birkózás

címke rss

Két magyar is döntőbe jutott a budapesti birkózó Európa-bajnokság nyitónapján

Archívum2022.03.28, 21:11

A szabadfogásúak 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail az elődöntőben is nagyon meggyőző teljesítménnyel, technikai tussal győzött, így bejutott a keddi fináléba a budapesti birkózó Európa-bajnokság nyitónapján. Míg a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában szereplő Bajcajev Vlagyiszlav is simán megnyerte elődöntőjét, így szintén bejutott a keddi döntőbe.

Közel állt a bravúros győzelemhez a magyar birkózó a budapesti Eb-n

Archívum2022.03.28, 12:59

Közel volt a siker, mégis balul végződött a magyar csapat első meccse a budapesti birkózó Európa-bajnokság nyitónapján, a szabadfogásúak 79 kilogrammos kategóriájában szereplő Vida Csaba ugyanis óriási csata végén 9-8-ra veszített a nyolcaddöntőben.

Ukrán birkózókkal és fiatal magyar reménységekkel jön a budapesti Európa-bajnokság

Archívum2022.03.27, 16:46

Közel 600 indulója lesz a budapesti grappling és birkózó Európa-bajnokságnak, amelyen a háború sújtotta Ukrajnából a női csapat mellett minden bizonnyal a férfi kötöttfogású válogatott is részt vehet.

Palik Lászlóval futottak a Lőrincz testvérek a budapesti birkózó-Eb előtt

Archívum2022.03.25, 08:26

Lőrincz Tamás és Viktor voltak a Palikék Világa by Manna Futtában című műsorának vendégei. Az olimpiai bajnok és ezüstérmes birkózó mesélt különleges kapcsolatukról, a legutóbbi olimpiáról, pályájuk nehézségeiről, és a közelgő birkózó Európa-bajnokságról is. A testvérek elmondták, hogy pályájuk elején nehezen szokták meg a sporthoz kapcsolódó szigorú szabályokhoz kapcsolódó életvitelt, de nagyon sokat adott számukra, hogy ezt az egészet együtt élték meg.

Számos magyar éremesély lesz a hazai rendezésű birkózó Európa-bajnokságon

Archívum2022.03.24, 15:09

Mindhárom szakág kapitánya éremszerzésekben bízva várja a budapesti birkózó Európa-bajnokság hétfői rajtját, amely előtt a kötöttfogásúak Tatán élesítik a formájukat.

A birkózó Lőrincz Viktor elmondta, mit tervez a párizsi olimpián

Archívum2022.03.22, 10:47

A visszavonulást egyelőre nem jelentette be hivatalosan, de a párizsi játékokon már biztosan nem versenyez Lőrincz Viktor olimpiai ezüstérmes birkózó.

Véget ért egy karrier: bejelentette visszavonulását a magyar olimpikon

Archívum2022.03.22, 09:07

A tavaly nyári olimpián még versenyzett, most azonban hivatalosan is bejelentette, hogy visszavonul és többé nem lép szőnyegre az Európa-bajnok birkózó.

Visszavonult az olimpiai ezüstérmes Lőrincz Viktor

Archívum2022.03.21, 22:22

Bejelentette visszavonulását Lőrincz Viktor, olimpiai ezüstérmes birkózó.

Mégis indul a budapesti birkózó Eb-n az ukrán női csapat

Archívum2022.03.19, 13:25

Az ukrán női csapat mégis indul a március 28. és április 3. között sorra kerülő budapesti birkózó Európa-bajnokságon.

Újabb magyar érem az U23-as birkózó Európa-bajnokságon

Archívum2022.04.01, 10:20

Végh Richárd bronzérmes lett a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában a Plovdivban zajló U23-as birkózó Európa-bajnokságon szombaton.

Újabb két magyar érem az U23-as birkózó Európa-bajnokságon

Archívum2022.04.01, 10:20

A magyarok két bronzérmet nyertek a Plovdivban zajló U23-as birkózó Európa-bajnokság pénteki napján.

Két magyar aranyérem az U23-as birkózó Európa-bajnokságon

Archívum2022.04.01, 10:20

A magyarok három érmet, közte két aranyat nyertek a Plovdivban zajló U23-as birkózó Európa-bajnokság keddi napján.

Kihagyja a budapesti Eb-t a vb-ezüstérmes magyar birkózó

Archívum2022.03.07, 07:22

A kötöttfogású 97 kilogrammosok között világbajnoki ezüstérmes, olimpiai ötödik Szőke Alex vállműtéte utáni lábadozása miatt nem lép szőnyegre a budapesti Európa-bajnokságon.

Kizárták az oroszokat és a fehéroroszokat a budapesti birkózó Eb-ről

Archívum2022.03.02, 19:57

A Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) kizárta a március 28-án kezdődő budapesti birkózó Európa-bajnokságról az orosz és a fehérorosz sportolókat.

Ligeti Dániel bronzérmes a törökországi birkózóversenyen

Archívum2022.02.27, 14:05

A birkózó Ligeti Dániel bronzérmet nyert a törökországi Yasar Dogu emlékversenyen.

