött a magyar mozikban A szürke ötven árnyalata

Archívum2015.02.16, 18:04

Forrás: UIP Dunafilm middle A közelmúlt legjobb nyitásával büszkélkedő filmje A hobbit - Az öt sereg csatája volt, amelyre 129 ezren ültek be és 264,8 millió forintot hagytak ott pénztárakban. Lássuk meg mindenben a jót, a film óriási sikerének azért lehet egy pozitív következménye is - már amennyiben ismét rákapnak Hollywoodban az erotikus thrillerek gyártására. A hét premierjeiből még a SpongyaBob: Ki a vízből! mozgatott meg sok embert, 57 ezren ültek be rá. A Fehér árnyék, a Káin gyermekei és a Timbuktu című filmekről nem érkeztek nézettségi adatok. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos néézettség ...

A szadomazó letarolta a világot

Archívum2015.02.16, 09:37

Forrás: UIP Dunafilm middle De nem csak Amerikában kezdett izmosan A szürke ötven árnyalata, hanem a világ minden országában. A mindössze negyvenmillió dolláros költségvetéssel készült film összbevétele egyetlen hétvége után már 239,7 millió dollárnál tart. Bottal sem piszkálnám A szürke ötven árnyalata rosszabb, mint gondolná. Vontatott, prűd, hamis. Hajmeresztően buta párbeszédek és röhejes szituációk követik egymást. A szexről rezzenéstelen arccal, szinte undorral beszélnek benne. Sok a mellbimbó, kevés az érzelem. Értelme semmi. Ennél rosszabb film nem lesz az idén.   Kritikánk A szürke ötven árnyalatáról  

Nem kattantak rá a magyarok a zseniális dobos filmre

Archívum2015.02.09, 15:44

Forrás: Mozinet middle Az elmúlt hetekben debütáló Oscar-esélyes filmek (Birdman, A mindenség elmélete, Kódjátszma) mind sokkal nagyobb nézőszámokkal nyitottak, a Kódjátszma ráadásul csak egy helyet csúszott vissza a múlt héthez képest, és jelenleg a második legnézettebb film Magyarországon. Ez alapján a Whiplash-ből leginkább egy itthon is ismert név hiányzik, akkor lett volna esélye magas nézőszámot elérni. Sajnos reális a Whiplash hazai harmatos fogadtatása, a nemzetközileg hasonló karriert befutott (A Sundance-fesztiválon debütált, majd a CineFest érintésével egészen az Oscarig menetelt)  A messzi dél vadja is elhasalt Magyaarországon, ...

Mila Kunis vécét pucol a mozikban

Archívum2015.02.09, 10:55

Forrás: InterCom middle A Jupiter felemelkedése ugyan nem érdemelt sikert, de bukása abból a szempontból mindenképpen sajnálatos, hogy egy eredeti ötletre épülő látványfilm sült fel a pénztáraknál. A stúdiófőnökök fejében emiatt csak tovább erősödhet az a meggyőződés, hogy folytatásokba, remake-ekbe érdemes befektetni, friss dolgokra nem kíváncsiak az emberek. Azt nem veszik figyelembe, hogy attól hogy valami eredeti, az még nem garancia arra, hogy az ötlet jó. Okosan kell tudni válogatni. Viszont eredetiség nélkül hosszútávon ki fognak szeretni az emberek a hollywoodi produkciókból. A Magyarországon decemberben mozikba küldött ...

Irdatlan nagyot bukott a Mancs

Archívum2015.02.02, 16:09

Forrás: A Company Hungary middle A közelmúlt két másik hazai közönségfilmjével, a Swing-gel és a Dumapárbaj-jal érdemes összevetni a Mancs szereplését, így válik láthatóvá, hogy milyen nagyot is bukott a kutyás film. A Swing 59 kópiával indult és 11204-en ültek be rá. Ez sem egy acélos nyitás, de az énekestrióról szóló film kitartónak bizonyult, és még hat héttel később is több mint ötezren ültek be rá a hétvégén. Ez lehet a Mancs egyetlen menekülési útvonala. A két hete mozikba küldött Dumapárbaj-t több mint hatvan filmszínházban vetítették a premier hetében, és 17 681-en ültek be rá négy nap alatt.  A hétvége legnézettebb filmmje ...

