bor

címke rss

Robotika és mesterséges intelligencia a bortermelésben

Techbázis2024.01.09, 13:11

Idén márciusban rendezik meg a 12. Borkonferenciát. Robotika és mesterséges intelligencia, alkoholmentesített és csökkentett alkoholtartalmú borok, 21. századi borélményközpont, kóstolós masterclassok, interaktív viták; a Borkonferencia igazi hazai és nemzetközi nagyágyúkkal készül - derül ki a hivatalos közleményből.

Mutatjuk, mit tegyünk, ha megmaradt néhány üveg bontott borunk az ünnepek után

[origo] Gasztro2024.01.02, 08:04

Mindannyiunkkal megeshet, hogy az ünnep hevében kicsit túlbecsüljük, és 1-2 üveg borral többet nyitunk ki a kelleténél, és azóta is ott árválkodik a hűtőnkben szilveszter elmúltával is. Amennyiben magunkra ismerünk, jobb, ha nem áll napokig a hűtőben a finom ital, szerencsésebb mielőbb felhasználni. Adja magát, hogy egy évindító bulira készüljön belőle forralt bor, bólé, vagy sangría, de kínálkozik számos, egyéb lehetőség is, amelyben Ruprecht László séf, a SVÉT elnöke lesz segítségünkre.

Kiderült, mennyi pezsgő készül itthon

Gazdaság2023.12.29, 16:30

A pezsgőkészítésnek hagyománya van hazánkban. Bár a pezsgő egész évben elérhető a boltok polcain, a legtöbben az év végi ünnepek kapcsán teszik kosaraikba. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) piaci körképe szerint az itthon készülő évi mintegy 200 ezer hektoliter pezsgő jelentős része a magyarok poharába kerül.

Ferenc pápa megáldotta a magyar bort

Itthon2023.12.27, 15:25

December 27-én, Szent János napján a borszentelési szokásokat felelevenítve Ferenc pápa apostoli áldását adta a Tokajira és általában a magyar borra.

Takler Borbár Buda: Egy korty Szekszárd Óbudán

Itthon2023.12.21, 10:56

Ha meglátjuk ezt a szót Takler, nagy valószínűséggel Apa és két fia, továbbá a kiváló szekszárdi borok jutnak eszünkbe, igaz? Nyilvánvalóan, bár ma már nem kizárólag a bor motiválja Taklerékat, hanem egyre jobban vetik bele magukat a vendéglátás kihívásokkal teli világába. A borászat mellett 2015-ben útjára indított Takler Kúria Borhotel után 2021 nyarán megnyitották budapesti üzletüket is Óbudán, a Bécsi út 67. alatt, Takler Borbár néven. A gondolat egy véletlen találkozás frappáns fordulataként realizálódott, amikor is a jelenlegi üzlettársak Petricsevics Marko és Bánfalvi Ildikó egy borkóstolón vettek részt a Takler Kúriában Takller ...

Takler Borbár Buda: Egy korty Szekszárd Óbudán

Itthon2023.12.21, 10:43

Ha meglátjuk ezt a szót Takler, nagy valószínűséggel Apa és két fia, továbbá a kiváló szekszárdi borok jutnak eszünkbe, igaz? Nyilvánvalóan, bár ma már nem kizárólag a bor motiválja Taklerékat, hanem egyre jobban vetik bele magukat a vendéglátás kihívásokkal teli világába. A borászat mellett 2015-ben útjára indított Takler Kúria Borhotel után 2021 nyarán megnyitották budapesti üzletüket is Óbudán, a Bécsi út 67. alatt, Takler Borbár néven. A gondolat egy véletlen találkozás frappáns fordulataként realizálódott, amikor is a jelenlegi üzlettársak Petricsevics Marko és Bánfalvi Ildikó egy borkóstolón vettek részt a Takler Kúriában Takller ...

