BÉT

címke rss

Új oktatási intézményt alapított a tőzsde

Gazdaság2017.11.14, 17:29

November végén kezdi meg tevékenységét a Budapesti Értéktőzsde új oktatási intézménye, a Budapest Institute of Banking (BIB), ahol a határidős, az opciós és az értékpapír-ügyintézői képzéseken kívül vállalatvezetőknek is indulnak tréningek. A BIB száznál több oktatóval és tíz külföldi szervezettel együttműködve több mint 70 kurzust kínál.

Matolcsy György: A tudás- és tőkealapú gazdasági modell követendő

Gazdaság2017.09.20, 14:16

A skandináv gazdasági modell lehet követendő Magyarország számára, mert a munka- és tőkeközpontú gazdaság után a tudásalapú gazdaság irányába haladnak, erről beszélt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) konferenciáján Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az állami vállalatoknak minél nagyobb számban kellene megjelenniük a tőzsdén, hogy jobban lehessen mérni a teljesítményüket.

Keresik a hazai tőzsdeérett vállalkozásokat

Gazdaság2017.09.14, 10:55

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az MFB Invest, melynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében, ezzel is elősegítve a tőkeáramlást a gazdaságban. A megállapodás egyik kiemelt eleme lesz a tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és támogatása a tőzsdére felkészülés folyamata során.

Akadémiát alapított a tőzsde

Archívum2017.07.27, 12:37

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) rendkívüli közgyűlésén az alapszabály módosítása mellett határozat született a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. (BPA) megalapításáról, mely a BÉT száz százalékos tulajdonában lesz és oktatási tevékenységet lát majd el - közölte a BÉT.

A magyar tőzsde is ott van az egyik legnagyobb befektetői konferencián

Gazdaság2017.06.29, 11:43

Hat magyar tőzsdei vállalat is részt vesz Párizsban azon a kétnapos befektetői konferencián, melyen több mint hatvan európai tőzsdén jegyzett cég képviselői találkoznak közel száz nyugat-európai, elsősorban francia és benelux intézményi befektetővel.

Tőzsdére megy a Waberer’s

Gazdaság2017.06.19, 11:54

A Waberer's International Zrt. nyilvános részvényértékesítést indít hétfőn, és kérelmezi részvényeinek bevezetését a BÉT prémium kategóriájába. Várhatóan július 6-tól lehet kereskedni a részvényekkel.

Új cég a magyar tőzsdén

Archívum2017.03.03, 11:56

Az Alteo és a Duna House 2016-os sikeres tőzsdei részvénykibocsátását követően újabb részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények sora. Az UBM Holding részvényeivel már mától lehet kereskedni.

Végh Richárd lesz a BÉT új elnöke

Gazdaság2017.03.01, 16:43

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezi a tulajdonában lévő Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közgyűlésének összehívását, amelyen javaslatot tesz arra, hogy az igazgatósági elnöke Végh Richárd vezérigazgató legyen.

Januárban rekordot döntött a magyar tőzsde

Gazdaság2017.02.01, 12:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX január 10-én beállította újabb csúcsát 33 031 ponttal, és egész hónapban a tavaly év végi 32 ezer pontos záróérték felett mozgott.

Újabb cég hagyja ott a BÉT-et

Gazdaság2017.01.05, 15:28

Újabb cég vonul ki a Budapesti Értéktőzsdéről, írja a BÉT a honlapján. A Plotinus január 6-án felfüggeszti részvényei tőzsdei kereskedését. Tegnap az Externet jelentette be, hogy kivezeti törzsrészvényeit a BÉT-ről.

Kivonul a tőzsdéről az Externet

Gazdaság2017.01.04, 15:55

Kivezeti törzsrészvényeit a Budapesti Értéktőzsdéről az Externet Telekommunikációs és Internet Szolgáltató Nyrt. a január 2-án megtartott rendkívüli közgyűlésen hozott döntés alapján.