Clint Eastwoodra pörög egész Amerika

Archívum2015.02.02, 12:52

Forrás: InterCom middle A heti premierek egytől egyig leszerepeltek. A Michael Bay produceri felügyeletével készült Project Almanac-nak addig tologatták a premierjét, míg mindenki rá nem unt a kézikamerás, áldokumentarista stílusban készült thrillerekre, horrorokra. Kevin Costner a kislányáért harcol a Black and White-ban, de ez sem érdekelt sok embert, a negyedik helyen nyitott és mindössze 6,5 millió dollárt énekelt ki az amerikaiak zsebéből. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):  1. Amerikai mesterlövész ($31,9/$248,9) 2. Paddington ($8,5/$50,5) 3. Projecct ...

Liam Neeson megtépte Johnny Depp bajszát

Archívum2015.01.26, 15:49

Forrás: InterCom middle A múlt hétvégén újabb magyar film mérettetett meg a mozipénztáraknál. A Parkoló-t (kritikánk) húsz moziban vetítették, és mindössze 890-en váltották rá jegyet. Ezzel még a múlt év nagy magyar filmes bukását, a Délibáb kilencszázas nézőszámát is sikerült alulmúlnia.  A Dumapárbaj (kritikánk) ellenben szorgalmasan gyűjtögeti nézőit, és már majdnem 31 ezer nézőnél tart. Más kérdés, hogy a szintén másfél hete műsoron lévő Birdman-t majdnem ugyanannyian nézték most, mint a premier hétvégéjén, a Dumapárbaj hétvégi nézőszáma viszont feleződött. A Birdman jó hírét, úgy tűnik, nagy lelkesedéssel adják tovább a nézzők. ...

Johnny Depp idióta bajszára a kutya sem kíváncsi

Archívum2015.01.26, 11:02

Forrás: InterCom middle George Lucas is leszerepelt, Strange Magic című animációs filmje csupán 5,5 milliót termelt, de még így is meg tudta előzni a kilencedik helyen szégyenkező Mortdecai-t. A nevető harmadik Jennifer Lopez A szomszéd fiú című thrillere lett, 15 milliós eredményével a toplista második helyezését szerezte meg (ráadásul mindössze 4 millió dollárba került).    A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Amerikai mesterlövész ($64,4/$200,1) 2. A szomszéd fiú ($15/$15) 3. Paddington ($12,4/40,1) 4. Bérhaverok ($11,6/$39,7) 5. Elrabolva 3 ($7,6/$$76,1) ...

A madárember sem tudta legyőzni Liam Neesont

Archívum2015.01.19, 16:35

Forrás: InterCom middle  A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):   1. Elrabolva 3 (60 831 / 188 005) 2. Hős6os (20 464 / 71 443) 3. Birdman (13 749 / 13 749) 4. A hobbit - Az öt sereg csatája (10 980 / 407 317) 5. A hetedik fiú (8 157 / 87 172) 6. Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (6 187 / 91 471) 7. A Madagaszkár pingvinjei (6 069/ 123 189) 8. Exodus: Istenek és királyok (5 268 / 248 467) 9. Swing (4 553 / 75 476) 10. Dumb és Dumber kettyó (4 044 / 131 344)

A 84 éves Clint Eastwood élete legjobb formájában van

Archívum2015.01.19, 09:16

Forrás: InterCom middle Voltak azért más premierek is az amerikai mozikban. A Bérhaverok és a Paddington korrekt, húszmilliós számokkal nyitott, a mackós filmnél jó döntést hozott a forgalmazó, hogy kiemelte a karácsonyi zsúfoltságból és inkább januárban mutatta be. Megvan viszont az év első bukása. Michael Mann neve igencsak megkopott az utóbbi években, hiába rendezte ő a Szemtől szemben-t vagy Az utolsó mohikán-t. A Blackhat című cyberthrillere hetven millióból készült, de csak négy millió dollárt hozott a pénztáraknál.

Liam Neeson a magyarok megmentője lett

Archívum2015.01.19, 15:47

Forrás: 20th Century Fox middle Liam Neeson legközelebb is kemény fickóként tér vissza a mozikba, a Run All Night-ban fogja védelmezni a fiát Ed Harris és az ír maffia haragjától. Ez az akciófilm egyébként klasszul néz ki az előzetese alapján. Aki arra vár, hogy Neeson végre visszatérjen a drámai szerepekhez, annak már felvillant a fény az alagút végén: az ír színész szerepelni fog Martin Scorsese Silence című, Japánba utazó szerzetesekről szóló filmjében.  Voltak persze más filmek is a moziban, csak nem sok vizet zavartak. Az Eszeveszett mesék című, négy hete futó argentin fekete komédiát érdemes kiemelni, ugyanis a premier hette ...