Takler Borbár Buda: Egy korty Szekszárd Óbudán

Itthon2023.12.21, 10:57

Ha meglátjuk ezt a szót Takler, nagy valószínűséggel Apa és két fia, továbbá a kiváló szekszárdi borok jutnak eszünkbe, igaz? Nyilvánvalóan, bár ma már nem kizárólag a bor motiválja Taklerékat, hanem egyre jobban vetik bele magukat a vendéglátás kihívásokkal teli világába. A borászat mellett 2015-ben útjára indított Takler Kúria Borhotel után 2021 nyarán megnyitották budapesti üzletüket is Óbudán, a Bécsi út 67. alatt, Takler Borbár néven. A gondolat egy véletlen találkozás frappáns fordulataként realizálódott, amikor is a jelenlegi üzlettársak Petricsevics Marko és Bánfalvi Ildikó egy borkóstolón vettek részt a Takler Kúriában Takller ...

Milyen bort igyunk karácsonykor? Magyar borászok gondolatai az ünnepről

[origo] Gasztro2023.12.20, 08:52

A bor ünnepi ital, amely akkor a legfinomabb, ha megosztjuk másokkal is. A karácsonyi időszak pedig a legalkalmasabb erre, mivel ilyenkor mindenki törekszik arra, hogy együtt lehessen a számára legfontosabb emberekkel, a családdal, a barátokkal. De milyen bort érdemes ilyenkor felbontani az étkezésekhez, az elmélyült, emelkedett beszélgetésekhez? Magyar borászatokat kerestünk meg a kérdéssel, és arra is megkértük őket, hogy osszák meg velünk a gondolataikat az ünnepről. Az alábbiakban közöljük a válaszaikat, a pincészetek, borászatok nevét követő ABC-sorrend szerint.

Scherer Péter: A karácsony legszebb pillanata, amikor a gyerekek elhiszik, hogy csoda történik

Itthon2023.12.18, 08:28

A népszerű színész számára egyre inkább felértékelődik a karácsony szelleme és a családi hagyományok ápolása.

Nem mindegy, hol tárolod a pezsgőt és a bort: a legtöbben a legrosszabb helyre teszik a palackokat

Life.hu2023.12.15, 17:10

Ha a hétköznapokon nem is tartasz otthon bort vagy pezsgőt, az ünnepek miatt biztosan a te kamrádban is akad néhány palack. Nagy eséllyel azonban te sem tudod, hol kellene valójában tárolnod, ezért másokhoz hasonlóan, a lehető legrosszabb helyen tartod. 

Ez történik a testünkkel, ha minden nap megiszunk egy pohár bort

[origo] Gasztro2023.12.15, 08:39

Mindenkinek van egy barátja, ismerőse vagy családtagja, aki a bor megszállottja. Van, aki az ízéért, más az egészségvédő hatása miatt fogyasztja. Mutatjuk, miért lehet jó, ha megiszunk egy-egy pohár finom vörösbort esténként.

Fantasztikus ízű pezsgőt találtak egy titokzatos hajóroncs belsejében

Gazdaság2023.12.13, 13:32

Egy búvárcsoport felfedezte egy több mint 170 évvel ezelőtt elsüllyedt hajónak a roncsát, amelyben 168 palack pezsgőt volt. Megkóstolták, és furcsa ízeket éreztek, legalábbis eleinte.

Egyre többször válnak nevetségessé a nagyképű borkóstoló "szakértők"

Itthon2023.12.09, 16:10

Interjút készített a Századvég Youtube-csatornája, a Kontextus egy borkutató-történésszel, Kovács Tiborral. Könyvet is írt, Borgőzös évszázadok címmel. Szóba kerül a magyar bor harca, a világhírű tokaji bor és persze a sokszor dilettáns, az alapvető borokat sem felismerő, nagyképű borkóstoló "szakértők" történetei is.

Az ajándékozás öröme: magyar bor a karácsonyfa alatt

Travelo2023.12.11, 09:04

Az advent időszakában minden nappal egyre többet foglalkozunk a karácsonnyal. Az ünnepi menü megtervezése mellett a megfelelő ajándékok kiválasztása és beszerzése is rengeteg fejtörést okoz. Minek örülne a nagypapa, mivel lepjük meg a barátainkat, mit vigyünk, ha vendégségbe hívnak minket? Sokan az utolsó pillanatban berohannak egy szupermarketbe, és lekapnak a polcról egy üveg bort – ami azután vagy ízlik a megajándékozottnak vagy nem. De biztos, hogy ennek így kell lennie? A bor sokkal több lehet, mint kényszerűségből választott „last minute" megoldás.

