bírság

címke rss

50 ezres bírság is járhat e-cigizésért

Gazdaság2016.05.11, 15:38

50 000 forint egészségvédelmi bírságot is kiszabhat az ÁNTSZ azokra, akik közforgalmú intézményekben, tömegközlekedési eszközökön vagy munkahelyen e-cigarettát használnak.

A jövõ héttõl több helyen tiltott lesz az e-cigi

Gazdaság2016.05.11, 14:05

Mélyen a zsebébe kell nyúlni annak, aki május 20-át követõen olyan helyen használ e-cigarettát, amit az új szabályozás már tilt. Tilos lesz használni az eszközt többek között éttermekben, kocsmákban, munkahelyeken, aluljárókban, de a játszóterek öt méteres közelében is. Aki ezt megszegi és rajtaveszt, minimum húszezer, de akár ötvenezer forintos bírságot is fizethet. 

Ezt megúszták a vállalkozások

Gazdaság2016.05.10, 13:36

A Kúria fontosnak tartja a hazai kis- és középvállalkozások védelmérõl szóló törvényt és nem engedi a hatóságoknak meg azt, hogy az abban foglalt kedvezményeket szûken értelmezzék. A kis- és középvállalkozásokról szóló törvény egyik rendelkezése szerint a magyar hatóságoknak a kis- és középvállalkozásokkal szemben az elsõ esetben elõforduló jogsértés esetén bírság kiszabása helyett figyelmeztetést kell alkalmazniuk.

Brókercéget bírságolt a jegybank

Gazdaság2016.05.06, 11:57

A Magyar Nemzeti Bank 17,2 millió forint bírság megfizetésére, s a jogsértõ állapot megszüntetésére kötelezte a Solar Capital Markets Zrt.-t a mûködését érintõ prudenciális és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt. A társaságnál feltárt szabályszegések a hazai tõkepiac biztonságos mûködését nem befolyásolják, s az ügyfeleknek nem okoztak érdeksérelmet.

Prága nem akar sem menekültkvótát, sem bírságot

Nagyvilág2016.05.04, 10:07

A cseh kormányfõ szerint csak akkor szabad az EU-nak liberalizálnia a vízumrendszerét Törökországgal szemben, ha a törökök maradéktalanul teljesítik a menekültügyi megállapodást. Bohuslav Sobotka továbbra is elutasítja a kvótarendszert.

Megbüntette a Morning Show-t a médiatanács

Tévé2016.04.14, 10:14

A Class FM Morning Show címû reggeli mûsorát december 30-ai és január 4-ei adásának hibás korhatár-besorolása miatt bírságolta a Médiatanács.  

A közlekedési bírságokat fizetik be a legkésõbb a magyarok

Gazdaság2016.04.07, 16:02

A közlekedési bírságokat, a hiteltartozásokat és a mobiltelefonszámlát fizetik be a leginkább késve a magyarok, míg a legkevésbé az adók befizetésével maradnak el, derült ki az Intrum Justitia nemzetközi pénzügyi szolgáltató felmérésébõl.

Sebestyén Balázsnak mégsem kell hûvösre vonulnia?

Life.hu2016.04.06, 12:48

A mûsorvezetõ a kedd reggeli Morning Show-ban számolt be arról, hogy egy befizetetlen csekk miatt meglehet, hogy rabosítani fogják.

Milliós bírságot kapott az OTP Faktoring

Gazdaság2016.04.05, 13:55

7,8 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az MNB az OTP Faktoring Zrt.-re jogsértõ panaszkezelési gyakorlat miatt. A társaság egyes esetekben nem rögzítette megfelelõen a telefonos panaszokat és jegyzõkönyveket, elmulasztotta a válaszadási határidõket, továbbá a panaszkezelési szabályzatát és nyilvántartását sem a jogszabályoknak megfelelõen alakította ki.

Ittasan okozott autóbalesetet az X-Faktor sztárja

Life.hu2016.03.30, 15:45

Hoppá! Az brit X-Faktor egyik zsûritagja nemrég autóbalesetet szenvedett: összetörte a 150 ezer fontos Ferrariját, és ha ez még nem lenne elég, kiderült, hogy részegen vezetett.

Simicskáékba ezúttal a KDB rúgott bele az M4 miatt

Gazdaság2016.03.30, 12:31

A Közbeszerzési Döntõbizottság összesen ötmillió forintra bírságolta a Közgép és az A-Híd cégeket, amiért olyan alvállalkozókat is alkalmaztak, akiket nem jelentettek be idõben.

