BÉT

címke rss

A múlt héten felülteljesített a hazai tőzsde

Gazdaság2020.02.24, 18:27

Noha a múlt héten a koronavírus terjedésével és annak negatív gazdasági hatásaival kapcsolatos aggodalmak határozták meg a nemzetközi hangulatot, a hazai részvénypiac felülteljesített a héten elért 1,9 százalékos nyereségével. A kedvező hazai hangulatot az előző héten megjelent, vártnál lényegesen jobb negyedik negyedéves GDP növekedési adat – amely egyúttal az Európai Unió leggyorsabb növekedésének is bizonyult – mellett az alapozhatta meg, hogy az S&P pozitív kilátást adott a hazai hitelbesorolásnak - olvasható a Takarékbank heti tőke- és pénzpiaci összefoglalójában.

Újabb magyar vállalatot vittek tőzsdére

Gazdaság2020.01.30, 12:41

Az építőipari és mezőgazdasági gépek forgalmazásával foglalkozó, több mint 10 éves múltra visszatekintő, dinamikus növekedést mutató és napjainkban már közel 10 milliárd forintos árbevételt produkáló társaság 2018-ban tette le új stratégiája alapjait, amelynek központi eleme volt az Xtend piaci megjelenés.

A koronavírus mozgatta a múlt héten a tőzsdéket

Gazdaság2020.01.27, 11:18

Döntően a Kínában kitört, tüdőgyulladást okozó koronavírussal kapcsolatos hírek mozgatták a piacokat a múlt héten, a hazai tőzsde azonban egyes napokon szembement a nemzetközi piacokkal.

Befektetési trendek Magyarországon: az Ipar 4.0-tól a szuperállampapírig

Gazdaság2020.01.10, 12:40

A 2018-ban tapasztalt kisebb megtorpanást követően a 2019-es év stabil emelkedést hozott mind a hazai, mind az amerikai és nyugat-európai tőkepiacokon. A hazai befektetési célpontokat elemezve a BÉT Akadémia legutóbbi rendezvényeinek előadói egyebek között megállapították, hogy Magyarországon a számbeli előremozduláson túl a befektetők lehetőségeinek bővülése jellemezte az elmúlt időszakot, aminek eredményeképpen elmondható: minden korábbinál több opció áll ma a rendelkezésükre - heti befektetési ötletek.

Visszatértek a korábbi arany évek a magyar börzére

Gazdaság2020.01.07, 17:04

Sikeres évet zárt tavaly a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), amely jelentős emelkedéssel történelmi csúcsot állított be. A pozitív nemzetközi hangulatban a magyar részvények legtöbbje sokat emelkedett, és a budapesti parkettre visszatértek a korábbi "arany évek", mert a BUX-nak ismét sikerült két számjegyű növekményt elérnie. Az év utolsó hónapja ugyanolyan jól sikerült a BÉT parkettjén, mint a 2019-es év egésze. A részvénypiac felfelé tartott, és az emelkedésben ezúttal is a rekordot rekordra halmozó OTP játszotta a vezető szerepet. Decemberben a bankpapír újabb 8 százalékkal fejelte meg egész éves kiváló teljesítményét. Az összesített ...

Történelmi csúcsra emelkedett múlt héten a budapesti tőzsde

Gazdaság2019.12.02, 15:00

A múlt hét elején történelmi csúcsra emelkedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX. Ismét soha nem látott magasságokba érkezett az OTP árfolyama, eközben a nemzetközi tőzsdék is a pozitív tartományban mozogtak.

Fontos változások a tőzsdén, nem árt vigyázni

Gazdaság2019.12.04, 12:09

A mai naptól a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) azonnali piacán a jelenlegi Xetra Classic kereskedési rendszert felváltotta a Xetra T7-re keresztelt utódrendszer, amely – a Xetra Classichoz hasonlóan – a német tőzsde által fejlesztett és használt szoftver. Ezzel a régió több más tőzsdéjéhez – bécsi, prágai, zágrábi és a ljubljanai tőzsde – hasonlóan egy modernebb infrastruktúrára állt át a BÉT. A befektetők szemszögéből a legfontosabb változás, hogy megszűnt az eddigi 15, illetve 20 százalékos napi limit az árfolyammozgásoknál. Nem árt tehát fokozottan óvatosnak lenni.