Elképesztő dolog derült ki a borról

Tudomány2023.12.08, 14:26

A borok olyan egyedi kémiai „ujjlenyomattal" rendelkeznek, amely alapján egyértelműen meghatározható származásuk és minőségük. Nem csak szöveg tehát, amikor a borszakértők az ital illatát, ízét egyedi módon befolyásoló terroirról beszélnek, és könnyebb lesz leleplezni a borhamisítókat is.

Szuper téli programok és egy csuda szállás Badacsonyban

Travelo2023.12.01, 12:43

Már régóta szó van róla, hogy a Balaton és a Badacsony is egész éves kirándulóhely. Minden évszakban más arcát mutatja a vidék, és bizony télen is megvan a maga bája. A csupasz faágakon és szőlőtőkéken megül a dér, a tó vize hidegen hullámzik, a mindent fehérre festő köd pedig sejtelmessé teszi a borvidék jellegzetes hegyének lejtőit. Én oda vagyok ezért a téli hangulatért; tartsatok velem, és megtudhatjátok miért jó Badacsonyba látogatni télen.

Mutatjuk, mi kell a tökéletes forralt borhoz

[origo] Gasztro2023.11.18, 20:08

Az egyik legnépszerűbb ital a hideg őszi estéken a forralt bor. Nincs is jobb dolog, mint a hűvös estéken meginni egy-egy pohárral a "karácsony illatú" italból. Azt gondolnánk, hogy könnyű elkészíteni, ám igazán sok buktatója lehet, hogy tényleg nagyon finom legyen. Mutatjuk mitől lesz tökéletes!

Magyar borokat kínálnak a karácsonyi vásárok

[origo] Gasztro2023.11.18, 09:39

A Magyar Bormarketing Ügynökség hat héten át a fővárosi karácsonyi vásárokban is népszerűsíti a magyar borokat.

Vince Gála: 50 kiállító, 130 bor és sok-sok újdonság a magyar bor ünnepén

Tudomány2023.11.10, 15:15

Jövő héten rendezik Magyarország egyik legnagyobb borünnepét: november 18-én ismét megrendezésre kerül a Vince Gála, ahol mintegy 50 kiállító pincészet több mint 130 különböző tétele lesz kóstolható. A csúcsminőség garantált, hiszen a szakma által Vince-díjra jelölt borok és termelőik képviseltethetik magukat az eseményen.

Magyar vörösbor került be a világ legjobbjai közé

Gazdaság2023.11.09, 14:35

Magyar száraz vörösbor még soha nem kapott olyan magas pontszámot, mint az egerszalóki St. Andrea Szőlőbirtok csúcsbora, amely ezzel a világ legjobb vörösborai közé is bekerült. 

Borgőzös könyvbemutató: bor nélkül lehet élni - de minek?

Tudomány2023.11.08, 18:16

Miért féltek annyira a férfiak a nőktől a 20. század elején? Hogyan indította el Jacqueline Kennedy és egy bunyó az amerikai borokat a fejlődés útján? Mi köze a monogámiának a borfogyasztáshoz? Vagy hogyan járult hozzá a meztelen fürdőzés az ausztrál borok sikeréhez? Ezekre a kérdésekre mind választ kaphatunk Kovács Tibor és Kupa Enikő Borgőzös évszázadok – Az újvilági bortermelés szórakoztató története című könyvéből.

Idén Franciaország lehet a világ legnagyobb bortermelő országa

Gazdaság2023.10.19, 16:00

Évek után idén Franciaország lehet a világ legnagyobb bortermelő országa, miután a szélsőséges időjárás és a szőlőültetvényeket támadó betegségek komoly termésmennyiség-csökkenést idéztek elő Olaszországban. A megelőző években Olaszország állt a világranglista élén a bortermelő oszágok rangsorában a termelt mennyiség alapján.

Súlyos alkoholizmusáról beszélt Adele, ebédig négy üveg bort ivott

Tévé2023.10.19, 09:58

Az énekesnő próbál józan maradni, de ezt unalmasnak találja. 

500 év óta először kaphatók Magyarországon egy neves borászat termékei

Tudomány2023.10.16, 17:31

Nagyon kevés borászat létezik a világon, amely fél évszázada egy családhoz köthető. Ezek egyike az 1435-ben alapított Mazzei borászat.