Három helyett hét magyar lesz a nemzetközi birkózószövetség szakbizottságaiban

Archívum2022.01.31, 18:34

Az eddigi három helyett már hét magyar tagja van a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW) különböző szakbizottságainak.

Meghalt a Fradi legendás edzője

Archívum2021.12.30, 08:47

Életének 74. évében meghalt a Ferencváros birkózó legendája, Széles József.

Hatalmas veszteség: 39 évesen elhunyt a népszerű sportoló

Archívum2021.12.16, 20:34

Tragikusan fiatalon, 39 évesen elhunyt a volt birkózó, pankrátor, Jimmy Rave. A szomorú hírt lánya közölte a nyilvánossággal. 

Lőrincz Tamás lett az év legjobb birkózója a saját súlycsoportjában

Archívum2021.12.01, 20:02

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás lett 2021 legjobb 77 kilogrammos kötöttfogású birkózója a nemzetközi szövetségnél (UWW).

Magyar állami kitüntetést kapott Nenad Lalovic birkózóelnök

Archívum2021.12.01, 18:12

Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend tisztikeresztje polgári fokozatát adományozta Nenad Lalovicnak, a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) vezetőjének, aki a kitüntetést Németh Szilárd államtitkártól, a magyar szövetség (MBSZ) elnökétől vette át szerdán a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) sportcsarnokában.

Miért vonult el a világ elől a legendás magyar olimpiai bajnok?

Archívum2021.11.16, 19:06

Magyarország egyik legeldugottabb és leggyönyörűbb fekvésű falujában, a Zempléni-hegység vad vidékén megbúvó Baskón találkoztunk a magyar sport legendás alakjával, Hegedüs Csaba birkózóval, aki a 100. magyar olimpiai aranyérem tulajdonosa. Nézze meg Lantos Gábor videóját!

Szél Anna bronzérmes az U23-as birkózó-vb-n

Archívum2021.11.04, 19:16

Szél Anna, az Orosházi Spartacus Birkózó Klub versenyzője bronzérmet nyert a Belgrádban zajló U23-as birkózó világbajnokságon

Magyar aranyérem az U23-as birkózó-világbajnokságon

Archívum2021.11.02, 20:36

Az októberi felnőtt vb-n elért ötödik helye után Lévai Tamás hétfőn aranyérmet nyert a Belgrádban zajló U23-as birkózó-világbajnokságon, melynek első éremosztó napján Losonczi Ottó ezüstöt, Vitek Dáriusz pedig bronzérmet szerzett.

A világbajnok magyar sportoló már készül az élsport utáni időszakra

Archívum2021.10.24, 12:02

Sastin Marianna lett a Vasas birkózó szakosztályának társelnöke.

Rangos elismerésben részesült az olimpiai bajnok birkózó

Archívum2021.10.15, 20:00

Sike András olimpiai bajnok birkózó, a kötöttfogású válogatott vezetőedzője kapta a hatodik csillagot az Egri Csillagok Sétányán.

Az olimpiai bajnok Lőrincz Tamás a Nemzetközi Birkózó Szövetség sportolói bizottságában

Archívum2021.10.13, 11:44

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Lőrincz Tamást beválasztották a Nemzetközi Birkózó Szövetség (UWW) sportolói bizottságába.

Torba Erik és Takács István ötödik lett a birkózó-vb zárónapján

Archívum2021.10.10, 20:08

Torba Erik az ötödik helyen végzett a 63 kilogrammosok versenyében, míg a 87 kilogrammos Takács István szintén ötödik lett az oslói birkózó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

Kiesett a magyar birkózó a vigaszágon az oslói világbajnokságon

Archívum2021.10.10, 16:38

A kötöttfogásúak 67 kilogrammos kategóriájában szereplő Váncza István a vigaszág első fordulójában kikapott és kiesett vasárnap az oslói birkózó-világbajnokság zárónapján.

Szőke Alex ezüstérmes a birkózó-vb-n

Archívum2021.10.09, 20:06

Szőke Alex ezüstérmet nyert a 97 kilogrammosok versenyében az oslói birkózó-világbajnokság szombati napján.

Torba Erik és Takács István is bronzéremért küzdhet a birkózó-vb-n

Archívum2021.10.09, 18:45

A kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik és a 87 kilóban szereplő Takács István is elveszítette elődöntőjét, így egyformán a bronzéremért léphetnek szőnyegre vasárnap, az oslói birkózó-világbajnokság zárónapján.

Két magyar is négy közé jutott a birkózó-világbajnokságon

Archívum2021.10.09, 14:41

A kötöttfogásúak 63 kilogrammos kategóriájában szereplő Torba Erik a végletekig kiélezett mérkőzésen, Módos Péter szövetségi kapitány sikeres challenge-ével győzött és jutott be az elődöntőbe az oslói birkózó-világbajnokság szombati versenynapján, melyen a 87 kilóban szereplő Takács István is megnyerte negyeddöntőjét és a négy közé került.