Richter: negyedszázados sikertörténet a tőzsdén

Gazdaság2019.11.28, 16:35

Huszonöt évvel ezelőtt, 1994 novemberében vezette be részvényeit a Budapesti Értéktőzsdére (BÉT) a Richter Gedeon Nyrt. A társaság részvényeinek árfolyama a bevezetés óta 44-szeresére emelkedett, ami nem csak a hazai tőzsde, hanem a magyar gazdaság szempontjából is egyedülálló sikertörténetnek bizonyult. Az elmúlt két és fél évtizedben a cég olyan innovatív multinacionális vállalattá nőtte ki magát, amely ipartörténetet írva, partnere révén az amerikai piacra is be tudott vezetni egy azóta is rendkívüli sikernek örvendő originális készítményt. Mindemellett a cég globálisan is meghatározó szereplővé tudott válni a nőgyógyászatban, éss ...

Megállni látszik a rali a tőzsdéken

Gazdaság2019.11.25, 11:56

A tőzsdéken megállni látszik az utóbbi hetekben négy éves csúcsokig menetelő rali: az elmúlt héten lecsorgásnak indultak a nemzetközi börzék. A forint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) múlt keddi kamatdöntése után erősödni tudott.

Tőzsdére megy a tőzsde

Gazdaság2019.11.14, 12:12

Nagyon komoly az az elhatározás, hogy a tőzsdét tőzsdére vigyük. Hozzávetőleg másfél esztendőre lesz ehhez szükségünk – jelentette ki a Figyelőnek adott interjújában Patai Mihály, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke, a Budapesti Értéktőzsde elnöke, aki szerint 2020 végére, 2021 elejére már rendelkezni fognak egy menetrenddel, amely útmutatásul szolgál a tőzsdei bevezetéshez.

Történelmi csúcsra emelkedett a magyar tőzsde a múlt héten

Gazdaság2019.11.11, 16:13

Hatalmas rali bontakozott ki a múlt héten a nemzetközi tőzsdéken, az amerikai börzék minden eddigi rekordot megdöntöttek. De szépen emelkedett a BUX is, amivel szintén történelmi csúcsra ért.

Tőzsdére megy a Zalaco

Gazdaság2019.11.06, 16:28

Tőzsdére megy, rövid távon pedig nyitott fejlesztési és oktatási centrumot hoz létre Zalaegerszegen a sütőipari Zalaco Zrt. - jelentette be a zalai megyeszékhelyen a társaság tulajdonos-vezérigazgatója.

Nagy bajban van a Csepel Holding

Gazdaság2019.11.06, 16:05

A Fővárosi Törvényszék a hitelező Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) dél-budapesti adóigazgatóságának kérelmére, október 25-ei első fokú határozatával megállapította a Csepel Holding Nyrt. fizetésképtelenségét, és elrendelte a felszámolását - tette közzé a társaság a BÉT honlapján.

Csúcsra jártak a tőzsdék a múlt héten

Gazdaság2019.11.04, 13:01

A múlt héten folytatódott az emelkedés a nemzetközi tőzsdéken, a BUX-nak eközben csak stagnálásra futotta. Nagy léptekkel indult el azonban felfelé az eddig lemaradónak számító Richter.

Matolcsy György: Magyarország óriási tartalékokkal rendelkezik

Gazdaság2019.09.19, 13:53

Magyarország már egy másik ország 2019 őszén, mint volt egy évtizeddel ezelőtt – kezdte nyitóelőadását Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke a Budapesti Értéktőzsde (BÉT), az EY és a Figyelő közös, BÉT50 elnevezésű konferenciáján.

Siker a magyar tőzsdén, ezekre a részvényekre érdemes lehet jobban figyelni

Gazdaság2019.08.03, 10:48

A Budapesti Értéktőzsde újabb részvényekkel bővíti a 2017 végén meghirdetett és sikeressé vált elemzés-árjegyzés programját. A programban jelenleg szereplő 11 közepes méretű részvény mellett három újabb papír, az AutoWallis, az Opus Global és a Waberer's részvényeinek elemzésére, az Opus Global esetén pedig árjegyzésre is sor kerül 2019-ben. A program folytatásával és új kibocsátókra történő kiterjesztésével a tőzsde elsődleges célja a befektetői bizalom további erősítése, és a kereskedési aktivitás növelése.