Ötezer éves bor maradványait rejtette az egyiptomi sír

Tudomány2023.10.13, 09:51

A régészek rengeteg sírmellékletet tártak fel az első dinasztia egyiptomi királynőjének, Meret-Neithnek a sírjában: ezek között többszáz, nagyméretű borosüveg található. Ezek némelyike még mindig le van zárva. Ezek a temetkezési kincsek a kutatók szerint alátámasztják, hogy nagy jelentőségű személyiség volt, sőt talán Egyiptom első női fáraójaként tisztelték.

Egy magyar bor, amiért sorban állnak az emberek

Itthon2023.10.10, 09:59

Lassan 25 éve, hogy megjelent a piacon Magyarország azóta ikonikussá vált vörösbora, a Gere Kopár. A villányi Gere Pincészet egyik csúcsbora csak kiemelkedő években készül, és nagy változásokon ment át az elmúlt évjáratok során.

Kihirdették a Winelovers Wine Awards eredményeit

Itthon2023.09.16, 15:11

Tokaji és villányi borok bizonyultak a legjobbnak a 2. Winelovers Wine Awards nemzetközi borversenyen, amelynek eredményeit szombaton hirdették ki a budapesti Corinthia Hotelben megtartott Winelovers 100 Nagykóstolón.

Kiderült, milyen borászati termékeket kedvelnek leginkább a magyar fiatalok

Gazdaság2023.09.14, 13:53

A magyar fiatalok a pezsgőt és a habzóbort részesítik előnyben a borászati termékek közül – derült ki a Magyar Bormarketing Ügynökség online felméréséből. A szervezet most zárult első országos kampányának, a Buborékok nyarának középpontjában a fiatalokban, a bor alapú italokkal kapcsolatos előítéletek eloszlatása, a bor friss és innovatív arcának megmutatása állt.

Sem a kávé, sem az alvás nem józanít ki - kiderült, mennyi idő alatt ürül ki az alkohol a szervezetből

Life.hu2023.09.14, 10:10

A legtöbb ember időnként szívesen fogyaszt el a barátaival néhány pohár sört vagy bort, amivel nincs is különösebb probléma. Azt azonban kevesen tudják, hogy az alkohol mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből. Ez pedig fontos információ például ahhoz, hogy tudjuk, ha este ittunk, autóba ülhetünk-e korán reggel egyáltalán. 

Ezek ma a világ legnagyobb bortermelő országai

Gazdaság2023.08.22, 13:51

A bor évezredek óta része az emberiség kultúrájának, ám napjainkban a globális bortermelés jelentős része néhány országban koncentrálódik. Mutatjuk, melyek jelenleg a világ legnagyobb bortermelő országai.

Több mint száz hazai borász csatlakozott a Magyar Bormarketing Ügynökség kampányához

Gazdaság2023.08.11, 15:58

Közel 150 hazai borász csatlakozott a Magyar Bormarketing Ügynökség által elindított, elsősorban az Y és Z-generációt megcélzó nyári kampányhoz. A kezdeményezés kiemelt célja, hogy lebontsa a fiatalokban élő előítéleteket a borral kapcsolatban, megmutassa annak friss és innovatív arcát, egyben felhívja a figyelmet a felelős borfogyasztásra is.

Nagyon rossz hír a bor kedvelőinek: már ennyi is árthat az egészségnek

Life.hu2023.08.01, 12:44

Bár sokáig tartotta magát az a vélekedés, hogy napi egy kis pohár bor még jót is tesz az egészségünknek, de legalábbis nem árt, -  legutóbbi kutatások ezt cáfolják. Vizsgálatokkal támasztják alá, hogyan végzi el a szervezetben a romboló hatását az alkohol, még akkor is, ha mértékkel fogyasztjuk. 