Szenzációs birkózással jutott vb-döntőbe Szőke Alex

Archívum2021.10.08, 21:12

A tokiói olimpián ötödik Szőke Alex komoly hátrányból felállva megnyerte elődöntőjét, ezzel bejutott a kötöttfogásúak 97 kilogrammos kategóriájának szombati döntőjébe az oslói birkózó-világbajnokságon. Az esti programban Lévai Tamás és Szabó László is az ötödik helyen végzett.

Lőrincz Viktor legyőzője megválik a tokiói olimpiai aranyérmétől

Archívum2021.10.08, 13:41

Zsan Belenyuk, az ukránok olimpiai bajnok birkózója jótékony célra eladná a nyári tokiói játékokon nyert aranyérmét.

Bronzéremért birkózhat pénteken Lévai Tamás az oslói világbajnokságon

Archívum2021.10.07, 18:10

A kötöttfogásúak 77 kilogrammos kategóriájában szereplő Lévai Tamás az esélyeknek megfelelően kikapott a kétszeres olimpiai bajnok Roman Vlaszovtól, így pénteken a bronzéremért léphet szőnyegre az oslói birkózó-világbajnokságon.

A vb-n is legyőzte legnagyobb ellenfelét az olimpiai bajnok birkózó

Archívum2021.10.06, 16:38

Az elmúlt évekhez hasonlóan az oslói birkózó-világbajnokságon is létrejött az Abdulrasid Szadulajev-Kyle Snyder álomdöntő a szabadfogásúak 97 kilogrammos kategóriájában, s csakúgy mint a tokiói olimpián, ismét előbbi győzedelmeskedett.

Németh Zsanett a nyolcaddöntőben kikapott és kiesett a birkózó-vb-n

Archívum2021.10.05, 16:22

A nyolcaddöntőben kikapott és kiesett a 76 kilogrammos Németh Zsanett az oslói birkózó-világbajnokság keddi versenynapján.

Antal Dániel kikapott a birkózó-világbajnokság selejtezőjében

Archívum2021.10.04, 13:55

Nem sikerült Antal Dániel bemutatkozása az oslói birkózó-világbajnokságon, mivel technikai tussal kikapott a szabadfogású 70 kilogrammosok selejtezőjében és kiesett.

Hatalmas medve ijesztett rá a birkózó Lőrincz testvérekre

Archívum2021.10.01, 09:30

Székelyföldön jártak a birkózó Lőrincz testvérek. A tokiói olimpiai bajnok Tamás, és ezüstérmes Viktor először utaztak Erdélybe, ahol egy medvekalandban is részük volt.

Eltiltották a doppingoló birkózót, aki doppingoló ellenfeleinek köszönhetően lett olimpiai bajnok

Archívum2021.09.24, 08:55

Hosszadalmas vizsgálati folyamatot lezárva az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) négy évre eltiltotta a versenyzéstől a szabadfogású birkózásban olimpiai bajnok Biljal Mahovot a doppingszabályok megsértése miatt.

A Lőrincz-testvérek is részt vettek a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tanévnyitóján

Archívum2021.09.03, 21:21

A pénteki ünnepélyes évnyitóval elkezdődött az első, teljes létszámmal induló tanév a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián (KIMBA).

Social kosár: Piszkos tánc a West Ham meccsén

Archívum2021.08.24, 19:39

Mai social media körképünkben akad mindenből egy kicsi. Tánc, "bababirkózás", egyedi gólöröm, de még gólya által hozott örömhír is.

Magyar bronzérem a junior birkózó-világbajnokságon

Archívum2021.08.22, 21:34

A magyar birkózó-válogatott egy bronzéremmel és két ötödik hellyel zárta az oroszországi junior világbajnokságot.

A magyar birkózó hősöket köszöntötték

Archívum2021.08.11, 22:33

Nagyszabású ünnepség keretében köszöntötték szerdán a tokiói olimpia magyar birkózó hőseit, köztük az aranyérmes Lőrincz Tamást és az ezüstérmes Lőrincz Viktort.

A két és fél hétnyi kaland a végéhez ért

Archívum2021.08.08, 22:49

Véget ért a tokiói ötkarikás játékok, ezen alkalomból pedig még utoljára összegyűjtöttünk pár érdekességet, amelyek az utolsó napokban történtek. Dani Alves például újabb sikert könyvelhetett el a már amúgy sem gyenge gyűjteményébe, de igen megható éremátadásnak is szemtanúi lehettünk.

A tizenötödik nap Tokióban - KVÍZ

Archívum2021.08.08, 11:04

Történelmi magyar arany és bronz is termett ma! Te figyelemmel követtél minden versenyszámot? Teszteld tudásod, hogy mit jegyeztél meg a szombati napról!

A birkózó Muszukajev Iszmail ötödik lett az olimpián

Archívum2021.08.07, 14:54

A szabadfogású birkózók 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail kikapott a szombati bronzmérkőzésen a tokiói olimpián, így az ötödik helyen végzett.

Muszukajev a vigaszágon folytathatja

Archívum2021.08.06, 12:08

A szabadfogású birkózók 65 kilogrammos kategóriájában szereplő Muszukajev Iszmail a vigaszágra került, miután legyőzője döntőbe jutott a tokiói olimpia pénteki napján.