Meryl Streepet csúnyán kikosarazták a magyarok

Archívum2015.01.05, 16:57

Forrás: Cirko Film middle A többi premier még a Vadregény-nél is kevesebb vizet zavart, az Apropó szerelem, a Barbie: Szuperhős hercegnő és a Büszkeség és bányászélet egyaránt két- és háromezer közti nézőszámot produkált, A Sils Maria felhői című filmről nem érkeztek adatok. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. A hobbit - Az öt sereg csatája (50 366 / 358 934) 2. Éjszaka a múzeumban - A fáraó titka (27 514 / 62 719) 3. A hetedik fiú (26 160 / 73 300) 4. A Madagaszkár pingvinjei (19 171 / 234 778) 5. Dumb és Dumber kettyó (15 291 / 119 368) 6. Exoduus: ...

A törpök kapzsisága nem ismer határokat

Archívum2015.01.06, 16:20

Forrás: Hammer middle A kísértetfilm a negyedik helyezte szerezte meg a toplistán, előtte két decemberi premier tartotta pozícióit. A Vadregény című musical és Angeline Jolie Rendíthetetlen című drámája is 90 millió dollárt gyűjtött össze eddig, amely szép eredmény mondható, hiszen egyik film műfaja sem tartozik a legkapósabbak közé. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):  1. A hobbit: Az öt sereg csatája ($21,91/$220,77) 2. Vadregény ($19,07/$91,21) 3. Rendíthetetlen ($18,36/$87,8) 4. A fekete ruhás nő 2 - A halál angyala ($15,15/$15,15) 5. Éjszaka a múzeumbann: ...

Tömegesen vándorolnak ki a magyarok Középföldére

Archívum2014.12.22, 16:25

Forrás: Fórum Hungary middle Egy premier tudott még bekerülni a legjobb tíz közé, a morbid humorú Eszeveszett mesék-re 3 244 jegy fogyott el, és ezzel a tízedik legnézettebb film lett. Az Osvárt Andrea főszereplésével készült Zűrös olasz esküvő-ről hiányos adatok érkeztek, az biztos, hogy legalább 1 721 ember szavazott bizalmat az olasz vígjátéknak. A Válás francia módra című filmre 1 360-an ültek be.  A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. A hobbit – Az öt sereg csatája (129 037 / 129 037) 2. Exodus: Istenek és királyok (17 338 / 57 459) 3. Dumb és DDumber ...

Hobbitra tódul a nép

Archívum2014.12.22, 11:18

Forrás: Fórum Hungary middle Az Éjszaka a múzeumban-sorozat kipukkadt a harmadik részére. A második epizód 54,2 millióval tért haza az első hétvégéjéről 2009-ben, ehhez képest A fáraó titká-ra 17,3 millió dollár értékben váltottak csak jegyek. A szintén premier, Jamie Foxx és Cameron Diaz szereplésével készült Annie című musical viszont elégedett lehet a 16 milliós bevétellel, a film hiába szivárgott ki hetekkel ezelőtt a Sony-t ért hackertámadás miatt, ez nem befolyásolta negatívan az Annie bemutatkozását. Egy premierfilmet találunk még a legjobb tízben, meglepetésre a tízedik helyet csípte meg a PK című indiai vígjáték. Egyre ...

Kulka neccharisnyája 11 ezer embert vonzott

Archívum2014.12.08, 16:54

Forrás: A Company Hungary middle Ha a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan egy sportoló lenne, a legnevesebb klubok kapkodnának érte, annyira nem akar kiveszni belőle a lendület. Múlt hétvégéhez képest csak kilenc százalékkal csökkent a nézettsége, és már harminc ezer néző felett jár. Október 31. óta játsszák a mozik, és az akkori premierek közül csak a Nicole Kidman főszereplésével készült Amnézia tartja magát a tízedik helyen, Liam Neeson (Sírok között), Bill Murray (St.Vincent) és Tom Hardy (Piszkos pénz) filmje is már rég kikopott a legjobb tízből.  A Berosált a rezesbanda és a Körberajzolva című premierfilmekről egyelőrre ...