Szépasszonyvölgyben és a Balaton partján is ellenőrizték a borokat

Gazdaság2023.08.01, 11:12

Az élelmiszerlánc-felügyeleti hatóság nyári szezonális ellenőrzéseinek sorában idén a balatoni „fröccsutcák" és a szépasszonyvölgyi „pince utcák" vizsgálatai is szerepeltek. Az akció során több mint 100 létesítményt, valamint azok alkoholos ital kínálatát ellenőrizték. Bár egy egri pince működését ideiglenesen fel kellett függeszteni, összességében megnyugtató tapasztalatokkal zárult a hatósági mustra – ismertette dr. Felkai Beáta Olga, Az Agrárminisztérium élelmiszeriparért és kereskedelempolitikáért felelős helyettes államtitkára.

Így változik a hazai borfogyasztás a meleg idő beköszöntével

[origo] Gasztro2023.05.25, 14:57

Egy borkedvelő számára nincs is talán kedvesebb program, mint borozni és beszélgetni a szabadban; legyen az egy hangulatos terasz, vagy egy varázslatos kert, azonban a nyár beköszöntével borfogyasztási szokásaink változnak, hiszen míg a hűvösebb hónapokban inkább a testesebb vörösborokra vágyunk a legtöbben, a jó idő közeledtével inkább a könnyedebb fehér- és rozéborokat részesítjük előnyben. Cikkünk végén bemutatjuk egy üdítő, nyári borkoktél receptjét is.

Öt napig csak bort ivott és nyalókát evett egy ausztrál nő miután eltévedt

Nagyvilág2023.05.07, 11:46

A 48 éves Lilliant épségben és egészségesen találták meg, miután eltévedt egy kiránduláson Ausztráliában a Victoria államban található High Countryban. Lillian öt napot töltött el autójában, ahol boron és nyalókán élte túl a napokat, amíg rátaláltak a hatóságok - írja a Mirror.

Nyugtatóra bort ittak, kis híján agyonvertek két embert

Itthon2023.04.26, 16:43

Másodrendű ítélet született annak a két férfinak az ügyében, aki brutálisan megverték két ismerősüket. Az egyik áldozatnak maradandó fogyatékossággal kell együtt élnie, ugyanis az egyik szemére megvakult.

Négy év börtönt kapott a volt szépségkirálynő, miután 621 millió forint értékben lopott bort

Life.hu2023.03.15, 19:26

Négy, illetve négy és fél évi börtönre ítéltek egy férfit és egy nőt hétfőn Spanyolországban, 1,64 millió euró (621 millió forint) értékű, 45 palacknyi borkülönlegesség ellopásért - közölte az illetékes bíróság.

Budapesten találkozott az 50 legjobb magyar borász

Itthon2023.03.11, 12:12

Budapesten gyűlt össze az 50 legjobb magyar borász, hogy egy rendkívül exkluzív program keretein belül, a Borászok Borásza Kóstoló Körön ismerkedjenek egymás legújabb és legkiválóbb tételeivel - áll a Borászok Borásza sajtóközleményében.

Ennyit kell sétálnod, hogy ledolgozd egy pohár bor kalóriáit

Life.hu2023.03.04, 13:28

Egy kutatás szerint egy pohár cider vagy vörösbor kalóriatartalmának elégetése több mint 5000 lépésnyi sétát igényel.

A gourmet vásároktól a legkülönlegesebb jubileumokig - Ezekkel az újdonságokkal vár Bécs

Travelo2023.02.21, 01:23

Bécs múzeumai 2023-ban a világkiállítás jubileumára fókuszálnak; ennek az eseménynek a jegyében rendezvénysorozat indul a Bécsi Műszaki Múzeumban, sok évnyi felújítás után pedig idén újra megnyit a Bécs Múzeum. Megannyi nagy multú borászat borkóstolókkal készül májusban, és az asztalokra is regionális finomságok kerülnek a gasztro fesztiválokon. A következőkben májusig bezárólag tekintünk egy kicsit a dolgok elébe.

Rejtélyes földalatti város rejtőzik Európa egy eldugott zugában - videó

Gazdaság2023.02.09, 11:33

Európa félreeső zugában a földfelszín alatt egy kitűnő bortermelő vidéken hatalmas földalatti város rejtőzik, borral teli alagutakkal.

Március 3-án tartják a 11. Borkonferenciát

[origo] Gasztro2023.01.27, 20:09

Bormarketing stratégia, zérótolerancia, eredetvédelem, generációváltás, szőlőtermesztés és klímavédelem, kóstolós masterclassok - ezekről is szó lesz március 3-án, a 11. Borkonferencián.