Egyre több magyar szavaz a részvényekre

Gazdaság2019.07.11, 14:49

Rekordot döntött májusban a hazai háztartások tőzsdei részvényállománya, ami ezúttal nem az árfolyamok emelkedésének, hanem inkább annak volt köszönhető, hogy több részvényt vásároltak a háztartások – erről árulkodnak az Magyar Nemzeti Bank (MNB) statisztikái. Vagyis a magyarok egyre jobban bíznak a tőzsdei cégek papírjaiban - heti befektetési ötletek.

Új kötvénypiac indult el a Budapesti Értéktőzsdén

Gazdaság2019.07.05, 15:28

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) július elsejével elindította a Növekedési Kötvényprogramot (NKP), amelyen keresztül a tervek szerint mintegy 300 milliárd forintos forrásból vásárol majd hazai székhellyel rendelkező, nem-pénzügyi vállalatok által kibocsátott, megfelelő minősítéssel ellátott kötvényeket. A program indulásával egyidejűleg a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) új piacot hozott létre BÉT Xbond néven a kötvénykibocsátást tervező vállalatok számára, amelyen könnyített feltételek mellett léphetnek ki a nyilvános piacra.

Elindult a Budapesti Értéktőzsde új kötvénypiaca

Gazdaság2019.07.01, 12:36

Az új kötvénypiacot az Magyar Nemzeti Bank (MNB) növekedési kötvényprogramjához (nkp) kapcsolódóan hozták létre, ami szintén július elsejével indult. A jegybank az nkp-n keresztül a tervek szerint mintegy 300 milliárd forintos forrásból vásárol majd magyarországi székhellyel rendelkező, nem-pénzügyi vállalatok által kibocsátott, megfelelő minősítéssel ellátott kötvényeket.

Rég nem látott magasságokban a világ tőzsdéi

Gazdaság2019.06.24, 13:05

Kettős löketet kaptak a tőzsdék, az egyiket az Európai Központi Bank (EKB) szolgáltatta az elhintett monetáris stimulus lehetőségével, a másikat pedig az adta, hogy az USA és Kína a G20 tanácskozás keretében várhatóan újra tárgyalóasztalhoz ülnek. A hét tőke- és pénzpiaci mozgásait ezek a tényezők határozták meg.

Kiderült, mennyi osztalékot fizethet az idei év után a Telekom

Gazdaság2019.05.09, 11:00

Az 5 százalékos elemzői várakozásoknak megfelelően, 5,5 százalékkal 158,9 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. csoportszintű árbevétele idén az első negyedévben.

Patai Mihály lehet a BÉT új elnöke

Gazdaság2019.05.03, 13:57

A Magyar Nemzeti Bank javaslatára a BÉT májusi közgyűlésén Patai Mihályt, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnökét választhatják meg a Budapesti Értéktőzsde új elnökének. A tőzsde vezérigazgatói posztját továbbra is Végh Richárd tölti be. Az MNB elkötelezett a magyar gazdaságnak a tőkepiacon, tőzsdén keresztül történő fejlesztése iránt, az év közepétől elindítja a Növekedési Kötvényprogramot, és a hazai vállalatok versenyképességét is növelné tőkepiaci eszközökkel.

Közép-kelet-európai tőzsdecsúcsot tartott a Budapesti Értéktőzsde

Gazdaság2019.04.12, 15:22

Ma tartotta a Budapesti Értéktőzsde a közép-kelet-európai régió tőzsdéit vendégül látó találkozóját. A V4+CEE Tőkepiaci Konferencián a Visegrádi csoport értéktőzsdéi mellett a szlovén és a bolgár tőzsdék első számú vezetői vitatják meg a régió tőkepiacaiban, tőzsdéiben, illetve a tőzsdén jegyzett vállalatokban rejlő lehetőségeket.

Elindult a kereskedés a Nemzetközi Beruházási Bank értékpapírjaival

Gazdaság2019.03.27, 10:52

Megkezdődött a kereskedés a Nemzetközi Beruházási Bank értékpapírjaival a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). A pénzintézet egy kötvényaukción keresztül mintegy 2,47 millió darab, intézményi befektetőket célzó forintalapú kötvényt értékesített, közel 25 milliárd forint összértékben - írja Origóhoz eljuttatott közleményében a BÉT.