700 milliós bírságot szabott ki az MNB

Gazdaság2016.03.24, 13:38

A Different Choice FBC Inc. és a Forex Club Inc. engedély nélkül befektetési szolgáltatási tevékenységet végzett az MNB szerint, amiért a jegybank összesen 700 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte õket.

Minden bankot megbírságolt az MNB

Gazdaság2016.03.22, 10:50

A tíz vizsgált hazai hitelintézet közül nyolc javadalmazási gyakorlata megfelel a hazai és uniós jogszabályi követelményeknek, ám kettõnél hiányosságok vannak – derült ki az MNB tvizsgálatából. A jegybank összességében 48,4 millió forint bírságot szabott ki a feltárt jogsértések miatt, és június végéig kötelezte az érintett piaci szereplõket azok kijavítására.

Bírságot kapnak a Margitszigeten futók?

Archívum2016.03.16, 12:38

A hosszútávfutó olimpikon, Papp Krisztina hívta fel mindenki figyelmét arra, hogy bizony pórul járhat az, aki a betonon akar futni a szigeten.

Milliós bírságot kapott a NAV

Gazdaság2016.02.26, 17:08

Egy informatikai közbeszerzés miatt 4 millió forintot kell fizetnie a NAV-nak. Az adóhatóság monitorok vásárlásakor követett el szabálytalanságokat.

Iraki ügyleteik miatt büntettek két olajcéget

Gazdaság2016.02.26, 15:52

A Total olajipari céget 750 ezer eurós pénzbüntetésre ítélte pénteken a párizsi fellebbviteli bíróság az iraki olajat élelmiszerért ENSZ-program korrupciós ügyében.

Szabálytalanságok a gázcégnél

Gazdaság2016.02.25, 08:45

A Magyar Nemzeti Bank 10 millió forintos felügyeleti bírságot szabott ki a KEG Közép-európai Gázterminál Nyrt.-re, mert a cég több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban elõírt rendszeres és rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének - közölte a jegybank.

Beleroppant a neves magyar cég a versenybe

Gazdaság2016.02.15, 10:32

Bõvülni akart, ám egyszer csak megroggyant a hazai malomipar egyik jelentõs szereplõje, a Sikér Zrt. A vállalatot súlyosan érintette a Széchenyi Bank bedõlése, valamint egy több százmilliós GVH-bírság, de ellehetetlenülése mögött az egész iparág bajai is fölsejlenek - írja a Napi.hu.

Több millió forintos bírság egy hírlevélért

Gazdaság2016.02.09, 17:32

Sokmilliós bírságot is kaphat az a kkv, amelyik nincs tisztában az elektronikus direkt marketing veszélyeivel, így tudtán kívül engedély nélkül reklámozza a termékét vagy a szolgáltatását, figyelmeztet a Sár és Társai Ügyvédi Iroda.

60 millió forintos bírságot kapott a BÁV

Gazdaság2016.02.04, 11:26

A Gazdasági Versenyhivatal 60 millió forintos bírságot szabott ki a BÁV-Zálog Zrt.-re, valamint a BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt.-re tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt.

Beteg emberek hiszékenységén nyerészkedtek

Gazdaság2016.02.03, 12:55

Jogsértõ módon reklámozta a Posta Szerviz Kft. az LPA Bio-Actif elnevezésû termékét, döntött a Gazdasági Versenyhivatal.

15 millióra bírságolt a GVH

Gazdaság2016.01.22, 12:00

A Gazdasági Versenyhivatal 15 millió forintra bírságolta az Autocentrum AAA Auto Kft.-t tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat miatt és megtiltotta a jogsértõ magatartás folytatását - közölte a versenyhivatal.

69 milliós bírságot kapott a K&H

Gazdaság2016.01.22, 09:22

Az MNB határozataiban összesen 69 millió forint bírság megfizetésére és a jogsértõ állapot megszüntetésére kötelezte a K&H bankcsoportot. A tõkeszámítási, számviteli, kockázatkezelési, fedezetértékelési, informatikai, illetve befektetési és belsõ szabályozási tevékenységét érintõ egyes hiányosságok miatt kapta a bírságot. A feltárt jogsértések nem hordoznak olyan rendszerkockázatot, amelyek súlyosan veszélyeztetnék a bankcsoport megbízható mûködését.