Ilyen íze van a világ legrégebbi borának

[origo] Gasztro2023.01.25, 08:13

Speyer városában a Pfalzi Történeti Múzeum őrzi a világ vélhetően legrégebbi borát. A múzeum i.sz. 325 körülire saccolja a palackot, melyet a 4. században előkelő rómaiak temetkezési helyén találták Speyer közelében. A sírhelyet 1867-ben fedezték fel több borospalack társaságában, ez az egy azonban sértetlen volt, hiszen a palack nem dugóval, hanem viasszal van lezárva, ez garantálhatta, hogy egyáltalán maradt benne valami – adta hírül a Magyar Konyha.

Ők nyerték idén a Magyar Bor Nagydíjat

[origo] Gasztro2023.01.04, 09:19

Fehér bor kategóriában a pannonhalmi Cseri Pincészet 2019-es Septimus Rajnai Rizlingje, a vörös borok közül pedig a villányi Günzer Tamás Pincészet 2019-es GT 50 Cuvée-je nyerték el a Magyar Borszakírók Köre (MBK) által odaítélt, 2022-es Magyar Bor Nagydíjat.

Papírt kaptak a tokaji aszú borok kiválóságukról

Gazdaság2022.11.08, 13:10

Hatósági, laboratóriumi és kedveltségi szempontból is mindenben megfeleltek a tokaji aszúk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Szupermenta terméktesztjén. Az összehasonlító vizsgálatba 17, széles körben elérhető ötputtonyos, 2016-2018-as évjáratú aszúbor került be, melyek komplex vizsgálatát ezúttal is elvégezték a szakemberek.

Magyar borász lett a világ legjobbja 2022-ben

[origo] Gasztro2022.11.07, 13:00

A Golden Vines Awards a borvilág egyik legmenőbb megmérettetésének díjátadótját október 16-án Firenzében rendezték, ahol kilenc kategóriában osztottak díjakat. Ebből két kategóriában a tokaji Szepsy pincészetet, illetve magát Szepsy Istvánt találták a legjobbnak. 2022-ben, magyar borászok közül elsőként Szepsy Istvánt beválasztották a világ legjobb borászai közé. Így nem okozott sok fejtörést, hogy virtuális borkalauzolásunkat hol kezdjük el Mészáros Gabriella nemzetközi borakadémikussal.

Igazi bunkó: ételérzékenysége miatt hagyta faképnél randipartnerét az étteremben ez a férfi

Life.hu2022.11.06, 00:11

Sokakat felháborított az a történet, melyet a TikTokon osztott meg egy Renan Pacheco nevű férfi. Az erős francia akcentussal beszélő úriember amerikai randevúpartneréről panaszkodott, aki egyedi étrendje miatt vált számára ellenszenvessé.

Megdöbbentő: több millió palack bort hamisítottak a világ egyik leghíresebb borvidékén

Gazdaság2022.11.04, 13:25

Európában és világszerte fogyasztók százezrei vásároltak hamisított "francia" borokat Bordeaux-ból, derítette ki a francia rendőrség.

Több ezer borra emlékszik fejből a leghíresebb magyar borszakértő

[origo] Gasztro2022.10.29, 11:05

Mészáros Gabriella nemzetközi borszakértő egy jól működő ügyvédi praxist adott fel, hogy a boroknak szentelje életét. Hogyan lett a hobbiból hivatás? Erről is beszélgettünk abból az alkalomból, hogy megjelent a Borkalauz legújabb 2022-es kiadása.

Rókusfalvy Pál: Csak mi gondoljuk azt, hogy a magyar bor világhírű

Gazdaság2022.09.13, 10:53

A leginkább televíziósként és reklámszakemberként megismert Rókusfalvy Pál Etyeken kezdett bortermelésbe 20 éve, azóta megszervezte az Etyek-Budai borvidéket országos, sőt mára nemzetközi viszonylatban is a térképre helyező fesztiváljait. Nemrég pedig nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztosnak nevezte ki a kormány. Most a Makronómnak beszélt arról, hol tart most a magyar bor a nemzetközi piacokon.

