bevétel
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- profit
- euró
- költségvetés
- adó
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Tavaly 600 milliárd forint folyt be a biztosítókhoz
A hazai biztosítótársaságok 2004-ben 598,513 milliárd forint díjat szedtek be, 7,15 százalékkal többet, mint 2003-ban - tette közzé a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) a társaságok tavalyi adatait pénteken. A piaci átlag felett csak a Generali és az Aegon bevételei nőttek.
Az APEH szerint törvényes az inkasszó
Ha valaki vagy valamely cég nem fizeti be a jogszabályok alapján befizetendő adóját, akkor azt más bevétellel kell pótolni a költségvetésben, ezt is figyelembe kell venni az inkasszó megítélésénél - mondta Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese az adóhivatal budapesti sajtótájékoztatóján.
Kisebb a vártnál az államháztartás hiánya
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya 198,4 milliárd forint volt idén januárban - közölte a Pénzügyminisztérium (PM). A PM prognózisa az első havi hiányra 210 milliárd forint volt. A főbb adóbevételek összességükben a várakozásoknál kedvezőbben alakultak: jelentősen meghaladta a prognózist az általános forgalmi adóból származó bevétel.
Rekord idegenforgalmi bevételt ért el Törökország
Törökország tavaly rekordbevételre tett szert idegenforgalomból: a 12,2 milliárd eurós bevétel 32,5 százalékos emelkedés 2003-hoz képest. Az állami statisztikai hivatal jelentése szerint 9,3 milliárd eurót a külföldi látogatók hoztak.
- címkék:
- Törökország
- euró
- devizapiac
- turizmus
- bevétel
- Címkefelhő »
Gyurcsány: Az adócsökkentéssel több lehet a bevétel
A miniszterelnök szerint az eltitkolt jövedelmek bevallását eredményezheti egy, a jövőben esetleg bevezetésre kerülő adókulcscsökkentés vagy az egykulcsos adó. Gyurcsány Ferenc ugyanakkor úgy látja: ez utóbbi a társadalmi igazságosság kérdését is felvetné.
Szolid növekedést ígér az új büdzsé
Enyhe életszínvonal-növekedésre és egyensúlyjavulásra számíthatunk 2005-ben az Országgyűlés által hétfőn elfogadott költségvetési törvény szerint. A büdzsé nyertese az agrárium, vesztese az állam és a honvédelem. A korábbi évekhez képest jelentős újítás a koncessziós autópálya-építés, amely kiadások helyett egyelőre bevételeket jelentene az államkasszának a sztrádaépítés kapcsán, bár hogy kiktől származnak majd ezek a bevételek, egyelőre kérdéses.
Többlet a román költségvetésben
A vállalati nyereségadóból származó magasabb bevételek és a helyi költségvetések szufficite nyomán az év első tíz hónapjának végén 1,719 milliárd lejes többlettel zárt a román költségvetés. Az Ecomomistul című gazdasági lap szerint ez "szinte hihetetlen".
- címkék:
- költségvetés
- bevétel
- nyereségadó
- Címkefelhő »
Új módszertan csökkenti a hiányt
Az Unió statisztikai hivatala engedélyezte, hogy a kormány a magánnyugdíj-pénztárakba befizetett összegeket állami bevételként tartsa számon, így az új uniós konvergencia-programban az államháztartás GDP-arányos hiánya jelentősen alacsonyabb lesz - jelentette be Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kormány ülése után.
Elfogadta a parlament a költségvetés fő számait
Az Országgyűlés kedd este elfogadta a jövő évi költségvetés fő számait. A határozat értelmében a kiadási főösszeg 6582,8 milliárd forint, a bevételi főösszeg 5883,1 milliárd forint, a központi költségvetés hiánya pedig 699,7 milliárd forint lesz.
Korábban jöhet az euró az új hiányszámítással
A tervezettnél korábban veheti át az eurót Magyarország, amennyiben az EU elfogadja az államháztartási hiány számításának új módját, amelyben a magán-nyugdíjpénztári befizetések is államháztartási bevételnek minősülnének - írja a Világgazdaság.