Pingvinek lökték félre Jennifer Lawrence-t

Archívum2014.12.01, 16:04

Forrás: Art Deco Kft. middle Nem rengette meg a pénztárakat a Drága Elza! című 2. világháborús magyar film (kritikánk), de ha hozzátesszük, hogy független produkcióként készült, és csak online felületeken reklámozták, akkor a 18 moziból összeszedett 1698 néző tisztes eredménynek számít. A jóval nagyobb médianyilvánosságot kapott Délibáb-ra mindössze kilencszázan vettek jegyet a nyitó hétvégéjén. A tizenhat moziban forgalmazottEgy szerelem története: A férfi című romantikus drámát 992-en választották, az egy moziban futó Zárt rendszer című lengyel politikai thrillert pedig 185-en.  A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárrójelben ...

A szexmániás Jennifer Aniston nem izgatta fel a népet

Archívum2014.12.01, 10:52

Forrás: InterCom middle Kezdődik a díjátadószezon, egyre inkább az Oscarért hajtó filmek töltik fel a toplista alsó felét. Múlt héthez képest három helyet javított, és már 9,6 milliónál jár a Stephen Hawking életéről szóló A mindenség elmélete, továbbra is ott van a legjobb tíz között a St. Vincent és a Birdman (avagy a mellőzés meglepő ereje). A Foxcatcher-t is egyre több moziban adják, most a tizenegyedik helyet csípte meg, jövő héten szinte biztos, hogy felmászik a legjobbak közé. A szintén Oscar-várományos Kódjátszmá-t négy moziban kezdték vetíteni, és az érdeklődés óriási volt: 482 ezer dollárt gyűjtött össze.  A tízes észzak-amerikai ...

Jennifer Lawrence-ért őrül meg a magyar

Archívum2014.11.24, 16:04

Forrás: Fórum Hungary middle Érdekesség, hogy a régebb óta futó filmek közül a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan-nak csökkent a legkisebb arányban, 22 százalékkal a nézettsége a múlt hétvégéhez képest. Reisz Gábor filmje alulról nyaldossa a 25 ezres össznézőszámot. A Délibáb-nak viszont meg vannak számlálva a napjai a mozikban: 209-en látták a hétvégén, összesen pedig 1 729-en.  A többi premierfilm még a legjobb tízbe sem került be. A Barátok, szerelmek, barbecue 17 moziból 1 724 nézőt szedett össze, a Gibraltár és a Tir  – A kamionsofőr nézettségi adatai nem érkeztek meg.  A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárrójelben ...

Jennifer Lawrence már nem olyan menő, mint tavaly

Archívum2014.11.24, 10:44

Forrás: Fórum Hungary middle A könyvtrilógia utolsó kötetét kettévágták, így a mostani rész tulajdonképpen egy hosszúra nyújtott felvezetés a bombasztikus fináléhoz. A kevés akció mellett még azzal magyarázható a vártnál alacsonyabb bevétel, hogy az IMAX mozikat decemberig lefoglalta a Csillagok között, azokban most nem tudták vetíteni a filmet. Illetve egy globális trendre is rávilágít a legújabb rész szereplése. Amerikában az alternatív lehetőségek bővülésével egyre kevesebben járnak mozikba. Ezt azonban valamennyire ellensúlyozza világ többi részén tapasztalható növekedés. Amerikán kívül az előző résznél négy százalékkal több ...

Ekkorát rég nem bukott magyar film

Archívum2014.11.17, 16:06

Fotó: Szilágyi Lenke middle A premierek közül egyik sem veszélyeztette a Csillagok között elsőségét, a legjobban Keanu Reeves John Wick című kiskutyás akciófilmje járt, 23 378 nézőjével megszerezte a második helyet. A dobogóra még felkapaszkodott Woody Allen a Káprázatos holdvilág című vígjátékával. Az Éjjeli féreg-nek meg kellett elégednie 5 466 eladott jeggyel és egy szerény hetedik hellyel. Néznek azért magyar filmet is az emberek, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan hétvégi nézettsége alig csökkent a múlt hétvégéhez képest, az össznézettség már a 20 ezret közelíti. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelbben ...

Amerika vevő a hülyeségre

Archívum2014.11.17, 13:35

Forrás: Freeman Film middle A Beyond the Lights című, a hirtelen jött sztársággal nehezen boldoguló zenészről szóló dráma már jóval szerényebben muzsikált, 6,5 millió dollárt gyűjtött össze az első hétvégéjén. Többet vártak tőle, de még ez az eredmény is rendben van, hiszen mindössze hétmillió dollárból készült a film. A Steve Carell és Channing Tatum főszereplésével készült Foxcatcher (kritikánk) nem került be a top tízbe, de ez nem is volt cél, mivel mindösszesen hat moziban kezdték vetíteni a jövő évi Oscar egyik nagy esélyesének tartott sportdrámát.  A Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (kritikánk) viszont öt héten át taartó ...