Az USA lesz a 31. Budapest Borfesztivál díszvendége

[origo] Gasztro2022.09.01, 13:58

Minden eddiginél több nemzetközi márka és az összes magyarországi borvidék borai is kóstolhatók lesznek szeptember 8. és 11. között a Budavári Palota udvaraiban és teraszain a 31. Budapest Borfesztiválon, melynek díszvendég országa az Egyesült Államok lesz.

Nagy István: A magyar bortermelők nem ellenfelei, hanem inspirálói egymásnak

Gazdaság2022.09.01, 14:01

A magyar bortermelők nem ellenfelei egymásnak, hanem inspirálják egymást; ez viszi előre ezt az ágazatot - mondta el a 41. Országos Borverseny (OBV) budapesti ünnepélyes eredményhirdetésén az agrárminiszter.

Egy évre elég bort kap az, aki segít egy cégnek új üzlethelyszíneket találni

Gazdaság2022.08.29, 12:43

Egy vállalat egy évre elegendő bort kínál azoknak, akik megtalálják új üzleteinek helyét. A válság ellenére a cég még 76 helyszínen szeretne boltot nyitni az Egyesült Királyságban.

Egerben borkülönlegességgel ünneplik Gárdonyi Géza halálának 100. évfordulóját

Gazdaság2022.08.16, 14:11

Eger egyik nagy eseménye a 2022-es évben Gárdonyi Géza halálának 100 éves évfordulója, melynek méltó megünneplésében a város és intézményei, valamint civil szervezetek is részt vesznek. Az Egri Bikavér alapanyagait már összegyűjtötték, az egri remetének is hívott író tiszteletére készült Egri Csillagot a napokban, a Gárdonyi Kóstoló Gálán ízlelhették meg először a vendégek.

Így viselkedjünk pincelátogatáskor

[origo] Gasztro2022.08.09, 08:14

Egy remek kis bortúra, szép borokkal, jó társaságban az egyik legjobb időtöltés lehet, de a borászatok látogatásának is megvan az etikettje, akárcsak egy bárban vagy egy étteremben, a borászatokban sem mindegy, hogyan viselkedik az ember. A Magyar Konyha szerint egy borkóstolón is illik ismerni az alapvető szabályokat – kulcstényező a tudatosság, a figyelem és a jó modor – de ez persze nem zárja ki azt, hogy közben jól is szórakozzunk.

Egyedülálló borüzleti képzés indul a Tokaj-Hegyalja Egyetemen

Gazdaság2022.07.13, 14:29

A sárospataki Tokaj-Hegyalja Egyetem (THE) fennhatósága alá tartozó Tokaj Wine Business Institute (TWBI) szeptemberben elindítja az 1 éves borüzleti menedzser képzését. A dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus vezetésével létrejött posztgraduális iskola páratlanul rugalmas, ugyanakkor nemzetközileg is magas színvonalú tananyaggal várja a hallgatókat. A szakmai értéket a dijoni székhelyű School of Wine & Spirits Business at Burgundy School of Business-szel (BSB) kötött együttműködés is garantálja.

Kormánybiztos lett az egykori műsorvezető

Itthon2022.07.12, 10:14

Július 12-én megjelent a Magyar Közlöny idei 113. száma. Ebből többek között kiderül, hogy Rókusfalvy Pál július 1-jétől a nemzeti bormarketingért felelős kormánybiztos lett.

Egy tenger fenekén talált amfora árulta el a római borkészítés titkát

Tudomány2022.07.05, 14:33

A San Felice Circeo kikötője közelében az óceánból előkerült korsók vizsgálata alapján a római korban a helyben termelt szőlő és az importált fenyőgyanta lehetett a borászok megszokott alapanyaga Itália partvidékén.

Már 85 különböző magyar fröccsnév létezik

Kultúra2022.06.29, 11:21

Fröccsöntés: Vinkó József írása.

Nincs otthon bor a főzéshez? Mutatjuk, hogyan helyettesítse!

[origo] Gasztro2022.06.29, 08:26

Aki rendszeresen iszik bort, biztosan mindig akad otthon egy palackkal a kedvencéből. De mi a helyzet, ha nem vagyunk borivók, a recept viszont borért kiált? Több eset lehetséges: vagy útra kelünk, és beszerzünk a legközelebbi kisboltból egy üveg nem túl jó minőségű bort, vagy egyszerűen kihagyjuk az ételből. A Mindmegette azonban azt tanácsolja: próbáljuk meg helyettesíteni. Segítünk!