19 millióra bírságolták a CIG Pannóniát

Gazdaság2016.01.18, 16:39

Az MNB összesen 19 millió forint bírságot szabott ki a CIG Pannónia biztosítási csoport élet- és vagyonbiztosítójára egyebek közt vállalatirányítási, nyilvántartási, informatikai és fogyasztóvédelmi jogsértések miatt, közölte a jegybank.

Milliós bírság az RTL Klubnak

Itthon2016.01.15, 17:57

7,5 millió forintra bírságolta a médiahatóság az RTL Klubot a Hungary's Got Talent egyik produkciója miatt.

Bírságot kapott az RTL Klub a Hungary's Got Talent egyik produkciója miatt

Archívum2016.01.15, 15:18

Korhatárszabályok megsértése miatt 7,5 millió forint bírságot szabott ki az RTL Klubra a médiatanács - áll a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) által az MTI-hez eljuttatott közleményben.

49 millióra bírságolták a Banif Plus Bankot

Gazdaság2016.01.11, 10:25

Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki a Banif Plus Bank Zrt.-re, egyebek közt a bank belsõ mûködési folyamatainak gyenge belsõ szabályozottsága, a hitelkockázatok elégtelen azonosítása, mérése és kezelése, illetve jelentõs számú kisebb jogsértés miatt. A feltárt szabálytalanságok nem orvosolhatatlan rendszerszintû kockázatúak.

Tovább szigorodik az adatvédelem

Gazdaság2016.01.05, 18:23

Tavaly az adatvédelemrõl szóló jogszabály évközben is többször változott, az adatvédelmi hatóság pedig folytatta az ellenõrzéseket, és számos ügyben fontos, a webáruházak mûködését is befolyásoló határozatot hozott. Dr. Horváth Katalin, a Sár és Társai Ügyvédi Iroda adatvédelemmel foglalkozó partnere összefoglalta a tavalyi tapasztalatokat, amelyekbõl az idei évre vonatkozó trendek is kiolvashatók.

Óvatosan a gázpedállal Szlovákiában is

Auto2015.12.29, 13:44

Péntektõl ezereurós, akár 316 ezer forintos pénzbírságra is számíthat az, aki jelentõsen túllépi az elõírt sebességet Szlovákiában. Januártól szigorodnak a közlekedési szabályok. Új kihágások is megjelennek, mint például a gyalogos veszélyeztetése a járdán.

MNB-alelnök: évtizedes problémára került pont

Gazdaság2015.12.28, 20:23

Mozgalmas, aktív évet zárt a Magyar Nemzeti Bank felügyeleti területe és a felügyeletnek is jelentõs szerepe volt abban, hogy a magyar pénzügyi közvetítõrendszer ma erõsebb, stabilabb, mint egy éve - mondta Windisch László, az MNB felügyeleti alelnöke.

Milliókra bírságoltak két bankot

Gazdaság2015.12.28, 15:50

A Porsche Bankot és az Erste Bankot a fogyasztóvédelmi szabályok megsértéséért összesen 7 millió forintra bírságolta meg a felügyeleti jogkörben eljáró Magyar Nemzeti Bank.

50 millió forintra büntették a Ryanairt megtévesztés miatt

Travelo2017.10.18, 13:07

A dinamikus valuta átváltási rendszerrõl hiányos, az átváltási árfolyamról pedig megtévesztõ tájékoztatást nyújtott a Ryanair Ltd. (Ryanair) magyar nyelvû foglalási oldalán, ezért 50 millió forintos bírságot kapott.

Százmilliókat tüntettek el a kamupártok

Itthon2015.12.12, 09:14

Összesen 630 millió forint végleg eltûnt a jogtalanul felhasznált kampánytámogatásból, a kétmilliárd forintos választási bírságoknak pedig alig két százalékát sikerült behajtani.

Hiányosságok az NN Biztosítónál

Gazdaság2015.12.07, 14:34

18 millió forintos felügyeleti és fogyasztóvédelmi bírságot szabott ki az Magyar Nemzeti Bank az NN Biztosító Zrt.-re. A jegybank az életbiztosítási szerzõdések kezelése során tapasztalt hiányos tartalmi elemeket, illetve az ügyfél-tájékoztatásra és panaszkezelésre vonatkozó jogsértések miatt szabott ki bírságot a biztosítótársaságra. 

Közmunkásnak állt az Origo

Itthon2015.12.07, 06:02

– Büntis? – Én? Dehogy, kezét csókolom, bírságos. – Aha, szóval büntis – mondja a kartonozós nõ, miközben még egy kanál cukrot tesz a kávéjába. Nem csak itt, az Országos Tisztifõorvosi Hivatalnál, hanem minden hivatalos helyen megbélyegzett ember vagyok, aki biztosan lopott, csalt, sõt talán embert is ölt.