Hétfő lesz a Duna House nagy napja

Gazdaság2016.10.14, 13:42

Október 17-én megkezdődik a regionális ingatlan- és hitel-közvetítői hálózattal rendelkező Duna House Holding Nyrt. részvényeinek értékesítése. A nyilvános részvényjegyzés keretében a belföldi és külföldi magánszemélyek és gazdálkodó szervezetek kedvezményes feltételekkel vásárolhatják meg a  DH- részvényeit.

Pörgős nyár a pesti tőzsdén

Gazdaság2016.08.01, 18:49

Nem pihentek a befektetők júliusban a Budapesti Értéktőzsdén, miután 12 százalékkal nőtt a forgalom a parketten az előző év azonos időszakához képest.

Új termékek a pesti tőzsdén

Gazdaság2016.07.14, 10:15

Ismét elérhetőek a befektetők számára a BUX certifikátok a Budapesti Értéktőzsdén, miután az Erste Group Bank AG öt új terméket vezetett be a parkettre. Az új certifikátok segítségével a befektetők tőkeáttétellel is profitálhatnak a BUX index mozgásából.

Egyre hihetőbb a magyar történet – pénteken döntenek

Gazdaság2016.07.06, 16:29

Maga a brexit nem volt meglepetés, erre lehetett számítani, de a következményei egyelőre beláthatatlanok, derült ki az Erste Befektetési Zrt. által szervezett háttérbeszélgetésen. A cég ügyfeleinek egyelőre inkább az óvatosságot és a kivárást javasolják. Pénteken a Moody's hitelminősítő vizsgálja a magyar adósbesorolást, így azt is, hogy felminősítik-e Magyarországot – az Erste szakértői „pozitív-semleges” döntést várnak.

Kibocsátói fórum a BÉT-en

Gazdaság2016.07.05, 13:30

Kibocsátói fórumot szervezett a Budapesti Értéktőzsde a magyar parketten jegyzett vállalatok számára, hogy első kézből ismertesse meg a szereplőkkel a tőzsde piacfejlesztési terveit, a tőzsdei jelenléttel kapcsolatos legfontosabb jogi- és egyéb szabályváltozásokat, irányelveket.

Befűtöttek a tőzsdének júniusban

Gazdaság2016.07.04, 15:53

A nyári kánikula és szabadságolások ellenére erősödött a júniusi napi átlagforgalom a hazai parketten. A megnövekedett volatilitást elsősorban a brexit miatt kialakult intenzív kereskedés okozta. A BUX több európai indextől eltérően csak kissé csökkent, végül 26 325 ponton zárt június 30-án. A tőzsdetagok részvénypiaci forgalmi rangsorát a Concorde vezeti, majd az Erste és a Wood következik a dobogón.

Párizsban hódítanak a magyar cégek

Archívum2016.06.30, 10:09

Hat magyar vállalat is részt vesz Párizsban azon a kétnapos befektetői konferencián, melyen összesen 50 európai tőzsdén jegyzett cég képviselői találkoznak 120 érdeklődő intézményi befektetővel.

Megint a tőzsdére tart a Duna House

Gazdaság2016.06.28, 16:22

Már a tavaly decemberi visszalépést követően úgy nyilatkoztak a Duna House tulajdonosai, hogy elkötelezettek a tőzsdére lépés mellett. Idén ősszel ez valóra is válhat.

Ismét az Európai Tőzsdeszövetség tagja a BÉT

Gazdaság2016.06.16, 09:43

A Budapesti Értéktőzsde ismét az Európai Tőzsdeszövetség teljes jogú tagjává vált, eddig csak technikai tagsággal rendelkezett a BÉT az európai szervezetben.

Fiatal tehetségeket díjazott a BÉT

Gazdaság2016.06.15, 12:41

A Budapesti Értéktőzsdén immáron tizenegyedik alkalommal adták át a Kochmeister-díjat. Az 1 000 000 forint összdíjazású, évente meghirdetett díjjal a Budapesti Értéktőzsde Zrt. olyan tehetséges fiatalokat jutalmaz, akik előre meghatározott, a tőzsdével, tőkepiaccal kapcsolatos témakörökben a legjobb tanulmányokat készítik el.

Az Erste bevásárolta magát a BÉT-be

Gazdaság2016.05.31, 15:05

Az Erste Bank Hungary Zrt. megvásárolja a Budapesti Értéktőzsde 2,3 százalékos tulajdonrészét az ING Bank N.V. Magyarországi Fióktelepétől, közölte kedden az Erste.