Csökkenti az IQ-t ez a népszerű ital

Tudomány2022.06.27, 12:49

Az alkoholfogyasztás negatív hatással van az IQ-ra – állapították meg tudósok.

Kudarcba fulladt a koccintós világrekord

[origo] Gasztro2022.06.08, 08:25

A Temescal és Santa Ana hegyvonulataitól ölelve, a Temecula-völgy lankáin működő, maroknyi borászat évről évre remek borokkal – syrah, zinfandel, chardonnay, cabernet sauvignon, pinot noir – örvendezteti meg a világ minden tájáról érkező borrajongókat, akik közül néhány hete 1900-an regisztráltak egy világrekord-kísérletre, ahol az összegyűltek a „leghosszabb koccintás" csúcsát szerették volna megdönteni – adta hírül a Magyar Konyha. A megdöntendő Guinness-rekordot még 2019. december 12-én állították be Bangkokban, a Coca-Cola Thailand szervezésében.

Ma már számítógép írja a borkritikákat is

[origo] Gasztro2022.06.03, 08:12

Aki azt gondolja, hogy a borkritikák mindig ugyanazt a pár szót, jelzőt ismétlik, csak különböző sorrendben, nem feltétlenül téved nagyot, állítják a Dartmouth College kutatói. Ennek alátámasztására megalkottak egy mesterséges intelligencián (AI) alapuló algoritmust, ami teljesen meggyőző és helytálló, saját borismertetőket képes megírni úgy, hogy nyilvánvalóan soha nem ízlelt semmilyen italt – adta hírül a Magyar Konyha.

Gasztroélmények júniusra a borzsongástól a grillen sercegésig

Travelo2022.05.31, 18:51

A gasztrofesztiválok szezonját tagadhatatlanul megnyitotta a két év kényszerszünetről visszatérő OTP Bank Gourmet Fesztivál, ahol a Travelo szerkesztősége is körbenézett, és még videó összeállítást is készített róla. Megadva az alaphangot, előkészítette a terepet a júniusi gasztroeseményeknek is. Ezekből állítotunk most össze egy ízelítőt.

Brutálisan megverte lakótársait egy ajkai férfi

Itthon2022.05.05, 15:50

A férfi együtt lakott egy nővel és egy férfival Ajkán, egy elhanyagolt pincében. A férfi ideges lett, amikor a lakótársai megitták a közösen vett bort, ezért majdnem halálra verte őket.

Egyedülálló módon emlékezik meg Csollány Szilveszterről keresztapja

Life.hu2022.04.07, 13:03

Csollány Szilveszter közelgő születésnapja alkalmából különleges módon emlékezik meg a sportolóról keresztapja, Sike Tamás: egy róla elnevezett bort hoz forgalomba.

Halála után valósult meg Csollány Szilveszter legnagyobb álma: ez őrzi tovább az emlékét

Life.hu2022.04.04, 08:05

Hihetetlen sok áldozatot szedett pár hónappal ezelőtt a koronavírus. A betegség okozta szövődményekben elhunyt Damu Roland, Kóbor János és január végén hosszas küzdelem után az olimpiai bajnok tornász, Csollány Szilveszter is.

Különleges bor készült Csollány Szilveszter emlékére

Sport2022.04.02, 12:34

Nevével fémjelzett és a kedvenceiből összeállított bor készült az olimpiai, világ- és Európa-bajnok tornász, Csollány Szilveszter emlékére.

Baráti beszélgetés, családi ebéd vagy ünnepi vacsora? Tippek a tökéletes borválasztáshoz

Life.hu2022.03.31, 21:17

Magyarország borvidékek és borok szempontjából maga a paradicsom, hiszen hazánkban az összes borstílus megtalálható a könnyed fehér boroktól a testes vörösborokon át a nemes édes borokig, és ezt nem sok ország mondhatja el magáról. Borászatunk szőlőfajtákat, termőterületeket és borászati eljárásokat tekintve világviszonylatban is rendkívül gazdag. Ám hiába a jó bor, ha nem jól fogyasztjuk. 

Előző
Következő