betanított munkás

címke rss
Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek

Csaknem kétharmadával több szakmunkást keresnek a cégek

A szak-, betanított- és segédmunkásokat toborzó hirdetések száma 61 százalékkal nőtt idén 2020-hoz képest, a hirdetések száma Vas, Győr-Moson-Sopron és Zala megyében emelkedett a legnagyobb, míg Tolna és Nógrád megyében a legkisebb mértékben - közölte saját adtabázisa alapján a Profession.hu hétfőn az MTI-vel.

Kiderült, mennyit keresnek Magyarországon a fizikai dolgozók

Gazdaság2019.02.04, 16:09

Majdnem ezer forintot adnak óránként a fizikai dolgozóknak: a legtöbb üres állás az autóipari kiszolgáló munkakörben van. A cégek kénytelenek emelni, hogy ne menjenek el a melósok.      

Leginkább a kékgalléros munkaerő hiányzik a hazai gyártószektorból

Gazdaság2018.06.13, 15:31

Betanított munkásokra lenne nagy szükség, ráadásul az ő esetükben tapasztalható a legnagyobb mértékű fluktuáció is – állítják a Staff House Zrt. által megkérdezett HR-szakértők. A kutatásból az is kiderül, hogy az életkori eloszlást tekintve a húszas éveikben járó fiatalok közül vállalnak legkevesebben gyártó vállalatoknál munkát.

Előző
  • 1
Következő