Növekvő eredmény az Appeninnél

Gazdaság2016.05.26, 08:58

Jelentősen növelte hatékonyságát és eredményét az idei első negyedévben a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett, ingatlanbefektetéseket kezelő Appeninn Nyrt., miután adózás előtti eredménye 254 ezer euróra emelkedett. A társaság célja, hogy a magyar tőzsde által nyújtott forrásbevonási lehetőségekre alapozott növekedéssel akár megduplázza kezelt ingatlanportfoliójának méretét.

Tetszik a tőzsdének a képviselők döntése

Gazdaság2016.05.24, 17:21

A Budapesti Értéktőzsde üdvözli az Országgyűlés által ma elfogadott pénzügyi közvetítőrendszert érintő egyes törvények módosítását, amely egyebek mellett jelentősen megkönnyíti a tőzsdére lépést a vállalatok számára.

Visszafogták magukat a hazai befektetők

Gazdaság2016.05.02, 13:26

Az erős márciusi forgalmat követően kissé visszaesett a Budapesti Értéktőzsdén forgó részvények forgalma, melynek összértéke így is 181 milliárd forint volt áprilisban. A részvénypiaci rangsor első helyét továbbra is a Concorde foglalja el, a második az Equilor, míg a Wood ezúttal a harmadik helyre futott be – derül ki a Budapesti Értéktőzsde közleményéből.

Felfüggesztett a felügyelet egy tőzsdei kibocsátót

Gazdaság2016.04.25, 10:17

Az MNB mától átmenetileg felfüggesztette a FuturAqua részvények kereskedését, mivel a kibocsátó megsértette a tájékoztatási kötelezettségre vonatkozó jogszabályi előírásokat. A moratórium a jegybank által előírt rendszeres tájékoztatás FuturAqua Nyrt. általi közzétételéig marad érvényben - közölte a jegybank.

Alacsony kamatokkal büntetik a magyar befektetőket

Gazdaság2016.04.25, 09:25

Nehéz helyzetben vannak a befektetők, mert jelen pillanatban az alacsony hozamkörnyezet komoly kihívások elé állítja a szektort, mondta az Origónak adott interjújában Régely Károly, a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója. A brókercég vezetője szerint nagyon nehéz hozamot biztosítani az ügyfeleknek, akik emiatt sok esetben olyan eszközökbe fektetnek, amelyek kockázataival nincsenek tisztában.

Megbüntette a jegybank a Norbi Update-et

Gazdaság2016.04.04, 16:40

Az MNB összesen 1 millió forint felügyeleti bírságot szabott ki a Norbi Update Lowcarb Nyrt.-re, mivel az több esetben nem tett maradéktalanul eleget a jogszabályokban előírt rendkívüli tájékoztatási kötelezettségének. A jegybank figyelmeztette továbbá a társaságot – a tőkepiac biztonságos és átlátható működését garantáló – tájékoztatási kötelezettségei jövőbeni betartására.

Kétéves rekord a pesti tőzsdén

Gazdaság2016.04.01, 14:20

A négy tőzsdei szünnap ellenére erős volt a márciusi részvényforgalom a Budapesti Értéktőzsdén. A vezető részvényindex, a BUX továbbra is felülteljesítőnek számított a világban. A szekciótagok forgalmi rangsorában az első helyet változatlanul a Concorde birtokolja, a második a Wood, a harmadik az Erste.

Új tagok a Budapesti Értéktőzsde igazgatóságában

Gazdaság2016.03.31, 14:50

Két új Igazgatósági tagot választott a Budapesti Értéktőzsde rendkívüli közgyűlése, mely így többségében külső, piaci szereplők által delegált tagokkal működik tovább. A társaság tulajdonosai elfogadták a tőzsde új javadalmazási szabályzatát is és meghallgatták a BÉT vezetőségének tájékoztatását a szervezet 2016-2020 közötti stratégiájáról.