Már duplán visszahozta az árát a magyar film

Archívum2014.11.10, 16:21

Forrás: Cirko Film middle Gróf Járdánházy fedezte fel és tette közzé tumblr-en, aztán a Cink is átvette, hogy jelenleg, a Macskafogó-t és a Sátántangó-t is megelőzve, a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan a legjobb magyar film az IMDb-n leadott szavazatok alapján. Ezt a toplistát persze mindenki kezelje a helyén, a VAN-ra eddig csak 246-an szavaztak, és az első húsz közül több a teljesen ismeretlen film, amelyek azért lehetnek elől, mert alig voksoltak rájuk. Például az ötödik helyezett Drága Elzá-t eddig csak a Filmhét két vetítésen láthatta a közönség. A Csillagok között elsősége nem volt kérdéses, a többi forgalmazó udvaariasan ...

Dagi robot nyomta le a Csillagok közöttet

Archívum2014.11.10, 10:54

Forrás: Fórum Hungary middle Most fordult elő negyedszerre, hogy ugyanazon a hétvégén két film is 50 millió dollár felett nyitott az amerikai mozipénztáraknál, és a korábbi három esetben (Szörny egyetem/Z világháború, Madagaszkár 2/Prometheus, WALL-E/Wanted) is mindig az animációs film győzedelmeskedett. Más premierfilm nem került be a top tízbe, viszont a Stephen Hawking életéről szóló The Theory of Everything fantasztikusan teljesített abban az öt moziban, ahol elkezdték játszani, és 207 ezer dollárt gyűjtött össze. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. ...

Tülekedett a nép magyar filmet nézni

Archívum2014.11.03, 15:17

Forrás: A Company Hungary middle Összesen nyolc premier volt a héten, ezekből Liam Neeson legújabb akció-krimije szerepelt a legjobban. A Sírok között-re több mint húszezer néző vett jegyet, de ez sem volt elég, hogy letaszítsa az első helyről a Harag-ot. Amerikával ellentétben nálunk viszonylag jól megy a Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével készült Amnézia, ugyanezt viszont már nem elmondhatja el magáról a St. Vincent és a Piszkos pénz. Bill Murray édesbús vígjátékára 2 803-an voltak kíváncsiak, Tom Hardy kiskutyás krimijére 2 376-an ültek csak be. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országgos ...

Éjjeli féreg rágta be magát az amerikaiak agyába

Archívum2014.11.03, 11:38

Forrás: Big Bang Media middle Nem minden premier tudta azonban pénzre váltani a konkurencia hiányát. Irtózatosat bukott a nálunk is múlt héten debütált, Nicole Kidman és Colin Firth főszereplésével készült Amnézia. Kétmillió dollárt kapart össze mindösszesen, ezzel a tizennegyedik helyezett lett a bevételi listán. A Kidman-Firth páros A háború démonjai után legújabb filmjével is felsült. Ennél is nagyobbat bukott a tíz éves évfordulóra való tekintettel ismét mozikba küldött Fűrész. Totális érdektelenség közepette 650 ezer dollár könyöradományt tudott összegyűjteni. Úgy látszik, egyszer mindenkinek elég volt megnéznie a Fűrész-t,, ...

A nácivadász Brad Pittet zabálták a magyarok

Archívum2014.10.27, 17:54

Forrás: Freeman Films middle Két igazi remekművet is bemutattak a mozik: a Marion Cotillard főszereplésével készült Két nap, egy éjszaka című szociódrámát 1 479-en nézték meg, a csodálatosan fényképezett, a mai Oroszországról lesújtó képet festő Leviatán-ról nem érkeztek meg a nézettségi adatok. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Harag (50 233 / 50 340) 2. Az ismeretlen Drakula (41 758 / 41 758) 3. Holtodiglan (21 377 / 130 035) 4. Annabelle (14 993 / 44 550) 5. Doboztrollok (12 693 / 22 691) 6. Kamuzsaruk (11 066 / 123 578) 7. Fák jú Tanár Úr! (8 8644 ...