MLM-céget büntetett a GVH

Gazdaság2015.12.04, 11:17

A Ledland Kereskedelmi Kft. jogsértõ módon reklámozta platina-, arany-, ezüst- és rézkolloid, valamint PentaMax C-vitamin bomba nevû termékeit, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) ezért egymillió forint bírságot szabott ki a cégre. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a kolloidok fogyasztása kockázatos.

Brókerbotrány: félmilliárdos bírság a Hungária-közeli cégnek

Gazdaság2015.12.03, 10:15

Az MNB engedély nélkül végzett pénzügyi szolgáltatás miatt 500 millió forint bírságot szabott ki a Biztonság-Trade Kft.-re, és megtiltotta, hogy a társaság a nyilvánosságtól származó, visszafizetendõ pénzeszközöket gyûjtsön. A jegybank ismételten hangsúlyozza: a pilótajátékok jellemzõje, hogy akár rövidtávon valószínûtlenül magas hozamokat ígérnek, nemegyszer tõke- vagy hozamgaranciát is ígérve.

Csokis golyók miatt büntetett a Nébih

Gazdaság2015.11.27, 13:07

Kakaós- és csokoládés bevonatú gabonagolyókat ellenõrzött a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, a vizsgált 21 termék közül egynél találtak élelmiszerbiztonsági hibát - közölte a hatóság pénteken az MTI-vel.

Átverte a kkv-kat, fizethet a versenyhivatalnak

Gazdaság2015.11.17, 10:46

Ismét kis- és középvállalkozások megtévesztése miatt bírságolt a Gazdasági Versenyhivatal. A Stationeryland Kereskedelmi Kft. megtévesztõ és hiányos tájékoztatást nyújtott ingyenes/próba iroda- és tisztítószercsomag ajánlatával a kis- és középvállalkozásoknak, így üzletfelei választási szabadságát indokolatlanul korlátozta.

Félreállították a rendõrök az önvezetõ autót

Techbázis2015.11.13, 11:10

A Google önjáró kocsija közel kétmillió kilométert vezetett, eddig egyetlen büntetés beszedése nélkül.

Óriási veszteség jöhet az E.ON-nál

Gazdaság2015.11.10, 09:33

Habár csak szerda reggel érkezik a német energiaipari óriás, az E.ON gyorsjelentése, a Handelsblatt értesülései szerint akár 5 milliárd eurós veszteségrõl is számot adhat a vállalat.

Ilyen, amikor a jegestea megsérti a joghurtitalt

Travelo2017.10.09, 12:47

Ilyen, amikor a jegestea megsérti a joghurtitalt

Ugorhat a bírság fele

Gazdaság2015.11.02, 12:34

A Gazdasági Versenyhivatal akár a bírságok 50 százalékától is eltekint, ha a jogsértõ vállalkozások lemondanak bizonyos jogaikról.

Szúnyogirtókartellre csapott le a GVH

Gazdaság2015.10.29, 15:08

A versenyhivatal döntése szerint a szúnyogirtási piac meghatározó szereplõi versenykorlátozó megállapodásokat kötöttek egymással, ezért hét vállalkozással szemben összesen 80 millió forint bírságot szabtak ki.

Még többe kerülhet a Volkswagen-botrány

Gazdaság2015.10.22, 09:31

További pénzeket különíthet el a Volkswagen a károsanyag-kibocsátási botrány költségeinek fedezésére – mondta a VW vezérigazgatója szerdán. Az eddigi jelentõs összeg mellett azonnal reagálni akarnak, ha esnek az eladások.

Elvették az adókedvezményeket a multiktól

Gazdaság2015.10.21, 12:32

Az uniós szabályok értelmében illegális állami támogatásnak minõsülnek azok az adókedvezmények, amelyeket Luxemburg nyújtott a Fiatnak, Hollandia pedig a Starbucksnak - döntött az Európai Bizottság.

Katasztrofális az FHB Jelzálogbank informatikai rendszere

Gazdaság2015.10.19, 14:36

Súlyos informatikai hiányosságok miatt 70 millió forintos bírságot szabott ki az FHB Jelzálogbank Nyrt.-re a Magyar Nemzeti Bank.