Felpörgetik a magyar tőzsdét, itt az új stratégia

Gazdaság2016.03.09, 16:43

Új bevezetések, vállalati sikersztorik, a nagyvállalatok mellett a hazai kis- és középvállalatok tőkepiacra vezetése – ezek a legfontosabbak a hazai tőzsde 2016-2020 közötti időszakra vonatkozó stratégiai célkitűzései közül, amelyeket szerdán ismertetettek. A tőzsdefejlesztés eszközeiről egyelőre nem sokat tudhattunk meg: az egyeztetések még folynak a Nemzetgazdasági Minisztériummal.

Erős negyedévről számolt be a Mol

Archívum2016.02.24, 09:10

Mintegy 36 százalékkal, 691,9 milliárd forintra növelte tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredményét 2015-ben a Mol csoport az előző évi 510,6 milliárd forintról - közölte a társaság szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján.

Felállni próbálnak a piacok az újabb nagy pofon után

Gazdaság2016.01.21, 07:30

A megelőző nap súlyos bukásai után emelkedni probáltak a tőzsdék Ázsiában, a lendület azonban egy két óra elteltével megtört, a trend előjelet váltott. Az év eddig eltelt részének hatalmas veszteségei után erős idegesség uralkodik a tőkepiacokon. A befektetők ma az európai jegybankároktól várnak iránymutatást. Ez tötént a világban, amíg aludt, és ez vár ránk ma. 

Eladják a Buda-Cash, a Quaestor és a Hungária BÉT-részvényeit

Gazdaság2016.01.19, 13:13

A felszámolás alatt álló Buda-Cash Brókerház, Quaestor Értékpapír és Hungária Értékpapír tulajdonában lévő, Budapesti Értéktőzsde által kibocsátott részvényeket értékesíti a felszámoló.

Nem enyhül a félelem a piacokon

Gazdaság2016.01.18, 09:24

Folytatódik az áresés a tőzsdéken: valamennyi nagyobb ázsiai piac mínuszban indította a napot, tovább szakadt az olajár is.

Felfüggesztették az ENEFI-részvények kereskedését

Gazdaság2016.01.13, 09:33

Az MNB szerdától átmenetileg felfüggesztette az ENEFI tőzsdei részvényeinek kereskedését, mivel az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. nem tett eleget a január 8-i közgyűlése után a tájékoztatási kötelezettségének.

Jön az új Richter-gyógyszer

Gazdaság2016.01.04, 09:42

Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) befogadta a Richter által benyújtott bioszimiláris teriparatide törzskönyvezési kérelmét, amelynek referenciaterméke az Eli Lilly cég Forteo márkanevű készítménye.

Felfüggesztették az FHB-részvények kereskedését

Gazdaság2015.12.28, 11:35

Ma 8 óra 43 perctől a 2015. december 30-i tőzsdenap végéig a kibocsátó kérésére felfüggesztették az FHB-részvények kereskedését a Budapesti Értéktőzsdén.

Fejlesztések, akvizíciók: sebességváltásra készül a Rába

Gazdaság2015.12.28, 10:40

Milliárdos fejlesztésekre készül a Rába-csoport - mondta el a holding elnök-vezérigazgatója. Pintér István beszélt arról is, hogy jelentős exportsikereket hozott ez az év, ám a cégcsoport közel egy évtizede tartó stratégiai újrapozícionálása ellenére nem mindenütt sikerült elérni a 21. századi színvonalat, a közeli jövőben ezért fejlesztéseket terveznek; ennek eredményeként egyszerre korszerűsítheti technológiáit és bővítheti kapacitásait a Rába.

Hatalmas tőke keresi az izgalmas célpontokat

Gazdaság2015.12.22, 17:49

Magyarországnak szüksége van nemzeti tőzsdére csakúgy, mint minden olyan államnak, amely jól működő pénz- és tőkepiacot akar. Az ország nagyvállalatait sehol sem értékelik úgy, mint ott, ahol működnek. Az uniós források egy ideig még kitartanak, de ha ez a pillér kiesik, a tőzsdének nagyon fontos szerepe lehet abban, hogy ez ne okozzon majd olyan tőkehiányt a magyar gazdaságban, aminek a növekedésre nézve káros hatása lehet – csak néhány érv azok közül, amelyekkel kiállt a magyar tőzsde mellett Gereben András és Szécsényi Bálint, az Equilor elnöke és vezérigazgatója. Az általuk vezetett vállalkozás az idén 25 éves Budapesti Értéktőzzsde ...