Keanu Reeves karrierjét egy kiskutya támasztotta fel

Archívum2014.10.27, 13:19

Forrás: InterCom middle A Harag és a Holtodiglan követi a két premierfilmet, a hatodik helyen bújik meg Bill Murray új vígjátéka, a St. Vincent, de ez kiváló teljesítmény egy függetlenfilmtől. Három hete kezdték vetíteni a tengerentúlon, fokozatosan küldték egyre több moziba, és az okos terjesztési modellnek meg is lett az eredménye: immáron ott van a top tízben. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Ouija ($20/$20) 2. John Wick ($14,2/$14,2) 3. Harag ($13/$46,1) 4. Holtodiglan ($11,1/$124,1) 5. The Book of Life ($9,8/$29,9) 6. St. Vincent ($8,1/$9,2) 7. Allexander ...

Kevesen vállalták be a Senki szigetét

Archívum2014.10.20, 17:13

Forrás: UIP Dunafilm middle Amerikában ötödik helyen nyitott a Vissza hozzád, itthon csak 2452 nézőt szedett össze. Úgy látszik, nálunk nincs akkora rajongótábora Nicholas Sparks romantikus regényeinek, mint a tengerentúlon, pedig az ő könyvéből készült a Szerelmünk lapjai is. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):   1. Annabelle (22 211 / 22 211) 2. Holtodiglan (19 190 / 102 013) 3. A védelmező (8 773 / 84 538) 4. Kamuzsaruk (7 757 / 110 315) 5. Doboztrollok (6 921 / 8 514) 6. November Man (5 981 / 24 819) 7. Az útvesztő (5 898 / 84 389) 8. Babysitting - A ...

Brad Pitt tankkal tiport el mindenkit

Archívum2014.10.20, 11:50

Forrás: Freeman Films middle A hét legizgalmasabb új filmjét, a Birdman-t csupán négy moziban kezdték forgalmazni, és így is 415 ezer dollárt szedett össze. Ez elképesztően jó eredmény, az idei limitált premierek közül csak A Grand Budapest Hotel-t nem tudta megelőzni. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Harag ($23,5/$23,5) 2. Holtodiglan ($17,8/$107,1) 3. The Book of Life ($17/$17) 4. Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day ($12/$36,9) 5. Vissza hozzád ($10,2/$10,2) 6. Az ismeretlen Drakula ($9,9/$40,7) 7. A bíró ($7,9/$26,8) 8. Annabbelle ...

A magyarok elözönlötték a mozikat

Archívum2014.10.13, 15:20

Forrás: Freeman Film middle A hétvége legnagyobb vesztese kétségkívül a Kétarcú január. Hiába szerepel benne Kirsten Dunst és Viggo Mortensen, csak 407-en voltak rá kíváncsiak. Ez bődületesen gyenge eredmény, amit még az sem magyaráz meg, hogy csak tíz moziban vetítik. A hét harmadik amerikai premierjére, a Jobb, ha hallgatsz! című újságírós drámára 3 974-en vettek jegyet, ezzel a számmal sem lehet dicsekedni. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség):  1. Holtodiglan (37 987 / 75 807) 2. A védelmező (18 119 / 73 341) 3. Kamuzsaruk (17 987 / 100 707) 4. Azz ...

Robert Downey Jr. elhasalt a tárgyalóteremben

Archívum2014.10.13, 12:01

Forrás: InterCom middle Akik könnyed szórakozást akartak a hétvégén, azok az Alexander and the Terrible, Horrible, No Good, Very Bad Day című Disney-vígjátékra mentek el. Ez azért nagy meglepetés, mert Robert Downey Jr. is jelentkezett egy életigenlőnek szánt filmmel, de A bíró című tárgyalótermi dráma csak 13,3 milliót ért el. Ez pocsék eredmény Hollywood egyik legnagyobb férfisztárjától. A Marvel-filmekkel nem lenne fair összevetni A bíró-t, de például a 2010-es Terhes társaság című vígjátékkal a mostani számnak több mint a kétszeresét (32,7 millió) zsebelte be Downey a nyitóhétvégén. Mi túlontúl sziruposnak találtuk a film ellőzetesét, ...