Elítélték a magyart, aki egy próbafülkében nyúlt magához Angliában

Life.hu2015.10.19, 12:16

Négy hét börtönt és pénzbüntetést kapott az a magyar férfi, aki Angliában egy próbafülkében nyúlt magához. Állítólag nem ez volt az eslõ eset. 

Felfüggesztett két vagyonkezelõ céget az MNB

Gazdaság2015.10.16, 13:32

Jegybanki engedély nélkül gyûjtött pénzeszközöket a Riches Builder Vagyonkezelõ Zrt. és a Seychelle-szigeteken bejegyzett Riches Builder Investment Ltd., ezért a Magyar Nemzeti Bank összesen 338 millió forintra bírságolta a pénzintézeteket.

Jogosulatlan pénzgyûjtés miatt bírságolt az MNB

Gazdaság2015.10.16, 11:42

A Riches Builder Vagyonkezelõ Zrt. és a Riches Bulider Investment Ltd. engedély nélkül gyûjtött a nyilvánosságtól származó, visszafizetendõ pénzeszközöket, ezért az MNB pénteken közzétett határozatában összesen 338 millió forint piacfelügyeleti bírságot szabott ki a társaságokkal szemben, továbbá azonnali hatállyal megtiltotta a jogsértõ gyakorlat folytatását.

Piszok és hulladék miatt bezárták a zöldségtisztítót

[origo] Gasztro2015.10.08, 09:53

Azonnali hatállyal felfüggesztette két zöldségtisztító üzem mûködését a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal. Az eljárás során 11 tonna alapanyagot kellett megsemmisíteni, a jogsértõ cégek többszázezres bírságra számíthatnak.

Súlyos bírságot kap, aki Párizsban eldob egy csikket

Travelo2017.10.12, 09:53

Szigorúbb büntetés lépett életbe október elsejétõl a francia fõvárosban. 68 euró, azaz 21 ezer forint pénzbüntetést szabnak ki azokra, akik közterületen eldobják a cigarettacsikket.

Kemény bírságot úszhat meg egy kis odafigyeléssel

Gazdaság2015.10.01, 11:47

A Gazdasági Versenyhivatal a jövõben bírságenyhítõ körülményként figyelembe veheti az eljárás alá vont vállalkozás megfelelési erõfeszítéseit. Tehát ha az adott ügy megoldására konkrét és érdemi lépéseket tesz, azt értékeli a versenyhivatal, és kisebb bírságot szab ki.

90 milliós MNB-bírság jogosulatlan brókeri közvetítésért

Gazdaság2015.09.18, 12:15

Bejelentés hiányában végzett tõkepiaci függõ ügynöki tevékenységet a CFD Markets Kft. egy ciprusi és egy brit társaságnak – állapította meg az MNB, amely eltiltotta a társaságot a jogosulatlan tevékenység végzésétõl, és 90 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte.

Hatalmas bírságot kaptak a gyógyszerkartellezõk

Gazdaság2015.09.15, 13:41

Összesen 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki egy gyógyszerkartell résztvevõire, három gyógyszer-nagykereskedõ cégre és két tanácsadó vállalkozásra a Gazdasági Versenyhivatal.

Ingyen lehet fürödni, legálisan nem

Itthon2015.08.10, 16:28

Valami titkos összeesküvés okán a fõváros környéki tavak jó részében és a Duna teljes budapesti szakaszán tilos fürödni, mert veszélyes, és nem higiénikus. Holott még az sem egyértelmû, mi számít fürdésnek. És az ÁNTSZ nem is vizsgálja a tiltott helyeken a víz minõségét, merthogy tiltottak. Elrettentésül megmutatjuk, hol fürdõznek tilosban azok a kalandorok, akik kerülik a zsúfolt és drága helyeket.

Súlyos kihívásokkal kell szembenéznie az Ubernek

Gazdaság2015.07.17, 15:43

Itthon is sok vitát kavaró taxitársaságot 7,3 millió dollárra, azaz közel 2 milliárd forintra bírságolták a vállalkozás szülõföldjén, az Egyesült Államokban. Úgy tûnik, egyre több nehézséggel kell szembenéznie az üstökösként száguldó vállalkozásnak.

Ekkora büntetést még senki sem kapott

Gazdaság2015.07.03, 10:09

18,7 milliárd dolláros kártérítést kell fizetnie a BP olajtársaságnak, mivel 2010 áprilisában egyik olajkútja elsüllyedt a Mexikói-öbölben, az Egyesült Államok eddigi legnagyobb olaszkatasztrófáját okozva. 