Pozitív meglepetés a Magyar Telekomtól

Gazdaság2019.02.21, 10:52

Az elemzői várakozásokat meghaladva 7,8 százalékkal, 174 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. csoport szintű árbevétele 2018 negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. Az elemzők átlagosan 172 milliárd forint bevételt vártak.

Tőzsdére lépett az AutoWallis

Gazdaság2019.02.07, 13:26

Mától forognak az autóipari befektetésekre szakosodott AutoWallis Nyrt. új, 15,8 milliárd forint összegű tőkeemeléséből származó részvényei a Budapesti Értéktőzsdén. A csoport által képviselt márkák közé tartoznak a BMW személyautók és motorkerékpárok, a MINI, az Isuzu, a Jaguar, a Land Rover, a Maserati, a Ssangyong és a Sixt rent-a-car.

Az Xtend lehet a megoldás a közepes cégek tőzsdére lépéséhez

Gazdaság2019.02.06, 13:48

Januárban sikeres zártkörű tőkebevonást követően elindult a kereskedés a CyBERG Corp. Nyrt. részvényeivel a BÉT Xtend piacán. A Kapolyi Ügyvédi Iroda szakértői egy összefoglalót készítettek az Xtend piac megismertetése céljából, mely a Piacésprofit.hu-n jelent meg.

Napi 11 milliárd forint feletti forgalom a hazai tőzsdén

Gazdaság2019.01.18, 09:38

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) újra megrendezte a hazai tőkepiac egyik legkiemelkedőbb eseményét, a BÉT Legek 2018 rendezvényét. A tőzsde a díjátadó keretében 18 kategóriában díjazta az előző év legjobb tőkepiaci teljesítményeit, a Tőzsdei Tanácsadó Testület tagjaiból álló, szakmai zsűri elbírálása és a piaci teljesítmények alapján. A BÉT közleményéből kiderül, hogy az év befektetési szolgáltatója az OTP Bank Nyrt., a legnagyobb forgalmú részvénykereskedő cég pedig a Concorde Értékpapír Zrt. lett, de díjat kapott Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. volt vezérigazgatója is. Az eseményen a BÉT bemutatta a 2018-as évre vonatkkozó ...

Elitklubba lép be a magyar tőzsde

Gazdaság2019.01.07, 15:47

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) csatlakozik a Sustainable Stock Exchanges (SSE) nemzetközi fenntarthatósági kezdeményezéshez, amelynek így már világszerte 80 tőzsde a tagja. Az együttműködés tovább erősíti a BÉT elkötelezettségét a környezeti és társadalmi fenntarthatóság, illetve a felelős társaságirányítás iránt.

Újabb fordulat jöhet a hazai tőzsdén?

Gazdaság2019.01.04, 14:46

Rendkívül fontos támaszok közeléből fordult a legtöbb vezető részvény árfolyama az év első kereskedési napján, és a grafikonok technikai képe alapján jó esély van a pozitív folytatásra. Természetesen ehhez a nemzetközi befektetői hangulat javulására is szükség lehet, de szembetűnő a hazai részvénypiac felülteljesítése. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzői szerint a vezető részvények közül az OTP elérheti a történelmi maximumát 11 850 forintnál, a Mol esetében a 3 124 forintos szint áttörése esetén számíthatunk nagyobb emelkedésre. A Richter grafikonja is ígéretes, illetve a Magyar Telekom chartján is megjelent egy pozitív technikai alakzat.

Kiemelkedően teljesített tavaly a magyar tőzsde

Gazdaság2019.01.03, 13:08

Az év utolsó hónapja kissé lanyhább kereskedést és egy helyben toporgó árakat hozott a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényszekciójában, ám az év egészében a BÉT így is sokkal jobban teljesített, mint a legtöbb európai börze. Miközben ugyanis 2018 a feltörekvő piacokon erősebb, míg a fejlettebb piacokon mérsékeltebb áresést hozott, a pesti parkett ezzel szemben az év egészét tekintve pluszban tudott maradni.