Több száz tőzsdeképes cég van itthon

Gazdaság2015.12.16, 14:26

Rendben lezajlott a Budapesti Értéktőzsde szerdai rendkívüli közgyűlése, ahol a várakozásoknak megfelelően Nagy Mártont, az MNB alelnökét választották az öttagú igazgatóság elnökévé.

Eljött az utolsó lehetőség a Budapesti Értéktőzsde életében

Gazdaság2015.12.16, 15:53

Ma tartja a Budapesti Értéktőzsde  szokásos éves Közgyűlését, ahol új tisztségviselők megválasztására is sor kerül, miután a Magyar Nemzeti Bank kivásárolta az osztrák tulajdonosokat a BÉT-ből, ezzel pedig 75 százalék fölé emelte részesedését. Az új tulajdonosi koncepcióról egyre több részletet hallani, hisz Nagy Márton leendő tőzsdeelnök is egyre több elképzelést megosztott, de érdemes számba venni a realitásokat is. 

Elhárult az utolsó akadály, Matolcsyék vihetik a tőzsdét

Gazdaság2015.12.03, 11:40

A GVH engedélyezte, hogy a Magyar Nemzeti Bank megvásárolja a Budapesti Értéktőzsde nagy részét. A versenyhivatal szerint a tőzsde megvásárlása nem torzíthatja a piaci versenyt, mert a tőzsde és a KELER monopóliumban végzi a tevékenységét.

Két orosz atomerőmű került veszélybe

Gazdaság2015.11.28, 15:18

A kötelezettségszegési eljárás után Brüsszel vizsgálatot is indított a paksi bővítés miatt. Az orosz Szuhoj lelövése miatt Moszkva valószínűleg minden Törökországgal közös projektet felfüggeszt, beleértve a Török Áramlat gázvezeték és az első török atomerőmű megépítését. Ukrajna nem szállít semmilyen terméket a Krímbe. A Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdont szerzett a Budapesti Értéktőzsdében. A Klik lejárt tartozása a harmadával nőtt egyetlen hónap alatt. 2016-tól olcsóbbak lesznek a banki átutalások, a Lukoil kutakon is boltokat nyit a Spar, nyugdíjba megy a CBA alapító elnöke. Ez volt a héten a gazdaságban.

Egyre több kisebb cég menjen a tőzsdére

Gazdaság2015.11.25, 11:11

A már most a magyar tőzsdén jegyzett nagy cégek mellett az ennél kisebb - főként közepes - vállalatokat is szeretnék ösztönözni a tőzsdére lépésre - mondta Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.

Újabb tőzsdei aranykor köszönthet be hazánkban

Gazdaság2015.11.26, 11:01

Beindulhat valami élet a magyar tőzsdén, hisz a Magyar Nemzeti Bank többségi tulajdonába kerül a Budapesti Értéktőzsde Zrt. Az osztrák tulajdonosok több mint tíz év után szállnak ki. A BÉT-pakettért a jegybank most 13,2 milliárd forintot fizet, derítette ki a Napi.hu. A tulajdonoscserével tényleg új aranykor kezdődhet a magyar tőzsde életében?

Megint elköltött 13 milliárdot az MNB

Gazdaság2015.11.21, 13:00

Újra magyar kézbe került a Budapesti Értéktőzsde Zrt. - írta a Napi.hu pénteken. Az MTI-nek piaci forrásokból megerősítették a hírt, azonban sem a vevő, a Magyar Nemzeti Bank (MNB), sem az eladó, a Wiener Börse nem adott tájékoztatást az ügyletről.

Nem akar tőzsdén lenni a Waberer's

Gazdaság2015.11.16, 11:41

December 17-én tartja közgyűlését a Waberer's, melyen döntenek arról, hogy a társaság újra zártkörűen múködjön. Így már biztos, hogy nem megy tőzsde a magyar vállalat.