Nem úszta meg a kartellezést a román Mol

Gazdaság2015.07.02, 12:46

A román legfelsõ bíróság csökkentette a román Versenytanács által a Mol Romániára kartellezés miatt kiszabott bírságot, közölte csütörtökön a Mediafax hírügynökség.

Ezért születnek a rendõrviccek

Auto2015.06.24, 11:58

Nyaralni megy, vagy katasztrófaturistaként menekülteket szpottol a határvégen, és közben elveszti a rendszámtábláját? Ha jogkövetõ, akkor otthagyja a kocsit, ahol van, és nagymamástul, kanáristul hazavonatozik. Ha nem törvénytisztelõ, akkor megpróbálhat hazasurranni, ehhez viszont elmélyült ismeretek szükségesek.

Ennyit ritkán fizetnek ittas vezetésért

Itthon2015.06.12, 17:02

Egy nap alatt csaknem 3 és fél millió forint bírságot szabott ki ittas vezetõkre a Ceglédi Járásbíróság. Összesen húsz embert ítéltek el. Volt, akinek 450 ezer forintot kell fizetnie, de olyan ember is akadt, aki börtönbe megy. 

Megbüntették, mert Apple Watchot használt

Techbázis2015.05.28, 11:50

A férfi vezetés közben használta az Apple okosórát, a rendõrök ezért megbírságolták.

Megbukott egy újabb mágneses készülék

Gazdaság2015.05.27, 12:04

Nem volt gyógyító hatása a BNM pulzáló mágnesterápiás készüléknek, amit termékbemutatókon népszerûsítettek. A Varosetta Kft. azonnali döntésre is kényszerítette a fogyasztókat az árubemutatókon elérhetõ árkedvezményt hangsúlyozva. A Gazdasági Versenyhivatal a 6,2 milió forintra bírságolta a céget.

Többmilliós bírságokat szabott ki az MNB

Gazdaság2015.05.21, 12:10

A Magyar Nemzeti Bank összesen 7,5 millió forintra bírságolt egy kereskedelmi bankot és két pénzügyi vállalkozást, mert késve küldték ki a fogyasztóknak az elszámolási levelek egy részét.

Milliárdokat fizethetnek nagybankok deviza-manipuláció miatt

Gazdaság2015.05.20, 18:34

A világ legnagyobb bankjai közül ötöt találtak bûnösnek az amerikai és brit hatóságok devizapiaci manipulációs ügyben, így 5,6 milliárd dolláros bírság kifizetésére kötelezték õket. Ráadásul az öt közül négy kénytelen lesz beismerni, hogy bûncselekményt hajtott végre. 

250 millióra bírságolták a Telenort, fellebbeznek

Techbázis2015.05.18, 16:21

A Telenort 250 millió forintra bírságolták, a döntés ellen fellebbeznek. Az indoklás szerint egyoldalúan módosították az egyéni elõfizetõi szerzõdéseket.

Csodakészülék miatt bírságolt a versenyhivatal

Gazdaság2015.05.04, 11:30

Jogsértõen reklámozott egyes orvostechnikai, illetve gyógyászati segédeszközöket, ezért 6,1 millió forintra bírságolta a Jugis 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t a versenyhivatal.

Ismét reklámok miatt bírságolt a GVH

Gazdaság2015.04.30, 11:44

A Gazdasági Versenyhivatal 1,6 millió forint bírságot szabott ki a Dr. Fachet Egészségügyi és Szolgáltató Kft.-re, mivel a cég a GVH megítélése szerint jogsértõen reklámozta Immunforte Basic és az Immunforte C+R étrend-kiegészítõ termékeit.

Meglepõdtek a pénzügyõrök, amikor meglátták a rakományt

Gazdaság2015.04.29, 08:57

Illegális fémkereskedõt buktatott le a Nemzeti Adó-és Vámhivatal. A férfit már korábban is pénzbírsággal sújtották engedély nélküli fémhulladék miatt. Most mélyen a zsebébe kell nyúlnia, hatalmas büntetést kapott.

Negyedmillió forintos bírság megtévesztésért

Gazdaság2015.04.28, 17:30

Az elmúlt évben a Gazdasági Versenyhivatal többször is bírságolt olyan vállalatokat, amelyek kifejezetten kkv-kat csaptak be. A legutóbbi ilyen esetben egy irodaszer-ellátót állítottak le. A cégnek 242 500 forintot kell fizetnie megtévesztõ és hiányos tájékoztatásért.