Elszabadulhat a Richter

Gazdaság2018.12.03, 14:18

Rendkívül fontos szinthez ért a Richter árfolyama: az elmúlt hónapok oldalazását követően sikerült a 200 napos mozgóátlag fölé kerülnie, amit erőteljes emelkedés követett a múlt héten.

Új részvénykategória-rendszert vezet be a Budapesti Értéktőzsde

Gazdaság2018.10.05, 10:01

A Budapesti Értéktőzsde új részvénykategória-rendszert vezet be a leendő, és a meglévő kibocsátók számára, amelynek célja, hogy a BÉT jobban illeszkedjen a legjobb nemzetközi gyakorlatokhoz – közölte a BÉT csütörtökön.

Az OTP Bank idei eredménye elérheti az 1 milliárd eurót

Gazdaság2018.09.20, 15:41

A Budapesti Értéktőzsde harmadik alkalommal készítette el partnereivel a BÉT50 – ötven hazai vállalat sikertörténete című kiadványt, amelynek célja, hogy konkrét példákon keresztül szemléltesse a hazai vállalkozásokban rejlő potenciált. A korábbi évek gyakorlatával összhangban a kiadványt idén is szeptember 20-án, a BÉT50 – középvállalatok csúcstalálkozója konferencián mutatták be, amelyet az OTP Bank elnök-vezérigazgatója, Csányi Sándor nyitott meg.

Bekerült a tőzsdei elitklubba az ALTEO

Gazdaság2018.09.12, 16:11

Új taggal bővült a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriája, az ALTEO Group ugyanis eggyel feljebb lépett a standard kategóriából. A kategóriaváltás szimbolikus hitelesítéseként a szeptember 12-ei tőzsdei kereskedést ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója nyitotta meg, a hazai tőzsde csengőjének megszólaltatásával.

Brókersorrend meglepetésekkel

Gazdaság2018.09.04, 16:13

Némi nyári helyben topogás után augusztusban újra optimizmust lehetett tapasztalni az Egyesült Államokban. Az európai piacok már kevésbé voltak sikeresek, az olasz, a német és a francia piac is még leszálló ágban volt. A feltörekvő piacok sem voltak túl attraktívak, mert a helyi devizák gyengültek. Szerencsére Magyarország ezúttal inkább a tengerentúli trendet követte, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összesítéséből kiderül, hogy a részvényszekcióban emelkedtek az árak és a forgalom is. A brókerrangsorban a Concorde zárt ezúttal is az élen, majd a Wood&Company és az Erste következett. Az egy évvel ezelőttihez képest történtek változásook ...

Továbbra is jócskán alulértékeltek a magyar részvények

Gazdaság2018.07.09, 11:31

A múlt héten összességében valamelyest esett a Budapesti Értéktőzsde indexe, miközben a nemzetközi tőzsdéket az emelkedés jellemezte. A forint erősödni tudott.

Euróban fizetne osztalékot a tőzsdére készülő Waberer-cég, a BILK

Gazdaság2018.06.14, 15:02

Izgalmas sztori van kibontakozóban a budapesti parketten: június utolsó harmadában megjelenhet a tőzsdén Waberer György ingatlanvállalata, a BILK Logisztikai Zrt., amely a részvények sikeres bevezetését követően szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) kívánja folytatni tevékenységét. A SZIT-ként való működés azzal jár, hogy a cég eredményének legalább 90 százalékát a társaság kötelezően osztalékként fizeti majd ki euróban. A részvények értékesítése euróban történik. Az új befektetési lehetőségről Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatójával és Waberer Györggyel, a BILK tulajdonosával beszélgettünk.

Megvan az első nyertes a tőzsdei felkészítő pályázaton

Gazdaság2018.06.13, 15:29

A BÉT és az NGM által kötött támogatási szerződésnek köszönhetően azon vállalkozások, melyek gyors növekedési potenciállal bírnak és nyitottak a transzparens tőzsdei működésre, tőzsdei felkészülésükhöz kapcsolódó szakmai és anyagi támogatásra számíthatnak. A Megakrán Zrt. az első vállalat, mely sikeresen pályázott erre a támogatásra.

Ötéves rekordot döntött a tőzsde novemberben

Gazdaság2017.12.01, 15:23

A Budapesti Értéktőzsdén idén novemberben óriási volt a forgalom, akkora, amelyre nem volt példa már 2012 óta. Ráadásul a részvények is jól teljesíttek, még akkor is, ha a hó végi eredmény némileg elmaradt az októberi záró értéktől.