A magyarok is rápörögtek Ben Affleck titkára

Archívum2014.10.06, 18:18

Forrás: InterCom middle A moziműsorok megszokott szereplői közül a The Expendables harmadik része és a Lucy kiesett a legjobb tízből, a 22 Jump Street - A túlkoros osztag viszont egy hét szünet után visszatornázta magát a legnépszerűbb tíz film közé. A múlt héten egy magyar vonatkozású film is debütált a mozikban, de a Svájcban a testüket áruló magyar lányok témája csak kevés embert érdekelt. A Viktória - A zürichi expressz című drámát tizenegy moziban vetítették, és 1781-en látták. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség): 1. Holtodiglan (28 097 / 28 097) ...

Gyilkos baba szorongatta meg Ben Afflecket

Archívum2014.10.06, 11:40

Forrás: InterCom middle A harmadik helyre szorult vissza A védelmező, érdekesség, hogy a dobogóra olyan filmek kerültek fel, amelyekre 17 éven aluliak csak felnőtt kísérővel ülhetnek be. Jött egy új Nicolas Cage-film is, de nem sokan voltak kíváncsiak a Left Behind című apokaliptikus thrillerre, csak 6,9 millió dollárt gyűjtött be. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban): 1. Holtodiglan ($38/$38) 2. Annabelle ($37,2/$37,2) 3. A védelmező ($19/$64,5) 4. Doboztrollok ($12,4/$32,5) 5. Az útvesztő ($12/$73,9) 6. Left Behind ($6,9/$6,9) 7. This is Where I Leave You ($4/$$29) ...

Molnár Piroska nagyot esett, mégis némán puffant

Archívum2014.09.29, 23:57

Forrás: InterCom middle Tizennégyezer újabb nézőjével Az útvesztő visszacsúszott a második helyre, a Tini nindzsa teknőcök négy, a 22 Jump Street - A túlkoros osztag pedig öt hét után esett ki a top tízből. A Lucy viszont a nyolcadik hetében is ott tanyázik a legjobbak között, a Sráckor pedig azt a bravúrt hajtotta végre, hogy a második hétvégén többen ültek be rá, mint az elsőn. Talán mi sem hiába szajkóztuk, hogy a most futó filmek közül elsősorban ezt kell látni. T.S. Spivet különös utazásá-t huszonnégy moziban vetítették, de csak 1600 nézőt tudott összelasszózni magának. A tízes magyarországi nézettségi toplista (zárójelbben ...

Denzel Washington az utolsó mozisztár

Archívum2014.09.29, 10:07

Forrás: InterCom middle Az útvesztő című ifjúsági kalandfilm jól tartotta magát a második hétvégéjén, csak egy hellyel szorult vissza, és 58 milliós összbevételnél jár. Itt már biztos, hogy jön a folytatás. A hét másik fontos premierje, a Doboztrollok című stop-motion technikával készült animációs film 17,3 milliót gyűjtött össze, és ez a dobogó harmadik fokára volt elég. Ez is egyértelmű siker, aminek a kulcsa a tökéletes időzítés volt. Legutóbb két hónapja mutattak be rajzfilmet az amerikai mozik. A hétvége legnagyobb vesztese Liam Neeson volt, akinek a Sírok között című legújabb filmje öt helyett zuhant vissza. Washingtonnall ...

Halálos labirintusba csődültek be a magyarok

Archívum2014.09.22, 18:45

Forrás: Vertigo Média middle A múlt hét közepére a 11. helyről egészen a toplista 9. helyéig kúszott fel az Utóélet című magyar film. Kevésen múlott ugyan, de ismét kikerült a legjobb tízből: 2385-en voltak kíváncsiak Zomborácz Virág fekete komédiájára a második hétvégéjén, és 8274-en váltottak rá jegyet összesen. Úgy tűnik, tényleg az Isteni műszak pályáját futja be a film, a számok legalábbis továbbra is nagyon hasonlóak. Bodzsár Márk istent játszó mentősökről szóló bemutatkozását 3043-an látták a második hétvégéjén, és másfél hét alatt 10 830-an ültek be rá. A Született bűnözők című Elmore Leonard-feldolgozásnak 256-an szavazztak ...

Liam Neeson mosolyoghatna már egyszer

Archívum2014.09.22, 12:29

Forrás: A Company Hungary middle A harmadik helyet a This Is Where I Leave You című keserédes vígjáték szerezte meg. Szintén most debütált, négy testvérről szól, akik apjuk halála miatt kénytelenek hazatérni, és egy hetet tölteni családi környezetben tölteni egy állandóan rájuk telepedő anyával, és múltjuk sok más szereplőjével. A galaxis őrzői közben egy újabb határt lépett át, 313 millió dolláros amerikai összbevételével A Vasember 2-t is megelőzte. Amerikában immáron a mosómedvés film a negyedik legsikeresebb Marvel-produkció. A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dolláárban): ...