Gigabírságot kell fizetnie a Deutsche Banknak

Gazdaság2015.04.23, 18:29

2,5 milliárd dolláros bírságot kell fizetni a Deutsche Banknak az amerikai és európai hatóságoknak, miután a nagy német befektetési bank is vélhetõen benne volt a londoni irányadó alapkamat (Libor) manipulálásában. 

Óriási bírságba szaladt bele a Mercedes

Gazdaság2015.04.23, 10:34

Háromszázötven millió jüan (15,8 milliárd forint) bírságot szabtak ki árrögzítés miatt a Mercedes-Benzre Kínában, mert az autóértékesítés utáni szolgáltatások árait manipulálta a piacon, számolt be az állami Hszinhua hírügynökség.

Szakadék a bírságok között

Gazdaság2015.04.13, 11:39

Fogyasztóvédelmi bírságra a multik a többszörösét fizetik ki, mint hazai versenytársaik - írja a Népszabadság. A lapnak a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság csak a multikról közölt adatokat, a hazai üzletláncok bírságairól pontos adatot nem mondtak, mivel a bírságokat az üzemeltetõ cégekre rótták ki, amelyek nem feltétlenül szerepeltetik a nevükben a CBA, Coop vagy a Real nevet.   

A Társadalmi Béke Párt 171 millióval tartozik

Gazdaság2015.03.31, 11:57

A vissza nem vitt ajánlóívek miatti bírságok nagy részét még nem fizették ki a pártok.

A jegybank megbírságolta az MKB biztosítóit

Gazdaság2015.03.26, 11:38

Összesen 24 millió forint bírságot szabott ki a jegybank az MKB Életbiztosító Zrt.-re és az MKB Általános Biztosító Zrt.-re egyebek közt az élet- és kötelezõ gépjármû felelõsségbiztosítási termékek szabályozási hiányosságai, a szerzõdések tartalmával kapcsolatos jogsértések, ügyfél-tájékoztatási és panaszkezelési problémák miatt, közölte a jegybank.

Nem fogadja el a milliárdos bírságot az Auchan

Itthon2015.03.23, 20:22

Nem ért egyet a Gazdasági Versenyhivatal döntésével az Auchan Magyarország Kft. A láncot 1 milliárd 61 millió 300 ezer forintra büntették, mert megsértette a kereskedelmi törvényt. Utólagos árkedvezmény-támogatás címén, egyoldalúan díjat számított fel beszállítóinak, hogy termékeik bekerülhessenek az Auchan árukészletébe.

300 milliós bírságot szabott ki az MNB

Gazdaság2015.03.17, 12:32

A Magyar Nemzeti Bank bírságot szabott ki az MNG Investments Zrt.-re bejelentés nélküli függõ ügynöki tevékenység miatt, illetve egyéb szabálytalanságok miatt az MNG International Investments Inc.-t is megbírságolta; a bírságok összege megközelíti a 300 millió forintot, közölte a jegybank.

Ötmillióra bírságolt egy takarékot az MNB

Gazdaság2015.03.12, 14:07

A Magyar Nemzeti Bank ötmillió forintra bírságolta a Jászárokszállás és Vidéke Körzeti Takarékszövetkezetet. A hitelintézetnek jegybanki kötelezés alapján legkésõbb május 31-ig meg kell szüntetnie az általa elkövetett pénzforgalmi jogszabálysértéseket.

Visszapisil a fal az illetlen bulizókra

Techbázis2015.03.07, 17:10

Megelégelték a lakók, hogy a fiatalok a falra vizelnek, az új festék viszont minden cseppet a cipõjükre küld vissza.

Hamis reklám miatt kapott milliós bírságot a Spar

Gazdaság2015.02.19, 09:43

Megtévesztõ hirdetések miatt 43 millió forintra bírságolta a Spart a Versenyhivatal. A hirdetésekkel ellentétben nem járt vissza 500 forint minden 5000 forintos vásárlás után.

10 millió forintra büntették a Raiffeisent

Gazdaság2015.02.17, 16:57

Tízmillió forintra bírságolta a Raiffeisen Bankot az MNB. Az ítélet szerint a bank hitelei súlyosan sértették a fogyasztókat védõ szabályokat, a cég viszont komoly haszonra tett szert velük.

Több tízezres bírságot kaphatnak a kutyatulajdonosok

Gazdaság2015.02.06, 13:29

Harmincezres bírságra számíthatnak azok a gazdik, akik nem jelentik be ebüket az önkormányzatnál. A harmadik kerületben csak a kutyák felét jelenthették be idõben.