Új oktatási intézményt alapított a tőzsde

Gazdaság2017.11.14, 17:29

November végén kezdi meg tevékenységét a Budapesti Értéktőzsde új oktatási intézménye, a Budapest Institute of Banking (BIB), ahol a határidős, az opciós és az értékpapír-ügyintézői képzéseken kívül vállalatvezetőknek is indulnak tréningek. A BIB száznál több oktatóval és tíz külföldi szervezettel együttműködve több mint 70 kurzust kínál.

Matolcsy György: A tudás- és tőkealapú gazdasági modell követendő

Gazdaság2017.09.20, 14:16

A skandináv gazdasági modell lehet követendő Magyarország számára, mert a munka- és tőkeközpontú gazdaság után a tudásalapú gazdaság irányába haladnak, erről beszélt a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) konferenciáján Matolcsy György. A Magyar Nemzeti Bank elnöke szerint az állami vállalatoknak minél nagyobb számban kellene megjelenniük a tőzsdén, hogy jobban lehessen mérni a teljesítményüket.

Keresik a hazai tőzsdeérett vállalkozásokat

Gazdaság2017.09.14, 10:55

Együttműködési megállapodást kötött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és az MFB Invest, melynek elsődleges célja, hogy a Tőzsde szerepe növekedjen a vállalatok forrásbevonási, illetve a befektetők forrás elhelyezési tevékenységében, ezzel is elősegítve a tőkeáramlást a gazdaságban. A megállapodás egyik kiemelt eleme lesz a tőzsdeérett vállalatok azonosítása, kiválasztása és támogatása a tőzsdére felkészülés folyamata során.

Akadémiát alapított a tőzsde

Archívum2017.07.27, 12:37

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) rendkívüli közgyűlésén az alapszabály módosítása mellett határozat született a Budapesti Pénzügyi Akadémia Zrt. (BPA) megalapításáról, mely a BÉT száz százalékos tulajdonában lesz és oktatási tevékenységet lát majd el - közölte a BÉT.

A magyar tőzsde is ott van az egyik legnagyobb befektetői konferencián

Gazdaság2017.06.29, 11:43

Hat magyar tőzsdei vállalat is részt vesz Párizsban azon a kétnapos befektetői konferencián, melyen több mint hatvan európai tőzsdén jegyzett cég képviselői találkoznak közel száz nyugat-európai, elsősorban francia és benelux intézményi befektetővel.

Tőzsdére megy a Waberer’s

Gazdaság2017.06.19, 11:54

A Waberer's International Zrt. nyilvános részvényértékesítést indít hétfőn, és kérelmezi részvényeinek bevezetését a BÉT prémium kategóriájába. Várhatóan július 6-tól lehet kereskedni a részvényekkel.

Új cég a magyar tőzsdén

Archívum2017.03.03, 11:56

Az Alteo és a Duna House 2016-os sikeres tőzsdei részvénykibocsátását követően újabb részvénnyel bővült a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett részvények sora. Az UBM Holding részvényeivel már mától lehet kereskedni.

Végh Richárd lesz a BÉT új elnöke

Gazdaság2017.03.01, 16:43

A Magyar Nemzeti Bank kezdeményezi a tulajdonában lévő Budapesti Értéktőzsde (BÉT) közgyűlésének összehívását, amelyen javaslatot tesz arra, hogy az igazgatósági elnöke Végh Richárd vezérigazgató legyen.

Januárban rekordot döntött a magyar tőzsde

Gazdaság2017.02.01, 12:20

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX január 10-én beállította újabb csúcsát 33 031 ponttal, és egész hónapban a tavaly év végi 32 ezer pontos záróérték felett mozgott.

Újabb cég hagyja ott a BÉT-et

Gazdaság2017.01.05, 15:28

Újabb cég vonul ki a Budapesti Értéktőzsdéről, írja a BÉT a honlapján. A Plotinus január 6-án felfüggeszti részvényei tőzsdei kereskedését. Tegnap az Externet jelentette be, hogy kivezeti törzsrészvényeit a BÉT-ről.

Előző
Következő