Rákaptak a nézők a magyar vígjátékra

Archívum2014.09.18, 18:24

Forrás: Vertigo Média middle Az Utóélet jelenleg látható a budapesti Allee, Corvin, Mammut, Művész, Puskin, Tabán, Toldi, Uránia, Westend mozikban, valamint Balatonfüreden, Békéscsabán, Egerben, Gyöngyösön, Jászberényben, Kaposváron, Pécsen, Sárospatakon, Szegeden, Székesfehérváron és Szombathelyen. Még ebben a hónapban vetíteni fogják Berettyóújfalun, Miskolcon, Szekszárdon, Szentendrén, és Szigetszentmiklóson is.

Inkább az amerikai gagyin röhögne a magyar

Archívum2014.09.15, 19:09

Forrás: InterCom middle A másik amerikai premierfilm, Az emlékek őre 14 ezres nyitása csalódás (főleg ha hozzávesszük, hogy 50 moziban vetítik), hiszen ez a disztópikus sci-fi Az éhezők viadala nagyszámú nézőközönségét célozta meg. A harmadik helyre csúszott vissza a The Expendables harmadik része, de még mindig egész sokan, majdnem 14 ezren voltak kíváncsiak Stallonéra és a többiekre. A galaxis őrzői is megragadt az élbolyban, nemcsak a nemzetközi forgalmazásban, de nálunk is az év egyik legnagyobb sikerének számít. A Térkép a csillagokhoz című hollywoodi szatírára 22 moziban 1302-en váltottak jegyet, a lengyel Ida című film néézettségéről ...

Szökött fegyenc terrorizálja Amerikát

Archívum2014.09.15, 12:08

Forrás: Sony Pictures Releasing middle Második legjobb eredménnyel zárta a hétvégét a Delfines kaland 2 című családi film, A galaxis őrzői pedig a harmadik helyre visszaszorulva ugyan, de folytatta a diadalmenetet: ez az első film 2014-ben, amelynek összbevétele Amerikában meghaladta a 300 millió dollárt. Egy izgalmas újdonságról mégiscsak be lehet számolni az amerikai mozikban. Kicsivel több mint 800 moziban kezdték vetíteni James Gandolfini utolsó filmjét, a Piszkos pénz-t, és beleszámítva, hogy ez még csak korlátozott bemutató, a 4,2 millió dolláros bevétel nem ad okot szégyenkezésre. Philip Seymour Hoffman utolsó filmje, Az ülldözött ...

Sosem fogunk ráunni az akciótatákra

Archívum2014.09.08, 17:31

Forrás: Pro Video middle Tartotta a második helyét a Tini nindzsa teknőcök, ami napokon belül el fogja érni az ötvenezres nézőszámot, A galaxis őrzői pedig a harmadik helyen gyűjtött további 14 ezer nézőt, és így már bőven 200 ezer fölött vannak azok a magyarok, akiket a mozikba csábított egy fegyvermániás mosómedve és egy beszélő fa. Ezzel a legutóbbi Marvel-filmet, az Amerika kapitány: A tél katonájá-t is simán lenyomta a galaktikus szuperhőscsapat. A pajzsos hős kicsivel kevesebb mint 150 ezer nézőt gyűjtött ugyanennyi idő alatt, pedig neki az már a harmadik filmje volt a Bosszúállók-at is beleszámolva. A heti premierek közüll ...

Egy mosómedve csücsül a világ tetején

Archívum2014.09.08, 13:09

Forrás: Freestyle Releasing middle A Tini nindzsa teknőcök komótosan gyűjtögeti tovább a milliókat, a 175 milliós összbevétel tisztességes eredménynek mondható. Chloe Grace Moretz fiatal korosztályt megcélzó, élet és halál közt utazgató, Ha maradnék filmje került fel még a dobogóra, utána következik a Kamuzsaruk című vígjáték, amiről a címe nagy valószínűséggel minden fontosat elmond. Mindkét filmet ezen a héten mutatják be a magyar mozik. A jövő héten sem fogják az emberek elözönleni a mozikat Amerikában, a Delfines kaland 2 című családi vígjáték és a No Good Deed című thriller Idris Elbával lesz a két fő újdonság. A tízes ésszak-amerikai ...