33 milliós bírságot kapott az OTP és az Eximbank

Gazdaság2015.01.23, 14:46

A Gazdasági Versenyhivatal engedélyezte, hogy az Eximbank – az OTP-vel – közös irányítást szerezzen a Fordulat Tõkealap felett. A versenyhivatal a kérelem késedelmes benyújtása miatt a kérelmezõ OTP-vel és Eximbankkal szemben 32,85 millió forint bírságot szabott ki.

Négymillió forintos bírság a csikkek eldobásáért

Archívum2015.01.22, 15:35

Szingapúrban komolyan veszik a közterületek tisztaságát, a turistáknak is érdemes betartani a szabályokat.

Négymillió forintra bírságoltak egy szingapúri szemetelõt

Travelo2017.10.05, 16:19

Négymillió forintra bírságoltak egy szingapúri szemetelõt

Harmincezer forint büntetés járhat annak, aki nem jelenti be a kutyáját

Archívum2015.01.17, 07:39

Harmincezer forintos bírságra számíthat, aki nem jelenti be a kutyáját az önkormányzatnál. Hallottál már az ebösszeírásról?

L.L. Junior el akarja felejteni a balesetet, amit okozott

Archívum2015.01.16, 15:24

L. L. Junior egy hónapja ittasan okozott balesetet, amikor egy kisbusszal ütközött Kõbányán, a rapper bevallotta, nagyon megviselték a történtek.

Nem gyógyítja a rákot a Preventa víz – lecsapott a GVH

Life.hu2015.01.13, 13:59

A Gazdasági Versenyhivatal jogsértést állapított meg a HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztõ Kft. Preventa termékeinek reklámozásával kapcsolatban. Így 30 millió forint bírságot szabott ki a cégre.

Piacbefolyásolás miatt csapott le az MNB

Gazdaság2014.12.23, 10:39

A Fuso Ecosystem Nyrt.-t 10 millió forintra bírságolta a Magyar Nemzeti Bank, mert a hivatalosan kijelölt információtárolási rendszerben megalapozatlan, félrevezetõ információkat hozott nyilvánosságra, és ezzel tiltott módon befolyásolta a piacot, közölte a jegybank.

Rossz bankszámlára utalták egy hercegnõ félmillió euróját

Nagyvilág2014.12.16, 16:22

A hibát Krisztina spanyol hercegnõ ügyvédje, vétette tévedésbõl ugyanis rossz számlaszámra utalt 587 ezer eurót. A 180 millió forint körüli összeget ügyfelére bírságként szabta ki a spanyol korrupció elleni ügyészség.

Az eredeti árat hirdették akciósnak

Gazdaság2014.12.11, 14:22

Az Euro Telemarketing a Maxilift és a Stem Cell Therapy termékeit olyan ránctalanításra, több évnyi fiatalodásra vonatkozó és egyéb ígéretekkel hirdette, amely állítások valóságtartalmát nem tudta igazolni. Ráadásul a cég megtévesztõ árkommunikációt is folytatott a Gazdasági Versenyhivatal szerint.

Bírság a fogyasztói csoport szervezõinek

Gazdaság2014.12.09, 15:15

Három társaságra összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a a GVH.

Megbüntették a nagybankokat

Gazdaság2014.11.12, 11:16

Összesen 3,3 milliárd dollár értékû büntetést kapott ma öt nagybank a devizapiac manipulálásában játszott szerepéért - írja a Reuters.

Újabb banki bírságok jöhetnek

Gazdaság2014.11.09, 10:55

A jövõ hét elején hat óriásbankot is megbírságolhatnak a brit szabályozó hatóságok a devizapiac manipulálása miatt. A pénzintézetek összesen másfél milliárd fontos büntetést kaphatnak - írja a Reuters.

Tízmilliós bírságra számíthat egy lomizó

Itthon2014.10.20, 20:42

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyõrei tetten értek Abonyban egy fémfelvásárlót, aki illegális fémkereskedelem miatt több mint 10 millió forint bírságra számíthat. A hulladéktörvény alapján a lomizás lopásnak minõsül.

Milliárdos bírságot kapott négy magyarországi lapkiadó

Gazdaság2014.10.20, 17:03

A Gazdasági Versenyhivatal együttesen csaknem 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki négy regionális lapkiadóra, miután megállapította, hogy felosztották a megyei napilapok piacait.