borok

címke rss

Kihirdették az Akadémia borait

Borversenyünkön a bor tudósainak alkotásait mustrálva a tudomány borát kerestük, hogy méltó helyet találjon a nagy felismerések, találkozások, a jelentős döntések kísérőjeként - így köszöntötte az egybegyűlteket - borászokat és újságírókat - az MTA elnöke a Magyar Tudományos Akadémia első Országos Minősített Borversenyének sajtónyilvános eredményhirdetésén. Pálinkás József bejelentette: a tavaly elindított kezdeményezéssel a Tudományos Akadémia választott borai a legszebb magyar borász-hagyományok hiteles képviselőivé kívánnak válni, amelyek bármely nemzetközi megmérettetésen kiválóan megállják helyüket.

Pannonhalmi bortúra mélytányérral

Travelo2017.12.06, 10:31

Szeptemberben és októberben hétvégente az ország egyik legkisebb borvidéke mutatja be fehérborait. Az poharazáson kívül aki szeretne, főzhet a borászokkal, közben a gyerekeket elenedheti egy pincészetek körüli ismeretterjesztő kirándulásra.

Elárverezik a francia elnök borait

Nagyvilág2013.05.30, 19:16

Elárverezik a francia elnöki hivatal 12 ezer palackos borospincéje tartalmának tizedét. A bevétel egy részéből a költségvetési egyenleget javítják, a maradékból pedig fiatalabb, olcsóbb borokat vesznek. A borászok tiltakoznak.

Kína büntetővámot vetne ki az európai borokra

Gazdaság2013.06.05, 15:44

Kína tavaly 430 millió liter bort importált, ennek kétharmadát Európából, csupán Franciaországtól 170 millió litert. Most büntetővámot vetnének ki az európai borokra, viszonozva az Európai Unió kínai napelemekre kivetett dömpingvámját.

Rozézzon a barátaival egy balatoni hajón!

Travelo2017.12.06, 09:44

A balatoni borvidékek klasszikus és különleges fajtáit, grillételeket és gourmet sonkákat kóstolhatnak a VinCE Balaton fesztiválozói július 25. és 28. között Balatonfüreden, a part menti bornapokon. A baráti társaságok balatoni élményhajózáson juthatnak különféle, deresre hűtött rozékhoz a sommelier-k válogatásában.

Ittas volt B. Tóth László sofőrje

Life.hu2013.09.02, 12:47

B. Tóth László navigátorként szeretett volna részt venni  a XVIII. Magyar Borok Útja Rallye első napján, ám végül neki kellett vezetnie. Sofőrjénél ugyanis kiakadt a szonda. A Life.hu fotóriportere megörökítette a kínos pillanatokat.

Tíz méter mélyen is finom a mádi bor

[origo] Gasztro2017.09.06, 07:12

Pincetúra és flódni volt a sláger a hétvégi Mádi Furmint Ünnepen. Nagyon sokan eljöttek, hogy együtt kóstolják meg a helyi borászokkal a környék kedvenc borát, a furmintot.

Kóstolja meg ön is a V4-borokat a VinCE Budapest Wine Show-n!

[origo] Gasztro2018.04.03, 16:01

Április elején összecsapnak a V4-borok a térség legnagyobb borszakmai találkozóján. Ám nemcsak a szakértők, hanem a látogatók is megkóstolhatják a cseh, lengyel és szlovák italokat.

Miért nem isznak az egyetemisták jó bort?

[origo] Gasztro2018.04.04, 13:26

Ha visszatekintünk az egyetemi éveinkre, számunkra is nyilvánvalóvá válik, hogy a fiatalok és az idősebb korosztály borfogyasztási szokásai merőben eltérnek egymástól; míg hallgatóként a mennyiség, felnőttként már inkább a minőség elvét követjük. De vajon mi ennek az oka? Miért nem isznak jó bort a fiatalok?

Velence, az Etyek-Budai borvidék kincse

[origo] Gasztro2018.04.12, 07:19

Velence az Etyek-Budai borvidék egyik régiója, illetve egy öt borból álló kollekció névadója; közülük kettőt arany-, és ezüstéremmel jutalmaztak a 2017-es VinAgora Nemzetközi Borversenyen.

Előző
Következő